2010. szeptember 21., kedd

Claudia Frenzel: Na ne!


Különben is, mit akartok? Az is csak a folyóban pancsol, aki ár ellen úszik. Még mindig érdekesebb, mint bámulni a partról.

A kortárs német irodalom homályos folt volt eddig, nagy tisztaságot ezúttal sem kaptam, hanem csak egy kis szeletét. Claudia Frenzel regénye elvileg önéletrajzi, de az is lehet, hogy fantázia az egész, elvégre olvastunk már ilyet korábban is, de mindegy is, mert az élményhez nem ad hozzá vagy vesz el.

Mindenesetre hálás téma, Miriam Merz ugyanis narkolepsziás, de nem az akárhol elalvós fajtából (Narco c. francia film), hanem a bioritmusa ment tönkre tizenkét éves korában, vagyis négy órát tud fent lenni, utána két-három órát alszik és ez így megy mindig. Ha a társadalmi normákat nézzük, akkor nincs normális állása, normális kapcsolata, normális lakása, normális élete. Neki persze más a normális, amiből jó nagy adagot kap az olvasó is, Miriam jól odamondogat mindenkinek, kulturális, társadalmi szurkálódások vannak, sok a popkulturális utalás (ezért a németesek és az ősrégi BRAVO-olvasók előnyben), amit annyira nem éreztem soknak és nem igazán zavart, hogy mondjuk X politikust nem ismerem, de előjött Sabrina Setlur, Verona Feldbusch, mindenki megkapja a magáét, még Bret Easton Ellis is. Laurent Garnier DJ-be ellenben halálosan szerelmes Miriam, na meg a szomszédja is Liam Gallagher hasonmása, szóval azért nem olyan borús az élet.

Én is szeretnék betagozódni, csak éppen a saját föltételeimmel. Még tartanak a koalíciós tárgyalások a társadalommal. És amíg nem egyezünk meg, addig csakis az ellenzékben lehet a helyem.


Később azért finomodik a hangja, megnyugszik, de végig jellemző a szókimondás, úgyhogy ha valakinek bejön a modern nyelvezet, a 100% jelenlevés a mában, annak ajánlom, bár azt nem mondom, hogy feltétlen eseménydús, inkább az életritmusát ismerjük meg, meg hogy mi van a fejében, éppen emiatt volt egy kicsi hiányérzetem, a dinamikáé, hogy olyan volt, mintha vették volna a terápiás naplóját és kitéptek volna belőle pár lapot és az került bele a regénybe.

Ahogy a nappal és az éjszaka egyforma nekem, ugyanúgy elvesztették jelentőségüket a hét napjai is. A hétfő csak abban különbözik a vasárnaptól, hogy megint nyitva vannak az üzletek. Én. Itt. Most. Minden más érvénytelennek bizonyult. És csak olyankor kap el a rettegés, hogy elveszíthetem az áttekintést, mikor azt képzelem, hogy holmi biológiai órákhoz vagy harmincon túliaknak szánt bőrápoló krémekhez kellene igazodnom. Hétfőnként azért mindig veszek magamnak egy szál rózsát, hogy legyen a hét napjainak sorában egy állócsillag is. A hétfőim tehát rózsásak. És csütörtökönként jelenik meg a Zeit.

+ Ha valaki imád címkéket gyártani a könyvekre, hogy ebből és ebből táplálkozik, ennek és ennek a női megfelelője, meg hasonlók, akkor annak irány a szorongas.com. Vitatható, nekem nem tetszik.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Új Palatinus Könyvesház
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2003
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 199 oldal
Ár: 1890,- (nehéz fellelni, pl.: Írók Boltja, nagyobb könyváruházakban nincsen)
ISBN-szám: 963-9487-57-8

3 megjegyzés:

  1. heves szózuhatag volt, nem rogyasztott térdre, de jó emlékű könyv.

    VálaszTörlés
  2. @szamárfül: van egy olyan érzésem, hogy az nálad már elismerés, ha az emléke jó egy könyvnek ;)

    VálaszTörlés
  3. Imádom ezt a könyvet:-) Bár magam sem "térdre rogyva olvastam", de kifejezetten kellemes visszaemlékezni, hogy milyen volt _ÁLLVA_ az esőben míg arra vártam, hogy zöld legyen a lámpa a zebránál.
    :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.