Mindenki hajtogatja a magáét...

Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott!

2011-07-15T13:46:00.005+02:00

Nahát, nahát, az alaphelyzet szerint egy fiatal diáklányt annyira elbűvöl egy francia festő képe, hogy köszönőlevelet ír neki, az válaszol neki, és ebből kialakul egy levelezés, ami eleinte ártatlan, ám aztán a képzelet és a fokozódó vágyak folyamán egyre szenvedélyesebbé és merészebbé válik, míg sok-sok hónap után elhatározzák, hogy találkoznak.

Sokan éreztük már azt egy-egy kép, vers vagy regény kapcsán, hogy ez rólunk szól, én is voltam már így, mintha csak nekem szólna a világon, ami persze tévedés, csak éppen metszéspontok alakulnak ki, tehát ilyen formában a képnek a diáklányra gyakorolt hatása hétköznapi dolog. Arra azonban talán már kevesebben merészkedünk, hogy emiatt írjunk a szerzőnek/alkotónak, Delphine azonban megtette. Furcsa. Az, hogy erre még válaszol is egy elfoglalt művész, még furcsább. Mégis megtörténik, a titokzatos huszonéves lány és a nagypapakorú festő levelezni kezdenek és a lány egyre inkább a festő hatása alá kerül, aki ezt viszonylag kis erővel próbálja hárítani egy ideig, aztán nem, hanem enged ő is az érzelmeinek, hiába él a feleségével és szervezi a kiállításait, a titok súlya egyre nő és nehezedik az egész. Delphine-t beszippantja a festő, már csak a levelek érkezését várja, nem éli a saját, független életét, nem érintkezik a kortársaival, hanem valósnak vélt érzelmeitől függve csak az idős férfira gondol és a kettejük kapcsolatára.

Bár egyre merészebbek a levelek, szexuális tartalommal, mégsem válik vulgárissá a levelezés, vagyis maga a levélregény nyelvezete, hanem Hermann végig finoman egyensúlyoz, hogy mégis megmaradjon az ésszerűség látszata, vagy nem is tudom hogyan nevezzem, hiszen mégiscsak két értelmiségi emberről beszélünk, az egyiket a beteljesületlen fiatal vágyai hajtják, a vágy arra, hogy valakit szeressen és viszontszeressen, ami a közvetlen környezetében nem tudott megvalósulni, a másiknak meg gondolom (vagyis egészen nyilvánvalóan) imponáló, hogy férfiként tekint rá egy nála jóval fiatalabb nő.

Engem egyedül a visszaemlékezések, a gyerekkori emlékek egymásnak történő elmesélése untatott, persze értem én, hogy az egymás felé történő megnyílásról van szó, amihez hozzátartozik ez is, de mivel az egésszel amúgy sem értettem egyet (kb. negyven év azért már túl sok!!! nekem ezt ne akarja megmagyarázni senki sem), így aztán főleg nem tudtam értékelni. Ettől függetlenül érdekes az egész és bár valójában ez szomorú dolog, de hitelesek a szereplők, vártam a végét, hogy mi lesz velük, beteljesül-e vagy sem, hm, érdemes kivárni.

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: Prioritaire
Megjelenés: 1999
Fordító: Kertész Judit
Kiadó: Polar Alapítvány / QLT Műfordító Bt.
A kiadás helye: Szeged
A kiadás éve: 2003
A kötés típusa: keményborítós
Oldalszám: 184 oldal
Ár: 1600,-
ISBN-szám: 963-206-853-X

Csend

2011-07-08T10:08:00.003+02:00

(Nem megy ez nekem mostanában, így lefújom saját magamat, ha nem is teljesen, de mindenképpen kisebbre. Nem mintha feltételezném, de ha mégis bárki megkérdezné miért, hát akkor annyi, hogy már kilelkiztem magam az okokról és pont ez a(z egyik) lényeg, hogy privátabbra veszem az olvasást és úgy magamat is. Azért köszi továbbra is, hogy elolvastok sorokat itt nálam könyvekről, aztán remélhetőleg az egész könyvet is, ez lenne a cél.)

Tóth Krisztina: Pixel

2011-07-07T11:34:00.002+02:00

Magával a szövegtest fogalmával nem találkoztam még ezelőtt, amit amolyan alcímként tüntetnek fel itt-ott, így persze felkeltette az érdeklődésem, hogy na már most miért is? Egyrészt minden fejezetcím tartalmaz egy testrészt is, de ez még túl direkt és szimpla lenne magyarázatnak, másrészt ha igazán belemélyedünk, akkor vehetőek észre a történetek közötti kapcsolatok, hiszen egy-egy szereplő újra felbukkan, csak éppen lehet, hogy egy kicsit más megvilágításban.

Gondoltam rá, hogy családfát kellene rajzolnom, mert annyira szerteágazó az egész, nem csak rokoni és baráti szálakat tekintve, hanem földrajzilag is, Franciaországon keresztül bejárjuk Magyarországot, Romániát és Görögországot is. Nevek pedig nem mindig vannak, vagy csak később derülnek ki és így igazán izgalmas kirakóként is, másrészt persze többnyire szomorú. Egyáltalán nem vidám könyvecske, de amelyik annyira egyszerű, azt ne is Tóth Krisztinánál keresse senki sem, mert ő azért elég széles érzelmi spektrumot képes bejárni.

Itt jön számomra az a kis szépséghiba, ami miatt nem tudok maximális pontszámot adni, hogy annyira tökéletesen tud írni Tóth Krisztina és erőlködés érzete nélkül, hogy természetes, hogy ő van a magyar író- és költőtársadalomban, ha új kötet van, akkor csodálat és tisztelet, ami mind kijár neki természetesen, mert tényleg szeretem az írásait, csak a Pixelben nem forradalmi újdonságot hoz, hanem folytatja azt, ahol az előző köteteinél abbahagyta, amiben ő jó, vagyis érzékletesen leírni az emberi kapcsolatokat szépen megfogalmazva. Nem akarom ezt érezni, mert egyszerűbb lenne szimplán szeretni, de kicsit iparosmunka szaga van már a szerkezet miatt is, és ezt nem tudom eltüntetni az agyamból sajnos.

A kötet egyes írásai megjelentek már az Expander és a Körkép 2011 c. könyvben is.

A könyvet köszönöm a Magvető Kiadónak!

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Magvető
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 166 oldal
Ár: 2490,-
ISBN-szám: 978-963-14-2868-1

Miklya Anna: A hivatásos

2011-07-04T11:23:00.002+02:00

Miklya Annáról már hallottam egy éve, az Eloldozás kapott méltató szavakat és bár az még nem került sorra, a Könyvhéten azért kiemelt figyelmet kapott tőlem a Jelenkor Kiadó standja, mivel A hivatásos még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Tudom milyen egyetemistának lenni, olyannak, aki nem milliomos családból származik és a könyv is anyagi nehézségekkel kezdődik, csak éppen Tófalvi Erika más utat választott, ami aztán az egész életére kihatott.

Fülszöveg: Miklya Anna második regényének elbeszélője intelligens és szép lány, aki az egyetemisták gondtalan életét éli. Anyja halálával és kishúga születésével azonban mindez gyökeresen megváltozik: kiderül, hogy a családnak hatalmas adósságai vannak, és apja csekély fizetéséből képtelenek a továbbiakban megélni. Minden gond Erika nyakába szakad, mert apja gyakorlatilag tudomást sem vesz a problémákról, inkább naphosszat a szobájában gubbaszt, és imádott kőzeteit tanulmányozza. Azért, hogy családját eltartsa és kishúgát felnevelje, Erika prostituálttá válik. Évek múlva egyik ügyfele kapcsolatai révén egy budai egyházi gimnáziumban szerez magának állást tanárnőként…

A fülszöveg persze ennek a könyvnek az esetében sem pontos, hiszen azért a regény legnagyobb része abban a bizonyos budai egyházi gimnáziumban játszódik, az egyetemista évekről nem sokat tudunk meg, bár amit igen, az is épp elegendő. Lassabb tempóban két óra alatt is elolvasható, én megtettem már kétszer és arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen ez nem is annyira Erika története, hanem a környezetéé, aminek ő csak egy apró eleme. Ő maga is kimondja, hogy gyakorlatilag nincs is saját élete, teszi amit tennie kell, nevel, tanít, dolgozik, de az érzelmeiről kevés alkalommal nyilatkozik, érzelmi megnyilvánulásai sincsenek sűrűn, üres, de inkább korán kiüresedett.
Jobban belelátunk az iskola szerkezetébe, hogy a hierarchiában ki hol áll, illetve ez mivel jár, van persze szigorú igazgatónő, a kiskutya helyettese, a menő tanár, a menő srác, a csúnyácska lány, az iskolapszichológus, gonosz gazdaságis néni és maga Helga jelenti a legnagyobb feladatot, hiszen őt Erikának lányaként kell felnevelnie, miközben "csak" a húga. Egészen hiteles korrajzot kapunk, mindenki hiteles a maga szerepében, ebben mondjuk könnyebb Annának, hiszen majdnem velem egykorú, 1987-es születésű, így még saját magának is frissek az emlékei, illetve hallott anyagból is könnyebb így dolgozni.
Igen-igen, ez volt számomra a legérdekesebb dolog, amin sokat gondolkoztam, hogy ilyen fiatal írók honnan veszik a témákat, amit aztán ennyire részletesen tudnak visszaadni, és nem is az iskolai dolgokra gondolok, hanem pl. Erika prostituált lényére, meg az összes szexuális jellegű részre. Bár persze itt nem azt mondom, hogy annyira hihetetlen dolgokról írna, mert nem, mindannyian élünk, lélegzünk, szexelünk, ez így normális, csak maga a témaválasztás miértjére lennék kíváncsi, hogy mennyire jött közvetlen környezetből az ihlet vagy egésze távolról.

Meglehet megint feleslegesen töprengek ezen, de ez akkor is érdekes élmény volt, másfajta íze van egy kicsit egy olyan kortárs könyvnek, aminek a szerzőjével egy korú vagy és az egészben azt érzed, hogy körülötted játszódik és azt a köznyelvet használja, amit én is és jó ez. A következő lépés: Eloldozás.

"Van egy egyszerű megoldás, felelte Agács. Egyszerűen megpróbálhatnád megtartóztatni magad.
Micsoda? – néztem rá döbbenten. Te meg tudnád magad tartóztatni?
Ez volt ismeretségünk alatt a legszemélyesebb kérdés, amit feltettem neki. Nagy meglepetésemre válaszolt.
Az embernek egyszer el kell döntenie, hogy a vágyait hagyja megalázni, vagy saját magát."

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Jelenkor
A kiadás helye: Pécs
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 172 oldal
Ár: 2500,-
ISBN-szám: 978-963-676-502-6

Szécsi Noémi: Utolsó kentaur

2011-06-27T22:27:00.003+02:00

"- Milyen jó lenne, ha egyszer tényleg felrobbanna ez az egész!
- Mi? Egész Magyarország?
- Akár. De én Budapesttel is beérem."

Az a bajom ezzel a könyvvel, hogy a nagy igyekezet ellenére, hogy most majd egy új szemszögből látjuk magunkat és Budapestet, egy szörnyen mesterkélt és klisékkel teleszórt regény lett, ami pont ezek miatt elvesztette az eredetiségét. Na meg azt a pozícióját, amit azzal foglalt volna el, hogy az underground egy csoportját emelte volna a fénybe, a suhanó biciklis futárokat, akikről amúgy talán még nem született regény.

Részlet a fülszövegből: Bakunyin, Kropotkin, Mahno és Emma Goldman vörös lepelbe burkolják a Hősök terén álló emlékművet. A felvett nevek pesti fiatalokat takarnak; a város kapucnis, biciklis, a házak árnyékában suhanó alakjait. Korunk anarchistái ők – persze a maguk módján, mondhatnánk, hiszen lázadásuk furcsán kisszerű, céltalan, esélytelen. Vagy mégsem? Budapesten mozognak; biciklis futárként nyelik a port és a szmogot, kerülő utakat keresnek a dugókban, és a gyakran kilátástalannak tűnő életükben is. Tüntetésekre és romkocsmákba járnak, falják a várost, ahol valaminek végre történnie kéne, és ahol mára felvonult a teljes magyar lakosság: „legitimisták és kommunisták, szocialisták és keresztények, antikommunisták és hungaristák, melegek és mélymagyarok, paramagyarok és posztmagyarok, békepártiak és toleranciahívők.”.

A srácok egy idő után elvesztették az eredetiségüket, mert azzal semmi bajom nincs, hogy régi anarchisták után választanak maguknak álnevet, és léteznek a saját maguk buborékjában, azonban mikor az írónő rátér arra, hogy ki honnan is jött, akkor olyan, mintha egy kalapból húzná ki a sorsokat és a különböző tulajdonságokat, hogy aztán tényleg előforduljon minden, ami a rendszerváltás következtében a családoknak jutott, legyen az a társadalmi vagy politikai státusz meghatározása. Sajnos egy idő után már csak rajzfilmhősök, nem önálló, lélegző karakterek, akiket totálisan kiszolgáltatottnak érzek a felsőbb hatalmaknak (hasonlóan a mellékszereplőkhöz). Azt hiszem a cérna véglegesen Emma önsanyargatásánál szakadt el, mert tényleg van ez a típus és köztünk járnak, akiknek igazán csak egy jó nagy rázás kellene és helyrebillennének.

A körítése pedig az egésznek a mai Budapest bemutatása, minden tipikus viszontagságával együtt, de minden olyannak tűnt, mintha az írónő csak a Híradót nézte volna és az ott elhangzott sematikus mondatokból építkezett volna és ezek visszhangoznak végig. A stílus pedig nem igazán tetszett, szörnyen modorosnak hatott és tele volt felesleges részekkel, én tényleg nem tudom így utólag, hogy ezt mennyire gondolta komolyan, mert még szarkazmusnak is rossz. Az viszont pozitívum, hogy annak ellenére, hogy egyre inkább csóváltam a fejem, mégis érdekelt, hogy mi lesz a következő cselekedetük, merre sodródnak, mert a megfelelő tempóban pörög és ez azért kellett.

Sajnálom, hogy ennyire negatív lett az egész, mert amúgy amit legelőször olvastam Szécsi Noémitől, a Finnugor vámpír, arra a mai napig szívesen emlékszem vissza, eléggé ötletes és formabontó kis regény, meg amúgy jó, hogy sokféle stílusban és témában ír, nem ragadt le csak egynél, mint sokan mások, de ez most az én megítélésemben nem sikerült valami jól.

Nekem ennyi: 6/10

Kiadó: Ulpius-ház
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2009
A kötés típusa: fűzött
Oldalszám: 285 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-254-244-7

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim feltámadása

2011-06-20T07:36:00.002+02:00

Na erről a hatodik, befejező kötetről már igazán nem tudok sokat locsogni, csak teljessé akarom tenni a bejegyzés-sorozatot, mert aki eddig nem szerette, az nem itt fogja megszeretni, na meg akkor el sem jut ehhez a részig, akinek meg újdonság, az ugorjon vissza a Scott Pilgrim kivételes átlagéletéig.

Számomra pozitívum az egész sorozat alatt, hogy a grafika egységes és ugyanolyan színvonalú maradt, mert bár az O'Malley szemére vethető, hogy a történetvezetésben voltak apró süllyedések és kiugrások, de a rajz az végig szuper. A lelkesedés és a szórakoztatás igénye végig érezhető, az a cél, hogy Scottékat megszeresse a világ, (na meg azért magát Kanadát is) és ez szerintem sikerült, vagyis nálam 100% sikeres a küldetés teljesítése, sőt. Nagyon tetszett a sorozat humora és öniróniája is, az, hogy bár nyilván O'Malley is tobzódik a 21. században, de képes volt kívülről is rálátni az egészre és odacsapni egy-egy apró elejtett mondattal is, amin lehet, hogy sokan átsiklanak, de hát kell ez.

