2010. szeptember 26., vasárnap

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim kivételes átlagélete


Név: Scott Pilgrim
Kor: 23 év
Állapot: Ellenállhatatlan

Kicsit bővebben: Scottra egy kívülálló nem mondaná azt, hogy sínen van, éppen ellenkezőleg. 23 évesen munkanélküli, céltalan, tengődő, meleg barátjával osztozik egy egy szoba összkomfortos lakáson, szabadidejében meg a zenekarával próbálnak, de tudják magukról, hogy nem jók. "Scott Pilgrim egy gimnazistával jár!" Egy 17 éves lánnyal tett kitérő után megjelenik álmaiban, majd életében is a veszélyesen kúl csaj, Ramona, aki most költözött Vancouverben és futárként dolgozik. Minden szép is lenne, csak Scottnak, ahhoz, hogy járhasson Ramonával, meg kell küzdenie a lány hét gonosz exével.

Ennyi a kerettörténet, a kanadai képregényrajzoló, Bryan Lee O'Malley hat kötetben álmodta meg a sorozatot (hét ex, mert az egyik ikerpár volt... hogy hogyan? majd kiderül...), eddig három jelent meg magyar fordításban is, az első részben az első ex kerül sorra. Külsőre harsány és feltűnő a borító, nyilván a fiatalabb korosztályt szeretnék megszólítani, maga a képregény fekete-fehér és nekem leginkább a letisztult szó jut eszembe róla. Kicsit mangaszerű, de mégsem, kicsit mindenféle, de mégsem, az a jó benne, hogy nem tudom egyik olvasotthoz sem hasonlítani, nem másol, nem Watchmenes, nem Kick-Ass-es, nem egyik magyar képregényes sem. Egyszerűen játékos és vidám, úgy éreztem, hogy nem akar többnek látszani, mint ami, könnyed kikapcsolódást kínál egy fél órára, és jó sok nevetést, amit nekem tökéletesen megadott. Szuperek benne a párbeszédek és ez a szép a képregényekben, hogy van egy kis buborék, benne két-három sorral, de az frappáns és szórakoztató, és arra ösztönöz, hogy még egyszer olvassam el az egészet, amit meg is tettem, és új dolgok "estek le". A valóságtól meg el kell rugaszkodni egy bizonyos szint után, mert mint kiderült, a tökéletes geek Scott a legjobb harcos a vidéken, ha arra kerül a sor.

További ajánlott olvasmány: Scott Pilgrim 1-2. - kulter.hu és Scott Pilgrim vs Matrix - science.fiction.blog.hu

Nekem ennyi: 10/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest

A kiadás éve: 2010

A kötés típusa: papírkötés

Oldalszám: 165 oldal
Ár: 1990,-

ISBN-szám: 978-963-310-004-2


2 megjegyzés:

  1. @zakkant: Naná, Scott Pilgrim forever! :D szerintem elkezdem angolul is a többi részét, mert a filmet jó lenne úgy megnézni, hogy már ismerem :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.