2011. április 29., péntek

Chuck Palahniuk: Altató

Túl a Harcosok klubján és a Choke-on gondoltam itt az ideje egy újabb Palahniuk-regénynek, na de a Halálkultusz hiába van folyamatosan ajánlva nekem, a borító ocsmányságán még nem tudtam túltenni magam, hasonlóan a Láthatatlan szörnyekhez, ami meg szimplán még hidegen is hagy (egyelőre). Mikor tavaly a megjelenésekor olvastam ennek a fülszövegét, egyből megtetszett, az információs kor kritikája? Hm, ez fincsi lesz, jöhet a téma, plusz még a körítő történet a bölcsőhalálról is izgalmasnak tűnt, de... nem igazán tetszett ez a regény.

Részlet a fülszövegből:
"Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat."

Az odáig oké, hogy képzeljük el, mi lenne, hogy ha halálos vírusok terjednének dalokon keresztül, tehát ha szimplán bekapcsolod a rádiót, az mp3-lejátszódat vagy bármi, akkor lehet, hogy meghalsz egy régi Kispál-számtól, ha Fent azt akarják. Mindez nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek, és ez a része jó is volt, amikor Streator monologizált, de ettől függetlenül egy olyan undorító leírásokkal teleszórt road-regény volt, ami csak ment, ment, mint az őrült és úgy érzem, Palahniuk-nak az égvilágon semmi gátja nem volt, inkább nem írom le mikről van szó, de totál elszabadult és ez nekem kevésbé értékelhető. Sok minden lett belesűrítve, aminek egy részét még pár nap után sem tudom hová tenni, Osztriga állandóan a növények burjánzásáról papolt, ami ok, értem én ennek az eszmei mondanivalóját, le tudom vonni a következtetést, de ettől függetlenül ennek az egésznek a megvalósítása nem jött be. Az meg úgyis nyilvánvaló, hogy a csecsemők halála mindenkit megríkat, érzékeny téma, de az a vonal mondjuk korrekt volt. Azonban még most is beleborzongok egy-egy másik jelenetbe, amiért egyébként gratuláció az írónak, mert nagyon érzékletesen és drámaian tud bemutatni bizonyos dolgokat, brrr. Lehet, hogy csak nem elég erős a gyomrom, vállalom és inkább maradok a Harcosok klubja újraolvasásánál, illetve Douglas Coupland-nél, ha társadalomkritikára vágyom.

"Senki nem hajlandó elismerni, hogy zenefüggők lettünk. Az nem létezik. Nincsenek zene-, tévé- és rádiófüggők. De valahogy mégis egyre több kell mindenből, több tévécsatorna, nagyobb képernyő, nagyobb hangerő. Nem bírjuk ki ezek nélkül, nem vagyunk függők, á, dehogy.
Ha akarnánk, bármikor ki tudnénk kapcsolni mindent. (…)
Orwell papa fordítva gondolta.
Nagy Testvér nem figyel senkit. Nagy Testvér énekel és táncol. Nyulakat húz elő a kalapjából. Amikor ébren vagy, Nagy Testvér minden pillanatban megpróbálja lekötni a figyelmed. Mindent megtesz, hogy ne tudj koncentrálni. Mindent megtesz, hogy elárasszanak az ingerek.
Mindent megtesz, hogy elsorvadjon a képzeleted. Míg végül annyi hasznát veszed a fantáziádnak, mint a vakbelednek. (…)
Ha mindenkinek elsorvad a képzelete, senki sem lesz veszélyes többé a világra."
Forrás: http://moly.hu/idezetek/38718

