2010. október 30., szombat

Agota Kristof: Tegnap

"Tegnap minden szebb volt:
a zene a fák között,
a szél a hajamban
és kinyújtott kezedben a nap."

Úgy érzem, hogy ez a könyv is valahogy eltűnt a süllyesztőben 2000 óta, nincsenek róla igazán kritikák, vélemények a neten, nem kapható a boltokban, vagyis ugyanaz a problémám, mint amit már máskor is írtam Agota Kristoffal kapcsolatban, hogy nincs eléggé megbecsülve, ahhoz képest, hogy hol lenne a helye. [Súlyosabb dolog, de eszembe jutott a héten látott Az elhallgatott zenekar c. film...] Nagyon szűk az a réteg, aki ismeri és olvassa is. Nyár elején olvastam először, most pedig addig nem akartam visszavinni a könyvtárba, míg el nem olvasom újra, mert már első alkalommal teljesen elbűvölt. Próbálom megragadni a lényeget, ami képtelenség, mert ez pont nem olyan, de azért:

A történet főszereplője egy emigráns férfi, Sandor, aki egy idegen országban dolgozik egy óragyárban, könnyen kitalálható, hogy a férfi Kelet-Európából ment Nyugat-Európába, az élete nem különleges, csak a monoton munka van és néha a testi igények kielégítése egy helyi nővel. Sandor azonban vár, Line-re vár, a szerelmére, aki meggyőződése szerint el fog jönni hozzá valamikor. Valójában persze nem ez a történeti keret a lényeg, hanem az, ami Sandor agyában és lelkében játszódik. Én nem mondom, hogy Sandor egészséges, mert nem, egyáltalán nem szimpatikus mint ember, az együttérzés is csak bizonyos fokig megy, pl. megismerjük röviden a gyerekkorát, ami persze nem volt boldog, de azért igazán nem hibáztathat senkit sem, amivé vált. Mikor betoppan a Nő, nem tud reálisan gondolkozni, megszállottja lesz és teljesen téves képzetei vannak a jövővel kapcsolatban, illetve kettejük jövőjével kapcsolatban. A befejezés meg egyszerre váratlan, de várható is, pofon csap még egyszer utoljára.

A környezet barátságtalan, egyáltalán nem otthonos, a kisváros többi lakója ugyanolyan reményvesztett, az élet monoton és olyan mintha semmi esély sem lenne a kitörésre. A nyelvezet az írónőre jellemző, vagyis ez Agota Kristof, akinek furcsa, vagy túl egyszerű, szikár, érzelemmentes (pedig mennyi van benne!), az olvassa el Az analfabétát, ahol elmagyarázza, hogy hogyan jutott el a alapoktól odáig, hogy franciául ír. Mikor most befejeztem, egyből a Quimby egyik sora jutott az eszembe, ami számomra tökéletesen jellemzi azt az atmoszférát, ami körüllengi Tegnapot: egyszerre szép és egyszerre szörnyeteg.

"Amikor este kijövünk a gyárból, épp csak annyi időnk van, hogy gyorsan bevásároljunk, együnk, hiszen nagyon korán le kell feküdnünk, hogy másnap reggel időben fel tudjunk kelni. Néha azon töprengek, vajon azért élek-e, hogy dolgozzak, vagy épp ellenkezőleg, a munka tart életben.
És milyen életben?
Monoton munka.
Nyomorúságos fizetés.
Magány.
Yolande.
Milliónyi Yolande van szerte a világon.
Szépek és szőkék, buták vagy kevésbé buták.
Az ember választ egyet közülük, és vele csinálja.
Csakhogy a Yolande-ok nem szüntetik meg a magányt."

Nekem ennyi: 10/10

Kiadó: Magvető Kiadó

A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2000

A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 114 oldal

Ár: 1390,- (nem kapható, itt elvileg igen, de könyörgöm, annyira nehéz a szerző nevét pontosan írni?)

