2010. november 28., vasárnap

Risto Isomäki – Petri Tolppanen – Jussi Kaakinen: Elsodort világok


Risto Isomäki, a finn környezetvédelmi aktivista azonos című öko-thriller regényéből (ez milyen új és trendi kifejezéssé fog válni!) készült ez a rövidke képregény, ami kedvcsinálónak és figyelemfelkeltőnek kiváló, ám pont emiatt éreztem egy kis hiányt is. De először is a kissé cselekményleírásokkal terhelt fülszöveg egy része:

India nyugati partjainál a kutatók óriási, elsüllyedt városok romjaira bukkannak a tengerfenéken, melyek feltételezhetően a tengerszint emelkedésének következtében pusztultak el. Amrita Desai régész megpróbálja felderíteni a víz alatti romvárosok titkait. Mi történhetett itt tízezer éve? Vajon mi okozta a városok pusztulását? Kutatásaihoz egy különleges tengeralattjáróra van szüksége, így hozza össze a sors az orosz Szergej Szavelnyikovval. Ezzel egyidőben Grönlandon Kari Alanen, finn gleccserkutató meglepő felfedezést tesz, ami összeköti a Cambay-öbölbeli romokat, Grönland szárazföldi jégmezeit és a Bahama-szigetek misztikus kőtömbjeit.

Mikor a sok apró részlet végre egésszé áll össze, a tudósok rájönnek: az emberiség jövője veszélybe került. Vajon lesz elég idejük cselekedni? Meg tudják-e hozni a világ vezetői időben a helyes döntéseket? Egyáltalán van még remény?

Van minden, ami kell egy klasszikus kalandos képregényhez, legalábbis amatőr szemmel, először is a rajzstílus a hagyományos irányvonalat követi, amiben talán még a Batmanek, Supermanek íródtak (vagy tévedek). De jók, mert igényesen vannak kialakítva a karakterek, elsősorban persze Amrita, Szergej és Kari számít, a természetet is kellő részletességgel, de mégis egyszerűen ábrázolja, meg a cselekmények is normálisan kivehetőek, tehát ha leszakad egy jégtábla, akkor az tényleg le.

Megvannak a személyek közti ellentétek és vonzalmak, bár ebbe tényleg csak egy kis betekintést kapunk, nincs elég képkocka a részletezésre, sajnos. Ugyanebből az okból adódik az is, hogy sokszor elég hirtelen az ugrálás időben, a földrészek között, és tengerszintben is, na meg időben, és néha a cselekmény egyes szálai sem lettek kimondva, hanem nekem kellett kitalálni, hogy vissza tudjak kapcsolódni, de ez legyen a legnagyobb probléma, azért ez egy felnőttnek nagy gondot nem okoz, és ez nem is gyerekeknek lett szánva szerintem, a kisebbeknek semmiképpen sem. Épp eléggé tudományos a szöveg ahhoz, hogy egy hétköznapi ember is érthesse, hogy miről van szó, de komolyan is vegye, érdekes dolgokat mondtak az időjárásról, a történelemről, néprajzról, bár valahogy mindig az lett a konklúzió, hogy Indiában volt először... ezen tényleg jókat mosolyogtam, mert elég feltűnő volt. Mindezek közben azért végig érezhető, hogy itt bizony egy igazi drámáról van szó, 2021-ben járunk, amikor már tényleg ketyeg az óra, mert eljátszottuk az esélyeinket és meg is kapjuk érte a "jutalmat".

A könyvet köszönöm a Nyitott Könyvműhely-nek.

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 72 oldal
Formátum: A/4 (!)
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-3100-39-4

2010. november 27., szombat

Már egy hónapja teljes üzemben

Nincs elfelejtve a Tudásközpont, csak mivel mostanra teljesen beintegrálódott a hétköznapjaimba, normális és egyszerű dologgá vált bemenni oda, így nagy szükségét sem érzem, hogy leírjam, hogy jajdejó, mert őszintén szólva nekem nagy pofáraeséseim és tétlen várakozással töltött fél óráim nem voltak, egy előjegyzésemtől eltekintve jónak tapasztaltam a kiszolgálást. Na de induljunk kívülről, rávilágítva a tökéletlenségekre, amiket részben én tapasztaltam, részben másoktól hallottam:

* Egy széles lépcsősor vezet fel szemből az épületbe, amihez sikerült egy darab korlátot elhelyezni, ami csupán olyan szempontból gáz, hogy márványkő a burkolat, így rendkívül veszélyes lesz télen, amikor ráfagy az eső/hó.
* Ugyancsak a csúszós járda miatt járhatatlan lesz az oldalsó ösvény, mivel ott egyáltalán nincs korlát. Tudom én, hogy az lesz, hogy a diákok a füvön fognak taposni, ami most még szép és új, nos, addigra nem fog maradni belőle semmi sem, csak sár lesz egy-egy jó kis eső helyén.
*A forgóajtót kezdem megszokni, de túl gyors és az automata érzékelő sem olyan tökéletes.
* A fogasos ruhatár jó ötlet volt, a szekrényes elegendőnek tűntek elsőre, most már azt látni, hogy szinte mindig foglalt mindegyik. Vészmegoldás, mivel a földszinten már nem lesz gyarapodás: a -1. szinten lévő szekrények használata, de akkor keresztül kell menni az előtéren, le a Kaptáron és vissza, mivel a lift elérése már a kapukon belül van, de ahhoz először le kell pakolni...
* Kötözködés, de a lift annyira lassú!
* A honlap is még remélem, hogy csak kísérleti jellegű, annyira nem egyértelmű, dinamikus, jellegtelen, satöbbi, hogy inkább nem folytatom.
* Többen mondták, hogy néha fél órákat várnak, mire a raktárból előkerül a könyv, aztán következik még a könyvek felszerelése: papírszalag ragasztása a hátsó borító belső felére, hogy arra lehessen bélyegezni a lejárati időt. Ez hiányzott eddig a Megyei Könyvtárból átkerült könyvekből és most kerülnek bele a használat során.
Következő kaland az RFID használata, ami szintén a könyvek használatba vételével történik meg, tehát amikor valamit kikölcsönöznek, akkor lesz beélesítve rajta az RFID-csík, ami néha elég sok időt vesz igénybe, illetve random történik a beolvasás, valamelyiket igen, valamelyik könyvet nem, így újra és újra. A hatókör is igen érdekes néha, mert előfordult, hogy nem csak az egy célkönyvet olvasta be, hanem kb méteres hatósugaron belül többet is (ennek mértékéről nincs pontosabb információm). De tulajdonképpen ez betudható annak, hogy a rendszer új és most van a(z éles) tesztüzemmód és jó lesz ez, én bízom benne, csak még el kell telnie egy kis időnek.

