Szóval Eve Ensler Magyarországon kiadott könyvei alapján készült bejegyzés-trilógiám első része történik most kísérleti jelleggel. Szép új, bővített kiadásban jelent meg A vagina monológok, és két további műve is olvasható már magyarul: The Good Body - Tökéletes testek címmel és az I Am An Emotional Creature-t, ami pedig az Érző lelkek címet kapta.
Az, hogy a nő hogyan viszonyul a testéhez, örök probléma és téma, tehát jó választás, nekem is felkeltette egyből az érdeklődésemet, ugyanis ki az, aki elégedett magával? Mindig lehetne valamin változtatni, persze meg lehet békélni és ajánlott is, de az ember akkor is tudja, hogy máshoz képest neki milyen az a testrésze, hasonlít. Szerintem a nők mindig hasonlítanak. Akkor történik félresiklás, ha rossz az az általános kép, ami kialakul, hogy mi az eszmény és aki attól eltér, az már javítandó, hibás eset. Nem feltétlenül, ez a könyv is erre próbál összepontosítani, bár csak egy szemszögből, de erről majd később. A kiadás szép, bár én az arany dolgoktól a falra tudnék mászni, a könyvön jól mutat, a három Ensler-könyv egymás mellé téve pedig külön is a polc dísze lehet, na meg a borítós és a belső lapokon lévő kacskaringós rajzok is nagyon szemléltetőek és ízlésesek.
Eve Ensler újra körbejárta a világot és különböző nemzetiségű és kultúrákban felnevelkedett nőkkel beszélt arról, hogy milyen a kapcsolatuk a saját testükkel. Többen közülük az Egyesült Államokban élnek, bevándorlók, vagy éppen menő nők, és beszélgetett indiai, afgán és afrikai nővel is, nem véletlenül az utóbbiak voltak azok, akiket nem zavartak a plusz kilóik.
A 11 nagyon rövidke történetet kiegészítik Eve hozzászólásai, személyes tapasztalatai, így egyértelműen ő a 12. szereplő, ettől azonban szellőssé válik a könyv. Szívesebben olvastam volna mindegyikükkel 10 oldalas beszélgetéseket, nem csak feleannyit, de mégis valakinél működött a dolog, ennyi oldalon keresztül is hatásossá és felkavaróvá vált, voltak azonban olyan nők is, akik csak úgy lógtak a levegőben, pl. a piercinges, a botoxos és Isabella Rossellini.
Egyértelműen sokszor ott lebegett az interjúalanyok feje fölött a szüleik, elsősorban édesanyjuk elvárásai, ami szomorú, én nem is tudom milyen érzés lehet, mikor valaki otthon is azt kapja, hogy nem vagy jó, nagy a hasad, milyen a bőröd. Borzalmas lehet.
Személyes kedvenccé vált, na nem a megélt dolgok miatt, hanem a történet kisugárzása miatt Carol, a Los Angeles-ben élő negyvenes zsidó nő, aki beszűkítette a vagináját, valamint Nina, az olasz nő, aki a mellkisebbítő műtétet választotta, hogy elterelje magáról a figyelmet, sikertelenül.
Az egy szemszögből írás, amit már említettem pedig az, hogy bár volt szó a botoxról, testékszerekről, azért a visszatérő probléma, amit az írónő sem titkol, a rossz helyen lerakódó súlyfelesleg. Kövéren is szép az élet, mondhatnám leegyszerűsítve, pedig nem csak ennyiből áll a testünk elfogadása, vagyis nem lehet így általánosítani, hiszen létezik a másik véglet is, akinek lehet, hogy épp az okoz problémát, hogy felhalmozni nem tud és bár lehet, hogy elsőre nevetségesen hangzik, egyáltalán nem az. Ilyenről egyáltalán nem volt szó benne és hát személyes indíttatásból én ezt hiányoltam, mert nagyon szívesen olvasok én más típusokról is, de egy alkatból adódóan vékony nőnek is el kell fogadnia, hogy ő meg olyan, amilyen. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha úgy gondolkodnánk, mint az afrikai nő, aki szerint a testünk a természet sokféleségének megnyilvánulása.
A 13. szereplő az olvasó. ;)
A könyvért köszönet a Nyitott Könyvműhelynek.