ISBN-szám: 978-963-1421-72-9

2010. október 24., vasárnap

Neil Gaiman: A temető könyve

A téma miatt ez volt az első Gaiman-könyv, amit minél előbb kézbe akartam venni, és még sikerült is, hála a Nevkó csodálatos könyvtárának, mert máshol egyáltalán nem vesznek meg tőle semmit sem. A Csillagpor és a Coraline nekem már túl távoli, az Anansi fiúk egyáltalán nem érdekel, a Sosehol még izgalmasnak tűnik az alternatív Londonnal, meg a Törékeny holmikba is szívesen belelapoznék, de őszintén szólva a Harry Potter-köteteken kívül nem nagyon olvastam sosem fantasyt, ezek is csak azért tetszenek, mert nem kizárólag zsákruhákban rohangálnak, hanem a jelenkorba van beágyazva egy másik világ, ami sokkal izgalmasabbá teszi. Tudom, hogy számos ehhez hasonló könyv létezik, csak elkerüljük egymást.

Fülszöveg: „Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához.
Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír.
Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját…”

Azóta kezdem megérteni, hogy miért rajonganak ennyien Gaiman írásaiért, csuklóból és egyáltalán nem izzadságszagúan mesél és csak mesél, ilyen-olyan lényeket és legendákat sző a történetbe, meg azért Sen helyzetével sem ő találta fel a spanyolviaszt, ezt mindenki tudja, mégis működik a dolog. Felnőtt fejjel olvastam végig, nem hiszek a kísértetekben és egyéb fantázialényekben, nem mentem vissza gyerekbe, ennek ellenére érdekelt mi lesz, még ha annyira, de annyira kiszámítható is volt minden lépés, egyszerűen olvastatja magát.

De ha azt nézzük, hogy mennyire felépített, akkor már nem olyan szép a kép a kiszámíthatóságon túlmenően sem: mindig van egy-egy újabb lény, de az átlag kísérteteken és Silas-en/on(?) kívül senkit nem ismerünk meg különösebben, tehát nem mondanám, hogy a karakterek annyira kidolgozottak lennének. A vámpírok fordítás téves, de hát ezt már sokan leírták előttem, elég nagy baklövés a kiadó részéről. A vámpírkapu sem nyűgözött le, akkor már inkább a szlír, de néha az ő suttogása is izzadtságszagú volt. A JACK fordítása komoly? Tényleg? Állandóan csak röhögni tudtam rajta, egyszerűen nem tudom komolyan venni a titkos társaságot, az indítékaikat, meg megint ez a jövendölős dolog, jaaaj, lehet, hogy mégsem véletlenül kerülöm az ehhez hasonló könyveket.

Kikapcsolódásnak megfelel, engem Sen fejlődése érdekelt igazán, meg hogy hogyan lehet felnevelni egy élő gyereket egy temetőben? Persze, hogy sehogy.

Nekem ennyi: 7/10

Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 288 oldal
Ár: 2980,-
ISBN-szám: 978-963-9868-84-7

2010. október 23., szombat

Végső visszaszámlálás - Tudásközpont - október 25-től mindenkinek nyitva


Október 22-én megvolt a hivatalos megnyitó ünnepség is, ami bár zártkörű volt, mégis sikerült a gyakorlatvezetőtől megszerezni az engedélyt, így én is ott voltam 10:30-kor, amikor is a szokásos körök után, Himnusz, megnyitóbeszédek (Dr. Fischerné Dr. Dárdai Ágnes, Szellőné Fábián Mária, Egry Dóra, Bódis István Rektor Úr, satöbbi), Szózat, volt inni- és ennivaló, méghozzá finom, kora délután pedig volt még pár előadás a Tudásközpontról, mégpedig hogy az építész (Balázs Mihály) hogy látta a folyamatot, a főigazgató asszonynak milyen feladatai voltak, a szolgáltatások integrálása és kialakításuk hogyan történt, a Megyei Könyvtár milyen formában alakította át állományát és hálózatát, valamint hogy informatikailag milyen kihívást jelentett az épület beüzemelése. Érdekes volt tényleg, átfogó képet kaptunk a teljes folyamatról a negatívumokkal együtt, plusz előtte-utána szabadon lehetett mászkálni a nulladik és a mínusz első szinten, és még mindig csodálni és csak élvezni a helyet. Nagyon szeretem.


