Mark Millar – John Romita Jr.: Kick-Ass

Az én történetem is a filmmel kezdődött, ami tetszett, kilógott a sablon képregényes filmek közül (nálam ez a Spiderman-Hulk kategória...), vagány, merész, véres, kicsit csipkelődős volt klassz kis karakterekkel. Jött a képregény. Alapból arra áll rá az ember agya, hogy a-t hasonlítsa össze b-vel, de mi van ha én ezt nem akarom, mert a legkönnyebb egyik után a másikra azt mondani, hogy gagyi? Nem mondom, de akkor megpróbálom sorra venni a dolgokat:

Vizuálisan mit látok: semmi extrát nem találtam benne, színes, egyszerű, a sebek talán túl kegyetlenre sikerültek, a karakterek viszont egyáltalán nem voltak különlegesek és az volt a zavaró, hogy ha mondjuk X embert más szögből mutattak, akkor már nem volt felismerhető, mintha egy tök más ember arcát láttam volna, néha egészen bénán. Dave-et persze könnyű felismerni (de nem maradandó ő sem), de hány arca volt Katie-nek, G-nek? A filmbéli kedvenc, Hit-Girl sem lett kiemelkedő karakter, beleolvad a masszába, nem is szerepelt olyan sokat.

Na igen, a cselekményszál... tulajdonképpen két külön történetről lehetne írni, annyira mást hoztak ki a filmből, hogy az már fáj. Gondolkodtak, gondolkodtak a pénzes mágusok, hogy itt van nekünk ez az izé, de mivel is lehetne becsábítani az embereket a moziba? Tartani kell a főbb irányvonalat, hogy X, Y meghal, de hogy hogyan az nem mindegy, meg hát kapja már meg Dave a csajt, ugye-ugye? Pofára esés van a könyvben, nem love story. Vagy pl Big Daddy halála mennyivel érzelgősebb és elnyújtott a vásznon, mint a lapokon, ahol egy szimpla fejlövést kap? Mert az kell a mozinézőnek, hogy lássa Nicholas Cage-t haldokolni és akkor az olyan szomorú. Red Mist: a könyvben csak úgy megjelenik és a végén derül csak ki, hogy hoppá mi van, míg a filmben már a kezdetekkor a szánkba rágták, hogy ő kicsoda és miért teszi azt amit. Na meg Kick-Ass: itt viszont a filmbéli srácnál teszem le a voksom, mert sokkal hihetőbbnek és érettebbnek tűnt (az egy dolog, hogy szeretem a színészt amúgy is...), mint a kockákon ez a 14 évesnek tűnő szöszi srác. Hit-Girl meg az édesapjával együtt, ahogy már írtam, nem kapott annyi teret a könyvben, mint a filmben, és haloványabb is, nem bontakozott ki teljesen, míg Chloe Moretz alakításában elviszi az egész filmet a hátán.

Szóval a lényeg az, hogy a film a képregény alapján popcorn-mozi, sokkal fogyaszthatóbb, bár tömegfilmnek azért nem mondanám, ahhoz szerintem túl sok az erőszak és a vér, de mindegyik élvezhető és ajánlom a hasonló gondolkodású embereknek, történeti szempontból nem tudok sok mindent a második részről, de kíváncsi leszek rá, ha lesz. Ja, meg mi az, hogy megváltoztatjuk a képregény fő karakterét az adaptációban, de azért a borítóra ő kerül? Hm.
A fenébe, mégis jó érzés hasonlítani.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Titan Books
A kiadás helye: London
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: nincs megadva
Ár: 9.99 GBP
ISBN-szám: 978-184-8565-35-7

A könyvre vigyázni kell, nem?

Annyira szomorú, mikor a szeretett könyveimet, amik nekem nincsenek meg sajnos, rossz állapotban találom a könyvtárban. Van ez az Egyetleneim című regény Beregi Tamás tollából, amiről írtam már a kezdetekkor, könyvtári példányt olvastam először, most meg egy másik könyvtárban is megtaláltam, ahol nem is tudtam, hogy megvan, de örültem, amikor egy szimpla böngészésnél megakadt rajta a szemem és le is vettem rögtön. Külön nem terveztem, hogy újra elolvasom, de hát mivel annyira imádom, hát belelapozom vagy újra az egészet, tökmindegy, a lényeg, hogy jó érzés, hogy most újra itt van nálam a fizikai valójában.