A hatodik részben már csak Gideon-nal történő összecsapás van hátra Ramona exei közül, aki egyben a legnagyobb hatalommal bíró és legveszedelmesebb ex. Ha lehet ilyet mondani egy vonalas rajzú fekete-fehér emberkére, hogy eszméletlenül szexi, akkor Gideon Graves nagyon az, mert persze imádom én Scott-ot, élőben inkább persze, hogy vele találkoznék (ja egyébként az egyik könyvtárban megláttam már a magyar Scott Pilgrimet, a srác köbö 90%-ban megtestesítette, csak fiatalabb volt :/), na de ábrándozni lehet. Gideon gonosz, mindent bevet, hogy megsemmisítse Scott-ot, aki persze az összecsapás előtt szenved még egy sort, ami érthető, hiszen Ramona otthagyta az ötödik kötet végén. Na de visszatér, sok az akció, mindenki küzd mindenkivel, Ramona sem tétlenkedik, aki mint női főhős, továbbra is kimagaslik (most itt meg O'Malley vagy a csaját vagy az álomnőjét rajzolta meg...), vannak kisebb váratlan fordulatok, na de azért a vége elképzelhető olvasatlanul is.

Az meg külön csemege volt, hogy három általam kedvelt magyar képregényrajzoló is lehetőséget kapott pár Scottos képkocka rajzolásához, amik a kötet végén kaptak helyet.
Lakatos Istvánban éreztem legkevésbé a lelkesedést, szeretem a rajzait, de Bryan Lee O'Malley-től elég távol áll és ez sajnos látszik is, olyan legyen valami mert muszáj, de semmi több, bár meg kell jegyeznem, hogy az Állattemetőt felülről ábrázoló képkockája tökéletes, abban érzem őt.
Gróf Balázsé olyan tényleg grófbalázsos lett, hadd ne magyarázzam tovább. :D
Csordás Dániel Nocturne c. kötetét olvastam már, na az is elég távol áll a szórakoztató könnyed kategóriától, mégis azt érzem az ő öt oldalát olvasva, hogy na igen, ez az, ez nagyon jól sikerült, ez tetszik a legjobban. Jó a témaválasztás, a megvalósítás és persze nem tagadom, hogy a Széchenyi tér miatt is elfogult vagyok, mert azért ez mégiscsak egy országos kiadásba került, be, ha meg ideveszem Grófot is, akkor Pécs az uralkodó. :)

Az előző Scott Pilgrim-kötetekről írt bejegyzéseim megtalálhatóak itt.

Az első képkockától kezdve imádtam, imádom és imádni is fogom, klassz mindegyiket a polcomon látni.

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: Scott Pilgrim's Finest Hour
Megjelenés: 2010
Fordító: Somogyi Péter
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborító
Oldalszám: 262 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 978-963-310-025-7

Böszörményi Gyula - Machó Zsófia: Ezopara 1. könyv

2011-06-17T13:08:00.001+02:00

Böszörményi Gyula gyerekregényeiből én már kimaradtam, pedig tutira olvastam volna, ha fiatalabb lennék, szóval először kb. 2 éve a Rémálom Könyvek-sorozatra kaptam fel a fejem, hogy ez valami nagyon egyedi és furcsa ifjúsági regény lehet, érdemes lenne beleolvasni, ami elmaradt azóta is, de tervben van még mindig. Aztán jött az újabb fekete-regénysorozat, az Ezopara, ami jelenleg a harmadik köteténél tart és csak annyi volt meg belőle, hogy fura valami, ezoterikus parafrásszal meg Kispál- és Kiscsillag-számokkal és nem nagyon tudtam hova rakni, hogy pl. mennyire vegyem komolyan.

Fülszöveg: Azt gondolod, hogy manapság már soha, sehol, semmilyen körülmények között sem találhatsz igazi csodákra?
Ez a történet hat (három lány és három fiú) tökéletesen átlagos fővárosi fiatalról szól, akik pontosan ugyanezt gondolják, míg egy nap gyászkeretes levelet nem kapnak.
Szebi, Hanne, Spangli, Berke, Oberon és Anett egy olyan ember temetésén ismerkednek össze, akiről ők maguk még soha életükben nem hallottak, s akiről hamarosan az is kiderül, hogy talán nem is annyira halott, mint hitték.
A hat srác hatféleképpen viszonyul az élethez, így az egyikükben akár magunkra is ismerhetünk, s aztán velük együtt törhet ki rajtunk az Ezo(terikus) Para(frász)!
Nyomozás Lovasi-dalokkal a varázslat és valóság határmezsgyéjén.

A három lányhoz és három fiúhoz arcok is vannak társítva, minden fejezetcímnél ott van a képe annak, aki éppen elmeséli a történetet, amit nagyon jó ötletnek tartok, hiszen így megvan annak az illúziója, hogy mindez igaz történet, nem csak mese. A könyv impresszumában pedig írták, hogy mindez először az e-regeny.hu-n jelent meg, ott pedig még több kép van az egyes szereplőkről, meg kiegészítők is a történethez, szóval jó kis koncepció ez. Nem mindegyiküket éreztem eltaláltnak, Anett és Oberon az, akiket kicsit túlzásnak éreztem, tulajdonságokban és beszédstílusban egyaránt, Bereniké és Szebi szimpatikusak voltak, még ők beszéltek a leginkább úgy, mint én, Hanne németes magyarját nem nagyon tudtam megszokni, Spangli meg az a típus, akit messziről elkerülök. :D

Az tény, hogy ennél vegyesebb társaságot nehezen tudott volna alkotni az író(k), az már magában érdekes, hogy mit kezd egymással hat ennyire különböző kamasz, a történet meg izgalmas és élvezhető végig, tudom, közhely, de olyan volt kicsit, mintha én lettem volna a hetedik a bandában. :) Csömör Zoltán halott vagy sem, kik az árnyalakok, ki szórakozik, vagy van-e egyáltalán móka, és mindez a hétköznapi Budapest utcáin játszódik, néha megszólal az Örökre szívembe zártalak, ami szívcsücsök, úgyhogy nekem ez a része is nagyon tetszett a regénynek, hogy összefonódott a zenével.

Nos, szóval vannak klasszikus ifjúsági regények, ez nem az, a magyar piacon igenis újítónak számít (szerintem), szerkezetében, merészségében, laza hangvételében, amit jobban kellene terjeszteni és népszerűsíteni. Azt az egyet sajnálom, hogy annyira félbe lett vágva az első kötet, hogy nagyon a másodikért kiált, hogy minél hamarabb!

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Pongrác Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: füles kartonált
Oldalszám: 186 oldal
Ár: 2900,-
ISBN-szám: 978-963-88811-3-7

1

2011-06-16T19:42:00.006+02:00

Nem, most nem erről a filmről van szó, amit amúgy nézzetek meg, hanem, hogy pontosan egy éve startoltam ezen a napon, az első könyves bejegyzésem pedig egy nap múlva következett, Békés Pál Lakótelepi mítoszok c. könyvéről.

A bejegyzések, amik termelődhetnének már ezerrel, piszkozat formájában várakoznak egyelőre, de nem sokáig, mert bár az utóbbi pár napban nem tudtam őket megírni, mert pl. itt voltam: K2 (csak röviden), utaztunk, előadtunk, élveztük (többnyire), utaztunk és most itt vagyok. Szeretnék statisztikákat csinálni, majd lesz is, addig is itt ez a szép torta, egy ilyet szívesen elfogadnék, vagy bármit, ami baglyos.

Neil Gaiman: Sosehol

2011-06-11T14:03:00.002+02:00

Esemény: második próbálkozás Gaiman tündérmeséivel, az első is felemásra sikerült, na ez meg egyértelműen nem jött be. (Halk megjegyzés: a Sandman persze más kategória, az öt csillagos.) Alapjában véve arra voltam kíváncsi, hogy a Lenti Londont hogyan fogja felépíteni az író, milyen lényekkel és mennyire lesz a valóságtól elrugaszkodott, de ennél még A temető könyve is jobban magával ragadott, olvastam én, olvastam, mert eszembe sem jutott félbe hagyni, de az egészben nem éreztem a lelket, azt, hogy konkrét karakterek lennének, akik valamit valamiért csinálnak, van fejlődésük és igazi érzelmeik.

Fülszöveg: Richard Mayhew egy fiatal üzletember jó úton a fényes karrier, szép feleség és kellemes élet felé… ami mind semmivé lesz, amikor egy bajba jutott lány segítségére siet. Jótette jutalmául a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. Különös társaságba csöppen: Ajtó – a lány, akin segített – nemesi származású és szülei gyilkosát keresi; de Carabas márki kétes szívességeket behajtva éli még kétesebb életét; Vadász a világ legnagyobb szörnyeit hajszolja.
A csatornák és metróalagutak labirintusában velük kell boldogulnia Richardnak, hogy segíthessen másokon és így segíthessen magán is. Vajon megleli-e azt az életet, amelyet már jóval korábban elveszített, mint hitte?

Vandemar és Croup egyszerűen röhejes klisék, idegesítő volt mindkettő, külsőleg-belsőleg ennél tipikusabbak már nem is lehettek volna. Richard-nak sem volt túl sok igazi megmozdulása, pedig elméletileg ő a főhős, akivel együtt kellene, hogy dobbanjon a szívem, de ez sem jött össze. Mondjuk az tény, hogy volt egy-két erősebb jelenete, amik nagyon tetszettek (pl. metrós), de ez kevés. A mellékszereplők sem bűvöltek el, még Lamia, a Bársony volt az, aki bármennyi misztikumot is tudott hozni, de persze ő is tipikus volt, tudom, de őt még izgalmasnak tartottam. Tudom jól, hogy Ajtót lehetne nagyon szeretni, ő az aki ilyen szerepkörbe van szánva, de ő is halovány volt. Az egész halovány volt, pedig amúgy érdekes felvetés a Lenti London léte, de a helyszínek megvalósításában sem éreztem semmi eredetiséget és a történet is az a sima egyenes vonalú, ah, nem nyavalygok tovább, abbahagyom, ez nem az én könyvem volt.

Nekem ennyi: 6/10

Eredeti cím: Neverwhere
Megjelenés: 1996 (?)
Fordító: Pék Zoltán
Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2008
A kötés típusa: papírborítós fűzött
Oldalszám: 269 oldal
Ár: 2480,-
ISBN-szám: 978-963-986-807-6

Felvidéki Miklós: Némajáték

2011-06-07T19:30:00.000+02:00

Mikor anno a Képregényfesztivál újdonságait nézegettem a neten, ez a történet azonnal felkeltette az érdeklődésemet, egyrészt mert kíváncsi vagyok a magyar képregényesekre, másrészt a pantomimes figurája is bejött. Egy félóra a Központi Böngészdéjében és bár a pantomimes figurája továbbra is jó, maga a kötet már nem annyira nyerte el a tetszésemet.

Fülszöveg: Négy fiatal képregényrajongó úgy dönt, hogy megteremtik álmaik hősét: a fehérre mázolt arcú, néma pantomimest, akinek vészhelyzetben minden ötlete valósággá válik. Ám felbukkan valaki, aki szerint ez a játék túl veszélyes, ezért elhatározza, hogy véget vet neki.

Vajon sikerül győzedelmeskednie a pusztításnak a teremtő képzelet felett?

Felvidéki Miklós a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakos hallgatója, a Magyar Képregény Akadémia tagja. Munkáival 17 évesen díjat nyert a Fumetto nemzetközi képregényfesztiválon, azóta pedig már több hazai elismerést is begyűjtött. A Noname és A fiú, akit Zsuzsinak hívtak szerzője most jelentkezik először önálló kötettel.

Talán a feléig nem is volt vele bajom, a geekek összegyűlnek a Képregénybörzén, eszmét cserélnek, hogy ki szerint mi a fontos egy képregényben, mire vevő az olvasó, aztán csatlakozik egy csaj is és elkezdik a Pantomimes történetét, mindig kicsit alakul, közben ide-oda kapcsolgatunk, ugye ezek alapján két fő szál van: a Pantomimes és a négy képregényes, na meg belép kicsit Oszvald is, a műkritikus, aki aztán Pantomimes ellenfelévé válik.

Tehát a képregényelméleti fejtegetések jók, a grafika azonban nekem nem jött be, kezdetlegesnek, vázlatosnak tűnt, mint ami nincs még befejezve, hanem csak skicc, persze tudom, hogy nem, ez Felvidéki stílusa, na de ízlések és pofonok. Akkor forgattam igazán csak a szememet, mikor Pantomimes a boltban vásárol és akkor egyszer csak megjelennek a pesti underground-arcok, és ez még jól a szánkba is van rágva, mint valami abszolút gagyi klisé, hogy tényleg már csak ez hiányzott és a karakterek is rendkívül tipikusak. Nem tudom mennyire akart ez az egész a képregény műfaja előtti tisztelgés mellett ironikus is lenni, egyszerűen nem vagyok képes józanul megítélni, mindenesetre tetszik a lelkesedés, de azért ez még nem az igazi.

Interjú a szerzővel itt és egy alapos elemzés itt.

Nekem ennyi: 6/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: kartonált
Oldalszám: 112 oldal
Ár: 2490,-
ISBN-szám: 978-963-310-049-3

Alessandro Baricco: Selyem

2011-06-04T10:18:00.003+02:00

Emlékszem mikor tavaly tavasszal elkezdtem Baricco-könyveket olvasni, ezt pl. az egyik kertvárosi helyijáraton két fordulóban sikerült, akkor a Selyem valami elképesztő módon lenyűgözött a maga rövidségével, stilizáltságával, ám mégis rendkívül érzelem-gazdagnak éreztem. Nemrégiben újraolvastam és bár még mindig egy csodálatos történetnek gondolom, valami hibádzik egy nagyon-nagyon picit, szinte alig észrevehetően. Nem is tudom megmagyarázni, meglehet más érzelmi állapotban vagyok én is, és amiatt hat rám másképp, de ettől függetlenül továbbra is tartja magát szorosan a Tengeróceán mögött.

Az író szavai: "Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautomatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának."

"Egyébként azok közé tartozott, akik életüknek tanúi szeretnek lenni, s helytelennek tartanak minden arra irányuló igyekezetet, hogy életüket éljék.
Talán kitűnik majd, hogy sorsukat oly módon szemlélik, ahogyan az emberek többsége egy esős napot szemlél."

Hervé Joncour egy fiatal francia kereskedő, akinek nem szokványos munkája abból áll, hogy idegen országokba utazik abból a célból, hogy selyemhernyó petéket vegyen, majd hazatérve városába eladja őket a helyi iparosoknak. Ám egy váratlan és pusztító járványnak köszönhetően a legtávolabbi utazására vállalkozik, Japán egyik eldugott szegletéből kell hoznia egészséges petéket, hogy a gyárak fent maradhassanak és a város se menjen tönkre. Elutazik Japánba, az Európától annyira különböző országba és ott kezdődik az, ami megváltoztatja Hervé-t.

A (kis)regény nincs 100 oldal, ami van, az is szellős, hiszen 65 kisebb fejezetre van leosztva és az egész annyira Bariccos, hogy nehéz is megmagyarázni, de ez az író nagyon tud valamit, hogy mivel tegye önmagát egyedivé és utánozhatatlanná. Nem használ terjengős leírásokat sem a tájról, sem az emberekről, csak néhány fontosabb adatot, ám az mégis elég ahhoz, hogy összeszoruljon a szívünk és én sokszor csak nagyokat sóhajtottam.

