2011. május 30., hétfő

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen


A könyv megjelent már 2010 végén, el is olvasták többen újdonság állapotában is (pl. itt is, meg itt is, azonban most tavasz közepén lett nagyon felkapott a könyv, ha emlékezetem nem csal, ez nagyban @entropic olvasásának is köszönhető, aki egy nagyon jó kis blogbejegyzést írt róla, volt pár vita meg felemás értékelés és most már a molyon esemény is kapcsolódik hozzá, ami nem sok hasonló kaliberű történettel esik meg.
Sokan szidták, hogy fű de sok erőszak és szex, mások dicsérték, hogy mennyire szép és szerelmes meg kalandos meg minden ami kell, én meg egyszerűen csak kíváncsi lettem, hogy mi is az igazság, legalábbis számomra. Kihívás volt a 900 oldal miatt is, hiszen nem szívszerelemből bevállalni ennyit, még ha könnyen is olvasható, kockázatos, még Anna Gavalda Vigaszágának sem álltam neki, mert ezekre idő kell, odafigyelős idő. Végül az eredmény az lett, hogy egy hónap alatt olvastam el, volt benne egy-két hét, amikor egyáltalán nem nyúltam hozzá, mert nem volt hozzá kedvem, de aztán újra ráhangolódtam és nem volt rossz.

Részlet a fülszövegből: 1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen "sassenach" lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön...Urunk 1743. évében.
Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet...továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.

Nem volt különösebb gondom a könyvvel, sem történetvezetésileg, sem a szereplőkkel, mondjuk Jamie-be nem zúgtam bele, annyira nem is éreztem, hogy az írónő minden egyes szavával azt szeretné kifejezni, hogy mennyire isteni pasi, vagy nekem nem jött át, nem is tudom mikor szerelmesedtem bele regényhősbe igazán (megnéztem az idei olvasmányaimat, januárban volt ilyen, Tejdzsi A csendmadárból). Azt meg egyáltalán nem gondolom, hogy sok lett volna benne az erőszak és a szex, mert hát most komolyan gondolja valaki, hogy az utóbbi sok volt? Nem akarok senkit sem megbántani, ez csak az én véleményem és értékrendem, biztos vannak konzervatívabb olvasók, na de a kaland és szenvedély sok egyéb szabályt felül ír. :)

Nem akarom most mindegyik szereplőt kielemezni, van belőlük sok, kedvencem nem lett, bár még Geilie Duncan-re mondanám, hogy valahonnan eljutott valahová, meg sok helyszín, ilyen-olyan vár, akció és ellenség tonnaszám, egyszerűen a maga kis kategóriájában kellemes kis olvasmány, van kaland, románc, elvágyódás a régi korba a gépuralta világból, ezzel is biztosan nagyon sok nőnél betalált, volt, hogy jólesett, máskor komolyabb olvasmányra vágytam, ami valóban érzelmeket kelt bennem, mert eksztatikus élményt nem okozott, a kommersz történelmi romantikus nem az én asztalom, de nem bántam meg, hogy elolvastam.

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: Outlander
Megjelenés: 1991
Fordító: Farkas Veronika
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
A kiadás helye: Szeged
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós
Oldalszám: 912 oldal
Ár: 3490,-
ISBN-szám: 978-963-245-186-2

2011. május 25., szerda

Bill Willingham: Fabulák - Legendák száműzetésben

Abszolút ismeretlen volt számomra ez a koncepció, és maga a kitalálója, Bill Willingham is, bár ahogy utánanéztem a pasinak, kiderült, hogy nem amatőr és a Fables nevezetű képregénysorozat is 2002 óta fut az Egyesült Államokban. Újraértelmezett és modernizált mesehősök, akik egy krimi kellős közepébe csöppentek.

Részlet a fülszövegből: Képzeljük el, hogy a mesefigurák itt élnek köztünk, emberek között. Lakóhelyük New Yorkban van, és oly ügyesen álcázzák magukat, hogy a „mondénok” általában tudomást sem vesznek létezésükről – csak­hogy most gyilkosság történt Mesevárosban. Az ál­dozat Hó Fehérke testvére, Rózsa Piros. A pol­gár­meste­r, a mindig elfoglalt Burkus király, Ordas Farkas rendőrfőnököt bízza meg a nyomozás vezetésével. A szokatlan gyanúsítottak közül vajon ki lehet a tettes? Kékszakáll? Az Álmok Hercege? A titokzatos Ellenlábas, aki elől évszázadokkal ezelőtt elmenekültek a Fabulák Meseföldről? Netán Jankó, aki felfedezte a véres helyszínt?

