2011. március 23., szerda

Bólya Péter: A veréb századik lépése

„Szerelmes vagyok – gondoltam a kolesz felé menet. – De nem túl érdekes.”

Nem nagyon szoktam visszamenni a múltba, de ezt azt hiszem már le is írtam egyszer, hogy nagyrészt 21. századi műveket olvasok, abban érzem jól magam, bár Bólya Péter kisregényét szeretem. Egy éve olvastam először, a címe alapján figyeltem fel rá valahol, aztán nemrég újraolvastam, hiszen aktualitását megtartotta, akkor is, ha az én életemre vetítem, akkor is, ha 1979-et vetem össze 2011-gyel, az egyetemista lét nem sokat változott, csak a külsőségek.

"Tegnap felmentem Beához. Otthon volt. Az anyja sehol. Szeretkeztünk. "Finom vagy”, mondta Bea, ez a szavajárása. Felültünk, cigiztünk. És egy pillanatra – isten bizony! – az jutott az eszembe, hogy mi a túrót keresek én itt."

Berecz Laci 18-19 éves budapesti srác, akit felvettek a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karára, szeptembert írunk, amikor megkezdi a tanulmányait. Koleszos lesz persze, négyen vannak egy szobában: van a félszeg srác, a bulizós srác, az osztályelső és Berecz Laci, aki még keresi a helyét. Megismerkedik egy lánnyal, Beával, meg sok-sok különböző rétegből jövő szegedi figurával, és persze a mérleg billeg egyik oldalról a másikra, de többet nem szeretnék elárulni.
Közben mi is betekintést kapunk, hogy milyen is lehetett akkor egyetemistának lenni Szegeden, milyen volt a város, mit kínált, főleg kocsmaügyileg, hiszen annak elég széles spektrumát bemutatja az író. Az volt a jó benne, hogy tényleg hiteles volt, hiszen Bólya Péter valóban járt az Orvosira Szegeden, valóban ő is azokkal az identitásbeli problémákkal küzdött, hogy maradjon-e az orvosi pályán vagy inkább a bölcsészkarra járjon, amire inkább vágyott. Berecz Laci mutat egyfajta megoldást, de minden jól végigkövethető, ha valaki elolvassa Bólya Péter életpályáját, sőt a kisregénynek készült két folytatása is, A védőirat és a Szüret címmel. A naplóforma személyesebb jelleget ad az egésznek, Mikes Kelemen bevonása pedig elég jópofa ötlet volt, hiszen ő az, aki "a legnagyobb mester az el nem küldött levelezésben."

Tulajdonképpen a lényegi kérdések ma is ugyanazok, engem és szerintem sokakat foglalkoztatott már egyetemi évei alatt, hogy jó-e az irány, merre tovább, milyen értékrendet válasszunk. Meg lehet persze szökni, vagy szenvedni vagy egyszerűen csak élvezni az életet, ha persze tudod, hogy jó helyen vagy. Berecz Laci engem véglegesen az ugráló vagy lépegető veréb hasonlatával fogott meg, ott teljesen elvesztem, ez kiválóan leírja a lényeget.

"Igen, kedves Csabai, veréb vagyok, mint a többi. Idáig lépegettem, de most nincs tovább, megléptem a századikat, vége az esztendőnek, ezentúl ugrálnom kell. Legalábbis látszatra. Mert magamban mindig lépegetni fogok, ebben biztos vagyok. De élni akarok, és meg kell tanulnom ugrálni. Ugrálni, ahogy a többi veréb."

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Magvető Kiadó / Rakéta Regénytár
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1979
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 171 oldal
Ár: nem kapható, örülnék, ha valaki felkutatná nekem :D
ISBN-szám: 963-270-959-4

3 megjegyzés:

  1. Ez milyen jó poszt lett, záros határidőn belül újra kell olvasnom mindhárom történetet...
    (Főleg, hogy megint milyen aktuális lett... Anno is azért imádtam annyira, mert hasonló cipőben ugráltam, mint Berecz Laci...)

    VálaszTörlés
  2. @Dün: köszi, én pedig folytatom A védőirattal és a Szürettel. :)
    (Jesszusom! Mi van? :O Na de nem itt...)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.