Nekem ennyi: 9/10

Eredeti cím: Seta (Silk)
Megjelenés: 1996
Fordító: Székely Éva
Kiadó: Helikon
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborítós puhakötés
Oldalszám: 98 oldal
Ár: 1790,-
ISBN-szám: 978-963-227-278-8

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen

2011-05-30T15:05:00.002+02:00

A könyv megjelent már 2010 végén, el is olvasták többen újdonság állapotában is (pl. itt is, meg itt is, azonban most tavasz közepén lett nagyon felkapott a könyv, ha emlékezetem nem csal, ez nagyban @entropic olvasásának is köszönhető, aki egy nagyon jó kis blogbejegyzést írt róla, volt pár vita meg felemás értékelés és most már a molyon esemény is kapcsolódik hozzá, ami nem sok hasonló kaliberű történettel esik meg.
Sokan szidták, hogy fű de sok erőszak és szex, mások dicsérték, hogy mennyire szép és szerelmes meg kalandos meg minden ami kell, én meg egyszerűen csak kíváncsi lettem, hogy mi is az igazság, legalábbis számomra. Kihívás volt a 900 oldal miatt is, hiszen nem szívszerelemből bevállalni ennyit, még ha könnyen is olvasható, kockázatos, még Anna Gavalda Vigaszágának sem álltam neki, mert ezekre idő kell, odafigyelős idő. Végül az eredmény az lett, hogy egy hónap alatt olvastam el, volt benne egy-két hét, amikor egyáltalán nem nyúltam hozzá, mert nem volt hozzá kedvem, de aztán újra ráhangolódtam és nem volt rossz.

Részlet a fülszövegből: 1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen "sassenach" lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön...Urunk 1743. évében.
Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet...továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.

Nem volt különösebb gondom a könyvvel, sem történetvezetésileg, sem a szereplőkkel, mondjuk Jamie-be nem zúgtam bele, annyira nem is éreztem, hogy az írónő minden egyes szavával azt szeretné kifejezni, hogy mennyire isteni pasi, vagy nekem nem jött át, nem is tudom mikor szerelmesedtem bele regényhősbe igazán (megnéztem az idei olvasmányaimat, januárban volt ilyen, Tejdzsi A csendmadárból). Azt meg egyáltalán nem gondolom, hogy sok lett volna benne az erőszak és a szex, mert hát most komolyan gondolja valaki, hogy az utóbbi sok volt? Nem akarok senkit sem megbántani, ez csak az én véleményem és ~~értékrendem~~, biztos vannak konzervatívabb olvasók, na de a kaland és szenvedély sok egyéb szabályt felül ír. :)

Nem akarom most mindegyik szereplőt kielemezni, van belőlük sok, kedvencem nem lett, bár még Geilie Duncan-re mondanám, hogy valahonnan eljutott valahová, meg sok helyszín, ilyen-olyan vár, akció és ellenség tonnaszám, egyszerűen a maga kis kategóriájában kellemes kis olvasmány, van kaland, románc, elvágyódás a régi korba a gépuralta világból, ezzel is biztosan nagyon sok nőnél betalált, volt, hogy jólesett, máskor komolyabb olvasmányra vágytam, ami valóban érzelmeket kelt bennem, mert eksztatikus élményt nem okozott, a kommersz történelmi romantikus nem az én asztalom, de nem bántam meg, hogy elolvastam.

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: Outlander
Megjelenés: 1991
Fordító: Farkas Veronika
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
A kiadás helye: Szeged
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós
Oldalszám: 912 oldal
Ár: 3490,-
ISBN-szám: 978-963-245-186-2

Bill Willingham: Fabulák - Legendák száműzetésben

2011-05-25T22:38:00.000+02:00

Abszolút ismeretlen volt számomra ez a koncepció, és maga a kitalálója, Bill Willingham is, bár ahogy utánanéztem a pasinak, kiderült, hogy nem amatőr és a Fables nevezetű képregénysorozat is 2002 óta fut az Egyesült Államokban. Újraértelmezett és modernizált mesehősök, akik egy krimi kellős közepébe csöppentek.

Részlet a fülszövegből: Képzeljük el, hogy a mesefigurák itt élnek köztünk, emberek között. Lakóhelyük New Yorkban van, és oly ügyesen álcázzák magukat, hogy a „mondénok” általában tudomást sem vesznek létezésükről – csakhogy most gyilkosság történt Mesevárosban. Az áldozat Hó Fehérke testvére, Rózsa Piros. A polgármester, a mindig elfoglalt Burkus király, Ordas Farkas rendőrfőnököt bízza meg a nyomozás vezetésével. A szokatlan gyanúsítottak közül vajon ki lehet a tettes? Kékszakáll? Az Álmok Hercege? A titokzatos Ellenlábas, aki elől évszázadokkal ezelőtt elmenekültek a Fabulák Meseföldről? Netán Jankó, aki felfedezte a véres helyszínt?

Egészen mókás volt olvasni ezt a történetet, azon felül, hogy próbáltam én is összerakni a kockákat, ami krimihez nem szokott fejemmel nem sikerült persze, de a legjobb az egészben mégis az volt, hogy nem Jennifer, Mandy vagy Robert volt a főszereplő, hanem olyanok, akiket ismerünk már máshonnan. A fülszövegben említetteken kívül felbukkan még Pinokkió, Hamupipőke, Szépség, Szörnyeteg és Békaherceg is, és baromira tetszett, hogy Willingham nem feltétlen bánt velük kesztyűs kézzel, igenis rámutatott a negatív dolgokra, hogy mi az árnyoldala pl. Szépségnek lenni, voltak piszkálódások és odamondogatások egymásnak. Személyes kedvencem Álmok Hercege volt, aki igazi playboy és Kékszakáll, aki bármennyire is nem az én típusom, azért nagyon hozta a Férfit, akihez nem feltétlen ment hozzá annyi nő (a sorsuk már más kérdés). Jók voltak a rajzok, tetszik ez a stílus, néha kicsit halvány volt a színezés, de összességében nem volt probléma, az érzelmeket is egyértelműen fel lehetett fedezni az arcokon, na meg a feszültségkeltéssel sem volt probléma.

Biztos van olyan, akinek ez olcsó húzásnak tűnik és egy vállrándítással elintézi, hogy már önálló karaktereket sem volt képes létrehozni Willingham, szerintem ez igenis klassz és szórakoztató volt. Úgy hallottam, hogy sajnos a sorozat többi része nem valószínű, hogy meg fog jelenni magyarul, úgyhogy marad az angol, de abból van bőven.

Nekem ennyi: 9/10

Eredeti cím: Fables
Megjelenés: 2002
Fordító: Bárány Ferenc
Kiadó: Képes Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2008
A kötés típusa: papírborítós, de képregényhez illő fényes, minőségi
Oldalszám: 120 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-9833-06-7

Agota Kristof: Trilógia

2011-05-21T23:33:00.001+02:00

Az elmúlt évben kezdtem el olvasni az írónő munkáit, sorra került már a Tegnap, Az analfabéta, a Mindegy c. kötet és tavaly nyár végén A Nagy Füzet is, ami anno 1989-ben jelent meg a Magvető Rakéta Regénytár sorozatában. Ezekről majdnem mind írtam is itt a blogon, lásd itt, és már csak a Trilógia volt vissza. Utoljára, mert ez a legnagyobb hangvételű, a legnehezebb talán és mint kiderült a legösszetettebb is. Többek között azt szeretem Agota Kristofban, hogy mindig meg tud lepni, olyan csavarokat épít a történetbe, hogy egyfolytában leesik az állam vagy épp elszorul a szívem, így lelkileg is elég megterhelő és felzaklat folyamatosan. Szóval aki nem szereti saját magát felzaklatni, az egy könyvét se vegye a kezébe, a másik tábor tegye meg.

Ez nem az a könyv, amit túl akarnék magyarázni, megteszik ezt mások helyettem a neten, felesleges lenne leírni, hogy melyik részben mi történik, ki a főszereplő, akit érdekel, azt érje meglepetés teljes mértékben. Az azonban azért fontos, hogy ahogy a címből is kitűnik, három részből tevődik össze a könyv: A Nagy Füzet, A Bizonyíték és A Harmadik Hazugság, az első önállóan is megállja a helyét, kerek lezárt egész, de azért jó, hogy az évek során megszületett a másik kettő is, mert így nagy igazán a katarzis. Azért itt a Palatinus-féle kiadás fülszövege azoknak, akik mégis szeretnének valami kerek egészet és hivatalosan megfogalmazott dolgot olvasni a könyvről, íme itt van:

Fülszöveg: A magyar származású, Svájcban élő szerző messziről pillant vissza a hazai történelmi tájra, melynek nyugtalanító díszletei között megdöbbenten cudar körülmények között cseperedik két gyerek - talán éppen ő és testvére irodalmi másai. A felzaklatóan nyers, ugyanakkor lenyűgözően őszinte történet azt kutatja, vajon csírázhat-e emberség a történelem által végletesen embertelen létformába lökött szereplőkben, akiket elszakít egymástól a magyar forradalom, és csak felnőttként találnak újra egymásra. A közben eltelt évek során groteszk, keserű szerelmek, súlyos megpróbáltatások révén sodródnak sorsuk beteljesedése felé. Agota Kristof, azaz Kristóf Ágota szenvtelenül kimért, mondhatni férfiasan szikár prózanyelven megszólaló könyve tíz évvel ezelőtti megjelenésekor kisebbfajta irodalmi szenzációt keltett. A kötet hetek alatt elfogyott, és néhány hónap múltán már készült a színházi változat. Azóta számos magyar és külföldi társulat állította színpadra komoly sikerrel ezt a megrázó, olykor szívfacsaró művet, mely az ezredforduló emigráns irodalmának talán legkiemelkedőbb írása.

Három dolog:
Nem lehet kapni a kötetet, több másikat sem, ami szégyen, hiszen 2011-ben megkapta az írónő a Kossuth-díjat, minimum addigra vagy a Könyvhétre ki kellett volna dobnia újra a Magvetőnek vagy a Palatinusnak, akiknél a jogok vannak. (vannak egyáltalán momentán valakinél?)
Olvassátok el, ha nem szépet és örömködőset akartok olvasni, hanem valamit, ami kegyetlenül őszinte és fájdalmas.
Okvetlenül szükséges.

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti címek és megjelenések:
Le grand cahier / The Notebook (1986)
La Preuve / The Proof (1988)
Le Troisième mensonge / The Third Lie (1991)
Fordító: Bognár Róbert
Kiadó: Magvető
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1996
A kötés típusa: védőborítós keménykötés
Oldalszám: 452
Ár: 990,-
ISBN-szám: 963-14-2051-5

Könyvhét elé, mintha egy nagy táska pénzem lenne

2011-05-17T15:04:00.005+02:00

Tavaly foglalkoztam először komolyabban a Könyvhéttel, hogy tényleg átböngésztem az újdonságok listáját, válogattam róla meg még el is mentem és dedikáltattam, nos, ezt idén is így tervezem, bár a hivatalos kiadvány még nincs kész, azért a kiadók honlapját nézegetem. Időben kicsit elcsúsztam, így a következők között lesznek olyanok, amik megjelentek már április elején, nem baj, az újdonság-érzet nálam emiatt ugyanúgy megvan. Szóval majd ügyeskedem a pénzzel, meg ápolom a kapcsolataimat.

Magvető Kiadó link

Tóth Krisztina: Pixel / 168 oldal, 2490,-

Erre vagyok a leginkább kíváncsi, a Vonalkód nagy kedvenc lett, a Hazaviszlek, jó? is tetszett, sőt még a verseivel is megismerkedtem a Porhó c. kötetben.

Ismertető: Napjaink egyik legolvasottabb írónőjének új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és nagyon is élő szövegtestet.

Körkép 2011, vál. és szerk.: Sárközy Bence / 276 oldal, 2890,-

A 2010-eset már olvastam, voltak benne nagyon jó és kevésbé jó kisprózai alkotások is, ha ez idén is így lesz, akkor nem panaszkodom, huszonkettő kortárs szerző úgysem tetszhet egyformán.
Hasonló kiadvány lesz még a versek szerelmeseinek a Szép versek 2011 (248 oldal, 2890,-) és a Rivalda 2011 (496 oldal, 2890,-), ami azt hiszem új koncepció és öt 2010-es bemutatású színdarabot fog tartalmazni. (u.i.: nem új koncepció)

Május végén várhatók. További újdonságok a kiadó honlapján, mert hát lesz még persze az ismert nagy íróktól könyv (Spiró György, Parti Nagy Lajos, Garaczi László), a fiatal költők közül verseskötete jelenik meg pl. Babiczky Tibornak és Varga Mátyásnak.

Európa Kiadó link

Az ő kínálatukból most nem fogott meg semmi sem, ellenben észrevettem bő egy hónapos csúszással, hogy a Modern Könyvtár sorozat design-ja megújult és három új kötet jelent meg, amikből kettő még érdekelne is.

Silvia Avallone: Acél / 504 oldal, 2900,-

Ismertető: A színhely az Elba szigetére néző, toscanai Piombino. Ennek a tengerparti városnak azonban nem sok köze van a „sole mió”-s Itáliához. A helyi iparnegyedben vagyunk, ahol nyáron a bénító forróság, télen pedig a kongó üresség és a szitáló eső miatt bágyadt unalom az élet. Az itt élők hozzászürkültek a környezetüket uraló acélművekhez, a lerobbant bérházrengeteghez, a koszos és olajos tengerparthoz. Az agyonhajszolt apák és a drogmámorba menekülő nagyfiúk az acélgyárban dolgoznak, az asszonyok pedig harmincévesen már püffedt lábbal, fásultan végzik a háztartási teendőket.

A két főszereplő kamasz lány, Anna és Francesca, mégis úgy érzi: csupa ígéret az élet, övék a világ. A végtelen boldogsághoz már csak az kell, hogy betöltsék a tizennégyet, részt vehessenek a nyári ünnepen, megismerjék a testi szerelmet, és eljussanak a napfényben fürdő szemközti szigetre. Lehet-e ez a kiút sivár valóságukból?

Kamaszregénynél jóval több: lebilincselő sodrású, váratlan fordulatokban és erotikus intermezzókban, miniatűrszerű pontossággal kidolgozott jellemrajzokban gazdag, eleven lüktetésű mű az Acél. Egy kiábrándult új korosztály szigorú látlelete Itália sötétebbik feléről.

Will Self: Dorian. Szövegmás / 368 oldal, 2500,-

Na ez meg asszem megint az az eset, mint a Jane Austen meggyalázása volt, csak most Oscar Wilde került sorra, de ettől függetlenül én kíváncsi vagyok rá és lehet, hogy könyvtárból megszerzem majd.

Ismertető: Londonban vagyunk, a szexuális forradalom utáni, de még az AIDS-járvány előtti lázas, féktelen világban, egy új homoszexuális szubkultúra születésének idején. Henry Wotton, a kábítószerfüggő arisztokrata és barátja, Baz Hallward konceptualista művész 1981-ben ismerkedik meg Dorian Grayjel, egy tökéletes testű, még romlatlan fiatalemberrel. És mindketten rögtön beleszeretnek.

Baz videoinstallációban örökíti meg Dorian szépségét, s hogy mi történik aztán Doriannel és a videokazettákba zárt képmásával, azt könnyű kitalálni… A Dorian ugyanis pontosan követi Oscar Wilde klasszikus regényének cselekményét; ám miközben Will Self valósággal versenyre kel nagy elődjével, s az angol nyelv egyik mai nagymestereként létrehozza ezt a bravúros „szövegmást” vagy „imitációt”, mégis mindegyre meghökkenti az olvasót: az ő Dorianjének története mocskos, kegyetlen, visszataszító, vértől és egyéb nedvektől lucskos, rothadó testektől bűzlő… és mégis lenyűgözően vonzó és művészi.

