Ray Bradbury: Gyógyír búskomorságra

Mostanában fejlődik ki egyre jobban bennem az az igény külső-belső emberi-világi hatások eredményeképpen (érts: ficka él, lélegzik és nem csak néz, hanem lát is), hogy tágítom a látókörömet, a saját kis buborékomat, így kaptam az alkalmon, hogy megjelent az Agave Kiadónál Ray Bradbury újabb válogatott novelláskötete, hogy akkor most ő jön. Természetesen utánanéztem a dolognak, képen is csaptam magam, hogy én eddig miért nem találkoztam az íróval, gondolok itt a Fahrenheit 451 témájára, de pótolni sosem késő.

Fülszöveg:
NEM MINDEN PIRULA KESERŰ…

…ha van egy csodálatos fagylaltszínű öltönyünk, amely megváltoztatja viselőjét.
…ha egy eldugott, sivatagi hotelban várjuk az enyhet adó esőt, amely különös alakban érkezik.
…ha telepesek vagyunk a Marson, és szörnyen hiányzik a Föld. Alkonyatkor a tenger kisodor elénk egy csodálatos lényt, kinek puszta léte is varázslat.
…ha…

Ray Bradbury 1959-ben megjelent „Gyógyír búskomorságra” című kötetének klasszikus novellái ma is éppen olyan frissek és újszerűek, mint régen, ma is ugyanúgy hatnak, mint fél évszázaddal ezelőtt – akár az űr távoli zugát, akár szívünk mélyét célozzák meg.

Így előre determinált rajongás és elvárt színvonal nélkül vágtam neki és a stratégiám az volt, hogy a témák eltérő volta miatt is, meg más miatt is, minden egyes novellát egy külön egységként fogok kezelni és önmagában ítélem meg egy skálán. Nos, ennek az eredménye lett a hét pont, ennyi az egész. Önmagukban néztem őket, persze most megint én vagyok a kakukktojás, hiszen nem tudom, hogy a többi novellái milyenek hangulatilag vagy végkicsengésben mit hordoznak magukban, de azért jó volt.

A novellák között voltak egészen kiemelkedőek, amit nagyon élveztem, de voltak erősen közepesek, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Érdekes módon a más bolygókon játszódó történetek lettek talán kivétel nélkül 5 csillagosok, a Földön sokszor sokkal esetlenebbnek éreztem az írót, mint amikor magának kellett megteremtenie a teljes környezetet, az ott élő emberek fejével gondolkozni, vagy akár csak tájleírást adni. Plusz ilyenkor mindig rácsodálkozom, hogy mindez eredetileg 1959-ben íródott, és mégis mennyire aktuális nagy része még most, 2011-ben is.

Személyes kedvencek: Gyógyír búskomorságra, A város, ahol senki sem szállt le, Bőrük barna, szemük arany, És a szikla felkiáltott, Itt tigrisek élnek

Kevésbé kedvencek: A békés időjárás évszaka, A házasságfoltozó, Nagyböjt első napja, A búcsú napja, Az ajándék

Elég rapszodikus volt, a számomra nagyon rosszakat simán váltották a legjobbnak ítéltek, és oda-vissza, de egészen bizonyos vagyok abban, hogy érdemes még Mr Bradbury-vel foglalkozni, akár könyvégetésről lesz szó, akár Marsbéli krónikákról.

U.i.: mennyire, de mennyire tudtam mi lesz a végkifejlete a kötet címadó novellájának :P Na, ki mire tippel(t)?

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak.

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: A Medicine for Melancholy
Megjelenés: 1959
Fordító: Galamb Zoltán
Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 272 oldal
Ár: 2880,-
ISBN-szám: 978-615-5049-08-8