2010. augusztus 26., csütörtök

Kiss Angéla: London csak oda


Először is köszönöm
Mártinak itt is, hogy kölcsönadta nekem ezt a könyvet, másképpen nem jutottam volna hozzá még egy ideig.

A történet Miss Kiss története, aki kb. négy éve nulla angoltudással és terv nélkül vágott neki Angliának, pontosabban Londonnak. Szó esik itt a munkavállalásról, lakáskeresésről, barátok keresésről, különböző nemzetiségű emberek viselkedéséről, na meg az igazi angolokról, nyelvtanulásról, negatív és pozitív tapasztalatokról, és ebben egyáltalán nem arról van szó, hogy egy bőröndnyi pénzzel nekivágott és rögtön ott volt a herceg fehér lovon és egész nap nem volt dolga, csak vásárlás meg szépségszalon. Én nem is tudom, hogy hogyan lehet csak így nekivágni és lesz ami lesz, ez az, amire én nem lennék képes, angolul nem beszélve egy török étteremben dolgozott először, majd egy hagyományos angolban, plusz még mellékállásban egy könyvkiadó cég könyvelésénél.

Azt hiszem ez a vakmerőség, Angéla annyira más mint én, de szimpatikus volt, és nem azért, de sokszor emlegette az ő ellentétét, Normálisék lányát, akinél néha bizony éreztem, hogy az pont én vagyok, pl. Normálisék lánya már Magyarországon megnézi a honlapon, hogy milyen a londoni tömegközlekedés és melyik járattal lehet X helyről Y-ba jutni. Na én pont ezt csinálom állandóan, ami nekem tökéletesen megfelel, így érzem jól magam, de már csak emiatt is érdekes volt egy olyan nő történetét olvasni, aki meg 100% másmilyen.
Jó volt ez, szórakoztató meg kellően romantikus, de nem ömlengős, egyáltalán nem volt hülye stílusa, pedig ezeknél a könyveknél ez tud bukó lenni. Könnyed volt, de nem habkönnyű, könnyen olvasható, a hosszúság is épp megfelelt, egyszerűen érdekelt, hogy mi lesz a következő fordulat. Az első harmadában még kicsit soknak éreztem a visszaemlékezéseket, volt, hogy csak úgy 2-3 oldalra elkanyarodott a főszáltól, aztán meg a következő sorral vissza, az úgy nem volt jó néha, de aztán megvolt az egyensúly, vagyis inkább Londonra helyeződött át, de hát ez így is volt jó, elvégre nem emlékiratokról van szó.

A borító sem túl fantáziadús, de hátsó borító az én kiadói befolyásoltságtól mentes és szubjektív véleményem szerint szégyen... Ennyire rosszul összeállított hátlapot régen láttam:
1. Hogy lehet a Comic Sans betűtípust választani egy felnőtteknek szóló könyv bármelyik részéhez? Abszolút komolytalan.
2. Mi ez a kacskaringó benne? Jézusom.
3. Miért született szinglihős? Angélának egyáltalán nem volt tervben az, hogy egyedül éljen, szeretett volna szerelembe esni, kereste az Igazit. Spoiler: [és meg is találta benne, bár azt nem tudom azóta mi a helyzet Erikkel]
De a kép róla az nagyon szép és stílusos, az az egyetlen pozitívum.

Működik egy blogja is, ezen a címen, tavasz óta vannak bejegyzések, ha valakinek még van kedve tovább olvasni, hogy mi történik Miss Kiss-szel. :)

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Jószöveg Műhely Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 279 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-7052-37-8

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.