Will Self Oscar Wilde-imitációja egyes kritikusok szerint blaszfémia, egy finom klasszikus regény meggyalázása, mások szerint az angol irodalom egyik legnagyobb mai zsenijének maradandó alkotása.

Guillermo Martínez: Luciana B. lassú halála / 196 oldal, 2600,-

Ez az itt bemutatott Európás könyvek közül a legrégebbi, de ettől függetlenül ezt tartom a legérdekesebbnek.

Ismertető: Tíz évvel ezelőtt Luciana sugárzó szépségű fiatal lány volt – most csak árnyéka önmagának: örökös rettegésben él, mióta meghalt a szerelme, majd őrjítő véletlenek sorozata kezdte elpusztítani mindazokat, akik közel állnak hozzá. Egyre erősödik benne a gyanú, hogy módszeres bosszú áldozata: egyszer durván megsértette Klostert, a híres írót, akinek a gépírónője volt, s aki azóta ördögi ügyességgel álcázza véletlennek a gyilkosságait.

Kétségbeesésében Luciana az egyetlen emberhez fordul, aki megoldhatja a rejtélyt, behatolhat Kloster elméjének és műveinek baljós univerzumába, hogy megtalálja a bizonyítékokat, melyekkel leleplezhetik őt – s talán még megmenthetik Luciana húgát, aki most Kloster, az író rajongója, s a szörnyű logika szerint a következő áldozat lenne…

Nyitott Könyvműhely link

Margaux Fragoso: Csak ha te is akarod / 410 oldal, 3490,- / előrendelhető link

Nem lennék képes végigolvasni, sőt azt hiszem el sem kezdeni, de tudom, hogy vannak akik bírják gyomorral az ilyen történeteket, és amúgy érdekes is, de ez már túl nagy korkülönbség nekem.

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim feltámadása / 270 oldal, 1990,- / megjelent már a Képregényfesztiválra link

Felvidéki Miklós: Némajáték / 112 oldal, 2490,- / megjelent már a Képregényfesztiválra link

Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei

2011-05-15T19:03:00.000+02:00

Visszatérés a gyökerekhez, ugyanis olvastam én már sokféle vámpíros történetet (Anita Blake, True Blood, Twilight, Anne Rice), nézek/néztem én sokféle vámpíros sorozatot (Being Human, True Blood, The Vampire Diaries, Moonlight, Buffy, Angel), a filmeket már hadd ne soroljam fel, így épp itt volt az ideje, hogy elolvassam végre az eredetit, Bram Stoker 1897-ben írt meséjét Drakula gróf válogatott rémtetteiről. Évek óta megvan az Ulpiusos kiadás, aztán úgy két éve egy könyvtári kiárusításon rábukkantan a zsebkiadványra is, pici könyv, nem hagyhattam ott Lugosi Bélával a borítón.

A történetmesélés módja naplóformájú, négy-öt ember feljegyzéseiből ismerjük meg az eseményeket, így mindig van egy E/1-ben beszélő személy, ami jó, mert közelibbé teszi az eseményeket.
A regény kezdetekor egy fiatal angol ügyvéd, Jonathan Harker érkezik a zord Erdélybe, hogy egy bizonyos Drakula gróffal beszéljen annak leendő angliai ingatlanjáról, az utazás elhúzódik, a furcsaságok sűrűsödnek, Jonathan félelme egyre nagyobb. Várja őt otthon Mina Murray, a leendő menyasszonya, aki sok időt tölt barátnőjével, Lucy Westenrával. Mindkettejük gondolatai a házasodás körül forognak, több kérő is van, akik aztán visszatérnek a történetbe, a jó öreg és szintén több helyről ismert Van Helsing professzorral együtt.

Így 2011-ben olvasva ezt, amikor is sajnos jobban hozzá vagyunk szokva az erőszakhoz, illetve a tűréshatárunk is kitágult, kissé mosolygásra késztet, hogy anno a 19. század végén mi számított horrornak, mit lehetett eladni ilyen címszó alatt, bár lehet, hogy jobb volt nekik ártatlanul élni és egy-egy üvöltő farkastól megijedni. Egyértelműen az első 67 oldalt tartom a mű legizgalmasabb részének, amikor Jonathan még Erdélyben van, az az, amelyik tényleg öt csillagosan van megírva, hiába utána kezdődnek az igazán nagy dolgok, de Jonathan Harker naplója a konkrét dolgok nélkülözésével, de sejtetéssel igazán izgalmas volt számomra. A második felétől azért nekem kicsit már vontatottá vált, túl elnyújtottá, bár lehet, hogy csak én nem értékelem eléggé a késleltetést és vagyok túl pörgős, de ettől függetlenül elismerésem Stoker-nek.

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: Dracula
Megjelenés: 1897
Fordító: Bartos Tibor
Kiadó: Árkádia
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1985
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 291
Ár: 500,- > akció nélküli ár a regikonyvek.hu-n
ISBN-szám: 963-307-070-8

Victor Vasarely bűvöletében

2011-05-10T08:02:00.000+02:00

Egy kis prezentáció kapcsán mélyedtem el jobban a témában, na persze még mindig a felszínen kapirgálva, mivel a pécsi Vasarely Múzeumról kellett előadnom valamit, amibe persze beletartozott magának a művésznek is a bemutatása. A Taschen-könyv a kezdetektől alapnak számított, hogy mindenképpen el fogom olvasni, ehhez képest ennek az anyaga került bele legkevésbé, mégpedig olyan szinten, hogy jóval a leadása után olvastam csak el.

Magáról a múzeumról nehezebb volt összeszedni az infókat, olyanokat, amik érdemlegesek is, a folyóiratcikkek, internetes cikkek mellett mindenképpen nagy segítség volt az alábbi két könyv:

Aknai Tamás – Sárkány József (szerk.): Vasarely Múzeum

Ebben azt szerettem azon kívül, hogy A/4-es formátumú, hogy Vasarely saját szavai is szerepeltek benne a művészetéről na meg két tanulmány a téma két kiváló szakértőjétől, ami sokat segített a művészetének megértésében, hogy ne csak hipnotikus vonalakat lásson az ember. Tartalmazza továbbá a pécsi kiállítás állandó anyagát, jó nagyban és színesben, szóval ez minőségi, kár, hogy nem beszerezhető, mivel anno múzeumi kiadvány volt, kis példányszámban.
(Pécs: Janus Pannonius Múzeum, 2000)

Prosek Zoltán (szerk.): Victor Vasarely

Hasonlóan jó a pécsi kiadványhoz, csak ezt a Paksi Képtár készítette a vendégkiállítás kísérőalbumaként. Pozitív a kétnyelvűség (magyar-angol kéthasábos megoldás), negatívum viszont egy-két fekete-fehér fotó, szövegében szinte ugyanaz, mint a pécsi kiadvány.

(Paks: Paksi Képtár, 2008)

Magdalena Holzhey: Victor Vasarely

Hű, ez volt az eddigiek közül a legszakmaibb, Holzhey igazán belement az elméleti háttérbe, ami nem baj, csak egy hétköznapi olvasónak, aki nem szakember, kicsit nehezebb megérteni, de megéri a fáradtságot. :)
Igényes volt továbbá a képek válogatása, és az életrajz sem volt száraz.

(Köln : Taschen; Budapest : Vince K. [2005])

Vettem továbbá két könyvet, amik még csak most fognak következni (valamikor), szerintem ezeket is érdemes elolvasnia annak, akit érdekel az op art, vagy csak maga Victor Vasarely.

Victor Vasarely: Színes város

Tartalom: A szociális művészet nem csak egy festmény a forradalmak nagyjairól vagy a munkásosztály diadaláról,hanem egy hatalmas újszerű akció:az ihlet és a tudomány, a kézügyesség és a technológia szövetkezve kreálják a tökéletes"sokszorosítottakat"az egyén számára,és építik a „színes várost” a közösség örömére.
(Budapest: Gondolat, 1983)

Jean-Louis Ferrier: Négyszemközt Victor Vasarelyvel

(Budapest: Corvina, 1982)
Na ennek a címe azt hiszem mindent elárul. ;)

Farkas Péter: Johanna

2011-05-08T12:27:00.001+02:00

Sajnos a magyar szerzők könyvei sokszor háttérbe szorulnak, pedig azért szerepel jó néhány a várólistámon, de az újdonságok közt böngészve örülök, hogy rábukkantam erre a könyvre és végül elolvastam.
A kerettörténetet Őrült Johanna spanyol királynő esete adja, aki egészen fiatalon ment hozzá a férjéhez, akit még harminc éves kora előtt elragadott egy gyors lefolyású halálos betegség, és ezt valahogy nem tudta a helyén kezelni, bár amúgy egész élete nem volt éppen szeretetteljesnek mondható, ahogy az a királyi családoknál szokás volt, főleg a 15. század végén. Johanna nem engedte meg eltemettetni a férjét, hanem hétszáznyolcvanhat napon keresztül bolyongott a holttestet rejtő koporsóval, majd saját gyermekei bezáratták a várba és az egyik toronyban raboskodott további negyvenhat évet, míg el nem hunyt.

Valószínűleg amiatt fogott meg elsőre ez a történet, hogy egyrészt borzalmasnak tűnik ilyeneket átélni, egy nő tébolya, amit egy férfi vált ki, és gyakorlatilag emberi méltóságától megfosztva tengődik több mint negyven évig át, nem egyszerű. Egyrészt nem fest túl szép képet a középkori királyi házakról, hogy milyenek voltak családon belüli kapcsolatok (egyenlő a nullával), na de persze sajnos nem csak ennyire szűken lehet értelmezni ezt az egészet, hanem magára az emberiségre is, hiszen mindenhol előfordulnak hasonló kegyetlenségek.
Nem volt egyszerű lelkileg sem, nekem mint olvasónak sem, de ezzel együtt öröm volt ennyire igényesen megmunkált szöveget olvasni, ahol úgy éreztem, hogy minden a helyén van, még ha épp szörnyű, embertelen dolgokról is volt szó, mert az volt bőven. A szép nem épp a megfelelő szó, mert a megfogalmazott dolgok borzalmasak, de úgy érzem, hogy Farkas Péter valamit nagyon eltalált, engem is meg tudott szólítani, pedig amúgy semmit sem olvastam még tőle és a történelmi témák sem nagyon szoktak érdekelni, de ez kivételes finomság volt.

A könyvet köszönöm a Magvető Kiadónak!

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Magvető
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 120 oldal
Ár: 2290,-
ISBN-szám: 978-963-14-2865-0

Erlend Loe: Doppler

2011-05-05T09:24:00.002+02:00

"Nem bírom az embereket.
Nem bírom, amit csinálnak. Nem bírom, amit mondanak. Nem bírom azt, amilyenek."

Doppler egy középkorú, oslo-i, középosztálybeli norvég pasi, akinek szép családja, jó munkája van, mindannyian lubickolnak a 21. század jóléti társadalmában és mértéktelenségében, míg egy nap Doppler biciklis balesetet nem szenved az erdőben, és hirtelen ötlettől vezérelve felköltözik az erdőbe. Ott hagy mindent és mindenkit, nem magyarázkodik, neki ezt kell tennie, csak ő lesz meg a sátra, míg mellé nem szegődik egy jávorszarvas borjú, aki persze nem csak úgy odapottyant, de kettejük között megingathatatlan szövetség alakul ki.

Nos, napok óta azon gondolkozom, hogy hogyan is közelítsem meg a témát, mit emeljek ki, vagy hanyagoljak el, direkt nem olvastam el újra azokat a részletes és érdekes értékeléseket, amiket már olvastam valamikor (entropic, vargarockzsolt), nehogy nagyon beépüljenek az agyamba, de sok jóra nem jutottam, de azt hiszem a pontszámból egyértelműen látszik, hogy megnyert.

Egyrészről ugye Doppler sokat elmélkedik magáról, a világban betöltött szerepéről, hogy mi is a dolga, erre meg aztán végképp van ideje az erdőben és eközben nem szájbarágósan, de ránk zúdul egy jó nagy adag kritika egyrészt a norvég társadalomról (a jól ismert fogyasztói, magas szinten űzve), meg úgy összességében az egész világról, ami teljesen korrekt és igaza van. Mondjuk az apján kívül a családjáról nem sokat, inkább egy általános viselkedési módot vázol az óvodásról, a kamaszlányról és az anyáról, hogy hol tudnak elveszni a nagy bőségben.

Másrészről, meg ha a rideg tényeket nézem, hogy van egy családfenntartó, aki még csak nem is egy másik nő miatt, hanem a szimpla erdőbe költözésével magára hagyja a feleségét és gyermekeit, nem is igazán érdeklődik felőlük, olyan közönyös minden ember iránt, egyedül azért a kisfiával, Gregus-szal kezd valamit, hogy ne legyen belőle is majd okoskodó norvég, akkor azért nem olyan fényes a helyzet. Doppler maga sem tud elszakadni a társadalomtól, hiszen kisebb-nagyobb terveihez azért szüksége van dolgokra, tehát az elszakadás nem teljes, egyáltalán nem, így végül arra jutottam, hogy nem szabad ezt annyira komolyan venni és szó szerint értelmezni az egészet.

Tulajdonképpen Erlend Loe ezt csinálta a másik két regényében is, amit olvastam tőle (egyik, másik), hogy elsőre képtelennek és furcsának tűnő szituációk sorát vázolja fel, de nem is az a lényeg, hanem mindaz, ami ezek közben a főhős fején átfut, mindezt pedig humoros formában tálalja, mert azért azt meg kell hagyni, hogy Loe stílusát valaki vagy megszereti vagy értetlenkedő lesz, mert szerintem eléggé egyedi és összetéveszthetetlen. Nekem ez a könnyen mesélős stílus tetszik, van mondanivalója bőven, de mégsem száraz 200 oldalon teszi közzé és tényleg, mindenki csak mosolyogjon nyugodtan.

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: Doppler
Megjelenés: 2004
Fordító: Lőrincz Balázs Bendegúz
Kiadó: Scolar
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: puhaborítós
Oldalszám: 192 oldal
Ár: 2450,-
ISBN-szám: 978-963-244-260-0

Chuck Palahniuk: Altató

2011-04-29T23:10:00.000+02:00

Túl a Harcosok klubján és a Choke-on gondoltam itt az ideje egy újabb Palahniuk-regénynek, na de a Halálkultusz hiába van folyamatosan ajánlva nekem, a borító ocsmányságán még nem tudtam túltenni magam, hasonlóan a Láthatatlan szörnyekhez, ami meg szimplán még hidegen is hagy (egyelőre). Mikor tavaly a megjelenésekor olvastam ennek a fülszövegét, egyből megtetszett, az információs kor kritikája? Hm, ez fincsi lesz, jöhet a téma, plusz még a körítő történet a bölcsőhalálról is izgalmasnak tűnt, de... nem igazán tetszett ez a regény.

Részlet a fülszövegből:
"Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat."

Az odáig oké, hogy képzeljük el, mi lenne, hogy ha halálos vírusok terjednének dalokon keresztül, tehát ha szimplán bekapcsolod a rádiót, az mp3-lejátszódat vagy bármi, akkor lehet, hogy meghalsz egy régi Kispál-számtól, ha Fent azt akarják. Mindez nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek, és ez a része jó is volt, amikor Streator monologizált, de ettől függetlenül egy olyan undorító leírásokkal teleszórt road-regény volt, ami csak ment, ment, mint az őrült és úgy érzem, Palahniuk-nak az égvilágon semmi gátja nem volt, inkább nem írom le mikről van szó, de totál elszabadult és ez nekem kevésbé értékelhető. Sok minden lett belesűrítve, aminek egy részét még pár nap után sem tudom hová tenni, Osztriga állandóan a növények burjánzásáról papolt, ami ok, értem én ennek az eszmei mondanivalóját, le tudom vonni a következtetést, de ettől függetlenül ennek az egésznek a megvalósítása nem jött be. Az meg úgyis nyilvánvaló, hogy a csecsemők halála mindenkit megríkat, érzékeny téma, de az a vonal mondjuk korrekt volt. Azonban még most is beleborzongok egy-egy másik jelenetbe, amiért egyébként gratuláció az írónak, mert nagyon érzékletesen és drámaian tud bemutatni bizonyos dolgokat, brrr. Lehet, hogy csak nem elég erős a gyomrom, vállalom és inkább maradok a Harcosok klubja újraolvasásánál, illetve Douglas Coupland-nél, ha társadalomkritikára vágyom.