De ettől függetlenül én azt mondom, hogy az állománnyal meg vagyok elégedve, különösen választékossá vált a szépirodalmi rész, mert a szakirodalommal eddig sem volt probléma, de most már az első emelet is felnőtt hozzá. Kényelmesek a székek, asztalok, a belső hőmérsékletre sincs panaszom, jól használhatók a HP vékony kliensek, amikre most már a böngészőn és szövegszerkesztőn kívül fel lettek telepítve az archiváló, prezentációkészítő, stb, alapprogramok is. Működik a beléptetőkapu, bár kicsit lökni kell rajta, hogy meginduljon, de jobb ez így és legalább nem kell már mutogatni a könyvek hátuljában a lepecsételt csíkot, hanem automatikusabb az egész, hiszen a kapukban van az RFID-érzékelő, így lopni nem nagyon mernék (persze amúgy sem).

Következő projekt: az automata kölcsönzőgép kipróbálása.

2010. november 23., kedd

Eve Ensler: Tökéletes testek

Szóval Eve Ensler Magyarországon kiadott könyvei alapján készült bejegyzés-trilógiám első része történik most kísérleti jelleggel. Szép új, bővített kiadásban jelent meg A vagina monológok, és két további műve is olvasható már magyarul: The Good Body - Tökéletes testek címmel és az I Am An Emotional Creature-t, ami pedig az Érző lelkek címet kapta.

Az, hogy a nő hogyan viszonyul a testéhez, örök probléma és téma, tehát jó választás, nekem is felkeltette egyből az érdeklődésemet, ugyanis ki az, aki elégedett magával? Mindig lehetne valamin változtatni, persze meg lehet békélni és ajánlott is, de az ember akkor is tudja, hogy máshoz képest neki milyen az a testrésze, hasonlít. Szerintem a nők mindig hasonlítanak. Akkor történik félresiklás, ha rossz az az általános kép, ami kialakul, hogy mi az eszmény és aki attól eltér, az már javítandó, hibás eset. Nem feltétlenül, ez a könyv is erre próbál összepontosítani, bár csak egy szemszögből, de erről majd később. A kiadás szép, bár én az arany dolgoktól a falra tudnék mászni, a könyvön jól mutat, a három Ensler-könyv egymás mellé téve pedig külön is a polc dísze lehet, na meg a borítós és a belső lapokon lévő kacskaringós rajzok is nagyon szemléltetőek és ízlésesek.

Eve Ensler újra körbejárta a világot és különböző nemzetiségű és kultúrákban felnevelkedett nőkkel beszélt arról, hogy milyen a kapcsolatuk a saját testükkel. Többen közülük az Egyesült Államokban élnek, bevándorlók, vagy éppen menő nők, és beszélgetett indiai, afgán és afrikai nővel is, nem véletlenül az utóbbiak voltak azok, akiket nem zavartak a plusz kilóik.
A 11 nagyon rövidke történetet kiegészítik Eve hozzászólásai, személyes tapasztalatai, így egyértelműen ő a 12. szereplő, ettől azonban szellőssé válik a könyv. Szívesebben olvastam volna mindegyikükkel 10 oldalas beszélgetéseket, nem csak feleannyit, de mégis valakinél működött a dolog, ennyi oldalon keresztül is hatásossá és felkavaróvá vált, voltak azonban olyan nők is, akik csak úgy lógtak a levegőben, pl. a piercinges, a botoxos és Isabella Rossellini.
Egyértelműen sokszor ott lebegett az interjúalanyok feje fölött a szüleik, elsősorban édesanyjuk elvárásai, ami szomorú, én nem is tudom milyen érzés lehet, mikor valaki otthon is azt kapja, hogy nem vagy jó, nagy a hasad, milyen a bőröd. Borzalmas lehet.
Személyes kedvenccé vált, na nem a megélt dolgok miatt, hanem a történet kisugárzása miatt Carol, a Los Angeles-ben élő negyvenes zsidó nő, aki beszűkítette a vagináját, valamint Nina, az olasz nő, aki a mellkisebbítő műtétet választotta, hogy elterelje magáról a figyelmet, sikertelenül.

Az egy szemszögből írás, amit már említettem pedig az, hogy bár volt szó a botoxról, testékszerekről, azért a visszatérő probléma, amit az írónő sem titkol, a rossz helyen lerakódó súlyfelesleg. Kövéren is szép az élet, mondhatnám leegyszerűsítve, pedig nem csak ennyiből áll a testünk elfogadása, vagyis nem lehet így általánosítani, hiszen létezik a másik véglet is, akinek lehet, hogy épp az okoz problémát, hogy felhalmozni nem tud és bár lehet, hogy elsőre nevetségesen hangzik, egyáltalán nem az. Ilyenről egyáltalán nem volt szó benne és hát személyes indíttatásból én ezt hiányoltam, mert nagyon szívesen olvasok én más típusokról is, de egy alkatból adódóan vékony nőnek is el kell fogadnia, hogy ő meg olyan, amilyen. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha úgy gondolkodnánk, mint az afrikai nő, aki szerint a testünk a természet sokféleségének megnyilvánulása.
A 13. szereplő az olvasó. ;)

A könyvért köszönet a Nyitott Könyvműhelynek.