Nekem ennyi: 6/10

Eredeti cím: Lullaby

Megjelenés: 2002

Fordító: Totth Benedek

Kiadó: Cartaphilus

A kiadás helye: Budapest

A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós keménytáblás

Oldalszám: 276

Ár: 3000,-
ISBN-szám: 978-963-266-159-9

2011. április 26., kedd

Újabb kis statisztika



Addig is amíg megszülöm a bejegyzést Chuck Palahniuk Altató c. regényéről, amiről elég felemásak az érzéseim még mindig, változtattam egy kicsit a fejlécben elhelyezett oldalakon. Eltűnt a Vetítő (filmajánló) és a Heavenicetrip! (zenei ajánló), mert ezeket már nem volt kedvem tovább frissíteni, nyugodjanak békében, ellenben a zenés témára külön blog indult (nem az első ilyen...), azt akit érdekel, elérheti a profiloldalamról. Belépett viszont egy új, a Kiadók szerint csoportosítva, amiben összeszedtem szigorúan ABC-ben, hogy mely kiadóktól mely könyvek szerepeltek eddig a könyves blogon. Az eddigi 75 könyvről szóló bejegyzés 32 különböző kiadótól oszlik meg, kisebb-nagyobb szórásokkal, köszönhetően a recenziós példányoknak.

A legtöbb könyv tőlük olvasható:
  1. Nyitott Könyvműhely: 15 könyv
  2. Magvető: 11 könyv
  3. Agave: 8 könyv
  4. Európa: 6 könyv
  5. Palatinus: 5 könyv
Rajtuk kívül több mint egy szerepelt a Cicerótól, a Könyvmolyképzőtől és a Scolartól.
Ezzel az eredménnyel nekem nincs semmi bajom, sőőőt, nem is nagyon fog szerintem változni a jövőben sem, számomra ők adják ki a legérdekesebb könyveket, nem véletlen, hogy a kedvenc könyveim elég nagy százaléka is ezeknél a kiadóknál jelent meg (lásd a képet).

Akinek van kedve, írja meg kommentben, hogy kik állnak az ő szívéhez legközelebb, kikkel elégedett.


Mindez a szerzőkre vonatkoztatva:
Agota Kristof - 3 könyv
Audrey Niffenegger - 2 könyv
Bryan Lee O'Malley - 5 könyv
Douglas Coupland - 3 könyv
Erlend Loe - 2 könyv
Eve Ensler - 3 könyv
Marjane Satrapi - 2 könyv
Meg Cabot - 2 könyv
Neil Gaiman - 2 könyv
Philip K. Dick - 2 könyv

(statisztikázós-nyilvántartós lelkem most megint kicsit megnyugodott, jutott neki táplálék)

Roger Hargreaves: Miss Fecsegő

"- Nos - kezdte Fecsegő kisasszonyka, és vett egy nagy levegőt..."

Biztosan vannak, akik már a magyar megjelenés előtt is ismertek egy-egy karaktert, gondoljunk itt csak a pólókra, pulcsikra, amiket kapni lehetett az egyik ruházati boltban meg biztos más helyen is, szóval nekem is itt tűnt fel Little Miss Sunshine és a gyerekes oldalamnak rögtön megtetszett. Most pedig Magyarországra is megérkeztek a karakterek, legalábbis egyelőre nyolc, négy Miss és négy Mr., meglepő módon az Agave Kiadótól, akiktől nem megszokottak a gyerekkönyvek. A Mr. Men-sorozat azonban nagyon is szerethető, a felnőttek is vidáman lapozgathatják.

A Miss Fecsegő pár napját elmesélő kis könyvecskében a munkakeresés (és megtartás) nehézségeit ismerhetjük meg játékos formában, megjelennek vendégek is, akik szintén külön kötet főszereplői is, ami feldobja a dolgot, szeretem az összefonódást. A fecsegés persze nem túl előnyös tulajdonság egy munkahelyen, erről szólnak a dialógusok, a befejezéssel sincsen gondom, egy kis félmosollyal csuktam be a kötetet. Azért fél csak, mert a kiadást nem tartom túl jónak.

Szerintem nem gyerekbarát, mivel szimplán kartonált és vékonysága miatt könnyen gyűrődik, illetve egy párévesnek ha egyedül marad vele, nem nehézség kárt okozni benne, így csak szigorúan anya kezébe való, aztán meg vissza a legfelső polcra. Miközben igenis örülnék, ha ezeket a köteteket lapozgatná az egyelőre nemlétező gyerekem, de ahhoz tartósabb kivitel kellene. Konkrétan a mérete egy CD-borítónyi, aminél még a gyógyszertárban kapott ajándékkönyv is nagyobb és keménytáblás, szóval sajnálom a dolgot, nem tudom miért erre esett a választás, de sejtem.