Egészen mókás volt olvasni ezt a történetet, azon felül, hogy próbáltam én is összerakni a kockákat, ami krimihez nem szokott fejemmel nem sikerült persze, de a legjobb az egészben mégis az volt, hogy nem Jennifer, Mandy vagy Robert volt a főszereplő, hanem olyanok, akiket ismerünk már máshonnan. A fülszövegben említetteken kívül felbukkan még Pinokkió, Hamupipőke, Szépség, Szörnyeteg és Békaherceg is, és baromira tetszett, hogy Willingham nem feltétlen bánt velük kesztyűs kézzel, igenis rámutatott a negatív dolgokra, hogy mi az árnyoldala pl. Szépségnek lenni, voltak piszkálódások és odamondogatások egymásnak. Személyes kedvencem Álmok Hercege volt, aki igazi playboy és Kékszakáll, aki bármennyire is nem az én típusom, azért nagyon hozta a Férfit, akihez nem feltétlen ment hozzá annyi nő (a sorsuk már más kérdés). Jók voltak a rajzok, tetszik ez a stílus, néha kicsit halvány volt a színezés, de összességében nem volt probléma, az érzelmeket is egyértelműen fel lehetett fedezni az arcokon, na meg a feszültségkeltéssel sem volt probléma.

Biztos van olyan, akinek ez olcsó húzásnak tűnik és egy vállrándítással elintézi, hogy már önálló karaktereket sem volt képes létrehozni Willingham, szerintem ez igenis klassz és szórakoztató volt. Úgy hallottam, hogy sajnos a sorozat többi része nem valószínű, hogy meg fog jelenni magyarul, úgyhogy marad az angol, de abból van bőven.

Nekem ennyi: 9/10

Eredeti cím: Fables
Megjelenés: 2002
Fordító: Bárány Ferenc
Kiadó: Képes Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2008
A kötés típusa: papírborítós, de képregényhez illő fényes, minőségi
Oldalszám: 120 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-9833-06-7

2011. május 21., szombat

Agota Kristof: Trilógia

Az elmúlt évben kezdtem el olvasni az írónő munkáit, sorra került már a Tegnap, Az analfabéta, a Mindegy c. kötet és tavaly nyár végén A Nagy Füzet is, ami anno 1989-ben jelent meg a Magvető Rakéta Regénytár sorozatában. Ezekről majdnem mind írtam is itt a blogon, lásd itt, és már csak a Trilógia volt vissza. Utoljára, mert ez a legnagyobb hangvételű, a legnehezebb talán és mint kiderült a legösszetettebb is. Többek között azt szeretem Agota Kristofban, hogy mindig meg tud lepni, olyan csavarokat épít a történetbe, hogy egyfolytában leesik az állam vagy épp elszorul a szívem, így lelkileg is elég megterhelő és felzaklat folyamatosan. Szóval aki nem szereti saját magát felzaklatni, az egy könyvét se vegye a kezébe, a másik tábor tegye meg.

Ez nem az a könyv, amit túl akarnék magyarázni, megteszik ezt mások helyettem a neten, felesleges lenne leírni, hogy melyik részben mi történik, ki a főszereplő, akit érdekel, azt érje meglepetés teljes mértékben. Az azonban azért fontos, hogy ahogy a címből is kitűnik, három részből tevődik össze a könyv: A Nagy Füzet, A Bizonyíték és A Harmadik Hazugság, az első önállóan is megállja a helyét, kerek lezárt egész, de azért jó, hogy az évek során megszületett a másik kettő is, mert így nagy igazán a katarzis. Azért itt a Palatinus-féle kiadás fülszövege azoknak, akik mégis szeretnének valami kerek egészet és hivatalosan megfogalmazott dolgot olvasni a könyvről, íme itt van:

