2011. július 15., péntek

Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott!


Nahát, nahát, az alaphelyzet szerint egy fiatal diáklányt annyira elbűvöl egy francia festő képe, hogy köszönőlevelet ír neki, az válaszol neki, és ebből kialakul egy levelezés, ami eleinte ártatlan, ám aztán a képzelet és a fokozódó vágyak folyamán egyre szenvedélyesebbé és merészebbé válik, míg sok-sok hónap után elhatározzák, hogy találkoznak.

Sokan éreztük már azt egy-egy kép, vers vagy regény kapcsán, hogy ez rólunk szól, én is voltam már így, mintha csak nekem szólna a világon, ami persze tévedés, csak éppen metszéspontok alakulnak ki, tehát ilyen formában a képnek a diáklányra gyakorolt hatása hétköznapi dolog. Arra azonban talán már kevesebben merészkedünk, hogy emiatt írjunk a szerzőnek/alkotónak, Delphine azonban megtette. Furcsa. Az, hogy erre még válaszol is egy elfoglalt művész, még furcsább. Mégis megtörténik, a titokzatos huszonéves lány és a nagypapakorú festő levelezni kezdenek és a lány egyre inkább a festő hatása alá kerül, aki ezt viszonylag kis erővel próbálja hárítani egy ideig, aztán nem, hanem enged ő is az érzelmeinek, hiába él a feleségével és szervezi a kiállításait, a titok súlya egyre nő és nehezedik az egész. Delphine-t beszippantja a festő, már csak a levelek érkezését várja, nem éli a saját, független életét, nem érintkezik a kortársaival, hanem valósnak vélt érzelmeitől függve csak az idős férfira gondol és a kettejük kapcsolatára.

Bár egyre merészebbek a levelek, szexuális tartalommal, mégsem válik vulgárissá a levelezés, vagyis maga a levélregény nyelvezete, hanem Hermann végig finoman egyensúlyoz, hogy mégis megmaradjon az ésszerűség látszata, vagy nem is tudom hogyan nevezzem, hiszen mégiscsak két értelmiségi emberről beszélünk, az egyiket a beteljesületlen fiatal vágyai hajtják, a vágy arra, hogy valakit szeressen és viszontszeressen, ami a közvetlen környezetében nem tudott megvalósulni, a másiknak meg gondolom (vagyis egészen nyilvánvalóan) imponáló, hogy férfiként tekint rá egy nála jóval fiatalabb nő.

Engem egyedül a visszaemlékezések, a gyerekkori emlékek egymásnak történő elmesélése untatott, persze értem én, hogy az egymás felé történő megnyílásról van szó, amihez hozzátartozik ez is, de mivel az egésszel amúgy sem értettem egyet (kb. negyven év azért már túl sok!!! nekem ezt ne akarja megmagyarázni senki sem), így aztán főleg nem tudtam értékelni. Ettől függetlenül érdekes az egész és bár valójában ez szomorú dolog, de hitelesek a szereplők, vártam a végét, hogy mi lesz velük, beteljesül-e vagy sem, hm, érdemes kivárni.

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: Prioritaire
Megjelenés: 1999
Fordító: Kertész Judit
Kiadó: Polar Alapítvány / QLT Műfordító Bt.
A kiadás helye: Szeged
A kiadás éve: 2003
A kötés típusa: keményborítós
Oldalszám: 184 oldal
Ár: 1600,-
ISBN-szám: 963-206-853-X

2011. július 8., péntek

Csend

(Nem megy ez nekem mostanában, így lefújom saját magamat, ha nem is teljesen, de mindenképpen kisebbre. Nem mintha feltételezném, de ha mégis bárki megkérdezné miért, hát akkor annyi, hogy már kilelkiztem magam az okokról és pont ez a(z egyik) lényeg, hogy privátabbra veszem az olvasást és úgy magamat is. Azért köszi továbbra is, hogy elolvastok sorokat itt nálam könyvekről, aztán remélhetőleg az egész könyvet is, ez lenne a cél.)

2011. július 7., csütörtök

Tóth Krisztina: Pixel


Magával a szövegtest fogalmával nem találkoztam még ezelőtt, amit amolyan alcímként tüntetnek fel itt-ott, így persze felkeltette az érdeklődésem, hogy na már most miért is? Egyrészt minden fejezetcím tartalmaz egy testrészt is, de ez még túl direkt és szimpla lenne magyarázatnak, másrészt ha igazán belemélyedünk, akkor vehetőek észre a történetek közötti kapcsolatok, hiszen egy-egy szereplő újra felbukkan, csak éppen lehet, hogy egy kicsit más megvilágításban.

