2010. december 14., kedd

Csökkentem a várólistámat 2011-ben is


Na az első posztkörök már lefutottak a témában, most szánok pár percet én is a dologra, ami pedig az, hogy Lobo hirdetett a blogjában egy bajnokságot, inkább játékot, (játékfelhívás itt), amit nem kell véresen komolyan venni, de érdemes részt venni rajta.

A célja az, hogy olyan könyveket is elolvassunk végre, amik minimm fél éve várakoznak a fizikai könyvespolcunkon, vagy pl. a molyon a várólistánkon, mert el szeretnénk olvasni, csak mégis mindig más akadt a kezünkbe. 12 ilyen könyvet kell kiválasztani, egy polcot/listát készíteni róluk és 2011. december 31-ig mindegyiket elolvasni. Nem bonyolult, nem nehéz, sikerült is összeszednem azokat a könyveket, amikre már nagyon kíváncsi vagyok, kettő saját könyv, kettőt
már kölcsönkaptam, szóval tényleg csücsülnek türelemmel, íme mindez vizuális formában:

Elérhetősége: http://moly.hu/polcok/csokkentem-a-varolistam-2011-ben-is

Az a helyzet, hogy a Battle Royale az év végéig szerintem még leváltásra kerül, mivel el szeretném kezdeni és el is fogom, de a befejezését nem tudom garantálni, mert ha nekem túl véres és kegyetlen lesz, akkor nem fogok végigszenvedni több mint 700 oldalt, az tuti. Ezért 3 jelölt pályázik a helyére:
  • Patrick Süskind: A parfüm - Egy gyilkos története
  • Thomas Wharton: Szalamandra
  • Jostein Gaarder: A történetárus
Szívesen fogadok itt is ajánlásokat, szavazatokat, eddig A parfümé 4 szavazat, a Szalamandráé pedig 2, A történetárust 1 ember ajánlotta. Köszi. :)

A játék többi résztvevőjének neve és polcai, bejegyzései ezen a címen érhetők el.


Update: ez lett a végleges polc, történt rajta még egy csere, az Angyali játszmát legyőzte a Trilógia, a Battle Royale helyett pedig A parfüm került rá, de ettől függetlenül a BR-t is elkezdem, mert kíváncsi vagyok rá.

Tartalékok, ha esetleg valamelyik sztornó lenne:
Aldous Huxley: Szép új világ
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai
Jane Austen: A klastrom titka
Kurt Vonnegut: Kékszakáll
Thomas Wharton: Szalamandra

4 megjegyzés:

  1. Én is a Parfümre szavazok, mert én is jövőre akarom elolvasni. :)

    VálaszTörlés
  2. Okés, köszi, rögzítem a te voksodat is, úgy tűnik tényleg az lesz, hajlok én is felé, valahogy a történet és a főszereplő miatt. (nekem a film mondjuk tetszett)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Így ismeretlenül is nagy örömöt szereztél nekem. Kb másfél éve olvastam Ishiguru könyvét. Már hónapok óta ismét kerestem, de nem emlékeztem az íróra, és a címre se biztosan, így nem kaptam sehol meg, de ma este ráakadtam a blogodra, és rögtön kiszúrtam a borítót. :) Egy nagyon jó könyvnek tartom.
    Sok sikert a lista teljesítéséhez!
    Isa

    VálaszTörlés
  4. Szia IsaBella!
    Azt már elolvastam és nekem viszont nem tetszett annyira, de nem baj, neked pl nagyon. Azért köszi, hogy erre jártál. :)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.