"Senki nem hajlandó elismerni, hogy zenefüggők lettünk. Az nem létezik. Nincsenek zene-, tévé- és rádiófüggők. De valahogy mégis egyre több kell mindenből, több tévécsatorna, nagyobb képernyő, nagyobb hangerő. Nem bírjuk ki ezek nélkül, nem vagyunk függők, á, dehogy.
Ha akarnánk, bármikor ki tudnénk kapcsolni mindent. (…)
Orwell papa fordítva gondolta.
Nagy Testvér nem figyel senkit. Nagy Testvér énekel és táncol. Nyulakat húz elő a kalapjából. Amikor ébren vagy, Nagy Testvér minden pillanatban megpróbálja lekötni a figyelmed. Mindent megtesz, hogy ne tudj koncentrálni. Mindent megtesz, hogy elárasszanak az ingerek.
Mindent megtesz, hogy elsorvadjon a képzeleted. Míg végül annyi hasznát veszed a fantáziádnak, mint a vakbelednek. (…)
Ha mindenkinek elsorvad a képzelete, senki sem lesz veszélyes többé a világra."

Forrás: http://moly.hu/idezetek/38718

Nekem ennyi: 6/10

Eredeti cím: Lullaby
Megjelenés: 2002
Fordító: Totth Benedek
Kiadó: Cartaphilus
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós keménytáblás
Oldalszám: 276
Ár: 3000,-
ISBN-szám: 978-963-266-159-9

Újabb kis statisztika

2011-04-26T13:40:00.004+02:00

Addig is amíg megszülöm a bejegyzést Chuck Palahniuk Altató c. regényéről, amiről elég felemásak az érzéseim még mindig, változtattam egy kicsit a fejlécben elhelyezett oldalakon. Eltűnt a Vetítő (filmajánló) és a Heavenicetrip! (zenei ajánló), mert ezeket már nem volt kedvem tovább frissíteni, nyugodjanak békében, ellenben a zenés témára külön blog indult (nem az első ilyen...), azt akit érdekel, elérheti a profiloldalamról. Belépett viszont egy új, a Kiadók szerint csoportosítva, amiben összeszedtem szigorúan ABC-ben, hogy mely kiadóktól mely könyvek szerepeltek eddig a könyves blogon. Az eddigi 75 könyvről szóló bejegyzés 32 különböző kiadótól oszlik meg, kisebb-nagyobb szórásokkal, köszönhetően a recenziós példányoknak.

A legtöbb könyv tőlük olvasható:

Nyitott Könyvműhely: 15 könyv
Magvető: 11 könyv
Agave: 8 könyv
Európa: 6 könyv
Palatinus: 5 könyv

Rajtuk kívül több mint egy szerepelt a Cicerótól, a Könyvmolyképzőtől és a Scolartól.
Ezzel az eredménnyel nekem nincs semmi bajom, sőőőt, nem is nagyon fog szerintem változni a jövőben sem, számomra ők adják ki a legérdekesebb könyveket, nem véletlen, hogy a kedvenc könyveim elég nagy százaléka is ezeknél a kiadóknál jelent meg (lásd a képet).
Akinek van kedve, írja meg kommentben, hogy kik állnak az ő szívéhez legközelebb, kikkel elégedett.

Mindez a szerzőkre vonatkoztatva:
Agota Kristof - 3 könyv
Audrey Niffenegger - 2 könyv
Bryan Lee O'Malley - 5 könyv
Douglas Coupland - 3 könyv
Erlend Loe - 2 könyv
Eve Ensler - 3 könyv
Marjane Satrapi - 2 könyv
Meg Cabot - 2 könyv
Neil Gaiman - 2 könyv
Philip K. Dick - 2 könyv

(statisztikázós-nyilvántartós lelkem most megint kicsit megnyugodott, jutott neki táplálék)

Roger Hargreaves: Miss Fecsegő

2011-04-26T07:25:00.001+02:00

"- Nos - kezdte Fecsegő kisasszonyka, és vett egy nagy levegőt..."

Biztosan vannak, akik már a magyar megjelenés előtt is ismertek egy-egy karaktert, gondoljunk itt csak a pólókra, pulcsikra, amiket kapni lehetett az egyik ruházati boltban meg biztos más helyen is, szóval nekem is itt tűnt fel Little Miss Sunshine és a gyerekes oldalamnak rögtön megtetszett. Most pedig Magyarországra is megérkeztek a karakterek, legalábbis egyelőre nyolc, négy Miss és négy Mr., meglepő módon az Agave Kiadótól, akiktől nem megszokottak a gyerekkönyvek. A Mr. Men-sorozat azonban nagyon is szerethető, a felnőttek is vidáman lapozgathatják.

A Miss Fecsegő pár napját elmesélő kis könyvecskében a munkakeresés (és megtartás) nehézségeit ismerhetjük meg játékos formában, megjelennek vendégek is, akik szintén külön kötet főszereplői is, ami feldobja a dolgot, szeretem az összefonódást. A fecsegés persze nem túl előnyös tulajdonság egy munkahelyen, erről szólnak a dialógusok, a befejezéssel sincsen gondom, egy kis félmosollyal csuktam be a kötetet. Azért fél csak, mert a kiadást nem tartom túl jónak.

Szerintem nem gyerekbarát, mivel szimplán kartonált és vékonysága miatt könnyen gyűrődik, illetve egy párévesnek ha egyedül marad vele, nem nehézség kárt okozni benne, így csak szigorúan anya kezébe való, aztán meg vissza a legfelső polcra. Miközben igenis örülnék, ha ezeket a köteteket lapozgatná az egyelőre nemlétező gyerekem, de ahhoz tartósabb kivitel kellene. Konkrétan a mérete egy CD-borítónyi, aminél még a gyógyszertárban kapott ajándékkönyv is nagyobb és keménytáblás, szóval sajnálom a dolgot, nem tudom miért erre esett a választás, de sejtem.

Ettől függetlenül mindenkit csak bátorítanék arra, hogy ismerjék meg ezt az új sorozatot, mert érdemes, csak vigyázzatok rá nagyon. :)

Háttérinfók a figurák keletkezéséről: link

Minden karakter leírása, tulajdonságai: link

A könyvet köszönöm az Agave-nak!

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: Little Miss Chatterbox
Megjelenés: 1984
Fordító: F. Nagy Piroska
Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 36
Ár: 880,-
ISBN-szám: 978-61-5504-910-1

Meg Cabot: Ki nevet a végén?

2011-04-23T23:21:00.000+02:00

Ez a rész az írónő The Boy-sorozatának egyik tagja, a magyarul is megjelent A fiú a házból és az Esküvő olasz módra c. felnőtteknek szóló regényével együtt, szorosabban pedig A fiú a házból-hoz kapcsolható. A Ki nevet a végén? is egy újságnál játszódik, mégpedig a The New York Journal (New York City elsőrangú bulvárlapja) dolgozói között, így azért már sejthető, hogy a folyamatos chatting nem igazán a globális felmelegedésről szokott szólni, hanem egymás magánéletéről.

Főszereplőnk most a személyzeti osztályról Kate Mackenzie, 25 éves szőke hajú kék szemű lány, aki nagy reményekkel érkezett a Citybe, de most mégis olyan problémákat kell megoldania, hogy mi van akkor, ha a desszertfelelős néni nem hajlandó valakit kiszolgálni, mert az szerinte nem érdemli meg? Ez megadja az alaphangulatot :D Ezen továbblendülve a Trent-család után most a Hertzog-családot ismerhetjük meg részletesen, ők is (gazdagok és) stiklisek mint mindenki más, közülük pedig Mitchell Hertzog emelkedik ki, aki rögtön szemet vet Kate-re, meg persze Kate is Mitchell-re. Következnek persze a bonyodalmak, a félreértések, beégések, pletykák, hazugságok, meg ami kell egy klasszikus habkönnyű szerelmi történetbe, de azoknak amúgy is tudjuk mi a végük.

A formája ennek a regénynek is rendhagyó a másik kettőhöz hasonlóan, így nem is nevezhető klasszikus regénynek, mivel naplótöredékekből, telefonhívásokból, e-mailekből (leginkább), jegyzőkönyvekből, menülapokra írt megjegyzésekből áll, semmi más nincsen, így eléggé furcsa, még inkább szellős és gyorsan olvasható, mivel bizonyos megoldások miatt sok az ismétlés, így gyakran a lap 1/3-a átugorható, ami annyira nem jó. Úgy érzem, emlékszem, hogy a másik kettő ilyen könyvénél jobban működött ez a forma és a stílus is kevésbé volt nyafogós, persze én is változtam valamennyire, mindenesetre strandra kiváló olvasmány, vagy annak híján az erkélyes ücsörgéshez kizárólag napsütésben.

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: Boy Meets Girl
Megjelenés: 2004
Fordító: Tulics Mónika
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2005
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 344 oldal
Ár: 2200,-
ISBN-szám: 963-539-488-8

Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

2011-04-20T10:52:00.003+02:00

„Senki más nem érti igazán ezt a könyvet, egyedül én. Mások legfeljebb csak azt hiszik, hogy értik.”

Azért nem olyan egyszerű választani a több mint húsz magyarul is megjelent Philip K. Dick regényből, mert mindegyik valami fantasztikus világot sejtet, ami izgalmas lehet 2-300 oldalon keresztül, másrészt viszont mégiscsak könnyű választani, mivel ezek közül sok azért elég távol áll tőlem. Az ember a Fellegvárban nem ilyen volt, ez első fülszöveg-olvasásra megfogott, na meg az is érdekesség tette, hogy nem harsány színekben pompázik a borító, így kicsit kilóg a többi közül. Komor, vészjósló, a japán jelekkel és a megbúvó, ám hangsúlyos birodalmi sas jelképével, és ilyen szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeimet.

Részlet a fülszövegből: Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélő zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán?

Az író eléggé részletekbe menőkig felépítette az ő 1962-es életének ellentétét, politikai-társadalmi-gazdasági-kereskedelmi viszonyokra gondolok, ami nem csak első olvasásra ijesztő, hanem utólag is. Van pár főbb karakterünk, mindegyik csoportból: a német politikusok, a japán felsőbb vezetők, a fiatal japár pár, a bujkáló zsidó és dél-amerikai exfelesége, na meg persze aki a fő vonalat viszi, Robert Childan, az amerikai műkereskedő. Egy ponton összekapcsolódnak, bennük van a determináltság, na meg még egy dolog közös, hogy hihetetlen módon rá vannak kattanva a Ji King-re, vagyis a Változások könyvére. Félelmetes, hogy mindenki mennyire hisz benne (és nem magában), a legtöbb cselekedetüket az határozza meg, hogy milyen jelek olvashatók ki a jóslás során. Hát köszi, nem kérek belőle. A Németországban betiltott könyv, a Nehezen vonszolja magát a sáska azonban terjed az amerikai földrészen, mindenkit nagyon érdekel, ennek kapcsán bontakozik ki a legtöbb kritika egyik vagy másik oldalról, hogy melyik a "jobb világ" és bizonyosan úgy van, hogy Philip K. Dick közvetíteni akart ezen keresztül valamit, nem csak simán gondolt egyet, hogy na most leülök írni valami kitalált világról.
Még most is felkavaró, hogy mennyire más lehetne konkrétan minden és beszippantott teljesen, még akkor is, amikor a politikai csatározások kerültek a középpontba, ott azért nehéz volt talpon maradni agyban, de próbálkoztam. Merész regény, nem tudom, de azért gondolom kisebb port kavart a megjelenésekor, hiszen ki mástól jelenhetne meg egy olyan első kiadásos borító, mint ez itt jobb oldalt?

A Változások könyvéről bővebben: link

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

Nekem ennyi: 9/10

Eredeti cím: The Man in the High Castle
Megjelenés: 1962
Fordító: Gerevich T. András
Kiadó: Agave Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 216 oldal
Ár: 2680,- (a kiadó oldalán a 2003-as kiadás most 1264,-ért kapható)
ISBN-szám: 9-789639-868762

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi

2011-04-15T12:21:00.001+02:00

"Egy szóval se mondtam, hogy elégedett vagyok az életemmel. Azt mondtam, jól vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok megfázva, nem volt közlekedési balesetem mostanában, nincs felfüggesztett börtönbüntetésem, de mindegy."

Ez bizony egy híres könyv, amit nagyon-nagyon sokan szeretnek, meg azért én úgy hiszem 3 olvasott könyve után, hogy alapból Nick Hornby neve garancia a jó minőségű szórakozásra vegyítve egy kis mélabúsággal. Ez volt az első regénye, még 1995-ből, Magyarországon először 1998-ben jelent meg, de talán 2000-ben kezdődhetett az igazi diadalmenet, amikor bemutatták a filmadaptációt, ami egyébként szuper, John Cusack-kel a főszerepben, aki kiválóan megtestesítette Rob Fleminget, az élő zenei enciklopédiát és lemezbolt tulajdonost, aki 36 évesen nyűglődik a kapcsolatában és magával az élettel van problémája, így sorra veszi élete nagy szerelmeit, hogy hol mit ronthatott el.

"Csak bizonyos lelki alkatú emberek félhetnek attól huszonhat éves korukban, hogy egyedül maradnak életük hátralévő részére; nos mi ilyen lelki alkatú emberek voltunk."

Részlet a fülszövegből: „Ha férfi vagy, el kell olvasnod ezt a könyvet, aztán elolvastatnod a partnereddel is…” írta Nick Hornby regényéről egy angol kritikusa. És a tanácsát sokan meg is fogadták, hiszen a Pop, csajok, satöbbi az utóbbi évek angol irodalmának egyik legolvasottabb, legnépszerűbb könyve. ... Egy szó mint száz: ha férfi vagy (vagy nő, aki szeretné megismerni a mai férfiak mafla, gyötrődő lelkét), ha voltál már szerelmes (vagy leszel), ha valaha elhagyott a partnered (vagy te hagytad el őt), ha szereted a popzenét (bár akkor is, ha nem), ha még kezdő vagy, és szeretnéd tudni, milyen megpróbáltatások várnak rád a szexben és a szerelemben, vagy ha már túl vagy sok mindenen, ha olykor a szexet zűrös dolognak érzed, máskor meg az egyetlen örömnek az életben, ha olykor elfog a halálfélelem, ha sehogy sem sikerül felnőnöd, ha néha szörnyen elcseszed az életed… akkor el kell olvasnod ezt a könyvet.

"Mi volt előbb, a zene vagy a szenvedés? Azért hallgattam zenét, mert szenvedtem? Vagy azért szenvedtem, mert zenét hallgattam? Az a sok lemez ilyen bús-nyavalygós faszit csinál az emberből?"