Szóval a lényeg, hogy 2010. október 25-től mindenkit vár a könyvtár már, mind a négy kölcsönzési szinten, bármit lehet kölcsönözni a plasztikkártya kiváltása után, amiről már írtam korábban, tehát nem csak könyvet lehet, hanem folyóiratot, DVD-t, CD-t, kottát, kinek mire van szüksége. Elkészült és üzemel a hivatalos honlap is: http://tudaskozpont-pecs.hu/ címen, amitől őszintén szólva nem vagyok elájulva első pillantásra, de még biztos alakítanak rajta. A nyitvatartási idő viszont bámulatos, hogy a szorgalmi időszakban is heti hét napot, összesen 84 órát tartanak nyitva, vagyis napi 12 órában, 8-20 óráig fogadják az olvasókat, a vizsgaidőszakban pedig hosszabbított nyitva tartás lesz. Gyertek majd. (és ne csak egy irányba, a Kaptár felé nézelődjetek, a lépcsőház másik oldalán van az olvasó- és tanulóterem a számítógépekkel):)





2010. október 20., szerda

Krasznahorkai László – Max Neumann: ÁllatVanBent

"Minden tér szűk nekem."

Tartalom: Krasznahorkai a Neumann-képek terébe férkőzve alkotja lesújtó, maga alá gyötrő és egyszerre gyönyörű mondatait. Akár a festmények állata, az áradó szöveg is kitörni készül, vagy legalábbis bekebelezni minden gondolatot, amely írás közben adódik. Nehéz eldönteni, melyik volt előbb, kép vagy a szöveg: viszonyuk szerves egész. A „szűk" kis kötet pedig végül mindenkit lenyűgöz túlcsorduló gazdagságával.

Tulajdonképpen nem szeretem az ilyen és ehhez hasonló fülszövegeket, amikben ennyire választékos és mesterkélt a fogalmazás: bekebelezés, túlcsorduló gazdagság és hasonlók, főleg, ami a valós papírborítón olvasható, Colm Toibin ajánlója/kritikája, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletesen illeszkedik a könyvhöz. Ellentmondásos, mert a nyelvezet szikár, nem túlburjánzó (azt hiszem ilyet nem is várt senki sem), rövid, csak 32 oldal, mégis tartalmas. Hú, de hülyén érzem magam, ahogy ezeket írom, pedig nem szoktam...
Max Neumann képei nem olyanok, amiket a lakberendezős újságokban ajánlanak, állandó figura a mellső láb nélküli kutyaforma, különböző környezetekben, helyzetekben, ami a borítón is látható halványan, az egészből sugárzik a borongós hangulat, érezni a fenyegetettséget és a kilátástalanságot még a szövegek olvasása nélkül is.
Krasznahorkai László 14 rövid írását nem tudom olyan szempontból megítélni, hogy mennyire olyan mint eddig, mennyire rossz vagy jobb, mert eddig csak a szintén rövidke Az utolsó farkast olvastam tőle, az meg azért kicsit más jellegű volt, de tetszik az a szerkezet, az a szókincs, amit használ, bár nekem a XII és a XIII kapcsolata kicsit kilógott, mert teljesnek éreztem volna a XIII. nélkül is a füzért, nem tudom, ez furcsa volt. Az egész felett az lebegett, mintha minden el lenne romolva, nem lenne remény a hétköznapokban és közelegne valami, amit mindenki érez, a kutya pedig egyáltalán nem a farkát csóválva érkezik, a fenyegetettség tényleges és be is teljesül. De hát tényleg minden el van rontva.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Magvető Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 32 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 963-1428-45-2

2010. október 16., szombat

Helen Fielding: Bridget Jones naplója

"Aztán hosszas eszmecserét folytattunk Mr. Darcy és Mark Darcy egymáshoz viszonyított erényeiről, és egyetértettünk, hogy Mr. Darcy vonzóbb, mert érdesebb modorú, viszont kitalált alak, és ez oly hátrány, mely nem elhanyagolható."

Bridget Jones karaktere szerintem mindenki számára ismerős vagy a filmekből, vagy mert olvasta a könyveket, ő az az egyedülálló nő, aki mindig azon görcsöl, hogy hány kiló, mennyi cigit szív és hány pohárral iszik meg egy nap, és mikor lesz végre pasija.