Nekem ennyi: 7/10

Alcím: A női alak dicsérete
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keménykötés
Oldalszám: 130 oldal
Ár: 2490,-
ISBN-szám: 978-963-9725-06-5

2010. november 21., vasárnap

Ami a következő hetekben várható nálam:

Szép kis kupac várt rám itthon, hatalmas öröm volt lapozgatni a ropogós és friss szagú könyveket, jaj, komolyan, le sem tudom írni mennyire ugrált ott bent a mellkasomban az a valami, legszívesebben sikítva futottam volna fel-le a szobában, mint Olive A család kicsi kincsében.


Nem tudom még a sorrendet, mert legszívesebben mindegyik az első lenne, de ezekről elég nagy valószínűséggel fog születni bejegyzés:
(A Meztelen Juliet persze nincs elfelejtve)

Samanta Schweblin: A madárevő
Rövid kis elbeszélések, amik hétköznapi módon indulnak, aztán átfordulnak egy más világba, na nem fantasy-lényekre kell gondolni, hanem inkább meglepődésre és szürreális hangulatra, mert ahogy a fülszöveg is írja, lehetetlen nem létezik. Mindezt egy kortárs argentin írónő tollából, kíváncsiságfaktor tízes.
moly adatlap
kiadói adatlap

Risto Isomäki – Petri Tolppanen – Jussi Kaakinen: Elsodort világok Egy finn öko-thriller alapján készült képregény, koncepciójában (a feldolgozás miértje, mi volt előbb) hasonlít a magyar Keresők c. képregényhez, csak ez most egészen más témában érkezik északról. A globális felmelegedés bizony következményekkel jár, városok süllyedhetnek a tengerszint alá, ilyeneket fedeznek fel a történet kutatói is, és közben rájönnek, hogy bizony közel járnak hozzá most is, de vajon megmenthető-e a Föld. Feleszmélünk-e időben és ha igen, akkor is, van-e még remény a változásra? Mindenesetre kíváncsi vagyok, mindez egy környezetvédelmi aktivista tollából mennyire szájbarágós vagy éppen zseniális, és hát képregény, na! moly adatlap kiadói adatlap

Eve Ensler: A Vagina Monológok
Mi is az ott? Van neve? Mindenkinek más, van, aki nem beszél róla, még nem vagy már nem, de most újra erről tudhatunk meg többet a különböző nőkkel készített interjúk alapján. Több, mint ami az első kiadásban megjelent, vagyis remélhetőleg még botrányosabb. Már olvastam majdnem egy éve, kíváncsi leszek most hogyan fog hatni.
moly adatlap
kiadói adatlap

Eve Ensler: Tökéletes testek
Tökéletlen vagyok. Vagy mégsem? Örök probléma a nőknél, hogy elég magas vagyok-e, milyen a vádlim, nagy-e a fenekem, a hasam mennyire lapos, na meg a sebészeti út nélkül változtathatatlan dolgok: miért nincs pisze orrom vagy miért van benne az az apró törés. Azért, mert Te úgy vagy Te. Mindenkinek vannak problémái, van, aki megbékél vele, van, aki örökké harcban áll, legyen szó egy amerikai vagy afrikai nőkről. Jó ez az interjús forma, nekem bejön.
moly adatlap
kiadói adatlap

Eve Ensler: Érző lelkek
A lélekben folytatott küzdelem ugyanolyan keserves tud lenni, mint a test feletti uralom kialakítása, ha egyszer gondolkodunk, akkor bizony jöhetnek kellemetlen percek, amik akár kényszerbetegségekké, mániákká tudnak alakulni, főleg, ha a társadalmi normáknak való megfelelés a cél, amik nem is feltétlenül egészséges dolgok.
moly adatlap
kiadói adatlap

2010. november 19., péntek

William Shakespeare – Sonia Leong: Rómeó és Júlia

Tulajdonképpen mi is az eszmei célja ennek a Shakespeare-mangás sorozatnak? Gondolom az, hogy azok a mai fiatalok, akik idegenkednek a többszáz éves nyelvezettől, attól a formától, ahogyan Ő megírta, mégis megismerhessék és esetleg kedvet kapjanak hozzá. Sokféle feldolgozás létezik, én is láttam már színdarabként is úgy, hogy farmerban voltak a szereplők és nem selyemruhában, működött is a dolog, Baz Luhrmann 1996-os mozija pedig az abszolút kedvenc, pedig ott is nagy volt a váltás és az egész környezet, amit megteremtett.

Ez a feldolgozás mangaként egy mai japán nagyvárosba helyezi a történetet, ahol két rivális Jakuza-család fiataljai szeretnek egymásba, akiknek laptopjuk, mobiljuk, robogójuk van és divatos ruhákban járnak. Mégsem érzem azt utólag, hogy ez működőképes tud lenni, egyszerűen kísérletként fogható fel. Fel lehet róni kritikaként felém, hogy ez az én beszűkültségem ebben az esetben, de nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy 2010-ben ilyen nincs, főleg egy high-tech környezetben, hogy két tini pár óra ismeretség után összeházasodik, már nem ilyen romantikusan végletes világban élünk, max az lehet a probléma az elkényeztetett és gazdag gyerekek körében, hogy... nem folytatom, mindenki tudja. Nincsenek ennyire szenvedélyes érzelmek, főleg nem egy gyerek fejében, persze a 16. században még minden sokkal korábban történt, de egy úri, gazdag feleség nem mondja azt a tizenéves lányának, hogy "ilyen korban szültelek én is". Jó, ha harminc felé egy gyermeket szül. Szerintem.

