Hova tűnnek el a napok? Mindjárt átfordulunk ötödikére, (bár a hatodikát várom), miközben még csak most volt Halloween... Kétségtelenül összesűrűsödnek a dolgok a félév kezdetéhez képest, saját szavammal mondva véglegesen végzős vagyok, azt hiszem senkinek sem kell magyarázni, hogy ez mit jelent. Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy kevesebb idő jut az olvasásra, valamint enyhén változtak is a szokásaim az utóbbi időben.
Azt mondanám, hogy nyárig nem igazán kértem és kaptam kölcsön könyveket, persze van fix emberem, de általában nem volt jellemző, hogy több emberre is számíthattam ilyen ügyben, voltam én, meg volt a könyvtár. Na most ez a világ kicsit kiszélesedett, persze limit van (itt belül), de ettől függetlenül köszönöm az eddigi összes kölcsönkönyvet a molyoknak, személyesen vagy postán, mindenképpen öröm és még mindig függőben vannak egyes projektek.
A szélesedéshez hozzájárulnak a nyereménykönyvek (mert olyanért játszom csak, ami tényleg kell, pl. A Highgate temető ikrei) és a recenziós példányok is. Utóbbi külön öröm és megtiszteltetés, de egyben kötelesség és felelősség is. Ezek közül sem választok olyat, ami nem érdekel, annak nem lenne értelme, hiszen akkor elveszne az olvasás varázsa, elvégre nem akarok visszamenni a gimis kötelezők-szintjére. Nem véletlenül a következő bejegyzés Christopher Moore Csak egy harapás c. regényéről lesz.
A könyvtárak így kicsit háttérbe szorulnak, ami nem azt jelenti, hogy be sem teszem a lábam, nagyon is, és nem csak a gyakorlatok idején, de már nem hozom ki meggondolatlanul a könyveket, jelenleg (csak) négy könyv vár a sorára, prioritás szerint a következők:
Nagy Gergely: Basszus! – Zene és szöveg
Darvasi László: A világ legboldogabb zenekara
Raymond Federman: Mosolyregény – Afféle szerelmi történet
Nagy Gergely: Adjatok egy pontot
A másik az, hogy ha nem 120 oldalas kisregényeket, novellásköteteket olvasok, hanem 300 oldal felettieket, akkor meg nyilván nem fog 10 könyv/hónap arány keletkezni, ergo nem lesz havi 10 bejegyzés minimum, vagy több is, mint az előző hónapokban. A belső konfliktus pedig pont az, hogy szívesen olvasok hosszabb regényt/novelláskötetet, mert sokáig tart és sokáig lehet benne örömködni (ezért kell a Darvasi-kötet) és ugyanúgy szívesen olvasok rövidet is, mert az meg úgy valaminek a veleje, egy rövid utazás. Jelenleg A Highgate temető ikrei van hosszabb folyamatban.
+ pofátlan leszek: szívesen vállalnék egy kört a zenés körbepöttyösben, na, valaki? :D tasiorsi?
Szóval próbálok alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez, lelkiismeretfurdalás nélkül a könyvesblog felé is és magam irányába is, nincs elhanyagolva, csak ritkábban frissítve, de él és virul, mert élvezem. Máshogy nem is érdemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.