Gondoltam rá, hogy családfát kellene rajzolnom, mert annyira szerteágazó az egész, nem csak rokoni és baráti szálakat tekintve, hanem földrajzilag is, Franciaországon keresztül bejárjuk Magyarországot, Romániát és Görögországot is. Nevek pedig nem mindig vannak, vagy csak később derülnek ki és így igazán izgalmas kirakóként is, másrészt persze többnyire szomorú. Egyáltalán nem vidám könyvecske, de amelyik annyira egyszerű, azt ne is Tóth Krisztinánál keresse senki sem, mert ő azért elég széles érzelmi spektrumot képes bejárni.

Itt jön számomra az a kis szépséghiba, ami miatt nem tudok maximális pontszámot adni, hogy annyira tökéletesen tud írni Tóth Krisztina és erőlködés érzete nélkül, hogy természetes, hogy ő van a magyar író- és költőtársadalomban, ha új kötet van, akkor csodálat és tisztelet, ami mind kijár neki természetesen, mert tényleg szeretem az írásait, csak a Pixelben nem forradalmi újdonságot hoz, hanem folytatja azt, ahol az előző köteteinél abbahagyta, amiben ő jó, vagyis érzékletesen leírni az emberi kapcsolatokat szépen megfogalmazva. Nem akarom ezt érezni, mert egyszerűbb lenne szimplán szeretni, de kicsit iparosmunka szaga van már a szerkezet miatt is, és ezt nem tudom eltüntetni az agyamból sajnos.

A kötet egyes írásai megjelentek már az Expander és a Körkép 2011 c. könyvben is.

A könyvet köszönöm a Magvető Kiadónak!

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Magvető
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 166 oldal
Ár: 2490,-
ISBN-szám: 978-963-14-2868-1

2011. július 4., hétfő

Miklya Anna: A hivatásos


Miklya Annáról már hallottam egy éve, az Eloldozás kapott méltató szavakat és bár az még nem került sorra, a Könyvhéten azért kiemelt figyelmet kapott tőlem a Jelenkor Kiadó standja, mivel A hivatásos még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Tudom milyen egyetemistának lenni, olyannak, aki nem milliomos családból származik és a könyv is anyagi nehézségekkel kezdődik, csak éppen Tófalvi Erika más utat választott, ami aztán az egész életére kihatott.

Fülszöveg: Miklya Anna második regényének elbeszélője intelligens és szép lány, aki az egyetemisták gondtalan életét éli. Anyja halálával és kishúga születésével azonban mindez gyökeresen megváltozik: kiderül, hogy a családnak hatalmas adósságai vannak, és apja csekély fizetéséből képtelenek a továbbiakban megélni. Minden gond Erika nyakába szakad, mert apja gyakorlatilag tudomást sem vesz a problémákról, inkább naphosszat a szobájában gubbaszt, és imádott kőzeteit tanulmányozza. Azért, hogy családját eltartsa és kishúgát felnevelje, Erika prostituálttá válik. Évek múlva egyik ügyfele kapcsolatai révén egy budai egyházi gimnáziumban szerez magának állást tanárnőként…

A fülszöveg persze ennek a könyvnek az esetében sem pontos, hiszen azért a regény legnagyobb része abban a bizonyos budai egyházi gimnáziumban játszódik, az egyetemista évekről nem sokat tudunk meg, bár amit igen, az is épp elegendő. Lassabb tempóban két óra alatt is elolvasható, én megtettem már kétszer és arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen ez nem is annyira Erika története, hanem a környezetéé, aminek ő csak egy apró eleme. Ő maga is kimondja, hogy gyakorlatilag nincs is saját élete, teszi amit tennie kell, nevel, tanít, dolgozik, de az érzelmeiről kevés alkalommal nyilatkozik, érzelmi megnyilvánulásai sincsenek sűrűn, üres, de inkább korán kiüresedett.
Jobban belelátunk az iskola szerkezetébe, hogy a hierarchiában ki hol áll, illetve ez mivel jár, van persze szigorú igazgatónő, a kiskutya helyettese, a menő tanár, a menő srác, a csúnyácska lány, az iskolapszichológus, gonosz gazdaságis néni és maga Helga jelenti a legnagyobb feladatot, hiszen őt Erikának lányaként kell felnevelnie, miközben "csak" a húga. Egészen hiteles korrajzot kapunk, mindenki hiteles a maga szerepében, ebben mondjuk könnyebb Annának, hiszen majdnem velem egykorú, 1987-es születésű, így még saját magának is frissek az emlékei, illetve hallott anyagból is könnyebb így dolgozni.
Igen-igen, ez volt számomra a legérdekesebb dolog, amin sokat gondolkoztam, hogy ilyen fiatal írók honnan veszik a témákat, amit aztán ennyire részletesen tudnak visszaadni, és nem is az iskolai dolgokra gondolok, hanem pl. Erika prostituált lényére, meg az összes szexuális jellegű részre. Bár persze itt nem azt mondom, hogy annyira hihetetlen dolgokról írna, mert nem, mindannyian élünk, lélegzünk, szexelünk, ez így normális, csak maga a témaválasztás miértjére lennék kíváncsi, hogy mennyire jött közvetlen környezetből az ihlet vagy egésze távolról.

