"- Milyen jó lenne, ha egyszer tényleg felrobbanna ez az egész!
- Mi? Egész Magyarország?
- Akár. De én Budapesttel is beérem."
Az a bajom ezzel a könyvvel, hogy a nagy igyekezet ellenére, hogy most majd egy új szemszögből látjuk magunkat és Budapestet, egy szörnyen mesterkélt és klisékkel teleszórt regény lett, ami pont ezek miatt elvesztette az eredetiségét. Na meg azt a pozícióját, amit azzal foglalt volna el, hogy az underground egy csoportját emelte volna a fénybe, a suhanó biciklis futárokat, akikről amúgy talán még nem született regény.
Részlet a fülszövegből: Bakunyin, Kropotkin, Mahno és Emma Goldman vörös lepelbe burkolják a Hősök terén álló emlékművet. A felvett nevek pesti fiatalokat takarnak; a város kapucnis, biciklis, a házak árnyékában suhanó alakjait. Korunk anarchistái ők – persze a maguk módján, mondhatnánk, hiszen lázadásuk furcsán kisszerű, céltalan, esélytelen. Vagy mégsem? Budapesten mozognak; biciklis futárként nyelik a port és a szmogot, kerülő utakat keresnek a dugókban, és a gyakran kilátástalannak tűnő életükben is. Tüntetésekre és romkocsmákba járnak, falják a várost, ahol valaminek végre történnie kéne, és ahol mára felvonult a teljes magyar lakosság: „legitimisták és kommunisták, szocialisták és keresztények, antikommunisták és hungaristák, melegek és mélymagyarok, paramagyarok és posztmagyarok, békepártiak és toleranciahívők.”.
A srácok egy idő után elvesztették az eredetiségüket, mert azzal semmi bajom nincs, hogy régi anarchisták után választanak maguknak álnevet, és léteznek a saját maguk buborékjában, azonban mikor az írónő rátér arra, hogy ki honnan is jött, akkor olyan, mintha egy kalapból húzná ki a sorsokat és a különböző tulajdonságokat, hogy aztán tényleg előforduljon minden, ami a rendszerváltás következtében a családoknak jutott, legyen az a társadalmi vagy politikai státusz meghatározása. Sajnos egy idő után már csak rajzfilmhősök, nem önálló, lélegző karakterek, akiket totálisan kiszolgáltatottnak érzek a felsőbb hatalmaknak (hasonlóan a mellékszereplőkhöz). Azt hiszem a cérna véglegesen Emma önsanyargatásánál szakadt el, mert tényleg van ez a típus és köztünk járnak, akiknek igazán csak egy jó nagy rázás kellene és helyrebillennének.
A körítése pedig az egésznek a mai Budapest bemutatása, minden tipikus viszontagságával együtt, de minden olyannak tűnt, mintha az írónő csak a Híradót nézte volna és az ott elhangzott sematikus mondatokból építkezett volna és ezek visszhangoznak végig. A stílus pedig nem igazán tetszett, szörnyen modorosnak hatott és tele volt felesleges részekkel, én tényleg nem tudom így utólag, hogy ezt mennyire gondolta komolyan, mert még szarkazmusnak is rossz. Az viszont pozitívum, hogy annak ellenére, hogy egyre inkább csóváltam a fejem, mégis érdekelt, hogy mi lesz a következő cselekedetük, merre sodródnak, mert a megfelelő tempóban pörög és ez azért kellett.
Sajnálom, hogy ennyire negatív lett az egész, mert amúgy amit legelőször olvastam Szécsi Noémitől, a Finnugor vámpír, arra a mai napig szívesen emlékszem vissza, eléggé ötletes és formabontó kis regény, meg amúgy jó, hogy sokféle stílusban és témában ír, nem ragadt le csak egynél, mint sokan mások, de ez most az én megítélésemben nem sikerült valami jól.
Részlet a fülszövegből: Bakunyin, Kropotkin, Mahno és Emma Goldman vörös lepelbe burkolják a Hősök terén álló emlékművet. A felvett nevek pesti fiatalokat takarnak; a város kapucnis, biciklis, a házak árnyékában suhanó alakjait. Korunk anarchistái ők – persze a maguk módján, mondhatnánk, hiszen lázadásuk furcsán kisszerű, céltalan, esélytelen. Vagy mégsem? Budapesten mozognak; biciklis futárként nyelik a port és a szmogot, kerülő utakat keresnek a dugókban, és a gyakran kilátástalannak tűnő életükben is. Tüntetésekre és romkocsmákba járnak, falják a várost, ahol valaminek végre történnie kéne, és ahol mára felvonult a teljes magyar lakosság: „legitimisták és kommunisták, szocialisták és keresztények, antikommunisták és hungaristák, melegek és mélymagyarok, paramagyarok és posztmagyarok, békepártiak és toleranciahívők.”.A srácok egy idő után elvesztették az eredetiségüket, mert azzal semmi bajom nincs, hogy régi anarchisták után választanak maguknak álnevet, és léteznek a saját maguk buborékjában, azonban mikor az írónő rátér arra, hogy ki honnan is jött, akkor olyan, mintha egy kalapból húzná ki a sorsokat és a különböző tulajdonságokat, hogy aztán tényleg előforduljon minden, ami a rendszerváltás következtében a családoknak jutott, legyen az a társadalmi vagy politikai státusz meghatározása. Sajnos egy idő után már csak rajzfilmhősök, nem önálló, lélegző karakterek, akiket totálisan kiszolgáltatottnak érzek a felsőbb hatalmaknak (hasonlóan a mellékszereplőkhöz). Azt hiszem a cérna véglegesen Emma önsanyargatásánál szakadt el, mert tényleg van ez a típus és köztünk járnak, akiknek igazán csak egy jó nagy rázás kellene és helyrebillennének.
A körítése pedig az egésznek a mai Budapest bemutatása, minden tipikus viszontagságával együtt, de minden olyannak tűnt, mintha az írónő csak a Híradót nézte volna és az ott elhangzott sematikus mondatokból építkezett volna és ezek visszhangoznak végig. A stílus pedig nem igazán tetszett, szörnyen modorosnak hatott és tele volt felesleges részekkel, én tényleg nem tudom így utólag, hogy ezt mennyire gondolta komolyan, mert még szarkazmusnak is rossz. Az viszont pozitívum, hogy annak ellenére, hogy egyre inkább csóváltam a fejem, mégis érdekelt, hogy mi lesz a következő cselekedetük, merre sodródnak, mert a megfelelő tempóban pörög és ez azért kellett.
Sajnálom, hogy ennyire negatív lett az egész, mert amúgy amit legelőször olvastam Szécsi Noémitől, a Finnugor vámpír, arra a mai napig szívesen emlékszem vissza, eléggé ötletes és formabontó kis regény, meg amúgy jó, hogy sokféle stílusban és témában ír, nem ragadt le csak egynél, mint sokan mások, de ez most az én megítélésemben nem sikerült valami jól.
Nekem ennyi: 6/10
Kiadó: Ulpius-ház
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2009
A kötés típusa: fűzött
Oldalszám: 285 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-254-244-7
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.