Szóval kicsit egy ömlesztett valami volt az egész, Sonia Leong bedobta néha a technikai dolgokat, hogy érezzük, hogy ez ma történik, de a szavak sokszor nem álltak összhangban a rajzokkal, (magával a fordítással nem volt gondom, de néha hiányoztak a klasszikus mondatok, amiket már oly sokszor olvastam) túl erőltetett lett az egész, mégis erőtlen. A karakterek azért jók voltak, tetszett az elején a pár színes oldal, csak kár, hogy az egész nem volt színes, mert néha elvesztek a szereplők, sematikussá váltak. Különösen szép lett Júlia, mindig olyan fényesen és klasszul lobogott a haja (:D), meg úgy összességében a Capulet család japánosabb lett, látszott rajtuk, hogy ők bizony lehetnek egy ősi és tiszteletreméltó család, ellentétben a Montague családdal, akik erősen amerikanizálódott vonásokkal rendelkeztek, hasonlóan még pár szereplőhöz. Lehet, hogy ez mangaszinten rendben van, nem tudom, nekem ez volt az első ilyen olvasmányom, de a néha túlzött giccsbe hajló képsorok után nem lettem szerelmes a műfajba. A történet nagy vonalakban átjön, én mégis azt szeretném, hogy ha az eredetit igenis elolvasnák a középiskolában a diákok és nem szenvedésként fognák fel, mert William Shakespeare az egyik legnagyobb kincsünk.

A könyvet köszönöm az Agave-nak.

Nekem ennyi: 6/10

Fordító: Nádasdy Ádám

Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 193 oldal
Ár: 2980,-
ISBN-szám: 978-963-9868-88-5

2010. november 18., csütörtök

Zenés körbepöttyös

Lassan talán filmes körbekérdések is lesznek, ami nem baj, mivel így még jobban megismerhetőek a bloggerek személyiségei, nem csak a könyveik alapján, persze csak annál, aki engedi. Ezt a felhívást zakkant-nál láttam, aki szabaddá tette az utat, mondván, akinek van kedve, nekem meg volt, szégyellnivalóm nincs, válaszoljon az alábbi kérdésekre:
1. Nevezz meg egy olyan énekest, vagy zenekart, akit szeretsz! Péterfy Bori & Love Band
2. A kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból.
3. 6 embernek dobd tovább a pöttyöst!

1. Szóval nekem mióta megjelent Bori első szólóalbuma, ő az (és a srácoknak is nagy puszi), aki minden hangulatban jöhet, mondhatni non plus ultra, megunhatatlan, ha van koncert Dél-Dunántúlon én ott vagyok és igenis lehet lányként egy énekesnőért is rajongani, nem csak Kiss Tibi és Beck Zoli iránt működik. ;) Kötnek hozzá szép emlékek, egyes számok külön jelentőséggel bírnak, na meg ő az, aki minden koncerten 110%-on teljesít, mivel én rendszeresen osztályozom a koncerteket is, és nem mindig vagyok vajszívű. Az alábbi dalszöveg részleteket meg nem kell ám véresen komolyan venni (talán).

2. Férfi vagy, vagy nő?
Előző életemben denevér voltam
Nappal aludtam, éjjel éltem én

Írj magadról!

Egy pixelhiba vagyok
A képernyőd sarkában *

Hogy írnád le az előző kapcsolatodat?

Szeretem azt a nőt
Aki melletted lettem
A lebegő hajnali fényt
Mikor ébred a nap
De TÉGED NEM

Milyen a jelenlegi kapcsolatod?

Ott állok az utcán egyedül,
Táskámban a lelkem hegedül.

Most hol lennél szívesen?

Lángra lobban karjaim közt-eltaszít
Nem lángolt így senki értem-égünk, élvezem
Száj a szájon, katapultunk száll
Rozsdabarna az ég alja és mélyvörös a táj

Mit gondolsz a szeretetről?

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárba'
Egy jegyszedő vagy a dagályba'
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Milyen az életed?

Nagyokat lépni a napfénybe jó
sajnálom ilyenkor az elpocsékolt időt, amit sötétben töltöttem bezárva
miközben kint meg a nap hétágra sütött, hétágra sütött a nap.

Mit kérnél ha egy kívánságod volna?

Kapd el a kezem, ha a huszadikról esem,
ugorj át az üvegen hogy semmi bajod ne legyen!
Hajlítsd meg a kanalat, harapd el a poharat,
Csináld a csodát, csináld, csináld, csináld!

/alternatívaként, mivel "csak" feldolgozásról van szó
:


már megint itt van a szerelem,
már megint izzad a tenyerem.
minek? minek? minek? minek?

már megint csak őrája gondolok,
már megint csak akarok egy jó nagyot.
minek? minek? minek? MINEK?

már megint csak őt látom mindenütt,
már megint csak őt hallom mindenütt.
minek? minek? minek? MINEK?

3. Mondjuk szívesen olvasnék hasonlót tasiorsi-tól (bár van egy halovány tippem kiket választ), Mónikától, PuPilla-tól, Ildikótól és Dün-től, ha feltámasztja a blogját. :)

* tudom, hogy ez a Minda Endrés duett a Hangmás-lemezen, de Bori énekli éppen ezt a sort, és nekem ez a Nr. 1.