Sajnos nem tudok elvonatkoztatni a filmtől, mert azt még évekkel ezelőtt láttam és megmaradt bennem egy lenyomat, hogy nagyon jó volt, lazán 9-9,5 pontos, a könyv elolvasása után újra megnéztem és tartja magát a dolog és ehhez képest a könyv azért kicsit más. Nem a cselekménnyel van a probléma, az rendben van, és a Nők is, Barry és Dick is telitalálat, hanem Rob személyisége lett egy kissé más, ami nekem már nem jön be. A férfiak biztos beleképzelik magukat a helyébe, a nők meg meg akarják váltani, én meg inkább fejbe kólintanám, hogy ébresztő! Persze, rám is illik a fülszövegből egy-egy darabka, de ettől függetlenül nem tudtam sem sajnálni, sem együttérezni, mert ugyanabban a saját maga alkotta 1 méteres sugarú körben mocorgott, se ki, se be és ez így nagyon nem oké. Nagyon jók a merengései a férfi-női párkapcsolatokról, tényleg, egy csomót lehetne még idézni, mert ilyen szempontból Hornby mindig 100%-on teljesít, de ennek ellenére a szenvedése nekem kicsit vontatott volt, hogy mindig ugyanoda tért vissza és a végével sem vagyok barátságban, de hát ez van, plusz azért már majdnem meggondoltam magam, hogy felkússzon az értékelés 8-ra.

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: High Fidelity
Megjelenés: 1995
Fordító: M. Nagy Miklós
Kiadó: Európa
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2000
A kötés típusa: keménykötés védőborítóval
Oldalszám: 284 oldal
Ár: 1200,-
ISBN-szám: 963-07-6762-7

Versek a középpontban

2011-04-11T00:16:00.001+02:00

Ahogy szerkesztgetem a bejegyzést, már át is csúsztam április 11-be, amikor a Költészet Napját ünnepeljük, így idevetettem a Papírrepülőre is pár kortárs magyar szerzőtől származó verset, amiket szeretek és szerintem nagyon is szerethetők. Két nő és egy férfi: Turbuly Lilla, Tóth Krisztina és Székely Szabolcs.

Székely Szabolcs: Hajnal

Fény, teagőzben.
Ágyamon alszol, közben
mosolyogsz. Győztem.

(In: Kilenc másodperc reggelente, Budapest: Tipp Cult, 2005, 56. oldal)

Székely Szabolcs: Ha bárhonnan, ha bárhová,

ha bárhonnan mehetnék
ha bárhová

egyszerűbb lenne indulásom
érkezésem

vagy nem lenne többé indulásom
érkezésem

de tőled kell mennem tehozzád
ennyi mozgásom bárhovasága

követek megannyi mágneses tengeri ösvényt
talán partnak ütközöm mint a delfinek

parancsszót követnem
nincs parancsszó

csak a mozdulat
csak a mozdulatlanság verőér-útjai

ha bárhonnan mehetnék
ha bárhová

(In: Kilenc másodperc reggelente, Budapest: Tipp Cult, 2005, 40. oldal)

Székely Szabolcs: Alkuhaiku

Nincs alku – mondod.
Nincs alku – válaszolom.
(Meg is egyeztünk.)

(In: Kilenc másodperc reggelente, Budapest: Tipp Cult, 2005, 33. oldal)

Turbuly Lilla: Fragile

Hajnalban arra ébredtem, hogy fázom.
Mondjanak az időjósok akármit,
kifog az ősz a szeptemberi lázon,
eső veri a szomjazó kert fáit.

És mert nem bírtam elaludni újból,
peregni kezdett lassan, ami volt;
nem én akartam végignézni hússzor,
fejemben mégis két film zakatolt.

Szemcsés nagyon, mert régi már az egyik,
hiányzik sok kép – az idő vágta meg.
Forgatjuk még a másikat, de meddig?
S ha elkészül, poros raktárba megy?

Dobozba zárul, és nem látszik előre,
ha készül új, kinek jut főszerep,
hogy most adódik vagy talán jövőre
a véletlennek kedvező terep.

Bár ősszel jobban látszik, hogy hiába
(és így van akkor is, ha visszakérdezünk)
csomagoljuk magunkat szerelembe, nyárba.
(Különben is: hány film az életünk?)

(In: Szélrosta, Budapest: Tipp Cult, 2008, 54. oldal)

Turbuly Lilla: Búcsú a várostól

Kívülről még mozdulatlan minden,
érzem csak, ahogy az idő játszik velem:
fölgyorsít, lelassul, lebegni kezd
majd nekilódul – köztem s a túlparti
város között ringó kötélhidat bontja,
elenged, ki nem fogott kézen soha.

Titkos időszámítás váltja fel
a szokottat, ahogy az évet tervezem:
utolsó ősz, utolsó karácsony,
lehámló kéreg egy sor vén platánon,
februári hóban a tavasz lábnyoma,
elenged, ki nem fogott kézen soha.

Lépkedni lassan, át a Vizslaparkon,
alkonyatkor menni, szűrt fényben, éhesen
vagy reggel hét előtt még, szembe a nappal,
ahogy a Zsinagóga mögül támad föl hirtelen.
Ablakomból a hegy, rajta pincék gyöngysora,
elenged, ki nem fogott kézen soha.

Bár újra abban a másik parkban állnék,
mint tíz év előtt, hol dönteni kell, már tudnám:
csak visszhang tudott lenni, csak árnyék,
sem boltozat, sem megtartó meder.
Ami volt, annak most van alkonya,
elenged, ki nem fogott kézen soha.

Lábam alatt szuvas pallóból por szitál
– mindig az veszít, aki félreáll? –,
már nem keresek gázlót, csónakot,
a folyó mentén északnak indulok.
Rám köszön a bizonyosság józanabb kora,
elengedem, kit nem fogtam kézen soha.

(In: Szélrosta, Budapest: Tipp Cult, 2008, 15. oldal)

Tóth Krisztina: A megfoghatatlanról

Alighogy írni kezdem, máris azt
érzem, nem ezt akartam mondani
és az fog elsikkadni pont, ami
körülfoghatna. Nézzük azt,

ahogy a hegyi úton állsz, grimaszt
vágva, hogy ne fotózzalak. Aki
örökké próbál félrehajlani,
az nincs jelen. Időnként felriaszt

az elszalasztott kép. Belobban
a széleken, és összeégsz ravaszkás
mosollyal pöndör műanyaggá: jól van,

megsemmisültél. Úgy hozná a hangzás,
hogy a végén a neved még kimondjam
búcsúzóul, de félrehajlasz végleg.

(In: Porhó, Budapest: Magvető, 2001, 88. oldal)

Tóth Krisztina: Regula iuris

Mert mit egyszer megszerzettél
majd mikoron nem tied már
véle méges mássá lettél
sose leszel aki voltál

És tetőled elvetettél
bárha véle magad voltál
egyedül csak véle voltál
igazán magad

Ha igazat akarsz tenned
nálanélkül magad lenned
részed benne meg kell adjad
tenmagadtól odahagyjad

Többszer nem kell hozjád venned
marad méges birtokodban
teljességed úgy lehet meg
ha ki voltál véle ott van

(In: Porhó, Budapest: Magvető, 2001, 63. oldal)

Tóth Krisztina: Ellentétes irányú metrók

Neked most jó lehet:
nem görgetsz tovább, rágatlan falatot,
alamuszi képpel a szádban,
amíg a felnőttek esznek: te vagy az angyal.
Este, ha épp a gyerekedet fürösztöd,
nem csöng bele a telefon:
máskor se csöng, te persze hívsz azért,
egyenletes szúrás az éjszakában.
Nem futunk össze a buszon se,
a véletlenek gyönyörű
összjátékának vége most, a kormozott ég
mögött vonul tovább a pillanat,
és nem lobban ki majd a délelőtt, ha
a dupla üvegajtó elé nem akasztod
üggyel-bajjal a bordó takarót fel.
(Ott hagytam, töksötét van.)
A vers címét köszönöm különben:
jelentkezem majd én is, ott leszek
a naptáradban, névtelen nyolcadik nap,
nem tartozik és nem tart sehová.

(In: Porhó, Budapest: Magvető, 2001, 61. oldal)

Tóth Krisztina: Az árnyékember

Elég necces labdákat küldesz, édes,
ez az Adrienn például nem jön át.
Így névre jó, csak testközelben éles,
mindezt nem azért mondom, csakúgy: nahát.
Elállt végre – beszéljünk erről inkább –,
abbamaradt a többnapos eső.
Maradjunk annyiban, hogy ez még
nem volna baj, csak nem túl jóleső.
Jutott más is az éjszaka eszembe:
hogy a bólogatós halogénlámpa,
itt kéne légy, hogy te is lásd, ha szembe
állok, kicsit az elveszett cicára
hasonlít, ahogy a fejét tartja.
Míg néztem, kikísérleteztem
egy kétarcú embert a falra,
egyik kezem a másik kezemben
– ez nyilván nem fog összejönni újból,
de én a helyedben vigyáznék magadra –,
szóval egy kétarcú ember ujjból,
mintha imádkoznék, a falra,
hajnalban aztán valakit hívott, de téves,
az is lehet, hogy az a kétarcú ember,
hát van-e egy árnyéknak hangja, édes,
és mit csinálja a két szabad kezemmel?

(In: Porhó, Budapest: Magvető, 2001, 67. oldal)

Dragomán György - Háy János - Parti Nagy Lajos - Tóth Krisztina: Expander

2011-04-07T23:21:00.004+02:00

Írtak már erről a kötetről egy-két helyen, például itt is, meg egy ember is, nem is szaporítom a szót bevezetővel, elég annyit tudni, hogy ezek a tárcák a Népszabadság hasábjain jelentek meg, most pedig összegyűjtötték őket, és könyv formájában is kapható. Kicsit furcsának tűnik nekem ez a vállalkozás, de az eredménye jó, mert hát egyébként nem olvastam el volna el ezeket, mivel nem is tudtam róluk, meg amúgy is, na.

Dragomán György: na ő volt a másik újdonság számomra és le vagyok nyűgözve, mert valami különlegeset kaptam ebben a hat kis tárcában, amiről persze megint egy másik történet jutott az eszembe, ami kegyetlenebb és fájdalmasabb, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy bár a falusi élet, főleg az unoka-nagyszülői viszony nem szokott a szívemig hatolni, most mégis a misztikum miatt szívesen olvastam volna még több ilyet is, nálam működött a dolog.

Háy János: a megszokott és szeretett stílus, egyszerűen szólva pedig falusi életképek, a világ egy kisfiú szemével, ahol teljesen más dolgok a fontosak, mint a komoly felnőttek világában.

Parti Nagy Lajos: soha semmit sem olvastam még tőle, örültem, hogy a kezdeti félelmeim ellenére egyáltalán fel tudtam fedezni bármilyen szálat vagy összefüggést a tárcái között, mert azért van. Mondhatni ez is életképek, csak a közterekről, de nekem egyből a Koccanás ugrott be Spirótól, de lényeg a lényeg, az csapódott le, hogy mennyire kisemberek az emberek és mennyire diszfunkcionálisan működik a társadalom. Örvendezni nem örvendeztem a témán semmiképpen sem, a stílus nem volt rossz, bár nem keletkezett olyan kényszerem, hogy nekem feltétlenül PNL-t kell olvasnom a továbbiakban.

Tóth Krisztina: ő volt a másik Dragománon kívül, akitől még többet olvastam volna, mert eltalálta a hangulatot (mint mindig), a szereplők szépen fonódtak össze és csúsztak bele egymás történeteibe, élvezet volt olvasni, pedig semmi másról nem írt, csak a valóságról, a földön maradt, de hát nem is kell mindig olyan messze menni.

Annyit még meg kell jegyeznem, hogy mindenféle külső tulajdonságát összevetve az 100%, hogy nem venném 2990,-ért, annyira nem minőségi, hanem inkább elmennék szépen a könyvtárba és végiglapoznám a Népszabadságokat.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Alexandra
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keménykötés védőborítóval
Oldalszám: 160 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-9965-12-6

Klaus Honnef: Andy Warhol

2011-04-03T17:55:00.008+02:00

Igazából persze megint tök ellentétes dolgot csinálok, mint amit kellene (Victor Vasarely életét és munkásságát tanulmányozni), na de ez van, most olyan kedvem volt, hogy áttúrtam a Tudásközpont katalógusát, hogy értelmes könyveket keressek Andy Warhol-lal kapcsolatban. Nem bulvárosat, nem egy az egyben csak képeskönyvet, hanem amiben azért tartalom is van.
Így jött persze képbe megint a Taschen Kiadó művészeti sorozata, a Pop Art-ot már olvastam régebben, most pedig a külön Andy Warhol munkásságát bemutató következett.

Véleményem szerint azért maga a kiadó és Klaus Honnef neve is garanciaként vehető és nem is csalódtam az alig 100 oldalas kiadványban. Az egyik kedvenc alkotóm Warhol, mindenképpen top3-as és jó volt olvasni arról, hogy azon kívül, hogy kit ismert, hol lakott, milyen ruhát viselt, hogy milyen életszakaszai voltak, mikor milyen módszerekkel dolgozott és ezt végigkövetve a kezdetektől a késői időkig. Sok új dolgot olvastam, néha meg is lepődtem az átalakulásokon, pl. az újságok fotóinak felhasználásáról eddig nem sokat tudtam, pedig mint kiderült, azok felhasználása után vált még szélesebb körben elismertté. Számomra zseni, ami még inkább világosság vált ebből a könyvből. Igényesek az illusztrációk, sokszor egy egész oldalt betöltőek, szerintem jó volt a válogatás is, szóval minőségi kiadvány, mint ahogy az egész Taschen-sorozat. De jó lenne egyszer az összeset a polcomon látni. :)

A továbbiak, amik még érdekesnek és tartalmasnak tűntek a témában:
Eric Shanes: Andy Warhol - Élete és művészete link - cipelési hátrány: nagyon nagy méretű album, így nem lehet csak úgy a buszon olvasgatni

Andy Warhol: Andy Warhol filozófiája A-tól B-ig és vissza link

Charles Stuckey – Vincent Fremont – John Richardson: Andy Warhol - Heaven and Hell are Just one Breath Away! link (ezt már kihoztam, de valójában csak a képeket néztem, az angol nyelvű tanulmányokat nem volt kedvem végigbogarászni)

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: Andy Warhol
Megjelenés: 1994
Fordító: Hernádi Miklós
Kiadó: Taschen / Vince Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2007
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 96 oldal
Ár: 2275,-
ISBN-szám: 978-3-8228-1016-3

Ray Bradbury: Gyógyír búskomorságra

2011-03-30T17:42:00.003+02:00

Mostanában fejlődik ki egyre jobban bennem az az igény külső-belső emberi-világi hatások eredményeképpen (érts: ficka él, lélegzik és nem csak néz, hanem lát is), hogy tágítom a látókörömet, a saját kis buborékomat, így kaptam az alkalmon, hogy megjelent az Agave Kiadónál Ray Bradbury újabb válogatott novelláskötete, hogy akkor most ő jön. Természetesen utánanéztem a dolognak, képen is csaptam magam, hogy én eddig miért nem találkoztam az íróval, gondolok itt a Fahrenheit 451 témájára, de pótolni sosem késő.

Fülszöveg:
NEM MINDEN PIRULA KESERŰ…

…ha van egy csodálatos fagylaltszínű öltönyünk, amely megváltoztatja viselőjét.
…ha egy eldugott, sivatagi hotelban várjuk az enyhet adó esőt, amely különös alakban érkezik.
…ha telepesek vagyunk a Marson, és szörnyen hiányzik a Föld. Alkonyatkor a tenger kisodor elénk egy csodálatos lényt, kinek puszta léte is varázslat.
…ha…

Ray Bradbury 1959-ben megjelent „Gyógyír búskomorságra” című kötetének klasszikus novellái ma is éppen olyan frissek és újszerűek, mint régen, ma is ugyanúgy hatnak, mint fél évszázaddal ezelőtt – akár az űr távoli zugát, akár szívünk mélyét célozzák meg.