Fülszöveg: A magyar származású, Svájcban élő szerző messziről pillant vissza a hazai történelmi tájra, melynek nyugtalanító díszletei között megdöbbenten cudar körülmények között cseperedik két gyerek - talán éppen ő és testvére irodalmi másai. A felzaklatóan nyers, ugyanakkor lenyűgözően őszinte történet azt kutatja, vajon csírázhat-e emberség a történelem által végletesen embertelen létformába lökött szereplőkben, akiket elszakít egymástól a magyar forradalom, és csak felnőttként találnak újra egymásra. A közben eltelt évek során groteszk, keserű szerelmek, súlyos megpróbáltatások révén sodródnak sorsuk beteljesedése felé. Agota Kristof, azaz Kristóf Ágota szenvtelenül kimért, mondhatni férfiasan szikár prózanyelven megszólaló könyve tíz évvel ezelőtti megjelenésekor kisebbfajta irodalmi szenzációt keltett. A kötet hetek alatt elfogyott, és néhány hónap múltán már készült a színházi változat. Azóta számos magyar és külföldi társulat állította színpadra komoly sikerrel ezt a megrázó, olykor szívfacsaró művet, mely az ezredforduló emigráns irodalmának talán legkiemelkedőbb írása.

Három dolog:
Nem lehet kapni a kötetet, több másikat sem, ami szégyen, hiszen 2011-ben megkapta az írónő a Kossuth-díjat, minimum addigra vagy a Könyvhétre ki kellett volna dobnia újra a Magvetőnek vagy a Palatinusnak, akiknél a jogok vannak. (vannak egyáltalán momentán valakinél?)

Olvassátok el, ha nem szépet és örömködőset akartok olvasni, hanem valamit, ami kegyetlenül őszinte és fájdalmas.

Okvetlenül szükséges.


Nekem ennyi: 10/10

Eredeti címek és megjelenések:
Le grand cahier / The Notebook (1986)
La Preuve / The Proof (1988)
Le Troisième mensonge / The Third Lie (1991)
Fordító: Bognár Róbert
Kiadó: Magvető
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1996
A kötés típusa: védőborítós keménykötés
Oldalszám: 452
Ár: 990,-
ISBN-szám: 963-14-2051-5

2011. május 17., kedd

Könyvhét elé, mintha egy nagy táska pénzem lenne


Tavaly foglalkoztam először komolyabban a Könyvhéttel, hogy tényleg átböngésztem az újdonságok listáját, válogattam róla meg még el is mentem és dedikáltattam, nos, ezt idén is így tervezem, bár a hivatalos kiadvány még nincs kész, azért a kiadók honlapját nézegetem. Időben kicsit elcsúsztam, így a következők között lesznek olyanok, amik megjelentek már április elején, nem baj, az újdonság-érzet nálam emiatt ugyanúgy megvan. Szóval majd ügyeskedem a pénzzel, meg ápolom a kapcsolataimat.

Magvető Kiadó link

Tóth Krisztina: Pixel / 168 oldal, 2490,-

Erre vagyok a leginkább kíváncsi, a Vonalkód nagy kedvenc lett, a Hazaviszlek, jó? is tetszett, sőt még a verseivel is megismerkedtem a Porhó c. kötetben.

Ismertető: Napjaink egyik legolvasottabb írónőjének új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és nagyon is élő szövegtestet.

Körkép 2011, vál. és szerk.: Sárközy Bence / 276 oldal, 2890,-

A 2010-eset már olvastam, voltak benne nagyon jó és kevésbé jó kisprózai alkotások is, ha ez idén is így lesz, akkor nem panaszkodom, huszonkettő kortárs szerző úgysem tetszhet egyformán.
Hasonló kiadvány lesz még a versek szerelmeseinek a Szép versek 2011 (248 oldal, 2890,-) és a Rivalda 2011 (496 oldal, 2890,-), ami azt hiszem új koncepció és öt 2010-es bemutatású színdarabot fog tartalmazni. (u.i.: nem új koncepció)

Május végén várhatók. További újdonságok a kiadó honlapján, mert hát lesz még persze az ismert nagy íróktól könyv (Spiró György, Parti Nagy Lajos, Garaczi László), a fiatal költők közül verseskötete jelenik meg pl. Babiczky Tibornak és Varga Mátyásnak.

Európa Kiadó link

Az ő kínálatukból most nem fogott meg semmi sem, ellenben észrevettem bő egy hónapos csúszással, hogy a Modern Könyvtár sorozat design-ja megújult és három új kötet jelent meg, amikből kettő még érdekelne is.

