"Elhatároztam, megpróbálok fülig beleszeretni. Bizony, már holnap megkezdem ez irányú munkálataimat. Csak nem tarthat olyan sokáig."
(22. oldal)
(22. oldal)
Van egy férfi. Alkalmi munkák, céltalanság a húszas éveiben, csak úgy lebegés az életben, van. Jön a nő, Marianne, aki váratlanul betoppan az életébe, pontosabban a lakásába, amit aztán el is foglal egy oda nem illő komóddal és a rengeteg holmijával. Hogy is van ez? Olyan furcsa ez az egész.
Innentől kezdve együtt vannak, amire a férfi rendszeresen rácsodálkozik, hogy ez most tényleg velem történik, jó ez így? Civakodnak, veszekednek, mindig tudunk róla, hogy ha szeretkeznek, a férfi még mindig kis birka, de aranyosan. Aztán mikor elveszti az éppen aktuális munkáját, Marianne javaslatára európai körútra indulnak, mert mi mást is csinálhatna egy friss munkanélküli...
Na mindegy. Keresik a helyet, ahol Marianne szerint várják őket, ismeretlen hely, de érezni fogják. Éreznek is, de mást, mégpedig azt, hogy itt valami nem stimmel, így a körútról külön-külön térnek haza, eltérő időben is.
A férfi csak ül és vár csak ül és vár csak ül, továbbra is sokat elmélkedik a nőn, gondjait általában az uszodai barátjával, a középkorú Glenn-nel osztja meg, nem érezhető, hogy a társadalom többi tagjával szorosabb kapcsolatot ápolna. Marianne visszatér, ám cseppet sem úgy alakulnak a dolgok, mint normálisan kellene.
"A gondolataim kivétel nélkül Marianne körül forogtak, de aggasztott, hogy nem tudom szerelemként (vagy valami más ismert érzésként) definiálni azt, amit érzek. Viszont elalvás előtt addig szuggeráltam magam, amíg el nem hittem, hogy szerelmes vagyok (minden jelenségnek megvannak a maga alosztályai, hajtogattam magamban, a szerelem annyiféle lehet). Végül arra jutottam, se szeri, se száma a szerelem válfajainak." (51. oldal)
Fülszöveg másképp rovatunk után jöjjön az, hogy ez a regény tényleg nagyon furcsa, vagyis inkább az, ahogyan a norvég szerző, Erlend Loe kezeli a cselekményt és az egész szerkezetet. 300 rövidebb-hosszabb feljegyzésből áll, egy-egy rész egy beszélgetést, belső elmélkedést, vagy cselekményszálat tartalmaz, mindez tömör, sokszor rövid, pár szavas, cseppet sem ömlengős formában. Nem igazán fontos az a pár mellékszereplő sem, akik kaptak pár mondatot, hanem az egész középpontjában ott áll a nő, aki gyakorlatilag felemel és letaszít a mélybe, hihetetlenül idegesítő volt végig, az első mondatától körülbelül, hogy megjelent, meg állandóan, hogy Marianne szerint így, Marianne szerint úgy, de aztán azon kezdtem el gondolkozni, hogy ő valamiféleképpen az élére állítását képviseli a nőknek, meg a párkapcsolatuk is hasonló szerepet játszik.
Lehet, hogy a nő mégsem olyan idegesítő, a férfi lehet, hogy mégsem annyira mamlasz, mert ha ezt mondom, akkor mindegyikünket elítélem, márpedig egyikünk sem tökéletes. Egészen érdekes a humora, mosolyogtató a filozofikus vonal mellett, és hihetetlenül visz előre az olvasási vágy, hogy te úristen, megint mi lesz, min kezd el már megint szenvedni a férfi, és miért nem veszi már a kezébe az irányítást. Ettől függetlenül a férfi főszereplőt hihetetlenül bírtam, kicsit azért hasonlított rám, a túlaggódás és töprengés terén.
"Marianne szerint hátborzongatóan erős hajlamom van rá, hogy a végtelenségig töprengjek semmiségeken. Viszont a saját gondolataimra én mondom meg, mennyi időt szánok, vágok vissza." (101. oldal)
Utóhatás: szerintem automatikusan elkezd az ember a saját dolgain elmélkedni NAGYON SOKAT, hogy akkor hogy is van ez? Olyan furcsa ez az egész...