Ettől függetlenül mindenkit csak bátorítanék arra, hogy ismerjék meg ezt az új sorozatot, mert érdemes, csak vigyázzatok rá nagyon. :)

Háttérinfók a figurák keletkezéséről: link

Minden karakter leírása, tulajdonságai: link

A könyvet köszönöm az Agave-nak!


Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: Little Miss Chatterbox
Megjelenés: 1984
Fordító: F. Nagy Piroska
Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 36
Ár: 880,-
ISBN-szám: 978-61-5504-910-1

2011. április 23., szombat

Meg Cabot: Ki nevet a végén?

Ez a rész az írónő The Boy-sorozatának egyik tagja, a magyarul is megjelent A fiú a házból és az Esküvő olasz módra c. felnőtteknek szóló regényével együtt, szorosabban pedig A fiú a házból-hoz kapcsolható. A Ki nevet a végén? is egy újságnál játszódik, mégpedig a The New York Journal (New York City elsőrangú bulvárlapja) dolgozói között, így azért már sejthető, hogy a folyamatos chatting nem igazán a globális felmelegedésről szokott szólni, hanem egymás magánéletéről.

Főszereplőnk most a személyzeti osztályról Kate Mackenzie, 25 éves szőke hajú kék szemű lány, aki nagy reményekkel érkezett a Citybe, de most mégis olyan problémákat kell megoldania, hogy mi van akkor, ha a desszertfelelős néni nem hajlandó valakit kiszolgálni, mert az szerinte nem érdemli meg? Ez megadja az alaphangulatot :D Ezen továbblendülve a Trent-család után most a Hertzog-családot ismerhetjük meg részletesen, ők is (gazdagok és) stiklisek mint mindenki más, közülük pedig Mitchell Hertzog emelkedik ki, aki rögtön szemet vet Kate-re, meg persze Kate is Mitchell-re. Következnek persze a bonyodalmak, a félreértések, beégések, pletykák, hazugságok, meg ami kell egy klasszikus habkönnyű szerelmi történetbe, de azoknak amúgy is tudjuk mi a végük.

A formája ennek a regénynek is rendhagyó a másik kettőhöz hasonlóan, így nem is nevezhető klasszikus regénynek, mivel naplótöredékekből, telefonhívásokból, e-mailekből (leginkább), jegyzőkönyvekből, menülapokra írt megjegyzésekből áll, semmi más nincsen, így eléggé furcsa, még inkább szellős és gyorsan olvasható, mivel bizonyos megoldások miatt sok az ismétlés, így gyakran a lap 1/3-a átugorható, ami annyira nem jó. Úgy érzem, emlékszem, hogy a másik kettő ilyen könyvénél jobban működött ez a forma és a stílus is kevésbé volt nyafogós, persze én is változtam valamennyire, mindenesetre strandra kiváló olvasmány, vagy annak híján az erkélyes ücsörgéshez kizárólag napsütésben.

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: Boy Meets Girl
Megjelenés: 2004
Fordító: Tulics Mónika
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2005
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 344 oldal
Ár: 2200,-
ISBN-szám: 963-539-488-8

2011. április 20., szerda

Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

„Senki más nem érti igazán ezt a könyvet, egyedül én. Mások legfeljebb csak azt hiszik, hogy értik.”

Azért nem olyan egyszerű választani a több mint húsz magyarul is megjelent Philip K. Dick regényből, mert mindegyik valami fantasztikus világot sejtet, ami izgalmas lehet 2-300 oldalon keresztül, másrészt viszont mégiscsak könnyű választani, mivel ezek közül sok azért elég távol áll tőlem. Az ember a Fellegvárban nem ilyen volt, ez első fülszöveg-olvasásra megfogott, na meg az is érdekesség tette, hogy nem harsány színekben pompázik a borító, így kicsit kilóg a többi közül. Komor, vészjósló, a japán jelekkel és a megbúvó, ám hangsúlyos birodalmi sas jelképével, és ilyen szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeimet.