A lényeg, amiről igazából írni akartam, hogy ez olyan, hogy a védő papírborítón alapból lukak vannak vágva, hogy a keményborítón lévő női testrészek kilátszódjanak, na mindegy, első sokkon túllépni, csak ezzel a példánnyal az a probléma, hogy kicsit túlvágták a lukakat, nem tudom, hogy véletlenül sérült meg, vagy valamelyik elégedetlen olvasó szórakozott, mindenesetre én meg a haját vágnám le, ez így most tök rongy és csúnya. Felülről hiányzik szintén egy rózsaszín dobozban a szerző neve, alulról pedig, hogy szerelmi függeléket is tartalmaz.
Puszi még egyszer.

Így néz ki alapból:

Boris Vian: Tajtékos napok

Van nekem egy olyan listám, amin klasszikus/kultkönyvek vannak a világirodalomból, amiket úgy érzem, hogy el kell olvassak, persze bizonyos kereteken belül, mert pl. hiába istenítik milliók Stephen King-et, én egy Cujo-t vagy Carrie-t tuti nem fogok a kezembe venni. Na szóval van ezen még Marquez, Kundera, Vonnegut, Steinbeck meg még jópáran, és rajta volt a Tajtékos napok is. Pipa.

"Colin visszatette a fésűt, egy egy körömollóval felszerelve, elefáncsontszín szemhéja sarkait ferdére metszette, hogy tekintete titokzatossá váljék. Sokszor meg kellett ismételnie, mert gyorsan újra kinőtt."

Olvasgattam róla ajánlókat, meg ami kell az informálódáshoz, aztán annak ellenére, hogy 1946-ban írta Vian, modern szerelmi történetként könyveltem el, ezt még most is tartom. Az író minden bizonnyal eléggé egyedi, mondhatni naiv életszemlélettel bírt, mert azért szerintem ennyire nem egyszerű a világ (várom a köveket...).

Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány, bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki. (részlet az előszóból)

Röviden, mert a történet lezárását semmiképpen sem szeretném lelőni: Colin találkozik egy lánnyal, Chloé-val, akit "szerelemmel szeretne szeretni", járnak, összeházasodnak, beüt a baj, aztán ott van még Colin barátja, Chick, aki pedig Alise-t szeretné elvenni feleségül, az ötödik főbb szereplő pedig Nicolas, Colin új szakácsa.
Egyszerűnek tűnik, ámde: Colin úrifiú, kényelmesen él, mindent megkapott eddig az élettől, Chloé hasonló lány, kicsit kényeskedő, butuska lány, szerintem összeillettek, de semmi érzelmet nem váltottak ki belőlem, úgy érzem, hogy ők, 2010-ben az Upper East Side-on éltek volna, szóval értitek... A másik párban több fantáziát éreztem, Chick feltörekvő fiatal értelmiségi, Jean-Sol Partre iránt beteges rajongással viseltetik, a pénzét Partre könyveire, emléktárgyaira költi, így megfosztja magát az élet valódi élvezetétől. Alise szintén Partre-rajongó, egy előadáson ismerkednek meg, ami akár idillinek is hangozhat, később a lány képes a rajongását Chick-re fókuszálni, ám a fiúnak ez nem sikerül.

"Chick felemelte kétkorongos lemezjátszója fedelét, és feltett két különböző Partre-lemezt. Mindkettőt egyszerre akarta hallgatni, hogy új gondolatok pattanjanak ki két régi gondolat összeütközéséből. Egyenlő távolságra tette a két hangszórót, hogy feje pontosan ott legyen, ahol az összeütközés végbemegy, s hogy önműködően megőrizze a becsapódás eredményeit."

Fontos szerepet kap a regényben a zene, pontosabban a jazz. Sajnos az én életemben a jazz-nek nem ilyen fontos a szerepe, így nem tudtam különösebben értékelni, vagy érdekesnek találni, bár a koktélzongora ötletnek nem rossz. Na és igen... az egész tele van abszurd és szürreális gondolatokkal, eseményekkel, amik csak úgy belesimulnak a cselekménybe, néha nem is feltűnően, hanem csak azt érzem, hogy nem stimmel valami, visszaolvasom, és akkor esik le az állam. Mintha semmi sem lenne állandó és fixen meghatározott helyű a Földön. Ennek ellenére mégsem alakult ki a csodálat és varázslatos élmény, kellemes volt, de semmi több, lehetséges, hogy nem voltam hozzá a megfelelő hangulatban, pedig szerettem volna, de hát ez van. Természetesen nem szenvedtem végig, mert komolyan érdekelt, hogy kivel mi lesz és teljesen azért mégsem bizonyult kiszámíthatónak, meg mondjuk egy fél pont biztos a lakás leírásáért jár, hogy mivé alakult át a majdnem kétszáz oldal alatt, egy másik fél pedig a címért.