A könyvet köszönöm a Scolar Kiadónak.
Nekem ennyi: 9/10
Kiadó: Scolar Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 192 oldal
Ár: 2450,-
ISBN-szám: 978-963-244-221-1
Innentől kezdve együtt vannak, amire a férfi rendszeresen rácsodálkozik, hogy ez most tényleg velem történik, jó ez így? Civakodnak, veszekednek, mindig tudunk róla, hogy ha szeretkeznek, a férfi még mindig kis birka, de aranyosan. Aztán mikor elveszti az éppen aktuális munkáját, Marianne javaslatára európai körútra indulnak, mert mi mást is csinálhatna egy friss munkanélküli...Na mindegy. Keresik a helyet, ahol Marianne szerint várják őket, ismeretlen hely, de érezni fogják. Éreznek is, de mást, mégpedig azt, hogy itt valami nem stimmel, így a körútról külön-külön térnek haza, eltérő időben is.
A férfi csak ül és vár csak ül és vár csak ül, továbbra is sokat elmélkedik a nőn, gondjait általában az uszodai barátjával, a középkorú Glenn-nel osztja meg, nem érezhető, hogy a társadalom többi tagjával szorosabb kapcsolatot ápolna. Marianne visszatér, ám cseppet sem úgy alakulnak a dolgok, mint normálisan kellene.
"A gondolataim kivétel nélkül Marianne körül forogtak, de aggasztott, hogy nem tudom szerelemként (vagy valami más ismert érzésként) definiálni azt, amit érzek. Viszont elalvás előtt addig szuggeráltam magam, amíg el nem hittem, hogy szerelmes vagyok (minden jelenségnek megvannak a maga alosztályai, hajtogattam magamban, a szerelem annyiféle lehet). Végül arra jutottam, se szeri, se száma a szerelem válfajainak." (51. oldal)
Fülszöveg másképp rovatunk után jöjjön az, hogy ez a regény tényleg nagyon furcsa, vagyis inkább az, ahogyan a norvég szerző, Erlend Loe kezeli a cselekményt és az egész szerkezetet. 300 rövidebb-hosszabb feljegyzésből áll, egy-egy rész egy beszélgetést, belső elmélkedést, vagy cselekményszálat tartalmaz, mindez tömör, sokszor rövid, pár szavas, cseppet sem ömlengős formában. Nem igazán fontos az a pár mellékszereplő sem, akik kaptak pár mondatot, hanem az egész középpontjában ott áll a nő, aki gyakorlatilag felemel és letaszít a mélybe, hihetetlenül idegesítő volt végig, az első mondatától körülbelül, hogy megjelent, meg állandóan, hogy Marianne szerint így, Marianne szerint úgy, de aztán azon kezdtem el gondolkozni, hogy ő valamiféleképpen az élére állítását képviseli a nőknek, meg a párkapcsolatuk is hasonló szerepet játszik.
Lehet, hogy a nő mégsem olyan idegesítő, a férfi lehet, hogy mégsem annyira mamlasz, mert ha ezt mondom, akkor mindegyikünket elítélem, márpedig egyikünk sem tökéletes. Egészen érdekes a humora, mosolyogtató a filozofikus vonal mellett, és hihetetlenül visz előre az olvasási vágy, hogy te úristen, megint mi lesz, min kezd el már megint szenvedni a férfi, és miért nem veszi már a kezébe az irányítást. Ettől függetlenül a férfi főszereplőt hihetetlenül bírtam, kicsit azért hasonlított rám, a túlaggódás és töprengés terén.
"Marianne szerint hátborzongatóan erős hajlamom van rá, hogy a végtelenségig töprengjek semmiségeken. Viszont a saját gondolataimra én mondom meg, mennyi időt szánok, vágok vissza." (101. oldal)
Utóhatás: szerintem automatikusan elkezd az ember a saját dolgain elmélkedni NAGYON SOKAT, hogy akkor hogy is van ez? Olyan furcsa ez az egész...
A könyvet köszönöm a Scolar Kiadónak.
Nekem ennyi: 9/10
Kiadó: Scolar Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 192 oldal
Ár: 2450,-
ISBN-szám: 978-963-244-221-1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.