Szép kerek bejegyzést nem tudok írni a könyvről, inkább csak észrevételeim lennének:
* A nyelvezete valami iszonyatos volt, az állandó löncsölés, lejmolás, mindez nem n.j., vagy a fordítás hibája, vagy amit szoktam mondani, hogy „ez annyira 90-es évek!”. Valaki, aki él(t) Angliában vagy közel van tudásban az anyanyelvi szinthez, az elárulhatná, hogy ott a szlengben tényleg szokták rövidíteni a nagyon és a jó szavakat, vagy ez csak valami fordításbeli tévesztés vagy mi van, mert engem ez iszonyatosan idegesített. Az egyetlen szó, amit csutkáig, vagyis egy betűig le szoktam rövidíteni írásban (persze nem könyvesblog írásakor...), az a kötőszóként használt hogy, úgyis mindenki érti, h mire gondolok. ;)
*Akkor tudatosult bennem, hogy ez nagyon-nagyon nem mostanában íródott, mikor Bridget-éknek a BBC-s Büszkeség és balítélet volt az újdonság, ami ugye 1995-ös, a könyv 1996-ban jelent meg Angliában. Ellentmondásos érzés, mert ennek ellenére mégis olyan mai az egész, az ilyen apróságokat leszámítva akár manapság is játszódhatna.
*Bridget számomra teljesen más karakter, mint a filmben volt, egyrészt nem értem, hogy miért kell neki állandóan az 55-58kg-os súlyán nyavalyogni, másrészt, hm, nem is tudom, más mint amit Renée Zellweger kitalált a filmben.
* Daniel... tipikus szoknyapecér főnök, annyira, de annyira. Komolyan nem hiszem el, hogy Bridget ennyire naiv volt, hogy tényleg azt hitte, hogy Daniel-lel komoly kapcsolatot tud fent tartani... az ember nem tud ennyire megváltozni, főleg ha nem is akar.
* Mark karaktere nem volt nagy változás, ő az álompasi, akiről minden csaj álmodozik. Még ma is. Én is. Ki nem? Bár nagy sajnálatomra Mark olyan keveset szerepelt a könyvben.
* A rokonság paródia, Bridget anyja, ó te jó ég, nyughatatlanok mindannyian.
* Azon, hogy a történet is nagyban különbözik a filmváltozattól, nem akadok ki, mert ez gyakran így történik, mindkettő élvezetes önmagában is.
* A humora klassz, bár biztosan ez is olyan, hogy van akinek bejön, másnak meg nem, nekem nagyon tetszett az egész, Bridget hangulatától függően mindig megvolt benne a dinamika, egyszerre örültem vele és szomorkodtam is, na de végül csak meglett a happy end.

"Az elhagyásban nem az a legrosszabb, hogy hiányzik, aki elhagyott, hogy összeroppan a közösen alkotott egész kis világ, hogy minden, amit látunk vagy csinálunk, őrá emlékeztet, hanem az a gondolat, hogy kitettük a lelkünket csak azért, hogy a szeretett lény ránk stemplizze: ELUTASÍTVA."

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Európa Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2001
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 335 oldal
Ár: 1640,- (antikvarium.hu-n)
ISBN-szám: 963-07-6957-3