Így előre determinált rajongás és elvárt színvonal nélkül vágtam neki és a stratégiám az volt, hogy a témák eltérő volta miatt is, meg más miatt is, minden egyes novellát egy külön egységként fogok kezelni és önmagában ítélem meg egy skálán. Nos, ennek az eredménye lett a hét pont, ennyi az egész. Önmagukban néztem őket, persze most megint én vagyok a kakukktojás, hiszen nem tudom, hogy a többi novellái milyenek hangulatilag vagy végkicsengésben mit hordoznak magukban, de azért jó volt.

A novellák között voltak egészen kiemelkedőek, amit nagyon élveztem, de voltak erősen közepesek, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Érdekes módon a más bolygókon játszódó történetek lettek talán kivétel nélkül 5 csillagosok, a Földön sokszor sokkal esetlenebbnek éreztem az írót, mint amikor magának kellett megteremtenie a teljes környezetet, az ott élő emberek fejével gondolkozni, vagy akár csak tájleírást adni. Plusz ilyenkor mindig rácsodálkozom, hogy mindez eredetileg 1959-ben íródott, és mégis mennyire aktuális nagy része még most, 2011-ben is.

Személyes kedvencek: Gyógyír búskomorságra, A város, ahol senki sem szállt le, Bőrük barna, szemük arany, És a szikla felkiáltott, Itt tigrisek élnek

Kevésbé kedvencek: A békés időjárás évszaka, A házasságfoltozó, Nagyböjt első napja, A búcsú napja, Az ajándék

Elég rapszodikus volt, a számomra nagyon rosszakat simán váltották a legjobbnak ítéltek, és oda-vissza, de egészen bizonyos vagyok abban, hogy érdemes még Mr Bradbury-vel foglalkozni, akár könyvégetésről lesz szó, akár Marsbéli krónikákról.

U.i.: mennyire, de mennyire tudtam mi lesz a végkifejlete a kötet címadó novellájának :P Na, ki mire tippel(t)?

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak.

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: A Medicine for Melancholy
Megjelenés: 1959
Fordító: Galamb Zoltán
Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 272 oldal
Ár: 2880,-
ISBN-szám: 978-615-5049-08-8

Bólya Péter: A veréb századik lépése

2011-03-23T12:06:00.002+01:00

„Szerelmes vagyok – gondoltam a kolesz felé menet. – De nem túl érdekes.”

Nem nagyon szoktam visszamenni a múltba, de ezt azt hiszem már le is írtam egyszer, hogy nagyrészt 21. századi műveket olvasok, abban érzem jól magam, bár Bólya Péter kisregényét szeretem. Egy éve olvastam először, a címe alapján figyeltem fel rá valahol, aztán nemrég újraolvastam, hiszen aktualitását megtartotta, akkor is, ha az én életemre vetítem, akkor is, ha 1979-et vetem össze 2011-gyel, az egyetemista lét nem sokat változott, csak a külsőségek.

"Tegnap felmentem Beához. Otthon volt. Az anyja sehol. Szeretkeztünk. "Finom vagy”, mondta Bea, ez a szavajárása. Felültünk, cigiztünk. És egy pillanatra – isten bizony! – az jutott az eszembe, hogy mi a túrót keresek én itt."

Berecz Laci 18-19 éves budapesti srác, akit felvettek a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karára, szeptembert írunk, amikor megkezdi a tanulmányait. Koleszos lesz persze, négyen vannak egy szobában: van a félszeg srác, a bulizós srác, az osztályelső és Berecz Laci, aki még keresi a helyét. Megismerkedik egy lánnyal, Beával, meg sok-sok különböző rétegből jövő szegedi figurával, és persze a mérleg billeg egyik oldalról a másikra, de többet nem szeretnék elárulni.
Közben mi is betekintést kapunk, hogy milyen is lehetett akkor egyetemistának lenni Szegeden, milyen volt a város, mit kínált, főleg kocsmaügyileg, hiszen annak elég széles spektrumát bemutatja az író. Az volt a jó benne, hogy tényleg hiteles volt, hiszen Bólya Péter valóban járt az Orvosira Szegeden, valóban ő is azokkal az identitásbeli problémákkal küzdött, hogy maradjon-e az orvosi pályán vagy inkább a bölcsészkarra járjon, amire inkább vágyott. Berecz Laci mutat egyfajta megoldást, de minden jól végigkövethető, ha valaki elolvassa Bólya Péter életpályáját, sőt a kisregénynek készült két folytatása is, A védőirat és a Szüret címmel. A naplóforma személyesebb jelleget ad az egésznek, Mikes Kelemen bevonása pedig elég jópofa ötlet volt, hiszen ő az, aki "a legnagyobb mester az el nem küldött levelezésben."

Tulajdonképpen a lényegi kérdések ma is ugyanazok, engem és szerintem sokakat foglalkoztatott már egyetemi évei alatt, hogy jó-e az irány, merre tovább, milyen értékrendet válasszunk. Meg lehet persze szökni, vagy szenvedni vagy egyszerűen csak élvezni az életet, ha persze tudod, hogy jó helyen vagy. Berecz Laci engem véglegesen az ugráló vagy lépegető veréb hasonlatával fogott meg, ott teljesen elvesztem, ez kiválóan leírja a lényeget.

"Igen, kedves Csabai, veréb vagyok, mint a többi. Idáig lépegettem, de most nincs tovább, megléptem a századikat, vége az esztendőnek, ezentúl ugrálnom kell. Legalábbis látszatra. Mert magamban mindig lépegetni fogok, ebben biztos vagyok. De élni akarok, és meg kell tanulnom ugrálni. Ugrálni, ahogy a többi veréb."

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Magvető Kiadó / Rakéta Regénytár
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1979
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 171 oldal
Ár: nem kapható, örülnék, ha valaki felkutatná nekem :D
ISBN-szám: 963-270-959-4

Így megy ez - automata kölcsönzés a Tudásközpontban

2011-03-20T16:54:00.005+01:00

Nevezzük önkiszolgáló kölcsönzésnek, automata kölcsönzésnek, a lényeg ugyanaz: emberi közreműködés nélkül kölcsönözhetjük ki a dokumentumokat. Előnye, hogy (elméletben) gyorsabb, nem kell senkinek sem köszönni, sem hozzá szólni, hátránya, hogy ridegebbé válik a könyvtárba járás és persze kevesebb könyvtárosra van szükség a frontvonalon.
A Tudásközpontban nem úgy tűnik, hogy helyettesítene bárkit is a szintenkénti egy gép, 2-3 kölcsönzős könyvtáros mindig be van állítva a pultba szintenként, egyszerűen hozni kellett egy ilyet is A Könyvtárba, mert hát mégiscsak emeli a technikai színvonalat és szerintem tényleg klassz kiegészítő szolgáltatásként, csakhogy egyáltalán nem működik tökéletesen.

Na de akkor nézzük a lépéseket és majd azoknál leírom a tapasztalataimat:

1. odalépünk hozzá, nevet még nem adtam neki, de lehet Margó.
A monitor érintőképernyős, folyamatosan kiírja az instrukciókat, ebbe a nyitott könyv-kinézetű részbe kell beletenni a kölcsönözni kívánt dokumentumokat, jobb kéz felőle pedig az olvasójegy beolvasó ketyere van.

2. belerakjuk a mélyedésbe az összes könyvet.
Szerintem igazából az a lényeg, hogy a könyvek azért ne összevissza, hanem a gerincükkel lefelé legyenek, mivel a gerinchez közel vannak az RFID-csíkok is, amiket érzékelnie kell a rendszernek. Látszik ezen a képen is, hogy az egyik Warhol-könyv elég nagy méretű volt, a széle ki is lóg a gépből, így annál létfontosságú a behelyezése. (úristen, megriadok miket írok, de utólag mókás)

3. ráhelyezzük a beolvasó készülékre az olvasójegyet, ami már persze bankkártya-szerű, nem laminált papír, mint régen volt. Zölden világít, ha okés.

4. először a bal hasábban kiírja, hogy jelenleg milyen dokumentumok vannak nálam (szerző, cím, lejárat ideje, példányvonalkód)

5. aztán pedig a jobb hasábban kilistázza azokat, amiket ki szeretnék kölcsönözni, ugyanazokkal a adatmezőkkel persze.
Persze itt jönnek a problémák... Több alkalommal is előfordult velem, hogy 5 könyvet szerettem volna kihozni, de csak négyet olvasott be, többször is megpróbáltam és a végén az lett, hogy ugyanúgy fordulhattam a könyvtároshoz, aki manuálisan kikölcsönözte nekem, illetve az ő RFID-beolvasó mezőjük talán erősebb (mivel annak hatósugara állítható). Elmegy az idő és ennek így nincs sok értelme.
Jelzi azt is, ha véletlenül valaki piros csíkkal ellátott könyvet szeretne kölcsönözni, ahogy pl. az alábbi képen is látszik, mert azokat nem lehet kölcsönözni.
A legutóbbi alkalommal pedig, amikor a képeket is csináltam, az volt, hogy bár egyik sem volt piros csíkos, és volt is elég kapacitásom 5 könyvre, mégis kiírta, hogy Nem kölcsönözhető példányok is vannak az asztalon!, így újra fordulhattam a könyvtároshoz, aki először maga sem értette mi lehet a probléma, de végül kiderült, hogy csupán annyi, hogy az RFID szeszélyes volt, és nem szerette volna, ha a művészeti albumok mellett chick-lit-et is olvassak, így a Bridget Jones 2-t nem akarta odaadni. De persze nem hagytuk magunkat, így kisebb küzdelem után sikerült beolvastatni az RFID-rendszerrel a Bridget Jones 2-t is.

3x használtam eddig, mindháromszor gond adódott, nem tudom mit kellene csinálni, finomítani a beállításokon, vagy mást, de jó lenne, ha kisebb lenne a hibaszázalék.

6. Ha minden okés, akkor még rá kell egyet nyomni A dokumentumok kölcsönzése feliratú gombra és akkor kinyomtatja egy szalagszerű papíron, hogy mik vannak nálam és mi a lejárati idejük.

7. Ha ezzel is megvagyunk, akkor már csak annyi, hogy Kösz, Margó! ;)

Az RFID-rendszert az ODIN Budapest biztosítja. Hivatalos honlap.

Sylvia Plath: Az üvegbura

2011-03-17T21:20:00.006+01:00

„Csak hát én éppen hogy nem tartottam a kezemben semmit, még önmagamat sem.”

Mint utóbb kiderült, szinte napra pontosan ugyanakkor olvastam el újra idén, mint 2010-ben, érdekes, lehet benne összefüggés, de nem direkt időzítettem így. Ez a könyv megint egy olyan kincs, amihez nagyon kötődöm, én tudok, ellentétben sok emberrel, akik csak távolról szemlélik, hogy mi is ez? Nem mindenkinek kék az ég és zöld a fű? Igen, van, amikor megkapsz mindent, megvan a világon mindened, ami után mások csak vágyakoznak, mégsem tudod ki vagy, mégsem tudsz elégedett lenni. Vagy nem is igazán az elégedettségről van szó, de Sylvia Plath-nak is példaértékű fiatalkora illetve egyetemi évei voltak, ösztöndíjak, Cambridge, sikeresség a köbön, aztán 23 évesen férjhez ment, 2 gyermeket szült és mégis... pár hónappal a 30. születésnapja után öngyilkos lett, míg a gyerekei aludtak a másik szobában, ő egyszerűen a gázsütőbe dugta a fejét.

Jogunk igazából nincs őt megkérdőjelezni, maradt utána az önéletrajzi regénye, Az üvegbura, ami Esther Greenwood történetét meséli el, igen aprólékosan és fájdalmasan szépen vezeti fel a lelki vívódását, hogy mikor mi jár éppen a fejében, akár az öngyilkossági nemekre gondolok, akár arra, hogy mennyire nem találta a helyét a világban annak ellenére, hogy a világ viszont határozottan kijelölte számára az utat. Nem kellett neki.

Fülszöveg: „Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.”
Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe.
„Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.”
A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

"Honnan tudhattam – az iskolán, Európában, valahol, akárhol –, nem ereszkedik-e rám fojtogató levegőjével ismét az üvegbura?"

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: The Bell Jar
Megjelenés: 1963
Fordító: Tandori Dezső
Kiadó: Kriterion
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1981
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 237 oldal
Ár: bookline antikváriumban már van 1000,- alatt (a 2010-es Európás kiadás 2800,-)
ISBN-szám: 963-07-2458-8
(nagyon szép az új Európás kiadás, én azt fogom megvenni, ma lapozgattam a boltban :))

Paul Auster – Paul Karasik – David Mazzucchelli: Tükörváros

2011-03-13T13:21:00.002+01:00

"Egész életében csak egyre vágyott: hogy ne legyen sehol."

Megint egy komolyabb hangvételű képregényt vettem a kezembe, mégpedig Paul Auster New York trilógiájának első részének, az Üvegvárosnak a képregényre átdolgozott változatát. Nézőpont kérdése, hogy előny vagy hátrány, hogy nem olvastam a New York trilógiát, sőt semmit sem Austertől, de megbízható források szerint érdemes, kiváló író. Tehát nem tudtam semmit sem a történetről, az Üvegvárosról is csak annak fülszövegében olvastam, így most onnan vettem át pár sort:

"...egy Quinn nevű, álnéven publikáló író története, akit felbérelnek, hogy kövesse Stillmannt, a börtönből szabadult filozófust, hátha az meg akarja ölni a fiát. Ahogy Quinn elmélyed az ügyben, egy olyan labirintusba téved, amelyben a szereplők kiléte egyre zavarosabb lesz, s már-már szétválaszthatatlan, mi tény és mi fikció."

Mindez 100%-ban igaz a képregényre is, még most sem igazán tisztázott előttem, hogy mi is történt valójában. Egyrészt meg kell küzdeni a személyiségek meghasonlásával, hogy éppen ki is az, akinek a gondolatait olvassuk: Daniel Quinn költő kapcsolódik össze William Wilson-nal, ami az írói álneve, és Max Work pedig a legnépszerűbb detektívszereplője. Aztán belép a képregénybe egy Paul Auster nevű magánnyomozó is, akinek a Stillmann-ügyben kérik a segítségét. De ez még nem a vége, még mindig bonyolódnak a dolgok, megjelenik a valódi Paul Auster is, az író, közben sor kerül némi filozófiai eszmecserére is, szóba kerül Bábel tornya, a bűnbeesés, a szavak-valóság kapcsolata és még pár finomabb gondolat, amihez sajnos nekem nem volt elég kapacitásom, lehet, hogy valaki már csak ezen is el tud merengeni órákat. Engem sokkal inkább az vonzott ebben az alig 140 oldalban, hogy volt benne valami vonzó, a rejtély, hogy nem tudom mi fog történni a következő oldalon, mégis az egészen végigvonult a végzet érzése, hogy mégis azt éreztem, hogy mindez így helyes. Annak ellenére, hogy nem mindent értettem, valójában nekem a 105. oldalon következett be egy törés, ahol Quinn gondolata egy olyan irányt vett, amivel nem értek egyet, még újra elolvasva is egy bukfencnek érzem. Hű, hát ez most ellentmondóan hangzik, de ez jellemzi most ezt az élményt.