Silvia Avallone: Acél / 504 oldal, 2900,-

Ismertető: A színhely az Elba szigetére néző, toscanai Piombino. Ennek a tengerparti városnak azonban nem sok köze van a „sole mió”-s Itáliához. A helyi iparnegyedben vagyunk, ahol nyáron a bénító forróság, télen pedig a kongó üresség és a szitáló eső miatt bágyadt unalom az élet. Az itt élők hozzászürkültek a környezetüket uraló acélművekhez, a lerobbant bérházrengeteghez, a koszos és olajos tengerparthoz. Az agyonhajszolt apák és a drogmámorba menekülő nagyfiúk az acélgyárban dolgoznak, az asszonyok pedig harmincévesen már püffedt lábbal, fásultan végzik a háztartási teendőket.

A két főszereplő kamasz lány, Anna és Francesca, mégis úgy érzi: csupa ígéret az élet, övék a világ. A végtelen boldogsághoz már csak az kell, hogy betöltsék a tizennégyet, részt vehessenek a nyári ünnepen, megismerjék a testi szerelmet, és eljussanak a napfényben fürdő szemközti szigetre. Lehet-e ez a kiút sivár valóságukból?

Kamaszregénynél jóval több: lebilincselő sodrású, váratlan fordulatokban és erotikus intermezzókban, miniatűrszerű pontossággal kidolgozott jellemrajzokban gazdag, eleven lüktetésű mű az Acél. Egy kiábrándult új korosztály szigorú látlelete Itália sötétebbik feléről.

Will Self: Dorian. Szövegmás / 368 oldal, 2500,-

Na ez meg asszem megint az az eset, mint a Jane Austen meggyalázása volt, csak most Oscar Wilde került sorra, de ettől függetlenül én kíváncsi vagyok rá és lehet, hogy könyvtárból megszerzem majd.

Ismertető: Londonban vagyunk, a szexuális forradalom utáni, de még az AIDS-járvány előtti lázas, féktelen világban, egy új homoszexuális szubkultúra születésének idején. Henry Wotton, a kábítószerfüggő arisztokrata és barátja, Baz Hallward konceptualista művész 1981-ben ismerkedik meg Dorian Grayjel, egy tökéletes testű, még romlatlan fiatalemberrel. És mindketten rögtön beleszeretnek.

Baz videoinstallációban örökíti meg Dorian szépségét, s hogy mi történik aztán Doriannel és a videokazettákba zárt képmásával, azt könnyű kitalálni… A Dorian ugyanis pontosan követi Oscar Wilde klasszikus regényének cselekményét; ám miközben Will Self valósággal versenyre kel nagy elődjével, s az angol nyelv egyik mai nagymestereként létrehozza ezt a bravúros „szövegmást” vagy „imitációt”, mégis mindegyre meghökkenti az olvasót: az ő Dorianjének története mocskos, kegyetlen, visszataszító, vértől és egyéb nedvektől lucskos, rothadó testektől bűzlő… és mégis lenyűgözően vonzó és művészi.

Will Self Oscar Wilde-imitációja egyes kritikusok szerint blaszfémia, egy finom klasszikus regény meggyalázása, mások szerint az angol irodalom egyik legnagyobb mai zsenijének maradandó alkotása.

Guillermo Martínez: Luciana B. lassú halála / 196 oldal, 2600,-

Ez az itt bemutatott Európás könyvek közül a legrégebbi, de ettől függetlenül ezt tartom a legérdekesebbnek.

Ismertető: Tíz évvel ezelőtt Luciana sugárzó szépségű fiatal lány volt – most csak árnyéka önmagának: örökös rettegésben él, mióta meghalt a szerelme, majd őrjítő véletlenek sorozata kezdte elpusztítani mindazokat, akik közel állnak hozzá. Egyre erősödik benne a gyanú, hogy módszeres bosszú áldozata: egyszer durván megsértette Klostert, a híres írót, akinek a gépírónője volt, s aki azóta ördögi ügyességgel álcázza véletlennek a gyilkosságait.

Kétségbeesésében Luciana az egyetlen emberhez fordul, aki megoldhatja a rejtélyt, behatolhat Kloster elméjének és műveinek baljós univerzumába, hogy megtalálja a bizonyítékokat, melyekkel leleplezhetik őt – s talán még megmenthetik Luciana húgát, aki most Kloster, az író rajongója, s a szörnyű logika szerint a következő áldozat lenne…

Nyitott Könyvműhely link

Margaux Fragoso: Csak ha te is akarod / 410 oldal, 3490,- / előrendelhető link

Nem lennék képes végigolvasni, sőt azt hiszem el sem kezdeni, de tudom, hogy vannak akik bírják gyomorral az ilyen történeteket, és amúgy érdekes is, de ez már túl nagy korkülönbség nekem.

