Sylvia Plath: Az üvegbura

„Csak hát én éppen hogy nem tartottam a kezemben semmit, még önmagamat sem.”

Mint utóbb kiderült, szinte napra pontosan ugyanakkor olvastam el újra idén, mint 2010-ben, érdekes, lehet benne összefüggés, de nem direkt időzítettem így. Ez a könyv megint egy olyan kincs, amihez nagyon kötődöm, én tudok, ellentétben sok emberrel, akik csak távolról szemlélik, hogy mi is ez? Nem mindenkinek kék az ég és zöld a fű? Igen, van, amikor megkapsz mindent, megvan a világon mindened, ami után mások csak vágyakoznak, mégsem tudod ki vagy, mégsem tudsz elégedett lenni. Vagy nem is igazán az elégedettségről van szó, de Sylvia Plath-nak is példaértékű fiatalkora illetve egyetemi évei voltak, ösztöndíjak, Cambridge, sikeresség a köbön, aztán 23 évesen férjhez ment, 2 gyermeket szült és mégis... pár hónappal a 30. születésnapja után öngyilkos lett, míg a gyerekei aludtak a másik szobában, ő egyszerűen a gázsütőbe dugta a fejét.

Jogunk igazából nincs őt megkérdőjelezni, maradt utána az önéletrajzi regénye, Az üvegbura, ami Esther Greenwood történetét meséli el, igen aprólékosan és fájdalmasan szépen vezeti fel a lelki vívódását, hogy mikor mi jár éppen a fejében, akár az öngyilkossági nemekre gondolok, akár arra, hogy mennyire nem találta a helyét a világban annak ellenére, hogy a világ viszont határozottan kijelölte számára az utat. Nem kellett neki.

Fülszöveg: „Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.”
Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe.
„Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.”
A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

"Honnan tudhattam – az iskolán, Európában, valahol, akárhol –, nem ereszkedik-e rám fojtogató levegőjével ismét az üvegbura?"

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: The Bell Jar
Megjelenés: 1963
Fordító: Tandori Dezső
Kiadó: Kriterion
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1981
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 237 oldal
Ár: bookline antikváriumban már van 1000,- alatt (a 2010-es Európás kiadás 2800,-)
ISBN-szám: 963-07-2458-8
(nagyon szép az új Európás kiadás, én azt fogom megvenni, ma lapozgattam a boltban :))