"Több mint harminc éve beszélek, húsz éve írok is franciául, de még mindig nem ismerem. Nem beszélem hiba nélkül, és csak szótár gyakori használatával tudok rajta helyesen írni.
Ezért hívom a francia nyelvet is ellenséges nyelvnek. És van még egy oka, amiért így hívom, és ez az utóbbi a súlyosabb: ez a nyelv az, amelyik folyamatosan gyilkolja az anyanyelvemet."
Ez a harmadik könyv, amit olvastam az írónőtől a Mindegy és a Tegnap után, egyik sem volt betervezve, hogy na én egyszer biztosan Agota Kristofot akarok olvasni, ha megértem rá (így várat még magára Márquez és Kundera...), csak úgy jött. Jó, mert egy teljesen újfajta írói stílussal ismerkedtem meg, ami nem szándékosan lett ilyen. Mindenesetre egyedi, tömör, világos, egyszerű és mégsem válik unalmassá, néha inkább nyomasztó. Sokszor éreztem úgy, hogy ennél már nem lehet rosszabb, nyomorúságosabb adott helyzet, de mégis, mindig van lejjebb.
A Tegnap-ban egy gyári munkás sorsát ismerhettük meg, aki Magyarországról emigrált, nehéz neki, mint ahogy minden sorstársának. Imádtam olvasni és újra el fogom, itt pihen még az asztalomon, nem vittem még vissza könyvtárba.
Mielőtt úgy egy hónapja az elsőt a kezembe vettem volna, nem sok mindent tudtam Agota Kristofról, csak hogy magyar származású, aki francia nyelven ír és van neki valami Trilógia nevezetű könyve, amit mindenki nagyon dicsőít. Ennyi.
Most már árnyaltabb a kép, ez a könyv ugyanis rövid önéletrajzi írásainak a gyűjteménye, kezdve onnan, hogy egy kis magyarországi faluban él, viszonylag korán megtanul olvasni és csak olvas, olvas, olvas. 21 éves korában, 1956-ban egy gyerekkel a karján és egy férjjel az oldalán Svájcba menekülnek és ott kezdenek új életet. Agota nem tudott egy szót sem franciául, mindig is ellenséges kapcsolatban állt más nyelvekkel, de ebben a helyzetben nem tud mást tenni, mint beolvadni, ehhez pedig csak egy út vezet. Újra iskolába jár, hiszen analfabéta, meg kell tanulnia olvasni és írni, és mivel nyilvánvalóan a munkakeresésben is csak a francia nyelvet tudja használni, az írással is francia nyelven próbálkozik. Ez vezet végül ahhoz, hogy megjelent a Trilógia első kötete, A Nagy Füzet 1986-ban, amit aztán 34 nyelvre fordítottak le.
Nekem az jött le, hogy folyamatosan küzd magával, a nyelvvel és a világgal, miközben elismert írónő, de mintha nem tudná még mindig elfogadni, hogy nem az anyanyelve az elsődleges írói nyelve... Mintha örökké analfabétának tekintené magát, pedig az elismerést megkapta. Jó, persze, ezt így könnyű kijelenteni, én sohasem fogom megérteni 100%-ban, hogy milyen lehet '56-osként külföldön élni és soha nem térni vissza, de valahogy akkor sem sugárzott semmiféle öröm vagy megbékélés a soraiból. Ez fájó, hiszen pont azért szeretem én is, mert a mondatai úgy egészek ahogy vannak, felesleges jelzők, tagmondatok és egyéb kiegészítők nélkül.
Nekem ennyi: 10/10
Kiadó: Palatinus
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2007
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 86 oldal
Ár: 1300,-
ISBN-szám: 978-963-9651-68-5
"és van neki valami Trilógia nevezetű könyve, amit mindenki nagyon dicsőít" - talán már próbát tehetnél vele. Nem kell félni tőle, de fájni fog.
VálaszTörlésEgyébként köszönöm, hogy megírtad ezt a könyvismertetőt, azt hittem Agota Kristoftól a Trilogia elég, de most már látom, hogy ezt a könyvét is el kell olvasnom. :)
@vargarockzsolt: Köszönöm, tervben van, csak kell közben egy kicsit könnyedebb is, a lelki egyensúly megtartása miatt. :)
VálaszTörlésSőt még ez sem elég, akkor már a Tegnap-nak is bele kellene félnie, ha nagyon könnyelmű lennék, azt mondanám, hogy a Mindegy a mindegy, de persze nem.