2010. november 17., szerda

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei


Vannak könyvek, amikben csalódok, vannak, amik hozzák az elvárt szintet, vagy fölötte teljesítenek egy picit, az pedig igazán ritka, amikor egy gyakorlatilag bestseller regény után, mert szerintem egyértelműen azzá vált Az időutazó felesége világszerte, az írónő egy olyan regényvilágot tudott teremteni, ami sokkal jobban tetszett. Mostantól ez az, amiről azonosítani fogom Niffenegger-t, illetve (a megfelelő figyelmeztetésekkel) ajánlani, mivel nekem ez az írónő inkább, ebben éreztem, hogy valami igazán különleges atmoszférát teremtett meg, annak ellenére, hogy a szereplői korántsem voltak tökéletesek.

Amiből kiindulunk: Julia és Valentina egy fiatal amerikai ikerpár, akik nagynénjük, Elspeth halála után huszonegy éves korukra megöröklik annak londoni lakását, illetve hagyatékának nagy részét. A lakás különleges, hiszen a viktoriánus Highgate temető tőszomszédságában álló és a saját temetői bejárattal bíró Vautravers ház egyik szintje. Itt lakik még Robert, Elspeth szeretője, aki épp a temető történetéből írja a disszertációját, illetve Martin, a szobatudós, aki kényszerbetegségei miatt nem képes elhagyni a lakását.
Ide költözik be az ikerpár a szigorú végrendeleti intézkedések után, és innentől kezdődnek a titokzatos történések, illetve a szálak összefonódása. Nem akarok túlzottan misztikus lenni, poént lelövős meg ebben az esetben végképp nem, de mindenki tudhatja, hogy egy kísértet is a történet szerves részéve válik, a végkifejlet pedig egészen meglepő (majdnem).

Cím: az eredeti: Her Fearful Simmetry, sokkal inkább visszaadja azt, amilyen az ikrek kapcsolata, ahogy a külvilág látja őket, de mivel ez egy Blake-versből átvett szókapcsolat, magyarul már nem lett volna ugyanaz, így kaphatta a hangzatos és figyelemfelkeltő címet, mert arra, hogy temető, már alapból felkapják a fejüket az emberek, sőt még ikrek is és viszik is mint a cukrot.

Borító: az a helyzet, hogy ezt nézve is sokkal jobban passzol a regényhez az eredeti borító, amin a két fehérbe öltözött lány áll, egyrészt mivel a regényben ténylegesen így öltözködik Julia és Valentina, másrészt ha rájuk nézek, akkor a könyv szereplőit látom ellentétben a magyar borítóval, amin egyértelműen két idegen lány jön le a lépcsőn. A tekintet, a testtartás, a ruha, teljesen más, és bár szépek persze, meg a fény, meg az épület, satöbbi, ki lett ez találva, másnál talán 100% működne is, de ezek nem az ikrek. Így viszont már bukta (a piros óriáspöttyel meg végképp).

"Szerelmesnek lenni… nyugtalanító – mondta Martin. Az ember tetszeni akar, aggódik, hogy ő olyannak fog látni, amilyen valójában vagyok. De akarom, hogy megismerjen. Vagyis…. az ember meztelen, jajgat a sötétben, semmi méltósága…. Azt akartam, hogy lásson, és szeressen, annak ellenére, hogy pontosan tudja, ki vagyok és én is tudtam róla."

Szereplők:
Julia és Valentina: az ikres dolog rejtélyes egy kívülálló számára, főleg, ha tükörikrekről van szó. Itt gyakorlatilag Julia uralja a gyengélkedő Valentinát és parancsol neki állandóan, közösek a programok, egyformák a ruhák, közös a jövő, minden közös, ami szerintem eléggé elviselhetetlen tud lenni, Valentina is próbál lázadni, de nem elég erős személyiség. Julia meg szerintem ugyanúgy csak a gyengeségét próbálja palástolni azzal, hogy zsarnokoskodik. Érzelmileg megrekedtek a kamaszkorban, hiába 21 évesek, semmi önálló személyiségük nincsen és mindig a többes szám...
Robert: harmincas évei végén járó történész, soha nem házasodtak össze Elspeth-tel, de nagyon szerették egymást és a férfi iszonyatosan szenved a nő elvesztése után, de ez természetes is.
Martin: jófej volt, én bírtam, bár egyértelműen azért lett megalkotva az ő és felesége, Marijke karaktere, hogy legyenek stabil mellékszereplők is, de jól sikerült, rémisztő volt a kényszercselekvéseinek a hatása, de szomorú is.
Elspeth és Edie: ők is ikrek voltak, Edie az ikrek anyja, hasonlóan éltek fiatalkorukig, mint Valentináék, ám egy mindenki számára titokzatos okból húsz éve nem találkoztak, Edie áttelepült az Egyesült Államokba.

Hangulatból is ötös, nagyon jól le van írva a baljóslatú ház, a lakások, szinte éreztem, hogy én is ott vagyok velük és érzem, hogy valami nagy még történni fog, mennyire nagy a belmagasság vagy éppenséggel ott a temető, amit látok, hogy ha kinézek az ablakon. A temető amúgy is nagyon érdekelni kezdett, abból a szempontból, hogy mennyire más lehet, mint ami itthon van, a díszes, feltűnő mauzóleumok, a parkszerűsége, egyszerűen szép lehet ott sétálgatni és csak kiülni, ellentétben a hazai viszonyokkal. ...és történik is valami nagy, kétségkívül, ami elég megosztóra sikerült az olvasók körében, én őszintén szólva, talán mert túlzottan racionális vagyok és igyekeztem kívülről is szemlélni őket, rendesen beletrafáltam, ettől függetlenül megdöbbentő az, ahogyan a cselekmény alakul a kezdeti íve után és megrázó is volt, hatásos, na. Olvassátok el és írjátok meg ti hogy vélekedtek róla. :)
(ez külön felhívás nektek lányok: PuPilla, tasiorsi és zakkant. ;))

Nekem ennyi: 10/10

Kiadó: Athenaeum
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 425 oldal
Ár: 3490,-
ISBN-szám: 978-963-2930-76-3

2010. november 14., vasárnap

Ki lennél?