Nekem ennyi: 7/10

Kiadó: Merhávia Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1993
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 191 oldal
Ár: 1500,- (de nem kapható újonnan >regikonyvek.hu)
ISBN-szám: 963-7587-18-7

Igen! A Highgate temető ikrei az én postaládámban is landolni fognak

Még a nyár elején kinéztem a bookdepositoryn Audrey Niffenegger új regényét, a Her Fearful Simmetry-t, aztán vártam, hogy magyarul is megjelenjen. Nem kell már soká várni, az Athenaeum kiadó szeptember 20-a körül ígéri, magyarul A Highgate temető ikrei címet viseli. Tegnap pedig voltam olyan szerencsés, hogy megnyertem ezt a könyvet egy nyereményjátékban, így már nagyon-nagyon várom szeptember végét, amikor kézhez is kapom és elkezdhetem olvasni. Nem tudom milyen lesz, benne van a pakliban, hogy nem fog tetszeni, de kíváncsi vagyok rá.

Fülszöveg: A legendákkal övezett híres londoni viktoriánus temető, a Highgate szomszédságban áll egy fura ház, a Vautravers. Mielőtt rákban elhunyt, itt élt az excentrikus Elspeth, aki lakását Amerikában élő ikernővérének huszonegy éves ikerlányaira, Juliára és Valentinára hagyta. A lányok birtokukba veszik Elspeth hagyatékát, beköltöznek a lakásba, és lassan felfedezik Londont: megismerik szűkebb környezetüket, a baljós árnyakkal teli temetőt, a bogaras szomszédokat, sőt, Elspeth volt szeretőjét, a megtört lelkű, gyászoló Robertet is. Az ikrek kapcsolatára azonban rányomja bélyegét Valentina rossz egészségi állapota, a folyamatos egymásra utaltságuk, és egy szörnyű titok, amely miatt anyjuk és Elspeth valamikor régen örökre eltávolodtak egymástól. Amikor Valentina és Robert kapcsolata elmélyül, kiderül, Elspeth kísértetként még mindig a lakásban él, és egyáltalán nem nézi jó szemmel a bimbózó viszonyt… Az időutazó felesége szerzőjének legújabb regénye igazi megható mese a halálon túl is tartó szerelemről, a gyász feldolgozásáról, és az igazi testvéri összetartásról.

Tudásközpont: nyitás csak október 25-én

Igaz, hogy az egyetemi könyvtár honlapján már augusztus 24-én közzétették, de csak most vettem észre az új hírt, hogy a tervezett szeptember 13-a helyett csak október 25-től lesz elérhető mindenki számára az új könyvtár. Csóválhatnám a fejem, de már mindegy, inkább előre tekintek, bár azért az szomorú, hogy addig nem tudok onnan semmit sem kölcsönözni és az megint egy más kérdés, hogy a szeptember 30-án lejáró nyári pakkokat mikor kérik vissza, be kell-e vinni vagy a rendszer automatikusan meghosszabbítja október végéig?
Biztos kiderülnek ezek a dolgok, már csak azért is, mert nekem abban az üres épületben már lesz gyakorlatom szeptember közepétől! :D

Találtam egy jó oldalt, szép képek vannak benne az épületről kívülről-belülről és nyomon lehet követni, hogy 2010. 01. 11. óta hogyan haladt az építkezés.

Friss: október 30-ig érvényesek a meglévő kölcsönzések.

Marjane Satrapi: Persepolis - A visszatérés

Volt ennek egy első része, amiről már írtam pár napja, úgy ért véget, hogy a háborús Iránból Marjane-t Bécsbe küldték tanulni, ahol majd anyja egyik barátnőjénél fog lakni. A második kötet szépen simulva innen veszi fel a fonalat, formailag is, csak a borító más árnyalatú, de kellemes kézbe fogni és olvasni hosszú távon is, hiba is lett volna ezt a témát fényes papírra nyomni.

Nem akarok minden cselekményszálat lelőni, inkább olvassátok el, de ha valaki kíváncsi rá:
Nem úgy alakulnak a dolgok Bécsben, ahogy otthon eltervezték, nem beszél németül, új iskolába kerül, ahová be kell illeszkednie, barátokat szereznie, és mivel a nyugati kultúrába került, az is teljesen új a számára, mind kulturálisan, mind viselkedésében, úgyhogy azt hiszem ez a legnagyobb küzdelem. Lázadó lesz, megismeri a szerelmet is, aztán padlóra kerül és visszatér szülőhazájába.
... felvettem a kendőmet...
Négy év után, tizennyolc évesen újra az "elmaradott" országban találja magát, ahová vissza kell illeszkednie, újra kendőt hordani és elfogadni azt, hogy mennyire nem becsülik a nőket Iránban és mennyire kevés joguk van. Sikeresen felvételizik a Képzőművészeti Egyetemre, amit aztán elvégez, egy francia egyetemre is felvételizik és ahogy a fülszövegen is szerepel, Marjane Satrapi jelenleg Párizsban él.