Meglehet megint feleslegesen töprengek ezen, de ez akkor is érdekes élmény volt, másfajta íze van egy kicsit egy olyan kortárs könyvnek, aminek a szerzőjével egy korú vagy és az egészben azt érzed, hogy körülötted játszódik és azt a köznyelvet használja, amit én is és jó ez. A következő lépés: Eloldozás.


"Van egy egyszerű megoldás, felelte Agács. Egyszerűen megpróbálhatnád megtartóztatni magad.
Micsoda? – néztem rá döbbenten. Te meg tudnád magad tartóztatni?

Ez volt ismeretségünk alatt a legszemélyesebb kérdés, amit feltettem neki. Nagy meglepetésemre válaszolt.
Az embernek egyszer el kell döntenie, hogy a vágyait hagyja megalázni, vagy saját magát."

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Jelenkor
A kiadás helye: Pécs
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 172 oldal
Ár: 2500,-
ISBN-szám: 978-963-676-502-6

2011. június 27., hétfő

Szécsi Noémi: Utolsó kentaur


"- Milyen jó lenne, ha egyszer tényleg felrobbanna ez az egész!

- Mi? Egész Magyarország?
- Akár. De én Budapesttel is beérem."

Az a bajom ezzel a könyvvel, hogy a nagy igyekezet ellenére, hogy most majd egy új szemszögből látjuk magunkat és Budapestet, egy szörnyen mesterkélt és klisékkel teleszórt regény lett, ami pont ezek miatt elvesztette az eredetiségét. Na meg azt a pozícióját, amit azzal foglalt volna el, hogy az underground egy csoportját emelte volna a fénybe, a suhanó biciklis futárokat, akikről amúgy talán még nem született regény.

Részlet a fülszövegből: Bakunyin, Kropotkin, Mahno és Emma Goldman vörös lepelbe burkolják a Hősök terén álló emlékművet. A felvett nevek pesti fiatalokat takarnak; a város kapucnis, biciklis, a házak árnyékában suhanó alakjait. Korunk anarchistái ők – persze a maguk módján, mondhatnánk, hiszen lázadásuk furcsán kisszerű, céltalan, esélytelen. Vagy mégsem? Budapesten mozognak; biciklis futárként nyelik a port és a szmogot, kerülő utakat keresnek a dugókban, és a gyakran kilátástalannak tűnő életükben is. Tüntetésekre és romkocsmákba járnak, falják a várost, ahol valaminek végre történnie kéne, és ahol mára felvonult a teljes magyar lakosság: „legitimisták és kommunisták, szocialisták és keresztények, antikommunisták és hungaristák, melegek és mélymagyarok, paramagyarok és posztmagyarok, békepártiak és toleranciahívők.”.

A srácok egy idő után elvesztették az eredetiségüket, mert azzal semmi bajom nincs, hogy régi anarchisták után választanak maguknak álnevet, és léteznek a saját maguk buborékjában, azonban mikor az írónő rátér arra, hogy ki honnan is jött, akkor olyan, mintha egy kalapból húzná ki a sorsokat és a különböző tulajdonságokat, hogy aztán tényleg előforduljon minden, ami a rendszerváltás következtében a családoknak jutott, legyen az a társadalmi vagy politikai státusz meghatározása. Sajnos egy idő után már csak rajzfilmhősök, nem önálló, lélegző karakterek, akiket totálisan kiszolgáltatottnak érzek a felsőbb hatalmaknak (hasonlóan a mellékszereplőkhöz). Azt hiszem a cérna véglegesen Emma önsanyargatásánál szakadt el, mert tényleg van ez a típus és köztünk járnak, akiknek igazán csak egy jó nagy rázás kellene és helyrebillennének.