Mindig öröm, ha egy játékban én is sorra kerülök, ez most sincs másképpen, köszönöm szépen Ildikónak a felkérést.

"Melyik általad olvasott könyvben vállalnál szerepet, ki lennél és miért?"

* Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak - Trillian (
Tricia McMillan)
Ő volt az első, aki most eszembe jutott, szerintem klassz kis női karakter ebben az agyament történetben, vagány, okos, hihetetlenül fura emberekkel és Marvinnal van körülvéve, a szülőbolygója megsemmisült, ő az űrben utazik össze-vissza, bár igazság szerint már előtte lelépett róla, naná, hogy egy pasi miatt.

* Anna Gavalda: Együtt lehetnénk - Camille Fauque
Ha nem is külsőleg (bár mindketten barna hajúak és tök vékonyak vagyunk), de azért van hasonlóság köztem és Camille között, főleg a belső dolgokban, emiatt is vált nekem egyből rendkívül szimpatikussá elsőre. Zárkózott, nehezen nyílik meg, nehezen barátkozik, illetve kommunikál az emberekkel, szóval problémás a társadalomba való betagozódása, DE ennek ellenére mégis sikerült megtalálnia egyvalakit, aki miatt érdemes megküzdeni elsősorban önmagunkkal és nyitni. Ezt szeretném én is.

* Jane Austen: Büszkeség és balítélet - Elizabeth Bennet
Kiemelkedett kortársai közül, okos és művelt volt, nem állt meg a hímzésnél és a pletykálkodásnál, hanem mindig tovább képezte magát szellemileg, ami az egyik legfontosabb dolog a világon. Az meg, hogy ő lett Mrs Darcy, mindenkiből irigységet vált ki, de nevezzük inkább csodálatnak, mert amúgy megérdemlik egymást.

* Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója - Mia Thermopolis
Esetlen, kétbalkezes, tini korom óta az egyik kedvenc hősnőm, ez nem is nagyon fog változni, ezért van az, hogy itt is be merem vállalni, és hát lányok, Michael a barátja, az egyik legeslegtökéletesebb férfi főszereplő! Már csak emiatt is szívesen lennék ő, nem is a hercegnőség miatt.

* Claudia Frenzel: Na ne! - Miriam Mertz
Ez még a legfrissebb élmény, mégis bennem maradt Miriam, mert ő is a peremen él mint én, aki benne van az tudja, hogy miről beszélek, szó se róla, magunk választottuk ezt az utat (még ha neki a narkolepsziája is szerepet játszott...), ez a két idézet tökéletes: http://moly.hu/idezetek/37905 és http://moly.hu/idezetek/37904

+ a Tengeróceánban a hotelben bármilyen szerepet szívesen vállalnék, az úgy tökéletes ahogy van

+ természetesen Darvasi László egyik összegyűjtött szerelme ;)

Akiket pedig ösztönözni szeretnék a bejegyzés megírására, bár azt hiszem megkapták már mástól is: tasiorsi és Dün (mi van a könyvesblogoddal, miért nem elérhető?).

2010. november 13., szombat

Nagy Gergely: Basszus! – Zene és szöveg

"Nem emlékeztem például arra, hogy anyám, amikor úgy volt, hogy beszállok az első zenekarunkba basszusozni, azt mondta, legyek inkább dobos, mert attól fél, megráz az áram."

Igazából már ott elbuktam a dolgot, hogy nem is ismertem fel a borítón lévő dolgot (ezmiez? valami széf...? hát nagyon nem...), plusz Nagy Gergely sincs meg a magyar zenei életből, nekem a Kimnowak már nem élő zenekar, na meg már rég túl vagyok azon a korszakon mikor az énekesen kívül sok zenésznek tudnám a nevét, mert nem az a fontos, hát ez van. Mégis a kezembe vettem, mert az alaptéma mégiscsak a zene, amiből sosem elég, de most kicsit vegyes érzéseim vannak. Zenész, aki irodalmi utazást tesz? Újságíró, aki a "komolyabb" műfajban is le akar tenni valamit az asztalra? Nem tudom, mindenesetre ez nem az első kísérlet, hiszen 2001-ben jelent már meg Nagy Gergelynek egy novelláskötete, az Adjatok egy pontot, valamint övé az Angst - A városi harcos kézikönyve, amit azért minden valamit magára adó underground arc olvasott, vagy legalább ismer. Na meg az ilyen lányok mint én, akik már tűkön ülnek, hogy sorra és a kezükbe kerüljön (nemsokára meglesz).

A Basszus! alaptémája a zene szeretete, ami különböző imádati fokokban jelenik meg, legmarkánsabban a basszusgitár és Paul Simonon, a Clash basszerosa emelkedik ki, akihez valami egészen különleges a viszonya az írónak, konkrétan isteníti. Maga a kötet megjelenéséhez kisregénnyé összeszőtt írások 2002-2003 folyamán az Élet és Irodalomban jelentek meg folyamatosan, de szerintem ez a szerkesztés annyira nem jött össze, kicsit szétesett, kapkodó az egész, ha én ezt hetente olvastam volna pár percben az újság hasábjain, akkor sokkal jobban működött volna. Az elején szenvedtem, közel jártam a letevéshez, mert csak a basszusgitárok létezéséről volt szó, de belelendültem és jól tettem.

