2011. május 21., szombat

Agota Kristof: Trilógia

Az elmúlt évben kezdtem el olvasni az írónő munkáit, sorra került már a Tegnap, Az analfabéta, a Mindegy c. kötet és tavaly nyár végén A Nagy Füzet is, ami anno 1989-ben jelent meg a Magvető Rakéta Regénytár sorozatában. Ezekről majdnem mind írtam is itt a blogon, lásd itt, és már csak a Trilógia volt vissza. Utoljára, mert ez a legnagyobb hangvételű, a legnehezebb talán és mint kiderült a legösszetettebb is. Többek között azt szeretem Agota Kristofban, hogy mindig meg tud lepni, olyan csavarokat épít a történetbe, hogy egyfolytában leesik az állam vagy épp elszorul a szívem, így lelkileg is elég megterhelő és felzaklat folyamatosan. Szóval aki nem szereti saját magát felzaklatni, az egy könyvét se vegye a kezébe, a másik tábor tegye meg.

Ez nem az a könyv, amit túl akarnék magyarázni, megteszik ezt mások helyettem a neten, felesleges lenne leírni, hogy melyik részben mi történik, ki a főszereplő, akit érdekel, azt érje meglepetés teljes mértékben. Az azonban azért fontos, hogy ahogy a címből is kitűnik, három részből tevődik össze a könyv: A Nagy Füzet, A Bizonyíték és A Harmadik Hazugság, az első önállóan is megállja a helyét, kerek lezárt egész, de azért jó, hogy az évek során megszületett a másik kettő is, mert így nagy igazán a katarzis. Azért itt a Palatinus-féle kiadás fülszövege azoknak, akik mégis szeretnének valami kerek egészet és hivatalosan megfogalmazott dolgot olvasni a könyvről, íme itt van:

Fülszöveg: A magyar származású, Svájcban élő szerző messziről pillant vissza a hazai történelmi tájra, melynek nyugtalanító díszletei között megdöbbenten cudar körülmények között cseperedik két gyerek - talán éppen ő és testvére irodalmi másai. A felzaklatóan nyers, ugyanakkor lenyűgözően őszinte történet azt kutatja, vajon csírázhat-e emberség a történelem által végletesen embertelen létformába lökött szereplőkben, akiket elszakít egymástól a magyar forradalom, és csak felnőttként találnak újra egymásra. A közben eltelt évek során groteszk, keserű szerelmek, súlyos megpróbáltatások révén sodródnak sorsuk beteljesedése felé. Agota Kristof, azaz Kristóf Ágota szenvtelenül kimért, mondhatni férfiasan szikár prózanyelven megszólaló könyve tíz évvel ezelőtti megjelenésekor kisebbfajta irodalmi szenzációt keltett. A kötet hetek alatt elfogyott, és néhány hónap múltán már készült a színházi változat. Azóta számos magyar és külföldi társulat állította színpadra komoly sikerrel ezt a megrázó, olykor szívfacsaró művet, mely az ezredforduló emigráns irodalmának talán legkiemelkedőbb írása.

Három dolog:
Nem lehet kapni a kötetet, több másikat sem, ami szégyen, hiszen 2011-ben megkapta az írónő a Kossuth-díjat, minimum addigra vagy a Könyvhétre ki kellett volna dobnia újra a Magvetőnek vagy a Palatinusnak, akiknél a jogok vannak. (vannak egyáltalán momentán valakinél?)

Olvassátok el, ha nem szépet és örömködőset akartok olvasni, hanem valamit, ami kegyetlenül őszinte és fájdalmas.

Okvetlenül szükséges.


Nekem ennyi: 10/10

Eredeti címek és megjelenések:
Le grand cahier / The Notebook (1986)
La Preuve / The Proof (1988)
Le Troisième mensonge / The Third Lie (1991)
Fordító: Bognár Róbert
Kiadó: Magvető
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1996
A kötés típusa: védőborítós keménykötés
Oldalszám: 452
Ár: 990,-
ISBN-szám: 963-14-2051-5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.