A körítése pedig az egésznek a mai Budapest bemutatása, minden tipikus viszontagságával együtt, de minden olyannak tűnt, mintha az írónő csak a Híradót nézte volna és az ott elhangzott sematikus mondatokból építkezett volna és ezek visszhangoznak végig. A stílus pedig nem igazán tetszett, szörnyen modorosnak hatott és tele volt felesleges részekkel, én tényleg nem tudom így utólag, hogy ezt mennyire gondolta komolyan, mert még szarkazmusnak is rossz. Az viszont pozitívum, hogy annak ellenére, hogy egyre inkább csóváltam a fejem, mégis érdekelt, hogy mi lesz a következő cselekedetük, merre sodródnak, mert a megfelelő tempóban pörög és ez azért kellett.

Sajnálom, hogy ennyire negatív lett az egész, mert amúgy amit legelőször olvastam Szécsi Noémitől, a Finnugor vámpír, arra a mai napig szívesen emlékszem vissza, eléggé ötletes és formabontó kis regény, meg amúgy jó, hogy sokféle stílusban és témában ír, nem ragadt le csak egynél, mint sokan mások, de ez most az én megítélésemben nem sikerült valami jól.

Nekem ennyi: 6/10

Kiadó: Ulpius-ház
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2009
A kötés típusa: fűzött
Oldalszám: 285 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-254-244-7

2011. június 20., hétfő

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim feltámadása

Na erről a hatodik, befejező kötetről már igazán nem tudok sokat locsogni, csak teljessé akarom tenni a bejegyzés-sorozatot, mert aki eddig nem szerette, az nem itt fogja megszeretni, na meg akkor el sem jut ehhez a részig, akinek meg újdonság, az ugorjon vissza a Scott Pilgrim kivételes átlagéletéig.

Számomra pozitívum az egész sorozat alatt, hogy a grafika egységes és ugyanolyan színvonalú maradt, mert bár az O'Malley szemére vethető, hogy a történetvezetésben voltak apró süllyedések és kiugrások, de a rajz az végig szuper. A lelkesedés és a szórakoztatás igénye végig érezhető, az a cél, hogy Scottékat megszeresse a világ, (na meg azért magát Kanadát is) és ez szerintem sikerült, vagyis nálam 100% sikeres a küldetés teljesítése, sőt. Nagyon tetszett a sorozat humora és öniróniája is, az, hogy bár nyilván O'Malley is tobzódik a 21. században, de képes volt kívülről is rálátni az egészre és odacsapni egy-egy apró elejtett mondattal is, amin lehet, hogy sokan átsiklanak, de hát kell ez.

A hatodik részben már csak Gideon-nal történő összecsapás van hátra Ramona exei közül, aki egyben a legnagyobb hatalommal bíró és legveszedelmesebb ex. Ha lehet ilyet mondani egy vonalas rajzú fekete-fehér emberkére, hogy eszméletlenül szexi, akkor Gideon Graves nagyon az, mert persze imádom én Scott-ot, élőben inkább persze, hogy vele találkoznék (ja egyébként az egyik könyvtárban megláttam már a magyar Scott Pilgrimet, a srác köbö 90%-ban megtestesítette, csak fiatalabb volt :/), na de ábrándozni lehet. Gideon gonosz, mindent bevet, hogy megsemmisítse Scott-ot, aki persze az összecsapás előtt szenved még egy sort, ami érthető, hiszen Ramona otthagyta az ötödik kötet végén. Na de visszatér, sok az akció, mindenki küzd mindenkivel, Ramona sem tétlenkedik, aki mint női főhős, továbbra is kimagaslik (most itt meg O'Malley vagy a csaját vagy az álomnőjét rajzolta meg...), vannak kisebb váratlan fordulatok, na de azért a vége elképzelhető olvasatlanul is.

Az meg külön csemege volt, hogy három általam kedvelt magyar képregényrajzoló is lehetőséget kapott pár Scottos képkocka rajzolásához, amik a kötet végén kaptak helyet.
Lakatos Istvánban éreztem legkevésbé a lelkesedést, szeretem a rajzait, de Bryan Lee O'Malley-től elég távol áll és ez sajnos látszik is, olyan legyen valami mert muszáj, de semmi több, bár meg kell jegyeznem, hogy az Állattemetőt felülről ábrázoló képkockája tökéletes, abban érzem őt.
Gróf Balázsé olyan tényleg grófbalázsos lett, hadd ne magyarázzam tovább. :D
Csordás Dániel Nocturne c. kötetét olvastam már, na az is elég távol áll a szórakoztató könnyed kategóriától, mégis azt érzem az ő öt oldalát olvasva, hogy na igen, ez az, ez nagyon jól sikerült, ez tetszik a legjobban. Jó a témaválasztás, a megvalósítás és persze nem tagadom, hogy a Széchenyi tér miatt is elfogult vagyok, mert azért ez mégiscsak egy országos kiadásba került, be, ha meg ideveszem Grófot is, akkor Pécs az uralkodó. :)

Az előző Scott Pilgrim-kötetekről írt bejegyzéseim megtalálhatóak itt.