Több szál van: egyrészt Paul Simonon fiktív kalandjai Budapesten a Tökéletes Basszusgitár nyomában, egyes szám első személyben a zenekari lét megélésének epizódjai (na ez gondolom nagyrészt valóságos), plusz kisebb közbevetések filozófiai jelleggel. Egyértelműen a zenekari létesek a leginkább élvezhetőek, ott éreztem, hogy igen, ez köztünk történik meg, ők is csak emberek, alapvetően ugyanazokkal a gondokkal küzdenek meg a zenészek is, na persze a mámor kicsit más tud lenni, plusz a bepillantás a színfalak mögé mindig izgalmas. Kicsit letűnt korról van ugyan szó (90-es évek), semmiképpen sem arról az időszakról, amikor már én is aktívnak számítok (2006) és jobban be tudom lőni a dolgokat, hogy ismerősek lennének. Ettől függetlenül élvezhetőek és érdekesek az epizódok, a nyelvezet is jó, csak néha olyan nekem nem tetszős tanítóbácsis, bár mondom, a távolság azért megmaradt, nem mindig tudtam magam ott érezni a koncerteken (és előtte/utána).



Nagy Gergelyről (a kockás nadrágos) bővebben a könyv hivatalos oldalán, mert ilyen is van ám. A másik kis képen persze, hogy Paul Simonon látható.


Nekem ennyi: 6/10

Kiadó: Palatinus Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2003
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 195 oldal
Ár: 1600,- (Írók Boltja, de amúgy online antikváriumokban érdemes inkább keresni)
ISBN-szám: 963-9487-51-4

2010. november 8., hétfő

Steven Daly – Nathaniel Wice: Alternatív kultúra


Nincs benne a megjelölés a címben, de elsősorban az amerikai kultúrát veszi számba a könyv, sok az olyan személy és tévéműsor, aki/ami hozzánk egyáltalán nem jutott el és emiatt a szócikkek egy részét átugrottam, mivel nem jelentettek számomra információt csak adatok voltak és nem azért vettem ki a könyvtárból. Ennek ellenére benne voltak a mára már jól ismert színészek, rendezők, zenekarok, amik akkor még lehet, hogy "alternatív", kisebbségi kultúrához tartoztak és kezdőnek számítottak, mára viszont a popkultúra meghatározó elemei. Zenei szempontból igazán klassz az összeállítás, ez a része érdekelt elsősorban: Nirvana, RHCP, REM, és tovább és tovább, sok milliónyi rajongóval rendelkező emberkék, na meg a stílusirányzatok leírását is elég jól megoldották szerintem, így laikus szemmel (grunge, industrial...)

Részlet a fülszövegből: A 90-es évek 1991-ben kezdődtek, ami önmagában nem meglepő, ha a naptár felől nézi az ember a dolgot. De ki nézi onnan?
A 90-es évek akkor kezdődtek, amikor kijött a Nirvana Nevermind albuma, azon a nyáron, amikor az első Lollapalooza-turnét tartották, bemutatták Richard Linklater Slackers című filmjét, és megjelent az X-generáció, Douglas Coupland regénye. Ahogy a 90-es években robbant be az internet is, az új kommunikáció, az új hang, a jelenné előrukkolt jövő zenéje. Ez a könyv már ezen a hangon szól a 90-es évekről.

Így még mindig tartom magam ahhoz az elképzelésemhez, hogy jó lett volna a 90-es években tininek, illetve huszonévesnek lenni, csápolni az első Lollapalooza fesztiválon, a Nirvana-ért tuti megőrültem volna, hülye cuccokban hülye frizurával járni, rácsodálkozni az internetre, a VHS kazettára, a végtelen nagy szabadságra, már akkor Douglas Coupland hűséges olvasójának lenni, biztosan jól éreztem volna magam abban az időben is.

Azért azt muszáj megemlítenem, hogy így 2010-ben már mennyire viccesmókás az, hogy óriási betűkkel kellett hirdetni a borítón, hogy INTERNET CÍMEKKEL, hűűű, ezen 15 év elteltével már mosolygok, de tudom, hogy igazuk van, annak ellenére is, hogy eredetileg 1995-ben jelent meg, tehát közel sem tartalmaz mindent, amit a a ’90-es évekről tudni érdemes. Szeretnék ilyet olvasni a 2001-2010-es időszakról is, amiben már én is benne vagyok.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Biográf Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1996
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 219 oldal
Ár: nem kapható, csak előjegyezhető, ritka könyv
ISBN-szám: 963-7943-96-X

2010. november 5., péntek

Christopher Moore: Csak egy harapás


Csak hogy felvegyük a fonalat: a vámpíros trilógia második része úgy ért véget, hogy Elijah és Kék eltűnt a képből, az Állatok csapata visszaváltozott emberré, Abby pedig bronzba öntötte Jody-t és Tommy-t, hogy az örökkévalóságig együtt legyenek (óh). Innen folytatódik a történet pár hét elteltével, sok mindent nem akarok leírni, legyen elég annyi, hogy Abby és Foo, a mangahajú szerelemmajma nem sokáig élvezhetik az édeskettest Jodyék szerelmei fészkében, sok a kavarc, Chet, a vámpírmacska egyre több bonyodalmat okoz, új szereplők jönnek, a régiek vissza, pörög az egész.


"Steven „Foo Dong” Wongnak sejtelme sem volt, miről beszél a barátnője, Abby, és nem ez volt az első ilyen alkalom. Igazából általában gőze sem volt, miről beszél, de rájött, hogy ha türelmes, ha meghallgatja, és ami a legfontosabb, egyetért vele, akkor a lány kíméletlenül szexel vele, ami viszont nagyon klassz volt."