Nos, nekem sokkal jobban tetszett a második kötet, egyrészt véget ért a háború, így nem minden második mondat halottakról szólt, hanem inkább Marjane volt a középpontban, hogy ő hogyan élte meg a mindennapokat Bécsben, illetve Iránban is. Jól volt körvonalazva a középiskola, érdekes, de mégsem olyan elképzelhetetlen karaktereket talált ki a barátainak (vagyis hát önéletrajzi, khmm), aztán meg a pasik is, haha, szóval ugyanolyan problémákkal küzdött mint bármelyik más korabeli, azon felül, hogy idegen volt a sok német diák között. A második fele is ugyanolyan jól sikerült, itt sem volt túlzottan hiányérzetem semmi iránt, illetve tetszett ami szerepelt, egyetem, kik is vagyunk mi valójában?, szóval értitek. :)

Összességében jellemző volt mindkét kötetre, hogy nem kertelt, mindig kimondta amit gondolt, a múltban is és a képkockákon sem félt megrajzolni dolgokat az írónő, és ez az őszinteség, ami a leginkább vonzó benne, ami persze magával vonja azt is, hogy nem csak a szép dolgokat mutatta be, igenis, nehéz út áll mögötte, de hatalmas lelkierőről tett tanúbizonyságot, ami igencsak becsülendő.

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2008
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 192 oldal (a könyvesboltok miért 170-et tüntetnek fel...?)
Ár: 2800,-
ISBN-szám: 978-963-9725-34-8

Agota Kristof: A Nagy Füzet

"A plébános hallgat egy darabig, aztán azt mondja:
- Ezek szerint ismeritek a Tízparancsolatot. Meg is tartjátok?
- Nem, plébános úr, nem tartjuk meg. Senki sem tartja meg. Meg van írva: "Ne ölj!", és mindenki öl.
A plébános azt mondja:
- Hát igen... sajnos háború van."

Részlet a fülszövegből: Valahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a Nagy Füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak. Szívük megkeményedik, testük megedződik, életben maradnak – de iszonyatos áron.

Továbbá azt is írták, hogy fekete humorral van átszőve... Tényleg? Én ezt nem vettem észre, kegyetlenül naturális és őszinte, néha már annyira, hogy elkerekedett a szemem. A névtelen ikrek hihetetlenül intelligensek, érzelmek nélküliekké válnak, mégpedig önakaratból, pl. addig mondogatják egymásnak a kedves szavakat (pl. szeretlek), míg azok elvesztik értelmüket, vagy mivel nem akarják érezni a fájdalmat, mikor megverik őket, egymást verik, hogy kivesszen belőlük a fájdalom. Számos egyéb gyakorlatot végeznek még, de emellett karban tartják elméjüket is, a Bibliából kívülről tudnak részeket, számolnak, írnak, olvasnak és rejtegetik a Nagy Füzetet.

"A sok ismételgetéstől a szavak lassanként elvesztik jelentésüket, és csökken a miattuk érzett fájdalom."

Mindez az őket körülvevő háború miatt van, a Kisváros lakói elvesztették emberségüket, általános viselkedési forma sajnos a sérült lány szexuális kihasználása, lopások, mérgezések, a pap..., mennyire hiányzott a szeretet az egész közösségből, mennyire félre volt kezelve az intimitás, nem véletlen, hogy az ikrek számára sem volt lehetetlen, bár nem mondom, hogy csak rosszat cselekedtek, mert nem, de ki mondott volna nekik ellent? Csak magukra számíthattak, szörnyű volt néha olvasni, hogy miket éltek át, mit láttak, miket tettek, milyen volt abban a korban élni, ezért közhely, de tényleg annyira jó, hogy nekem már nem kellett ilyen gondokkal küzdenem gyermekkoromban.

A könyv része a Trilógiának, egy korábbi bejegyzésben pedig már írtam Az analfabétáról, ami Agota Kristof önéletrajzi írásait tartalmazza.

Nekem ennyi: 10/10

Kiadó: Magvető (Rakéta Regénytár)
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1989
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 202 oldal
Ár: az a nagy igazság, hogy ebből nincs megvásárolható példány
ISBN-szám: 963-14-1491-4