Túl a Harcosok klubján és a Choke-on gondoltam itt az ideje egy újabb Palahniuk-regénynek, na de a Halálkultusz hiába van folyamatosan ajánlva nekem, a borító ocsmányságán még nem tudtam túltenni magam, hasonlóan a Láthatatlan szörnyekhez, ami meg szimplán még hidegen is hagy (egyelőre). Mikor tavaly a megjelenésekor olvastam ennek a fülszövegét, egyből megtetszett, az információs kor kritikája? Hm, ez fincsi lesz, jöhet a téma, plusz még a körítő történet a bölcsőhalálról is izgalmasnak tűnt, de... nem igazán tetszett ez a regény.
Részlet a fülszövegből:
"Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat."
Az odáig oké, hogy képzeljük el, mi lenne, hogy ha halálos vírusok terjednének dalokon keresztül, tehát ha szimplán bekapcsolod a rádiót, az mp3-lejátszódat vagy bármi, akkor lehet, hogy meghalsz egy régi Kispál-számtól, ha Fent azt akarják. Mindez nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek, és ez a része jó is volt, amikor Streator monologizált, de ettől függetlenül egy olyan undorító leírásokkal teleszórt road-regény volt, ami csak ment, ment, mint az őrült és úgy érzem, Palahniuk-nak az égvilágon semmi gátja nem volt, inkább nem írom le mikről van szó, de totál elszabadult és ez nekem kevésbé értékelhető. Sok minden lett belesűrítve, aminek egy részét még pár nap után sem tudom hová tenni, Osztriga állandóan a növények burjánzásáról papolt, ami ok, értem én ennek az eszmei mondanivalóját, le tudom vonni a következtetést, de ettől függetlenül ennek az egésznek a megvalósítása nem jött be. Az meg úgyis nyilvánvaló, hogy a csecsemők halála mindenkit megríkat, érzékeny téma, de az a vonal mondjuk korrekt volt. Azonban még most is beleborzongok egy-egy másik jelenetbe, amiért egyébként gratuláció az írónak, mert nagyon érzékletesen és drámaian tud bemutatni bizonyos dolgokat, brrr. Lehet, hogy csak nem elég erős a gyomrom, vállalom és inkább maradok a Harcosok klubja újraolvasásánál, illetve Douglas Coupland-nél, ha társadalomkritikára vágyom.
Részlet a fülszövegből:"Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat."
Az odáig oké, hogy képzeljük el, mi lenne, hogy ha halálos vírusok terjednének dalokon keresztül, tehát ha szimplán bekapcsolod a rádiót, az mp3-lejátszódat vagy bármi, akkor lehet, hogy meghalsz egy régi Kispál-számtól, ha Fent azt akarják. Mindez nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek, és ez a része jó is volt, amikor Streator monologizált, de ettől függetlenül egy olyan undorító leírásokkal teleszórt road-regény volt, ami csak ment, ment, mint az őrült és úgy érzem, Palahniuk-nak az égvilágon semmi gátja nem volt, inkább nem írom le mikről van szó, de totál elszabadult és ez nekem kevésbé értékelhető. Sok minden lett belesűrítve, aminek egy részét még pár nap után sem tudom hová tenni, Osztriga állandóan a növények burjánzásáról papolt, ami ok, értem én ennek az eszmei mondanivalóját, le tudom vonni a következtetést, de ettől függetlenül ennek az egésznek a megvalósítása nem jött be. Az meg úgyis nyilvánvaló, hogy a csecsemők halála mindenkit megríkat, érzékeny téma, de az a vonal mondjuk korrekt volt. Azonban még most is beleborzongok egy-egy másik jelenetbe, amiért egyébként gratuláció az írónak, mert nagyon érzékletesen és drámaian tud bemutatni bizonyos dolgokat, brrr. Lehet, hogy csak nem elég erős a gyomrom, vállalom és inkább maradok a Harcosok klubja újraolvasásánál, illetve Douglas Coupland-nél, ha társadalomkritikára vágyom.
"Senki nem hajlandó elismerni, hogy zenefüggők lettünk. Az nem létezik. Nincsenek zene-, tévé- és rádiófüggők. De valahogy mégis egyre több kell mindenből, több tévécsatorna, nagyobb képernyő, nagyobb hangerő. Nem bírjuk ki ezek nélkül, nem vagyunk függők, á, dehogy.
Ha akarnánk, bármikor ki tudnénk kapcsolni mindent. (…)
Orwell papa fordítva gondolta.
Nagy Testvér nem figyel senkit. Nagy Testvér énekel és táncol. Nyulakat húz elő a kalapjából. Amikor ébren vagy, Nagy Testvér minden pillanatban megpróbálja lekötni a figyelmed. Mindent megtesz, hogy ne tudj koncentrálni. Mindent megtesz, hogy elárasszanak az ingerek.
Mindent megtesz, hogy elsorvadjon a képzeleted. Míg végül annyi hasznát veszed a fantáziádnak, mint a vakbelednek. (…)
Ha mindenkinek elsorvad a képzelete, senki sem lesz veszélyes többé a világra."
Forrás: http://moly.hu/idezetek/38718Ha akarnánk, bármikor ki tudnénk kapcsolni mindent. (…)
Orwell papa fordítva gondolta.
Nagy Testvér nem figyel senkit. Nagy Testvér énekel és táncol. Nyulakat húz elő a kalapjából. Amikor ébren vagy, Nagy Testvér minden pillanatban megpróbálja lekötni a figyelmed. Mindent megtesz, hogy ne tudj koncentrálni. Mindent megtesz, hogy elárasszanak az ingerek.
Mindent megtesz, hogy elsorvadjon a képzeleted. Míg végül annyi hasznát veszed a fantáziádnak, mint a vakbelednek. (…)
Ha mindenkinek elsorvad a képzelete, senki sem lesz veszélyes többé a világra."
Nekem ennyi: 6/10
Eredeti cím: Lullaby
Megjelenés: 2002
Fordító: Totth Benedek
Kiadó: Cartaphilus
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós keménytáblás
Oldalszám: 276
Ár: 3000,-
ISBN-szám: 978-963-266-159-9