Nekem ennyi: 7/10
Alcím: A női alak dicsérete
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keménykötés
Oldalszám: 130 oldal
Ár: 2490,-
ISBN-szám: 978-963-9725-06-5
Az, hogy a nő hogyan viszonyul a testéhez, örök probléma és téma, tehát jó választás, nekem is felkeltette egyből az érdeklődésemet, ugyanis ki az, aki elégedett magával? Mindig lehetne valamin változtatni, persze meg lehet békélni és ajánlott is, de az ember akkor is tudja, hogy máshoz képest neki milyen az a testrésze, hasonlít. Szerintem a nők mindig hasonlítanak. Akkor történik félresiklás, ha rossz az az általános kép, ami kialakul, hogy mi az eszmény és aki attól eltér, az már javítandó, hibás eset. Nem feltétlenül, ez a könyv is erre próbál összepontosítani, bár csak egy szemszögből, de erről majd később. A kiadás szép, bár én az arany dolgoktól a falra tudnék mászni, a könyvön jól mutat, a három Ensler-könyv egymás mellé téve pedig külön is a polc dísze lehet, na meg a borítós és a belső lapokon lévő kacskaringós rajzok is nagyon szemléltetőek és ízlésesek.
Eve Ensler újra körbejárta a világot és különböző nemzetiségű és kultúrákban felnevelkedett nőkkel beszélt arról, hogy milyen a kapcsolatuk a saját testükkel. Többen közülük az Egyesült Államokban élnek, bevándorlók, vagy éppen menő nők, és beszélgetett indiai, afgán és afrikai nővel is, nem véletlenül az utóbbiak voltak azok, akiket nem zavartak a plusz kilóik.A 11 nagyon rövidke történetet kiegészítik Eve hozzászólásai, személyes tapasztalatai, így egyértelműen ő a 12. szereplő, ettől azonban szellőssé válik a könyv. Szívesebben olvastam volna mindegyikükkel 10 oldalas beszélgetéseket, nem csak feleannyit, de mégis valakinél működött a dolog, ennyi oldalon keresztül is hatásossá és felkavaróvá vált, voltak azonban olyan nők is, akik csak úgy lógtak a levegőben, pl. a piercinges, a botoxos és Isabella Rossellini.
Egyértelműen sokszor ott lebegett az interjúalanyok feje fölött a szüleik, elsősorban édesanyjuk elvárásai, ami szomorú, én nem is tudom milyen érzés lehet, mikor valaki otthon is azt kapja, hogy nem vagy jó, nagy a hasad, milyen a bőröd. Borzalmas lehet.
Személyes kedvenccé vált, na nem a megélt dolgok miatt, hanem a történet kisugárzása miatt Carol, a Los Angeles-ben élő negyvenes zsidó nő, aki beszűkítette a vagináját, valamint Nina, az olasz nő, aki a mellkisebbítő műtétet választotta, hogy elterelje magáról a figyelmet, sikertelenül.
Az egy szemszögből írás, amit már említettem pedig az, hogy bár volt szó a botoxról, testékszerekről, azért a visszatérő probléma, amit az írónő sem titkol, a rossz helyen lerakódó súlyfelesleg. Kövéren is szép az élet, mondhatnám leegyszerűsítve, pedig nem csak ennyiből áll a testünk elfogadása, vagyis nem lehet így általánosítani, hiszen létezik a másik véglet is, akinek lehet, hogy épp az okoz problémát, hogy felhalmozni nem tud és bár lehet, hogy elsőre nevetségesen hangzik, egyáltalán nem az. Ilyenről egyáltalán nem volt szó benne és hát személyes indíttatásból én ezt hiányoltam, mert nagyon szívesen olvasok én más típusokról is, de egy alkatból adódóan vékony nőnek is el kell fogadnia, hogy ő meg olyan, amilyen. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha úgy gondolkodnánk, mint az afrikai nő, aki szerint a testünk a természet sokféleségének megnyilvánulása.
A 13. szereplő az olvasó. ;)
A könyvért köszönet a Nyitott Könyvműhelynek.
Nekem ennyi: 7/10
Alcím: A női alak dicsérete
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keménykötés
Oldalszám: 130 oldal
Ár: 2490,-
ISBN-szám: 978-963-9725-06-5
Felkeltetted az érdeklődésemet! (És megint tök jól írtál róla!:)) Esetleg kölcsönkérhetem valamikor?
VálaszTörlésEnnek örülök és köszi tényleg! :) Persze, hogy kölcsönadom, jó, hogy még most szóltál, mert akkor nem viszem haza, csak beszéljünk meg pm-ben egy időpontot, hogy mikor vagy a városban.
VálaszTörlés