Erlend Loe: Doppler

"Nem bírom az embereket.
Nem bírom, amit csinálnak. Nem bírom, amit mondanak. Nem bírom azt, amilyenek."

Doppler egy középkorú, oslo-i, középosztálybeli norvég pasi, akinek szép családja, jó munkája van, mindannyian lubickolnak a 21. század jóléti társadalmában és mértéktelenségében, míg egy nap Doppler biciklis balesetet nem szenved az erdőben, és hirtelen ötlettől vezérelve felköltözik az erdőbe. Ott hagy mindent és mindenkit, nem magyarázkodik, neki ezt kell tennie, csak ő lesz meg a sátra, míg mellé nem szegődik egy jávorszarvas borjú, aki persze nem csak úgy odapottyant, de kettejük között megingathatatlan szövetség alakul ki.

Nos, napok óta azon gondolkozom, hogy hogyan is közelítsem meg a témát, mit emeljek ki, vagy hanyagoljak el, direkt nem olvastam el újra azokat a részletes és érdekes értékeléseket, amiket már olvastam valamikor (entropic, vargarockzsolt), nehogy nagyon beépüljenek az agyamba, de sok jóra nem jutottam, de azt hiszem a pontszámból egyértelműen látszik, hogy megnyert.

Egyrészről ugye Doppler sokat elmélkedik magáról, a világban betöltött szerepéről, hogy mi is a dolga, erre meg aztán végképp van ideje az erdőben és eközben nem szájbarágósan, de ránk zúdul egy jó nagy adag kritika egyrészt a norvég társadalomról (a jól ismert fogyasztói, magas szinten űzve), meg úgy összességében az egész világról, ami teljesen korrekt és igaza van. Mondjuk az apján kívül a családjáról nem sokat, inkább egy általános viselkedési módot vázol az óvodásról, a kamaszlányról és az anyáról, hogy hol tudnak elveszni a nagy bőségben.

Másrészről, meg ha a rideg tényeket nézem, hogy van egy családfenntartó, aki még csak nem is egy másik nő miatt, hanem a szimpla erdőbe költözésével magára hagyja a feleségét és gyermekeit, nem is igazán érdeklődik felőlük, olyan közönyös minden ember iránt, egyedül azért a kisfiával, Gregus-szal kezd valamit, hogy ne legyen belőle is majd okoskodó norvég, akkor azért nem olyan fényes a helyzet. Doppler maga sem tud elszakadni a társadalomtól, hiszen kisebb-nagyobb terveihez azért szüksége van dolgokra, tehát az elszakadás nem teljes, egyáltalán nem, így végül arra jutottam, hogy nem szabad ezt annyira komolyan venni és szó szerint értelmezni az egészet.

Tulajdonképpen Erlend Loe ezt csinálta a másik két regényében is, amit olvastam tőle (egyik, másik), hogy elsőre képtelennek és furcsának tűnő szituációk sorát vázolja fel, de nem is az a lényeg, hanem mindaz, ami ezek közben a főhős fején átfut, mindezt pedig humoros formában tálalja, mert azért azt meg kell hagyni, hogy Loe stílusát valaki vagy megszereti vagy értetlenkedő lesz, mert szerintem eléggé egyedi és összetéveszthetetlen. Nekem ez a könnyen mesélős stílus tetszik, van mondanivalója bőven, de mégsem száraz 200 oldalon teszi közzé és tényleg, mindenki csak mosolyogjon nyugodtan.

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: Doppler
Megjelenés: 2004
Fordító: Lőrincz Balázs Bendegúz
Kiadó: Scolar
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: puhaborítós
Oldalszám: 192 oldal
Ár: 2450,-
ISBN-szám: 978-963-244-260-0