2010. október 14., csütörtök

Csapnivaló olvasmányok: a 3/4 éves hibaszázalék


A napokban, ahogy nézegettem az idei olvasmánylistámat, azt vettem észre, hogy azért volt olyan, amire azt tudom mondani, hogy nem nyertem vele semmit sem, mert nemhogy bölcsebb nem lettem tőle, de még egy jó kis utazásra sem volt elég, vagy mert nem értettem meg a mélységét, a történet nem tetszett, a stílus, szereplők, vagy csak úgy volt, de nem lettem tőle több. Ezeket gyűjtöttem itt is össze, vegyes a lista, mivel én is úgy vagyok a könyvekkel, hogy néha olyat szerző könyvét veszem ki, akitől még nem olvastam semmit sem, csak ajánlották személyesen vagy jót olvastam róla, így bepróbálom, hátha, kísérletezős vagyok kicsit, és ez néha balul sül el. Persze nyilván valami egyértelmű, a Kundera-val meg Ulickaja-val meg lehet támadni, de nekem akkor sem... Összes idei olvasmányhoz viszonyítva 10% a saját hibaszázalékom.
  • Helen Fischer: Te vagy az én párom
  • Mark Twain: Ádám és Éva naplója
  • Pogár Demeter: A latin szerelő
  • Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
  • Janelle McCulloch: Párizsban az élet – A szerelem és a csábító fehérnemű nyomában
  • Milan Kundera: Azonosság
  • Anna-Sophie Brasme: Lélegezz!
  • Meg Cabot – Kim Harrison – Michele Jaffe – Stephenie Meyer – Lauren Myracle: Pokoli báléjszakák> be sem fejezve
  • Karen Joy Fowler: A Jane Austen könyvklub > sok oldal átlapozva
  • Takeshi Kitano: Fiú > be sem fejezve
  • Jane Austen – Seth Grahame-Smith: Büszkeség és balítélet meg a zombik > be sem fejezve
Tudom, hogy mindez függ az olvasói magatartástól, hogy ki mennyire marad meg a jól bevált szerzőknél vagy témáknál, na náluk kisebb lehet a hibaszázalék, vagy más féléket is a kezébe vesz, de azért még mindig jó ilyenkor arra gondolni, hogy igen, a maradék 90% ellenben klassz volt, ha nem is tízpontos, de megérte.

2010. október 13., szerda

Anna Gavalda: Kis kiruccanás

Még mindig bántja a szemem a vékony Gavaldák olvasása, annyira nem szeretem ezt a szedéstípust: (hm, ugye így hívják?) óriási margó, óriási betű, óriási sortávok, ám kézbe venni és megtapintani még mindig csodálatos, ebben verhetetlen a kiadó.

Fülszöveg: Simon egy vidéki esküvőre indul a feleségével, aki nem felhőtlenül boldog, hogy a férje testvérei is velük utaznak. A két lány, Garance és Lola, teljesen mások, mint ő, és mindent meg is tesznek azért, hogy érezze, sosem léphet be közös titkos világukba. Ám az ezt követő eseményt még álmában sem feltételezné... Amikor megérkeznek és megtudják, hogy a negyedik testvér, Vincent nem vesz részt az unalmasnak ígérkező szertartáson, köszönés nélkül faképnél hagyják a násznépet és Simon feleségét, hogy hármasban abba a kastélyba ruccanjanak, ahol Vincent dolgozik. Életük fordulópontja lesz ez a kaland. Mind a négy testvér érzi, hogy ez a lopott alkalom az utolsó nagy találkozás, mely lezárja a fiatalkorukat. A Kis kiruccanás Anna Gavalda elbűvölő stílusában mesél a gyermekkori kötelékekről, melyek egész életünket meghatározzák

Nehéz reálisan megítélni, mert három másik könyvéhez hasonlítom automatikusan, pedig nem szeretem az ilyet, de nála beállt az agyba (tőled állt be az agyhalál...), hogy nagyon nagy kedvenc az Együtt lehetnénk és a Csak azt szeretném..., ellenben a Szerettem őt annyira nem, (a 35 kiló remény egyértelműen más kategória). Szóval ha azt nézem, akkor tök jó a négy testvér karaktere: Simon, a tökéletes férj-alapanyag, Vincent, a művészlélek, Lola, a válófélben lévő anyuka két gyerekkel, és az elbeszélő Garance, aki még élvezi a függetlenséget. Tipikus is, meg nem is, mégis különböznek az átlagemberektől, kívülállóak, ami kifejezetten tetszett, jobbak az ilyen regényhősök. Egyértelműen nem a történet itt a lényeg, ez szerintem mindenki számára egyértelmű, a lelki dolgok mellett nekem tulajdonképpen egy társadalmi látkép is kibontakozott, és inkább ez foglalkoztatott a gyermekkorba merülés helyett.

Szép, szép, de nem volt elég a katarzishoz és hogy azt mondjam, hogy bravo, ilyet Anna Gavalda megír egy álmos délutánon, inkább mindenki vegye elő az Együtt lehetnénket, vagy egy rövid novellát olvasson tőle.

Nekem ennyi: 7/10

Kiadó: Magvető Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 156 oldal
Ár: 2490,-
ISBN-szám: 978-963-1428-24-7

2010. október 9., szombat

César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből

"Meg kellene festenie, uram…" A mondat ismerősen csengett. Évtizedek óta ismételgették neki, újra és újra, bármerre is járt. Már megtanult nem bízni az ilyen jellegű tanácsokban. Ki tudhatja, mit kell megfestenie?