Részlet a fülszövegből: Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélő zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán?

Az író eléggé részletekbe menőkig felépítette az ő 1962-es életének ellentétét, politikai-társadalmi-gazdasági-kereskedelmi viszonyokra gondolok, ami nem csak első olvasásra ijesztő, hanem utólag is. Van pár főbb karakterünk, mindegyik csoportból: a német politikusok, a japán felsőbb vezetők, a fiatal japár pár, a bujkáló zsidó és dél-amerikai exfelesége, na meg persze aki a fő vonalat viszi, Robert Childan, az amerikai műkereskedő. Egy ponton összekapcsolódnak, bennük van a determináltság, na meg még egy dolog közös, hogy hihetetlen módon rá vannak kattanva a Ji King-re, vagyis a Változások könyvére. Félelmetes, hogy mindenki mennyire hisz benne (és nem magában), a legtöbb cselekedetüket az határozza meg, hogy milyen jelek olvashatók ki a jóslás során. Hát köszi, nem kérek belőle. A Németországban betiltott könyv, a Nehezen vonszolja magát a sáska azonban terjed az amerikai földrészen, mindenkit nagyon érdekel, ennek kapcsán bontakozik ki a legtöbb kritika egyik vagy másik oldalról, hogy melyik a "jobb világ" és bizonyosan úgy van, hogy Philip K. Dick közvetíteni akart ezen keresztül valamit, nem csak simán gondolt egyet, hogy na most leülök írni valami kitalált világról.
Még most is felkavaró, hogy mennyire más lehetne konkrétan minden és beszippantott teljesen, még akkor is, amikor a politikai csatározások kerültek a középpontba, ott azért nehéz volt talpon maradni agyban, de próbálkoztam. Merész regény, nem tudom, de azért gondolom kisebb port kavart a megjelenésekor, hiszen ki mástól jelenhetne meg egy olyan első kiadásos borító, mint ez itt jobb oldalt?

A Változások könyvéről bővebben: link

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

Nekem ennyi: 9/10

Eredeti cím: The Man in the High Castle
Megjelenés: 1962
Fordító: Gerevich T. András
Kiadó: Agave Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 216 oldal
Ár: 2680,- (a kiadó oldalán a 2003-as kiadás most 1264,-ért kapható)
ISBN-szám: 9-789639-868762

2011. április 15., péntek

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi

"Egy szóval se mondtam, hogy elégedett vagyok az életemmel. Azt mondtam, jól vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok megfázva, nem volt közlekedési balesetem mostanában, nincs felfüggesztett börtönbüntetésem, de mindegy."

Ez bizony egy híres könyv, amit nagyon-nagyon sokan szeretnek, meg azért én úgy hiszem 3 olvasott könyve után, hogy alapból Nick Hornby neve garancia a jó minőségű szórakozásra vegyítve egy kis mélabúsággal. Ez volt az első regénye, még 1995-ből, Magyarországon először 1998-ben jelent meg, de talán 2000-ben kezdődhetett az igazi diadalmenet, amikor bemutatták a filmadaptációt, ami egyébként szuper, John Cusack-kel a főszerepben, aki kiválóan megtestesítette Rob Fleminget, az élő zenei enciklopédiát és lemezbolt tulajdonost, aki 36 évesen nyűglődik a kapcsolatában és magával az élettel van problémája, így sorra veszi élete nagy szerelmeit, hogy hol mit ronthatott el.

"Csak bizonyos lelki alkatú emberek félhetnek attól huszonhat éves korukban, hogy egyedül maradnak életük hátralévő részére; nos mi ilyen lelki alkatú emberek voltunk."