Nekem határozottan jobban tetszett ez a kötet a másodiknál, az kicsit laposabb volt cselekményügyileg, Abby bevezetését nem számítva, az elsővel meg nem szeretném összehasonlítani, mert az eszméletlen nagy meglepetés volt ezzel a világgal és humoros megvilágítással, és a harmadik sem okoz csalódást, vicces, fordulatos, meghökkentő, 100% szórakoztat és ez a lényeg.

"A rossz korban születtem. Az Üvöltő szelek idejében kellett volna. Bár ha én lennék Cathy, levadásztam volna azt a Heathcliffet, és úgy ütöttem volna lovaglóostorral, mint egy szado prosti, aki prémiumra hajt. Csak mondom. "

A támadások kereszttüzében az esetek döntő többségében Abigail von Normal, az Öböl és környéke Éjszakájának Vésztartalék Úrnője áll, két tábor van: aki kinyírná és aki keblére ölelné a gót tinilányt. Én az utóbbiak közé tartozom, nagyon bírom ezt a karaktert, szerintem a hátán viszi a 2-3. részt, szívesen olvasnék még olyan Moore-t, amiben majd ő lesz a totál főszereplő, emberként vagy akár vámpírként. És a pasija!!! Foo szintén hiperszuper. Abby-t nem hiszem, hogy túl komolyan kell venni, 16(?) éves középiskolás lány, különc, de nem emós (mert ugye tudjuk, hogy gót-emó nem ugyanaz...), teljesen a mai korból, ennek megfelelően kommunikál, bár az igaz, hogy arra nem emlékszem, hogy a második kötetben is ennyit káromkodott volna. De most komolyan, ha körülnézünk, Abby a szövegével mennyire 1 millióból 1? Nem gondolom, ugyanis van fiatalabb testvérem, valamilyen szinten belelátok az ő világukba, mondom ezt a nagyon öreg 22 éves és 10 hónapos fejemmel, egyszerűen el kell fogadni, hogy változik minden, beleértve a nyelvhasználatot is és mindjárt nem szörnyeteg Abby. Természetesen tisztában vagyok azzal is, hogy azért nyilván Moore célja is az volt, hogy egy szélsőséges, igen karakteres szereplőt kreáljon, némi túlzásokkal, de nálam célba talált.

A könyvet köszönöm az Agave-nak.

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 240 oldal
Ár: 2880,-
ISBN-szám: 978-615-5049-00-2

2010. november 4., csütörtök

Helyzetjelentés (é. sz. 46° 4′ 15″, k. h. 18° 13′ 59″)


Hova tűnnek el a napok? Mindjárt átfordulunk ötödikére, (bár a hatodikát várom), miközben még csak most volt Halloween... Kétségtelenül összesűrűsödnek a dolgok a félév kezdetéhez képest, saját szavammal mondva véglegesen végzős vagyok, azt hiszem senkinek sem kell magyarázni, hogy ez mit jelent. Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy kevesebb idő jut az olvasásra, valamint enyhén változtak is a szokásaim az utóbbi időben.

Azt mondanám, hogy nyárig nem igazán kértem és kaptam kölcsön könyveket, persze van fix emberem, de általában nem volt jellemző, hogy több emberre is számíthattam ilyen ügyben, voltam én, meg volt a könyvtár. Na most ez a világ kicsit kiszélesedett, persze limit van (itt belül), de ettől függetlenül köszönöm az eddigi összes kölcsönkönyvet a molyoknak, személyesen vagy postán, mindenképpen öröm és még mindig függőben vannak egyes projektek.
A szélesedéshez hozzájárulnak a nyereménykönyvek (mert olyanért játszom csak, ami tényleg kell, pl. A Highgate temető ikrei) és a recenziós példányok is. Utóbbi külön öröm és megtiszteltetés, de egyben kötelesség és felelősség is. Ezek közül sem választok olyat, ami nem érdekel, annak nem lenne értelme, hiszen akkor elveszne az olvasás varázsa, elvégre nem akarok visszamenni a gimis kötelezők-szintjére. Nem véletlenül a következő bejegyzés Christopher Moore Csak egy harapás c. regényéről lesz.

A könyvtárak így kicsit háttérbe szorulnak, ami nem azt jelenti, hogy be sem teszem a lábam, nagyon is, és nem csak a gyakorlatok idején, de már nem hozom ki meggondolatlanul a könyveket, jelenleg (csak) négy könyv vár a sorára, prioritás szerint a következők:
Nagy Gergely: Basszus! – Zene és szöveg
Darvasi László: A világ legboldogabb zenekara
Raymond Federman: Mosolyregény – Afféle szerelmi történet
Nagy Gergely: Adjatok egy pontot

A másik az, hogy ha nem 120 oldalas kisregényeket, novellásköteteket olvasok, hanem 300 oldal felettieket, akkor meg nyilván nem fog 10 könyv/hónap arány keletkezni, ergo nem lesz havi 10 bejegyzés minimum, vagy több is, mint az előző hónapokban. A belső konfliktus pedig pont az, hogy szívesen olvasok hosszabb regényt/novelláskötetet, mert sokáig tart és sokáig lehet benne örömködni (ezért kell a Darvasi-kötet) és ugyanúgy szívesen olvasok rövidet is, mert az meg úgy valaminek a veleje, egy rövid utazás. Jelenleg A Highgate temető ikrei van hosszabb folyamatban.
+ pofátlan leszek: szívesen vállalnék egy kört a zenés körbepöttyösben, na, valaki? :D tasiorsi?

Szóval próbálok alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez, lelkiismeretfurdalás nélkül a könyvesblog felé is és magam irányába is, nincs elhanyagolva, csak ritkábban frissítve, de él és virul, mert élvezem. Máshogy nem is érdemes.