Nagyon ritka, hogy olyan könyvet veszek a kezembe, amiről semmit sem tudok, de olyan szinten, hogy nem olvastam a szerzőtől más művet, nem hallottam magáról a szerzőről, vagy még a molyon sem olvasta egyik ismerősöm sem, vagy egyáltalán bárki. Na ez most pont ilyen történet, fülszöveg alapján (regény + festőművészet = figyelemfelkeltő) érdekesnek tűnt, és ráadásul argentin szerző műve, ahonnan még szintén nem olvastam semmit sem, miért ne kezdeném el pont most?

A regény főszereplője egy valóságos személy, Johann Moritz Rugendas, a 19. század elején élt német festő, aki vándorfestőként is dolgozott, vagyis mások számára elérhetetlen tájakra utazott megbízásokból, hogy megfesse az ottani élővilágot és kultúrákat. Életéből majdnem két évtizedet dél-amerikai országokban töltött, több ezer műve maradt hátra, de ebben a regényben egy rövid epizód elbeszélése történik, mégpedig az 1837-es évé, amikor Argentínában súlyos lovasbalesetet szenved, aminek következtében összeroncsolódik az arca, és a szörnyű fájdalmak következtében morfin-függővé válik. Ezt követően megváltozik a személyisége, de a festést nem hagyja abba, és társa, Krause mellette marad, a felépülést követően folytatják a felfedezéseket.

"Mintha előre megérezte volna, Rugendas időben gondoskodott róla, hogy megfelelő számú levelezőtárssal rendelkezzék világszerte. Így aztán újra meg újra nekilátott az írásnak, más és más megszólításokkal; beszélgetőtársai között volt fiziognomikus festő és természetbúvár, állattenyésztők, mezőgazdászok, újságírók, háziasszonyok, gazdag gyűjtők, aszkéták, sőt előkelőségek. Mindegyikhez más változat igazodott, melyek mind belőle születtek. A variációk egy különös lehetetlen körül forogtak: Hogyan lehet közvetíteni a mondatot: "Szörny vagyok"?"

Száraz életrajznak indult az első pár oldalon, Aira visszament egészen Rugendas dédapjáig, és aztán sorban, hogy ki mivel foglalkozott, aztán egyszer csak azt vettem észre, mikor már rájöttem, hogy fejezetre bontás sincs, és nem az előszót/bevezetőt olvasom, hogy tulajdonképpen milyen szépen egyensúlyoz a szimpla dokumentáció és a szépirodalom határán, lassan eltűntek a határok és nagyon szépen megfogalmazott mondatokat olvastam, párbeszédek nélkül, még ha a téma fájdalmas is volt. Ebben a 120 oldalban nem a cselekmény a döntő, persze maga a baleset viszi tovább az egészet, de elsősorban az számít, amit Rugendas gondol a munkásságáról, a művészet fiziognomikus megközelítéséről, és hogy neki mi is a szerepe ebben az egészben. Azt gondolom, hogy azon kívül, hogy a festő magánlevelei alapján ennyire rekonstruálni lehetett a végbemenő belső folyamatokat, az is fontos, hogy maga az olvasó is együtt gondolkodjon vele, esetenként cáfolja meg, hiszen eléggé összetett kérdés már maga a fiziognomikus festészeti módszer is. Azt hiszem erre mondják, a kétséges kezdetek ellenére is, hogy ízig-vérig szépirodalom.

Johan Moritz Rugendas (1802-1858) életrajza az artdirectory-n keresztül elérhető innen.

A könyvet köszönöm a Magvető Kiadónak.
A könyv adatlapja és a szerző adatlapja a kiadó honlapján.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Magvető Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 120 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 978-963-1428-21-6

2010. október 7., csütörtök

Egy kis blogelemzés, nem sok


Ha már egyszer ma úgyis állományelemzés volt a feladat gyakorlaton, igaz, hogy közgazdasági jelzeteknél, de elgondolkodtam azon, vagyis hát észrevettem, hogy a magyar nyelvű irodalom kicsit most háttérbe szorult nálam, nem szándékosan, egyszerűen így alakult. Tervezem a visszatérést, lesz majd szó az új Krasznahorkai-kötetről, de előtte meg kell még írnom a César Aira-könyvről a valamit, meg amúgy is vannak kívánságlistán könyvek, amiknek vagy bent kellene végre lenniük a könyvtárban, vagy kölcsön kellene már kérnem, de 24 óra nem elég egy napra.

