2011. május 10., kedd

Victor Vasarely bűvöletében


Egy kis prezentáció kapcsán mélyedtem el jobban a témában, na persze még mindig a felszínen kapirgálva, mivel a pécsi Vasarely Múzeumról kellett előadnom valamit, amibe persze beletartozott magának a művésznek is a bemutatása. A Taschen-könyv a kezdetektől alapnak számított, hogy mindenképpen el fogom olvasni, ehhez képest ennek az anyaga került bele legkevésbé, mégpedig olyan szinten, hogy jóval a leadása után olvastam csak el.

Magáról a múzeumról nehezebb volt összeszedni az infókat, olyanokat, amik érdemlegesek is, a folyóiratcikkek, internetes cikkek mellett mindenképpen nagy segítség volt az alábbi két könyv:

Aknai Tamás – Sárkány József (szerk.): Vasarely Múzeum

Ebben azt szerettem azon kívül, hogy A/4-es formátumú, hogy Vasarely saját szavai is szerepeltek benne a művészetéről na meg két tanulmány a téma két kiváló szakértőjétől, ami sokat segített a művészetének megértésében, hogy ne csak hipnotikus vonalakat lásson az ember. Tartalmazza továbbá a pécsi kiállítás állandó anyagát, jó nagyban és színesben, szóval ez minőségi, kár, hogy nem beszerezhető, mivel anno múzeumi kiadvány volt, kis példányszámban.
(Pécs: Janus Pannonius Múzeum, 2000)

Prosek Zoltán (szerk.): Victor Vasarely

Hasonlóan jó a pécsi kiadványhoz, csak ezt a Paksi Képtár készítette a vendégkiállítás kísérőalbumaként. Pozitív a kétnyelvűség (magyar-angol kéthasábos megoldás), negatívum viszont egy-két fekete-fehér fotó, szövegében szinte ugyanaz, mint a pécsi kiadvány.
(Paks: Paksi Képtár, 2008)

Magdalena Holzhey: Victor Vasarely

Hű, ez volt az eddigiek közül a legszakmaibb, Holzhey igazán belement az elméleti háttérbe, ami nem baj, csak egy hétköznapi olvasónak, aki nem szakember, kicsit nehezebb megérteni, de megéri a fáradtságot. :)
Igényes volt továbbá a képek válogatása, és az életrajz sem volt száraz.
(Köln : Taschen; Budapest : Vince K. [2005])

Vettem továbbá két könyvet, amik még csak most fognak következni (valamikor), szerintem ezeket is érdemes elolvasnia annak, akit érdekel az op art, vagy csak maga Victor Vasarely.

Victor Vasarely: Színes város

Tartalom: A szociális művészet nem csak egy festmény a forradalmak nagyjairól vagy a munkásosztály diadaláról,hanem egy hatalmas újszerű akció:az ihlet és a tudomány, a kézügyesség és a technológia szövetkezve kreálják a tökéletes"sokszorosítottakat"az egyén számára,és építik a „színes várost” a közösség örömére.
(Budapest: Gondolat, 1983)

Jean-Louis Ferrier: Négyszemközt Victor Vasarelyvel
(Budapest: Corvina, 1982)
Na ennek a címe azt hiszem mindent elárul. ;)

1 megjegyzés:

  1. Nekem túl absztrakt... de mint minden műalkotás ad. A színek olyan erőteljesek. Szóval ad, de ezt nehezen tudom pontosan leírni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.