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim feltámadása / 270 oldal, 1990,- / megjelent már a Képregényfesztiválra link

Felvidéki Miklós: Némajáték / 112 oldal, 2490,- / megjelent már a Képregényfesztiválra link

2011. május 15., vasárnap

Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei

Visszatérés a gyökerekhez, ugyanis olvastam én már sokféle vámpíros történetet (Anita Blake, True Blood, Twilight, Anne Rice), nézek/néztem én sokféle vámpíros sorozatot (Being Human, True Blood, The Vampire Diaries, Moonlight, Buffy, Angel), a filmeket már hadd ne soroljam fel, így épp itt volt az ideje, hogy elolvassam végre az eredetit, Bram Stoker 1897-ben írt meséjét Drakula gróf válogatott rémtetteiről. Évek óta megvan az Ulpiusos kiadás, aztán úgy két éve egy könyvtári kiárusításon rábukkantan a zsebkiadványra is, pici könyv, nem hagyhattam ott Lugosi Bélával a borítón.

A történetmesélés módja naplóformájú, négy-öt ember feljegyzéseiből ismerjük meg az eseményeket, így mindig van egy E/1-ben beszélő személy, ami jó, mert közelibbé teszi az eseményeket.
A regény kezdetekor egy fiatal angol ügyvéd, Jonathan Harker érkezik a zord Erdélybe, hogy egy bizonyos Drakula gróffal beszéljen annak leendő angliai ingatlanjáról, az utazás elhúzódik, a furcsaságok sűrűsödnek, Jonathan félelme egyre nagyobb. Várja őt otthon Mina Murray, a leendő menyasszonya, aki sok időt tölt barátnőjével, Lucy Westenrával. Mindkettejük gondolatai a házasodás körül forognak, több kérő is van, akik aztán visszatérnek a történetbe, a jó öreg és szintén több helyről ismert Van Helsing professzorral együtt.

Így 2011-ben olvasva ezt, amikor is sajnos jobban hozzá vagyunk szokva az erőszakhoz, illetve a tűréshatárunk is kitágult, kissé mosolygásra késztet, hogy anno a 19. század végén mi számított horrornak, mit lehetett eladni ilyen címszó alatt, bár lehet, hogy jobb volt nekik ártatlanul élni és egy-egy üvöltő farkastól megijedni. Egyértelműen az első 67 oldalt tartom a mű legizgalmasabb részének, amikor Jonathan még Erdélyben van, az az, amelyik tényleg öt csillagosan van megírva, hiába utána kezdődnek az igazán nagy dolgok, de Jonathan Harker naplója a konkrét dolgok nélkülözésével, de sejtetéssel igazán izgalmas volt számomra. A második felétől azért nekem kicsit már vontatottá vált, túl elnyújtottá, bár lehet, hogy csak én nem értékelem eléggé a késleltetést és vagyok túl pörgős, de ettől függetlenül elismerésem Stoker-nek.

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: Dracula
Megjelenés: 1897
Fordító: Bartos Tibor
Kiadó: Árkádia
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1985
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 291
Ár: 500,- > akció nélküli ár a regikonyvek.hu-n
ISBN-szám: 963-307-070-8

2011. május 10., kedd

Victor Vasarely bűvöletében


Egy kis prezentáció kapcsán mélyedtem el jobban a témában, na persze még mindig a felszínen kapirgálva, mivel a pécsi Vasarely Múzeumról kellett előadnom valamit, amibe persze beletartozott magának a művésznek is a bemutatása. A Taschen-könyv a kezdetektől alapnak számított, hogy mindenképpen el fogom olvasni, ehhez képest ennek az anyaga került bele legkevésbé, mégpedig olyan szinten, hogy jóval a leadása után olvastam csak el.