Majdnem harminc könyvről írtam már itt, mert ugye vannak még a könyves közbevetések és a könyvtáras bejegyzések, de legutoljára augusztus 26-ra dátumoztam a London csak oda c. könyvről szólót és 100% magyar szépirodalom meg július 23-án volt, ugye az Összegyűjtött szerelmeim. Nem túl fényes, de ahogy nézem a havi adagokat, azért mindig van benne 2-3 magyar is, csak nem az igazi, még-még-még jobban kellene válogatnom és az időmet beosztani. Június hónap volt csodálatos, akkor a havi tíz elolvasott könyvemből 7 magyar volt, 2 Agota Kristof és persze az X generáció.

De hát megint csak itt van velem szemben a polcon A Highgate temető ikrei, amit illene elkezdeni, na meg épp a Bridget Jones naplója kellős közepén vagyok, aminek második része is van... + Mónikától még mindig itt van a Hajnalhasadás, hogy magyarul is elolvashassam, ne csak az eredeti nyelven. Még mindig nagyon vágyakozom A madárevőre, de nem érkezik válasz... :( És majd jön a Csak egy harapás, az jó lesz, hiányt nem szenvedek. :)

További mélyre hatoló blogelemzéshez már nincs energiám, inkább az az öt könyv, amik a lista elején vannak, hogy minél hamarabb elolvasandók a magyar szépirodalom rétegéből:

Bartis Attila: A nyugalom
Békés Pál: Semmi baj vagy a Csikágó
Darvasi László: A világ legboldogabb zenekara vagy a Virágzabálók
Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban
Szerb Antal: Szerelem a palackban
(+ próbálkozni a Sátántangóval, pótolni az elmaradt Háy János-könyveket, újraolvasni ezt-azt és még annyi lehetne... Nagy Gergely: Basszus! - Zene és szöveg vagy az Angst - A városi harcos kézikönyve sem maradhat ki)

2010. október 6., szerda

Douglas Coupland: Barátnő kómában


Coupland visszatérő vendég nálam, volt már bejegyzés A rágógumitolvajról és a Minden család pszichotikusról, a már többször is olvasott X generáció eddig még kimaradt, de egyszer pótlom a hiányt. Megérdemli, mert szeretem és azért szeretem, mert a nyelvhasználata modern, köznapi, nem művi és nem is a másik véglet, hogy túl laza lenne. Egyensúly. A szereplői átlagemberek, de mégis konkrét és egyedi jellemvonásokkal, lehetnek lecsúszottak, biztos állással bírók, de azért többnyire mégiscsak lecsúszott/sérült emberekről ír, mégpedig azért, mert sokan vannak. Regényeiben általában az amerikai álmot és annak megbukását boncolgatja, hogy hogyan is él az átlagember a 90-es, 2000-es években az észak-amerikai kontinensen, mik a problémák na és hogy van-e menekülési útvonal vagy változásra esély?

"Ezt nézd! Ezt nézd! Az emberek folyton újabb és újabb elektronikus ketyeréket mutatnak Karennek. Úgy beszélnek a gépeikről, mintha bűbájos vallási minőséggel bírnának; mintha ezeknek a gépeknek kellene ellensúlyozniuk a tulajdonos belső hiányosságait. Kétségtelenül csodásak ezek az új dolgok – e-mail, fax és vezeték nélküli telefon –, na és akkor mi van?
– Hamilton, de veled mi van, te is új és feljavított és gyorsabb és jobb vagy? Mármint a faxgéped révén?
– Vagy úszol, vagy megfulladsz, Kare. Majd hozzászoksz." (199. oldal, Budapest: Európa, 2010)