Az első képkockától kezdve imádtam, imádom és imádni is fogom, klassz mindegyiket a polcomon látni.

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: Scott Pilgrim's Finest Hour
Megjelenés: 2010
Fordító: Somogyi Péter
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborító
Oldalszám: 262 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 978-963-310-025-7

2011. június 17., péntek

Böszörményi Gyula - Machó Zsófia: Ezopara 1. könyv

Böszörményi Gyula gyerekregényeiből én már kimaradtam, pedig tutira olvastam volna, ha fiatalabb lennék, szóval először kb. 2 éve a Rémálom Könyvek-sorozatra kaptam fel a fejem, hogy ez valami nagyon egyedi és furcsa ifjúsági regény lehet, érdemes lenne beleolvasni, ami elmaradt azóta is, de tervben van még mindig. Aztán jött az újabb fekete-regénysorozat, az Ezopara, ami jelenleg a harmadik köteténél tart és csak annyi volt meg belőle, hogy fura valami, ezoterikus parafrásszal meg Kispál- és Kiscsillag-számokkal és nem nagyon tudtam hova rakni, hogy pl. mennyire vegyem komolyan.

Fülszöveg: Azt gondolod, hogy manapság már soha, sehol, semmilyen körülmények között sem találhatsz igazi csodákra?
Ez a történet hat (három lány és három fiú) tökéletesen átlagos fővárosi fiatalról szól, akik pontosan ugyanezt gondolják, míg egy nap gyászkeretes levelet nem kapnak.
Szebi, Hanne, Spangli, Berke, Oberon és Anett egy olyan ember temetésén ismerkednek össze, akiről ők maguk még soha életükben nem hallottak, s akiről hamarosan az is kiderül, hogy talán nem is annyira halott, mint hitték.
A hat srác hatféleképpen viszonyul az élethez, így az egyikükben akár magunkra is ismerhetünk, s aztán velük együtt törhet ki rajtunk az Ezo(terikus) Para(frász)!
Nyomozás Lovasi-dalokkal a varázslat és valóság határmezsgyéjén.

A három lányhoz és három fiúhoz arcok is vannak társítva, minden fejezetcímnél ott van a képe annak, aki éppen elmeséli a történetet, amit nagyon jó ötletnek tartok, hiszen így megvan annak az illúziója, hogy mindez igaz történet, nem csak mese. A könyv impresszumában pedig írták, hogy mindez először az e-regeny.hu-n jelent meg, ott pedig még több kép van az egyes szereplőkről, meg kiegészítők is a történethez, szóval jó kis koncepció ez. Nem mindegyiküket éreztem eltaláltnak, Anett és Oberon az, akiket kicsit túlzásnak éreztem, tulajdonságokban és beszédstílusban egyaránt, Bereniké és Szebi szimpatikusak voltak, még ők beszéltek a leginkább úgy, mint én, Hanne németes magyarját nem nagyon tudtam megszokni, Spangli meg az a típus, akit messziről elkerülök. :D

Az tény, hogy ennél vegyesebb társaságot nehezen tudott volna alkotni az író(k), az már magában érdekes, hogy mit kezd egymással hat ennyire különböző kamasz, a történet meg izgalmas és élvezhető végig, tudom, közhely, de olyan volt kicsit, mintha én lettem volna a hetedik a bandában. :) Csömör Zoltán halott vagy sem, kik az árnyalakok, ki szórakozik, vagy van-e egyáltalán móka, és mindez a hétköznapi Budapest utcáin játszódik, néha megszólal az Örökre szívembe zártalak, ami szívcsücsök, úgyhogy nekem ez a része is nagyon tetszett a regénynek, hogy összefonódott a zenével.

Nos, szóval vannak klasszikus ifjúsági regények, ez nem az, a magyar piacon igenis újítónak számít (szerintem), szerkezetében, merészségében, laza hangvételében, amit jobban kellene terjeszteni és népszerűsíteni. Azt az egyet sajnálom, hogy annyira félbe lett vágva az első kötet, hogy nagyon a másodikért kiált, hogy minél hamarabb!

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Pongrác Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: füles kartonált
Oldalszám: 186 oldal
Ár: 2900,-
ISBN-szám: 978-963-88811-3-7