Magáról a múzeumról nehezebb volt összeszedni az infókat, olyanokat, amik érdemlegesek is, a folyóiratcikkek, internetes cikkek mellett mindenképpen nagy segítség volt az alábbi két könyv:

Aknai Tamás – Sárkány József (szerk.): Vasarely Múzeum

Ebben azt szerettem azon kívül, hogy A/4-es formátumú, hogy Vasarely saját szavai is szerepeltek benne a művészetéről na meg két tanulmány a téma két kiváló szakértőjétől, ami sokat segített a művészetének megértésében, hogy ne csak hipnotikus vonalakat lásson az ember. Tartalmazza továbbá a pécsi kiállítás állandó anyagát, jó nagyban és színesben, szóval ez minőségi, kár, hogy nem beszerezhető, mivel anno múzeumi kiadvány volt, kis példányszámban.
(Pécs: Janus Pannonius Múzeum, 2000)

Prosek Zoltán (szerk.): Victor Vasarely

Hasonlóan jó a pécsi kiadványhoz, csak ezt a Paksi Képtár készítette a vendégkiállítás kísérőalbumaként. Pozitív a kétnyelvűség (magyar-angol kéthasábos megoldás), negatívum viszont egy-két fekete-fehér fotó, szövegében szinte ugyanaz, mint a pécsi kiadvány.
(Paks: Paksi Képtár, 2008)

Magdalena Holzhey: Victor Vasarely

Hű, ez volt az eddigiek közül a legszakmaibb, Holzhey igazán belement az elméleti háttérbe, ami nem baj, csak egy hétköznapi olvasónak, aki nem szakember, kicsit nehezebb megérteni, de megéri a fáradtságot. :)
Igényes volt továbbá a képek válogatása, és az életrajz sem volt száraz.
(Köln : Taschen; Budapest : Vince K. [2005])

Vettem továbbá két könyvet, amik még csak most fognak következni (valamikor), szerintem ezeket is érdemes elolvasnia annak, akit érdekel az op art, vagy csak maga Victor Vasarely.

Victor Vasarely: Színes város

Tartalom: A szociális művészet nem csak egy festmény a forradalmak nagyjairól vagy a munkásosztály diadaláról,hanem egy hatalmas újszerű akció:az ihlet és a tudomány, a kézügyesség és a technológia szövetkezve kreálják a tökéletes"sokszorosítottakat"az egyén számára,és építik a „színes várost” a közösség örömére.
(Budapest: Gondolat, 1983)

Jean-Louis Ferrier: Négyszemközt Victor Vasarelyvel
(Budapest: Corvina, 1982)
Na ennek a címe azt hiszem mindent elárul. ;)

2011. május 8., vasárnap

Farkas Péter: Johanna

Sajnos a magyar szerzők könyvei sokszor háttérbe szorulnak, pedig azért szerepel jó néhány a várólistámon, de az újdonságok közt böngészve örülök, hogy rábukkantam erre a könyvre és végül elolvastam.
A kerettörténetet Őrült Johanna spanyol királynő esete adja, aki egészen fiatalon ment hozzá a férjéhez, akit még harminc éves kora előtt elragadott egy gyors lefolyású halálos betegség, és ezt valahogy nem tudta a helyén kezelni, bár amúgy egész élete nem volt éppen szeretetteljesnek mondható, ahogy az a királyi családoknál szokás volt, főleg a 15. század végén. Johanna nem engedte meg eltemettetni a férjét, hanem hétszáznyolcvanhat napon keresztül bolyongott a holttestet rejtő koporsóval, majd saját gyermekei bezáratták a várba és az egyik toronyban raboskodott további negyvenhat évet, míg el nem hunyt.

Valószínűleg amiatt fogott meg elsőre ez a történet, hogy egyrészt borzalmasnak tűnik ilyeneket átélni, egy nő tébolya, amit egy férfi vált ki, és gyakorlatilag emberi méltóságától megfosztva tengődik több mint negyven évig át, nem egyszerű. Egyrészt nem fest túl szép képet a középkori királyi házakról, hogy milyenek voltak családon belüli kapcsolatok (egyenlő a nullával), na de persze sajnos nem csak ennyire szűken lehet értelmezni ezt az egészet, hanem magára az emberiségre is, hiszen mindenhol előfordulnak hasonló kegyetlenségek.
Nem volt egyszerű lelkileg sem, nekem mint olvasónak sem, de ezzel együtt öröm volt ennyire igényesen megmunkált szöveget olvasni, ahol úgy éreztem, hogy minden a helyén van, még ha épp szörnyű, embertelen dolgokról is volt szó, mert az volt bőven. A szép nem épp a megfelelő szó, mert a megfogalmazott dolgok borzalmasak, de úgy érzem, hogy Farkas Péter valamit nagyon eltalált, engem is meg tudott szólítani, pedig amúgy semmit sem olvastam még tőle és a történelmi témák sem nagyon szoktak érdekelni, de ez kivételes finomság volt.