A Girlfriend in a Coma 1998-ban jelent meg, tehát kis késéssel érkezett meg, mint mindegyik Coupland, de megbocsátható, legalább a fordítások klasszak, meg az Európa Kiadó is kitesz magáért, mert az X generáció tördelésbeli furcsaságai ellenére, amik szerintem szándékosak, én idegennek ható kifejezést, nyomdai, illetve helyesírási hibát még nem találtam ezekben a könyvekben. Ez a regény külsejében pedig valószínűleg egy újabb irányvonalat képvisel, az első kézbevétel óta azt hajtogatom, hogy ez újrapapír, a borító és a belső lapok is. Érezhető, hogy más a tapintása, puha, könnyű, de nem negatívan, teljesen korrekt. A borító meg végre nem valami absztrakt izé, mint a kék borítósoknál, hanem fiatalos, modern, letisztult, nem giccess, meg amúgy is teljesen passzol ahhoz, amit sugároz magáról a könyv.

Fülszöveg (ami kicsit hosszú és erősen cselekményleírást tartalmaz):
1979. december 15-én Karen életében először szeretkezik, s utána elmeséli a barátjának, hogy sötét látomások kínozzák. Mintha a jövőben járna furcsán valóságos álmaiban, de ez a jövő nem jó hely. Sötét és könyörtelen, s minden értelmetlenné vált benne.
Néhány órával később Karen kómába süllyed, s bár kilenc hónappal később megszületik a gyereke, ő továbbra is kómában fekszik, tizenhét éven át... Hogy aztán összeaszott testtel s mégis ujjongó élni vágyással felébredjen egykori vízióinak világában, ahol látszólag minden jobb lett: a ruhák, az ételek, a kocsik... S ahol mindenféle új, csodás dolgok léteznek, a mobiltelefon például, s ugyanakkor minden túlságosan komollyá és komorrá változott. Senkinek sincs ideje egyszerűen csak élni, szeretni, boldognak lenni. Eltűnt a szabad idő, a derű, a könnyedség.
S Karent most újból szörnyű gondolatok kínozzák: érzi, sőt tudja, hogy ez a világ már nem sokáig létezhet. Hogy hiába próbált valamikor a kómába menekülni előle, most mégis itt van, és át kell élnie az elképzelhetetlent...
A kanadai kultíró kultregénye hátborzongató vízió korunkról és a jövőről, döbbenetes világvége-látomás, nyugtalanító allegória a Földön végigsöprő járványról, amelytől mindenki elalszik, és egy utolsó lehetőségről, amikor még talán feltehetjük a kérdéseket, melyek nélkül a világ a puszta vegetáció időtlenségébe süllyed.

Sajnos erről a könyvről sem lehet anélkül beszélni, hogy ne ismernénk a fő cselekményszálat, de sokkal több mindent nem is szeretnék lelőni, a lényeg annyi, hogy Karen 1979-ben esik kómába, 1997-ben ébred fel, a kezdetekkor Karen és Richard, Pam és Hamilton, Wendy és Linus totálisan átlagos kanadai középiskolások, akik Karen kómába esése után folytatják életüket, több-kevesebb sikerrel, közben számos kitekintés van az akkori korra jellemző tárgyakra, eseményekre, így keveredik bele még az is, hogy a srácok egy része az X-aktákat forgatja, pontosabban az űrlényeket és mindenféle szörnyet és trükköt kreálnak, szóval szórakoztató is amellett, hogy a szomorúság Karen miatt végig a levegőben lóg. Karen felébred, a dolgok megkavarodnak, majd még jobban és még jobban, de tényleg hosszú lenne leírni minden szereplő történetét, nem véletlenül lett a regény is 200 helyett majdnem 400 oldal, ennyi kell is, lehetett volna még több.

Igazából szerintem a disztópiák nehéz falatok, mind az olvasó, mind a szerző részéről, hiszen nehéz eredetit alkotni, nem átvenni elemeket, meg nehéz belegondolni is, hogy basszus, ez tényleg megtörténhetne! Nos, ebben a regényben pedig ez a helyzet, nálam emiatt is bicsaklott meg egy kissé a legvége, hogy túl ömlengős és pátoszos lett, na nem mintha tudtam volna jobb megoldási módot.

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Európa Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 388 oldal
Ár: 2800,-
ISBN-szám: 978-963-07-8982-0 (megint változóban az ISBN rendszere???)