Részlet a fülszövegből: „Ha férfi vagy, el kell olvasnod ezt a könyvet, aztán elolvastatnod a partnereddel is…” írta Nick Hornby regényéről egy angol kritikusa. És a tanácsát sokan meg is fogadták, hiszen a Pop, csajok, satöbbi az utóbbi évek angol irodalmának egyik legolvasottabb, legnépszerűbb könyve. ... Egy szó mint száz: ha férfi vagy (vagy nő, aki szeretné megismerni a mai férfiak mafla, gyötrődő lelkét), ha voltál már szerelmes (vagy leszel), ha valaha elhagyott a partnered (vagy te hagytad el őt), ha szereted a popzenét (bár akkor is, ha nem), ha még kezdő vagy, és szeretnéd tudni, milyen megpróbáltatások várnak rád a szexben és a szerelemben, vagy ha már túl vagy sok mindenen, ha olykor a szexet zűrös dolognak érzed, máskor meg az egyetlen örömnek az életben, ha olykor elfog a halálfélelem, ha sehogy sem sikerül felnőnöd, ha néha szörnyen elcseszed az életed… akkor el kell olvasnod ezt a könyvet.
"Mi volt előbb, a zene vagy a szenvedés? Azért hallgattam zenét, mert szenvedtem? Vagy azért szenvedtem, mert zenét hallgattam? Az a sok lemez ilyen bús-nyavalygós faszit csinál az emberből?"

Sajnos nem tudok elvonatkoztatni a filmtől, mert azt még évekkel ezelőtt láttam és megmaradt bennem egy lenyomat, hogy nagyon jó volt, lazán 9-9,5 pontos, a könyv elolvasása után újra megnéztem és tartja magát a dolog és ehhez képest a könyv azért kicsit más. Nem a cselekménnyel van a probléma, az rendben van, és a Nők is, Barry és Dick is telitalálat, hanem Rob személyisége lett egy kissé más, ami nekem már nem jön be. A férfiak biztos beleképzelik magukat a helyébe, a nők meg meg akarják váltani, én meg inkább fejbe kólintanám, hogy ébresztő! Persze, rám is illik a fülszövegből egy-egy darabka, de ettől függetlenül nem tudtam sem sajnálni, sem együttérezni, mert ugyanabban a saját maga alkotta 1 méteres sugarú körben mocorgott, se ki, se be és ez így nagyon nem oké. Nagyon jók a merengései a férfi-női párkapcsolatokról, tényleg, egy csomót lehetne még idézni, mert ilyen szempontból Hornby mindig 100%-on teljesít, de ennek ellenére a szenvedése nekem kicsit vontatott volt, hogy mindig ugyanoda tért vissza és a végével sem vagyok barátságban, de hát ez van, plusz azért már majdnem meggondoltam magam, hogy felkússzon az értékelés 8-ra.


Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: High Fidelity
Megjelenés: 1995
Fordító: M. Nagy Miklós
Kiadó: Európa
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2000
A kötés típusa: keménykötés védőborítóval
Oldalszám: 284 oldal
Ár: 1200,-
ISBN-szám: 963-07-6762-7

2011. április 11., hétfő

Versek a középpontban


Ahogy szerkesztgetem a bejegyzést, már át is csúsztam április 11-be, amikor a Költészet Napját ünnepeljük, így idevetettem a Papírrepülőre is pár kortárs magyar szerzőtől származó verset, amiket szeretek és szerintem nagyon is szerethetők. Két nő és egy férfi: Turbuly Lilla, Tóth Krisztina és Székely Szabolcs.

Székely Szabolcs: Hajnal

Fény, teagőzben.
Ágyamon alszol, közben
mosolyogsz. Győztem.

(In: Kilenc másodperc reggelente, Budapest: Tipp Cult, 2005, 56. oldal)

Székely Szabolcs: Ha bárhonnan, ha bárhová,

ha bárhonnan mehetnék
ha bárhová

egyszerűbb lenne indulásom
érkezésem

vagy nem lenne többé indulásom
érkezésem

de tőled kell mennem tehozzád
ennyi mozgásom bárhovasága

követek megannyi mágneses tengeri ösvényt
talán partnak ütközöm mint a delfinek

parancsszót követnem
nincs parancsszó

csak a mozdulat
csak a mozdulatlanság verőér-útjai

ha bárhonnan mehetnék
ha bárhová

(In: Kilenc másodperc reggelente, Budapest: Tipp Cult, 2005, 40. oldal)

Székely Szabolcs: Alkuhaiku

Nincs alku – mondod.
Nincs alku – válaszolom.
(Meg is egyeztünk.)