A könyvet köszönöm a Magvető Kiadónak!

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Magvető
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 120 oldal
Ár: 2290,-
ISBN-szám: 978-963-14-2865-0

2011. május 5., csütörtök

Erlend Loe: Doppler


"Nem bírom az embereket.
Nem bírom, amit csinálnak. Nem bírom, amit mondanak. Nem bírom azt, amilyenek."

Doppler egy középkorú, oslo-i, középosztálybeli norvég pasi, akinek szép családja, jó munkája van, mindannyian lubickolnak a 21. század jóléti társadalmában és mértéktelenségében, míg egy nap Doppler biciklis balesetet nem szenved az erdőben, és hirtelen ötlettől vezérelve felköltözik az erdőbe. Ott hagy mindent és mindenkit, nem magyarázkodik, neki ezt kell tennie, csak ő lesz meg a sátra, míg mellé nem szegődik egy jávorszarvas borjú, aki persze nem csak úgy odapottyant, de kettejük között megingathatatlan szövetség alakul ki.

Nos, napok óta azon gondolkozom, hogy hogyan is közelítsem meg a témát, mit emeljek ki, vagy hanyagoljak el, direkt nem olvastam el újra azokat a részletes és érdekes értékeléseket, amiket már olvastam valamikor (entropic, vargarockzsolt), nehogy nagyon beépüljenek az agyamba, de sok jóra nem jutottam, de azt hiszem a pontszámból egyértelműen látszik, hogy megnyert.

Egyrészről ugye Doppler sokat elmélkedik magáról, a világban betöltött szerepéről, hogy mi is a dolga, erre meg aztán végképp van ideje az erdőben és eközben nem szájbarágósan, de ránk zúdul egy jó nagy adag kritika egyrészt a norvég társadalomról (a jól ismert fogyasztói, magas szinten űzve), meg úgy összességében az egész világról, ami teljesen korrekt és igaza van. Mondjuk az apján kívül a családjáról nem sokat, inkább egy általános viselkedési módot vázol az óvodásról, a kamaszlányról és az anyáról, hogy hol tudnak elveszni a nagy bőségben.

Másrészről, meg ha a rideg tényeket nézem, hogy van egy családfenntartó, aki még csak nem is egy másik nő miatt, hanem a szimpla erdőbe költözésével magára hagyja a feleségét és gyermekeit, nem is igazán érdeklődik felőlük, olyan közönyös minden ember iránt, egyedül azért a kisfiával, Gregus-szal kezd valamit, hogy ne legyen belőle is majd okoskodó norvég, akkor azért nem olyan fényes a helyzet. Doppler maga sem tud elszakadni a társadalomtól, hiszen kisebb-nagyobb terveihez azért szüksége van dolgokra, tehát az elszakadás nem teljes, egyáltalán nem, így végül arra jutottam, hogy nem szabad ezt annyira komolyan venni és szó szerint értelmezni az egészet.

Tulajdonképpen Erlend Loe ezt csinálta a másik két regényében is, amit olvastam tőle (egyik, másik), hogy elsőre képtelennek és furcsának tűnő szituációk sorát vázolja fel, de nem is az a lényeg, hanem mindaz, ami ezek közben a főhős fején átfut, mindezt pedig humoros formában tálalja, mert azért azt meg kell hagyni, hogy Loe stílusát valaki vagy megszereti vagy értetlenkedő lesz, mert szerintem eléggé egyedi és összetéveszthetetlen. Nekem ez a könnyen mesélős stílus tetszik, van mondanivalója bőven, de mégsem száraz 200 oldalon teszi közzé és tényleg, mindenki csak mosolyogjon nyugodtan.

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: Doppler

Megjelenés: 2004

Fordító: Lőrincz Balázs Bendegúz

Kiadó: Scolar

A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011

A kötés típusa: puhaborítós
Oldalszám: 192 oldal
Ár: 2450,-

ISBN-szám: 978-963-244-260-0