(In: Kilenc másodperc reggelente, Budapest: Tipp Cult, 2005, 33. oldal)

Turbuly Lilla: Fragile

Hajnalban arra ébredtem, hogy fázom.
Mondjanak az időjósok akármit,
kifog az ősz a szeptemberi lázon,
eső veri a szomjazó kert fáit.

És mert nem bírtam elaludni újból,
peregni kezdett lassan, ami volt;
nem én akartam végignézni hússzor,
fejemben mégis két film zakatolt.

Szemcsés nagyon, mert régi már az egyik,
hiányzik sok kép – az idő vágta meg.
Forgatjuk még a másikat, de meddig?
S ha elkészül, poros raktárba megy?

Dobozba zárul, és nem látszik előre,
ha készül új, kinek jut főszerep,
hogy most adódik vagy talán jövőre
a véletlennek kedvező terep.

Bár ősszel jobban látszik, hogy hiába
(és így van akkor is, ha visszakérdezünk)
csomagoljuk magunkat szerelembe, nyárba.
(Különben is: hány film az életünk?)

(In: Szélrosta, Budapest: Tipp Cult, 2008, 54. oldal)

Turbuly Lilla: Búcsú a várostól

Kívülről még mozdulatlan minden,
érzem csak, ahogy az idő játszik velem:
fölgyorsít, lelassul, lebegni kezd
majd nekilódul – köztem s a túlparti
város között ringó kötélhidat bontja,
elenged, ki nem fogott kézen soha.

Titkos időszámítás váltja fel
a szokottat, ahogy az évet tervezem:
utolsó ősz, utolsó karácsony,
lehámló kéreg egy sor vén platánon,
februári hóban a tavasz lábnyoma,
elenged, ki nem fogott kézen soha.

Lépkedni lassan, át a Vizslaparkon,
alkonyatkor menni, szűrt fényben, éhesen
vagy reggel hét előtt még, szembe a nappal,
ahogy a Zsinagóga mögül támad föl hirtelen.
Ablakomból a hegy, rajta pincék gyöngysora,
elenged, ki nem fogott kézen soha.

Bár újra abban a másik parkban állnék,
mint tíz év előtt, hol dönteni kell, már tudnám:
csak visszhang tudott lenni, csak árnyék,
sem boltozat, sem megtartó meder.
Ami volt, annak most van alkonya,
elenged, ki nem fogott kézen soha.

Lábam alatt szuvas pallóból por szitál
– mindig az veszít, aki félreáll? –,
már nem keresek gázlót, csónakot,
a folyó mentén északnak indulok.
Rám köszön a bizonyosság józanabb kora,
elengedem, kit nem fogtam kézen soha.

(In: Szélrosta, Budapest: Tipp Cult, 2008, 15. oldal)

Tóth Krisztina: A megfoghatatlanról

Alighogy írni kezdem, máris azt
érzem, nem ezt akartam mondani
és az fog elsikkadni pont, ami
körülfoghatna. Nézzük azt,

ahogy a hegyi úton állsz, grimaszt
vágva, hogy ne fotózzalak. Aki
örökké próbál félrehajlani,
az nincs jelen. Időnként felriaszt

az elszalasztott kép. Belobban
a széleken, és összeégsz ravaszkás
mosollyal pöndör műanyaggá: jól van,

megsemmisültél. Úgy hozná a hangzás,
hogy a végén a neved még kimondjam
búcsúzóul, de félrehajlasz végleg.

(In: Porhó, Budapest: Magvető, 2001, 88. oldal)

Tóth Krisztina: Regula iuris

Mert mit egyszer megszerzettél
majd mikoron nem tied már
véle méges mássá lettél
sose leszel aki voltál

És tetőled elvetettél
bárha véle magad voltál
egyedül csak véle voltál
igazán magad

Ha igazat akarsz tenned
nálanélkül magad lenned
részed benne meg kell adjad
tenmagadtól odahagyjad

Többszer nem kell hozjád venned
marad méges birtokodban
teljességed úgy lehet meg
ha ki voltál véle ott van

(In: Porhó, Budapest: Magvető, 2001, 63. oldal)

Tóth Krisztina: Ellentétes irányú metrók

Neked most jó lehet:
nem görgetsz tovább, rágatlan falatot,
alamuszi képpel a szádban,
amíg a felnőttek esznek: te vagy az angyal.
Este, ha épp a gyerekedet fürösztöd,
nem csöng bele a telefon:
máskor se csöng, te persze hívsz azért,
egyenletes szúrás az éjszakában.
Nem futunk össze a buszon se,
a véletlenek gyönyörű
összjátékának vége most, a kormozott ég
mögött vonul tovább a pillanat,
és nem lobban ki majd a délelőtt, ha
a dupla üvegajtó elé nem akasztod
üggyel-bajjal a bordó takarót fel.
(Ott hagytam, töksötét van.)
A vers címét köszönöm különben:
jelentkezem majd én is, ott leszek
a naptáradban, névtelen nyolcadik nap,
nem tartozik és nem tart sehová.

(In: Porhó, Budapest: Magvető, 2001, 61. oldal)

Tóth Krisztina: Az árnyékember

Elég necces labdákat küldesz, édes,
ez az Adrienn például nem jön át.
Így névre jó, csak testközelben éles,
mindezt nem azért mondom, csakúgy: nahát.
Elállt végre – beszéljünk erről inkább –,
abbamaradt a többnapos eső.
Maradjunk annyiban, hogy ez még
nem volna baj, csak nem túl jóleső.
Jutott más is az éjszaka eszembe:
hogy a bólogatós halogénlámpa,
itt kéne légy, hogy te is lásd, ha szembe
állok, kicsit az elveszett cicára
hasonlít, ahogy a fejét tartja.
Míg néztem, kikísérleteztem
egy kétarcú embert a falra,
egyik kezem a másik kezemben
– ez nyilván nem fog összejönni újból,
de én a helyedben vigyáznék magadra –,
szóval egy kétarcú ember ujjból,
mintha imádkoznék, a falra,
hajnalban aztán valakit hívott, de téves,
az is lehet, hogy az a kétarcú ember,
hát van-e egy árnyéknak hangja, édes,
és mit csinálja a két szabad kezemmel?

(In: Porhó, Budapest: Magvető, 2001, 67. oldal)

2011. április 7., csütörtök

Dragomán György - Háy János - Parti Nagy Lajos - Tóth Krisztina: Expander


Írtak már erről a kötetről egy-két helyen, például itt is, meg egy ember is, nem is szaporítom a szót bevezetővel, elég annyit tudni, hogy ezek a tárcák a Népszabadság hasábjain jelentek meg, most pedig összegyűjtötték őket, és könyv formájában is kapható. Kicsit furcsának tűnik nekem ez a vállalkozás, de az eredménye jó, mert hát egyébként nem olvastam el volna el ezeket, mivel nem is tudtam róluk, meg amúgy is, na.

Dragomán György: na ő volt a másik újdonság számomra és le vagyok nyűgözve, mert valami különlegeset kaptam ebben a hat kis tárcában, amiről persze megint egy másik történet jutott az eszembe, ami kegyetlenebb és fájdalmasabb, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy bár a falusi élet, főleg az unoka-nagyszülői viszony nem szokott a szívemig hatolni, most mégis a misztikum miatt szívesen olvastam volna még több ilyet is, nálam működött a dolog.

Háy János: a megszokott és szeretett stílus, egyszerűen szólva pedig falusi életképek, a világ egy kisfiú szemével, ahol teljesen más dolgok a fontosak, mint a komoly felnőttek világában.

Parti Nagy Lajos: soha semmit sem olvastam még tőle, örültem, hogy a kezdeti félelmeim ellenére egyáltalán fel tudtam fedezni bármilyen szálat vagy összefüggést a tárcái között, mert azért van. Mondhatni ez is életképek, csak a közterekről, de nekem egyből a Koccanás ugrott be Spirótól, de lényeg a lényeg, az csapódott le, hogy mennyire kisemberek az emberek és mennyire diszfunkcionálisan működik a társadalom. Örvendezni nem örvendeztem a témán semmiképpen sem, a stílus nem volt rossz, bár nem keletkezett olyan kényszerem, hogy nekem feltétlenül PNL-t kell olvasnom a továbbiakban.

Tóth Krisztina: ő volt a másik Dragománon kívül, akitől még többet olvastam volna, mert eltalálta a hangulatot (mint mindig), a szereplők szépen fonódtak össze és csúsztak bele egymás történeteibe, élvezet volt olvasni, pedig semmi másról nem írt, csak a valóságról, a földön maradt, de hát nem is kell mindig olyan messze menni.

Annyit még meg kell jegyeznem, hogy mindenféle külső tulajdonságát összevetve az 100%, hogy nem venném 2990,-ért, annyira nem minőségi, hanem inkább elmennék szépen a könyvtárba és végiglapoznám a Népszabadságokat.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Alexandra
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keménykötés védőborítóval
Oldalszám: 160 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-9965-12-6

2011. április 3., vasárnap

Klaus Honnef: Andy Warhol


Igazából persze megint tök ellentétes dolgot csinálok, mint amit kellene (Victor Vasarely életét és munkásságát tanulmányozni), na de ez van, most olyan kedvem volt, hogy áttúrtam a Tudásközpont katalógusát, hogy értelmes könyveket keressek Andy Warhol-lal kapcsolatban. Nem bulvárosat, nem egy az egyben csak képeskönyvet, hanem amiben azért tartalom is van.
Így jött persze képbe megint a Taschen Kiadó művészeti sorozata, a Pop Art-ot már olvastam régebben, most pedig a külön Andy Warhol munkásságát bemutató következett.

Véleményem szerint azért maga a kiadó és Klaus Honnef neve is garanciaként vehető és nem is csalódtam az alig 100 oldalas kiadványban. Az egyik kedvenc alkotóm Warhol, mindenképpen top3-as és jó volt olvasni arról, hogy azon kívül, hogy kit ismert, hol lakott, milyen ruhát viselt, hogy milyen életszakaszai voltak, mikor milyen módszerekkel dolgozott és ezt végigkövetve a kezdetektől a késői időkig. Sok új dolgot olvastam, néha meg is lepődtem az átalakulásokon, pl. az újságok fotóinak felhasználásáról eddig nem sokat tudtam, pedig mint kiderült, azok felhasználása után vált még szélesebb körben elismertté. Számomra zseni, ami még inkább világosság vált ebből a könyvből. Igényesek az illusztrációk, sokszor egy egész oldalt betöltőek, szerintem jó volt a válogatás is, szóval minőségi kiadvány, mint ahogy az egész Taschen-sorozat. De jó lenne egyszer az összeset a polcomon látni. :)

A továbbiak, amik még érdekesnek és tartalmasnak tűntek a témában:
Eric Shanes: Andy Warhol - Élete és művészete link - cipelési hátrány: nagyon nagy méretű album, így nem lehet csak úgy a buszon olvasgatni

Andy Warhol: Andy Warhol filozófiája A-tól B-ig és vissza link

Charles Stuckey – Vincent Fremont – John Richardson: Andy Warhol - Heaven and Hell are Just one Breath Away! link (ezt már kihoztam, de valójában csak a képeket néztem, az angol nyelvű tanulmányokat nem volt kedvem végigbogarászni)



Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: Andy Warhol
Megjelenés: 1994
Fordító: Hernádi Miklós
Kiadó: Taschen / Vince Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2007
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 96 oldal
Ár: 2275,-
ISBN-szám: 978-3-8228-1016-3