Rövid kritika pár képkockával: Small Press Spotlight: City of Glass

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: City of Glass
Megjelenés: 1994
Fordító: Polyák Béla
Kiadó: Míves Céh
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2006
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 139 oldal
Ár: 2200,- (antikvár állapotút már 1000,- alatt lehet találni, az enyém 890,- volt)
ISBN-szám: 963-86917-4-3

Philip K. Dick: Kizökkent idő

2011-03-08T23:08:00.002+01:00

Egy ideje, egészen pontosan a Galaxis Útikalauz stopposoknak év eleji újraolvasása óta motoszkált bennem, hogy de basszus, ez csak a sci-fi egy speciális szelete és annyira tág ez a része is az irodalomnak, hogy valamit még kellene, mert ez így nem elég, nekem legalábbis nem. Aztán kisebb kanyarokkal jött a felismerés, hogy nekem Philip K. Dick kell, mert a hagyományos robotos-űrben száguldozós-lézerháborús része nem izgat a dolognak (pedig nagyon szeretem a SW-filmeket), de ő legalább érdekes témákkal foglalkozik, mint pl. alternatív valóság, mi a valóság?, mindenféle fantasztikus elem, ami elég izgalmasnak hangzott és a különböző tartalmak átböngészése után a Kizökkent időre esett a választásom. Erről azt gondoltam, hogy kezdetnek megfelelő, még nem annyira elrugaszkodott, de azért megvan benne az, ami kell és végülis utólag azt tudom mondani, hogy a célnak megfelelt.

Fülszöveg: Volt már olyan érzésed, hogy a világon minden körülötted forog? 1959-et írunk. Ragle Gumm egy álmos, amerikai kisvárosban lakik, és abból él, hogy mindennap megfejti és beküldi kedvenc napilapja rejtvényét. Egyedülálló tehetségének köszönhetően ő az első számú versenyző a „Hol Lesz Legközelebb A Kis Zöld Emberke?” című játékban. Aztán az a nyugtalanító érzése támad, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal. Mintha minden körülötte forogna. Vajon kik azok, akik minden lépését figyelik? Miért olyan fontos számunkra, hogy ne tudja elhagyni a várost? És mit csinál ő valójában, amikor naponta megtippeli, hogy „Hol Lesz Legközelebb A Kis Zöld Emberke”? A világ lassan kezd darabokra hullani, és Ragle Gumm mindent elkövet, hogy megtalálja a valóságot. Bármi is legyen az.

Nagyon jó a felépítése a könyvnek, elindulunk a szép kis amerikai kertvárosból, ahol minden olyan békés és mondhatni tökéletes az élet, Ragle is csak rejtvényt fejt, a férfiak dolgoznak, a nők háziasszonyok, a gyerekek meg játszanak. Kell ennél több? Aztán a férfi, és sógora is furcsa dolgokat észlelnek, mintha valami nem stimmelne a világukban. Éppen megfelelő adagokban érkezik a titokzatosság és élveztem, hogy apró építőkockákból kell felépítenem az egészet, de a könyv felétől kicsit átfordult a dolog egy ámokfutásba, amikor már minden belekerült az égvilágon, nem akarom lelőni, hogy hova meg milyen eredményre jutunk el, de akkor már nekem kicsit elszállt a dolog és valahogy nem is érzem azt, hogy megkaptuk volna a szükséges magyarázatokat, csak hogy valami nagyot akart alkotni.
Mindenképpen érdekes elképzelés és komolyan mondom, hogy tetszett, meg voltak benne nagy mozzanatok, csak ahhoz képest, hogy 10 ponttal indult és tartotta is magát egy ideig, az egész lezárása nekem nem tetszett, de lenyűgöző, hogy az író milyen képzelettel rendelkezett és mennyire jól látott már 1959-ben is egy-két dolgot a jövővel kapcsolatban.

Utóirat: az Egyesült Államokban már 1959-ben arra panaszkodtak, hogy miért hangosabb a reklám a tévéműsorok közben. Hol voltunk mi ekkor? Kb. 50 évvel később a magyarokat is elkezdte izgatni ez a dolog. :)

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: Time Out of Joint
Megjelenés: 1959
Fordító: Pék Zoltán
Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2004
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 201 oldal
Ár: 1780,-
ISBN-szám: 963-863-619-5

Tudtam én...

2011-03-05T20:23:00.001+01:00

Tudtam én már 2010 végén, hogy az idei év nem a bőségé lesz, hanem nagyon is az, amikor kevesebb könyvet lesz időm és energiám elolvasni, nos ez most már teljesen beigazolódni látszik, és a blogon is egyértelmű, hogy márciusi dátummal még egy bejegyzés sem született könyvről. Idén eddig klasszikus értelemben vett regényt 9-10-et olvastam el, legutóbb az Önregényt fejeztem be, na de semmi kedvem 200 oldalnyi hisztiről és egy annyira, de annyira egyértelmű befejezésről értekezni itt, amit nem is ajánlanék senkinek sem, akkor meg minek.

Na de a Papírrepülő nem halt ám meg, csak most kicsit várni kell a bejegyzésekre, nem lesz havi 10, márciusban tutira nem. Épp most járok a Kizökkent idő (Philip K. Dick) végén, próbálom összerakni a szálakat, meg befejezem Az üvegburát (Sylvia Plath) is, csak hát az meg az utolsó harmadában megint nagyon lehangol és csak húz lefelé, bármennyire is szeretem. Ezekről mindenképpen szeretnék majd bejegyzéseket, na meg következnek majd a már beharangozott könyvek: Doppler és A szépség vonala. Azóta sikerült még egy jóságot felfedeznem, így megismerkedem egy újabb íróval is márciusban, ő nem más, mint Ray Bradbury, akinek most fog megjelenni az Agave Kiadónál egy újabb novelláskötete, a Gyógyír búskomorságra. Olyan jó cím, a gyógyírek jó dolgok. :)

Christopher Dell: Szörnyek könyve avagy a képzelet állatkertje

2011-02-28T18:15:00.001+01:00

Startnak kiváló, ha valaki túllép azon az általános állapoton, ami mostanában uralkodik, hogy szörny = vámpír, vérfarkas, egyéb alakváltó ("But I'm a monster"), és kíváncsi a tényleges hiedelmekre és lényekre, amik az elmúlt pár ezer év alatt felhalmozódtak és mostanra elég szép és színes sokaságot alkotnak.

Fülszöveg: Szörnyetegek már az ókori görögök képzeletében léteztek. Azóta minden egyes kultúra létrehozta a maga szörnyeit, s minél többet tudunk meg róluk, annál lenyűgözőbbek lesznek. Képzeletünket benépesítették a farkasemberek, kutyafejű istenek, földönkívüliek, trollok, óriások, ördögök, démonok, vámpírok. A szörnyekről szóló legendák, különleges szokásaik és étrendjük, sebezhetőségük módozatai mára elképesztő sokféleséget alkotnak. Vajon mit árul el az emberről az, hogy ilyen lényekkel népesítette be képzeletvilágát? Miként maradhattak meg tudatunkban évezredeken át, s miért ennyire egyetemes az elterjedésük?
Az egyik lehetséges magyarázat szerint a szörnyeket a lényünk legmélyén rejlő egyetemes természetfeletti érzék hívta életre, az emberi elme szülte. Könyvünk képzőművészeti alkotásokon keresztül mutatja be a különböző korok, földrészek, kultúrák szörnyábrázolásait.

Christopher Dell egy Londonban élő művészettörténész, aki gyakorlatilag létrehozott egy képes albumot, ismeretterjesztő szándékkal, ami laikus érdeklődőknek kiváló, ám aki komolyabban is foglalkozik a mitológiával, annak kevés lehet az a pár hasábnyi szöveg, ami az egyes fejezeteknél magyarázó szöveg. Amúgy jól felépített, tíz fejezetből áll, külön az istenekről, az ördögökről, démonokról, sárkányokról, vízi szörnyekről, alakváltókról, kísértetekről, és ezek mindenféle kombinációiról, mindegyiknél meghatározza, hogy területileg honnan eredeztethető, ill. mik a főbb jellemzői, mitől szörnyeteg a szörnyeteg.
Az illusztrációk és úgy maga a könyv szerkesztése nagyon igényes és szép, kezdve a borítóval, ami bár nagyon csúnya zöld (a figyelemfelkeltés garantált), de legalább pikkelyes, ezért egészen érdekes tapogatni, és az oldalak is minden centiméteren meg vannak tervezve, nem is beszélve arról a bőséges képanyagról, amik nem csak rajzok, hanem konkrét festmények, szobrok, maszkok, forrásokkal feltüntetve, ahogy kell. Szóval nézegetni klassz, meg úgy általában böngészni az egészet, nekem mint teljesen kívülállónak tudott érdekes dolgokat mondani, aki meg további részletekre kíváncsi, keresse fel a könyvtárat. :)

Ami biztos:
* számomra még mindig a görög mitológia a legvarázslatosabb
* ez már a gimis művészettörténetis tanulmányaim alatt is kiderült, hogy Hieronymus Bosch-sal (1450-1516) valami nagyon nem stimmelt, vagy nagyon is, nézőpont kérdése, de ő valami egészen érdekes világnézetet képviselt.
* az ilyet nehéz pontozni

Két kedvencem:

Max Klinger: Álmok, rézkarc, 1884

Francisco Goya: Ha alszik az ész, szörnyek születnek, rézkarc és tinta, 1797 k.

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: A Bestiary of Devils, Demons, Vampires, Werewolves, and Other Magical Creatures
Megjelenés: 2010
Fordító: Árokszállásy Zoltán
Kiadó: Corvina Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keményfedeles
Oldalszám: 192 oldal
Ár: 4990,-
ISBN-szám: 978-963-13-5910-7

Csak szimplán a jelen állás és a jövő könyvei

2011-02-23T13:03:00.005+01:00

Az utóbbi két hétben nagy kedvvel olvasgattam az újabb Scott Pilgrim-köteteket, meg árasztottam el vele a blogot, de ezenkívül sajnálatos módon nem ért nagy olvasmányos élmény, ami kicsit aggodalomra ad okot. Az idei 17 (ebből 6 képregény) könyvből vajon mit árul el az, hogy 5 darab előző évi könyv újraolvasása, és most is egy ilyet kezdtem el, a jelenlegi hangulathoz 100% passzoló Az üvegbura c. csodálatos és általam igen kedvelt Sylvia Plath-regény. Inkább próbálom nem töprengeni ezen túl sokat.

Mivel megvettem, újra átpörgettem a Lencsilányt és a Nocturne-t, valamint újraolvastam A rágógumitolvajt, a Tengeróceánt és a Galaxis Útikalauz stopposoknak c. jó kis sci-fit. Ellenben szenvedős Kanehara Hitomi Önregény c. valamije, elkezdtem Kiss Noémi Rongyos ékszerdoboz c. kötetét is, benne bíztam, mert az írónőnek jó kritikái, ill. személyes ajánlója volt, de most valahogy a tájleírásokhoz, barangolásokhoz a múltban sincs kedvem. Lehet, hogy mégis a Trans lesz előszedve tőle. A Szörnyek könyve, amit épp reggel kezdtem el, érdekes, na de az is inkább képeskönyv, ismeretterjesztő jellegű, semmi komoly lélekemelő (vagy lehúzó).

Na de bízom a jövőben, ugyanis a Scolar Kiadótól kapok majd egy példányt a napokban megjelenő Alan Hollinghurst A szépség vonala c. regényéből, ami megint kicsit újabb felé fordulás lesz, kíváncsian várom. A másik pedig szintén tőlük kicsit később a Doppler legújabb kiadása lesz, az új design-os Erlend Loe-sorozatba illeszkedően, ami megint egy fordulópont lesz, az Elfújta a nő ugyanis kifejezetten tetszett, a Naiv. Szuper. inkább érdekes volt, mint szuper, de Erlend Loe megjegyzendő név maradt, és direkt megvárom a szép rénszarvasos borítót, mint kivettem volna eddig a bocimintásat. Ezzel kapcsolatban már csak egy óriási dilemma van, hogy a zöld-fehér borítót úgy tűnik lecserélték, mert a kiadó honlapján már a kék-sárga kombináció szerepel. Kár. :(

Alan Hollinghurst: A szépség vonala

Részlet a fülszövegből: A szépség vonala nagy ívű regény a felső tízezerről, a szexről és a pénzről. Nick Guest beköltözött a Fedden családhoz, melynek feje konzervatív parlamenti képviselő. A politikai és pénzügyekben ártatlan Nick belekeveredik Feddenék kicsapongó világába, miközben ő maga fáradhatatlanul űzi a szépséget. A Margaret Thatchert hatalomra juttató két választás szolgál keretül a regénynek, mely a változás és a tragédia rendkívüli éveit bontja ki.
Scolar Kiadó

Erlend Loe: Doppler
Scolar Kiadó

Nem bírom az embereket.
Nem bírom, amit csinálnak.
Nem bírom, amit mondanak.
Nem bírom azt, amilyenek.

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim az univerzum ellen

2011-02-21T19:14:00.009+01:00

Nagyon szép a külleme a kötetnek, de ennek ellenére mikor sok kis darabban sikerült befejeznem, azt éreztem, hogy ez nekem nem tetszik, mi ez? Hol van a nevetés, bohóckodás, és a jobbnál jobb beszólások? Nem láttam át az ívet, mindenki csak nyűglődött, meg nyavalygott, a lényeg, hogy nem lépett semerre, az ikrek meg idegesítőek voltak. Aztán másodszorra is elolvastam, mégpedig egyhuzamban a helyi járatos buszon, és akkor tulajdonképpen rájöttem, hogy a fenének kellene mindig ökörködni meg állandóan boldognak lenni (olyan nincs is), néha félresiklanak a dolgok, szóval ez a kötet határozottan komorabb az előzőeknél.

Valahogy az exek sem lettek olyan meghatározóak, persze jóképűek meg gonoszak, de nagyjából ennyi. Mindenki a szakadék szélén táncol, illetve többen le is zuhannak, szerelmek, együttes, munka, maga Az Élet, de nem baj, hogy az 5. rész ilyen lett, csak fokozódik a kíváncsiságom a záró rész előtt, ahol, azt hiszem senkinek sem árulok el titkot, hiszen erre megy ki az egész, meg fog történni a végső összecsapás Scott és Gideon között.

Fülszöveg: Scottnak – nem sokkal 24. születésnapja után – eddigi legkeményebb küzdelmére kell készülnie. Kyle és Ken Katayanagi, a japán ikerpár robotokkal igyekszik megsemmisíteni főhősünk és amerikai barátnőjének egyébként sem acélos boldogságát. Sikerülhet nekik? Miért viselkedik Ramona olyan furán? Széthullhat Scott zenekara? A válaszok a borító mögötti oldalakon várnak.

Nekem ennyi: 9/10

Eredeti cím: Scott Pilgrim vs. The Universe
Megjelenés: 2009
Fordító: Somogyi Péter
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2011
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 185 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 978-963-310-024-0

(100. bejegyzés :* mindenkinek)

Kedvenc Blog díjat kaptam

2011-02-18T20:49:00.006+01:00

A szeptembertől decemberig tartó időszakban játszottunk egy csomót (1, 2, 3, 4), de konkrét díjjal jutalmazott móka nyáron volt utoljára, így most nagy örömmel vettem át Lobo-tól a Kedvenc Blog díjat, jó érzés eszébe jutni másik bloggereknek, egyfajta visszaigazolás ez is, ami azért mindig kell. 5 óra németezés után nem is eshetne más jobban, mint egy ilyen Liebster Blog feliratú képecskét kitenni a saját blogomra. :D

A díjjal kapcsolatos szabályok:
1. Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek
2. Belinkelni azt a személyt akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3. Továbbadni 3-5 tehetséges , lehetőleg kezdő blogtársadnak és ezt tudatni is velük.

Akinek pedig továbbadnám (házon belül maradok, kék-fehér színekben, ugye értitek, lányok? :))
* Mónika, mert nála újra és újra visszaigazolást kapok arra, hogy egyáltalán nem a mennyiség a lényeg
* Ildikó, aki milyen szerencsés, hogy nem csak a számokhoz ért és azok között érzi jól magát, hanem a könyvek között is, és pl. ezt a blogot is vezeti
* tasiorsi, aki maga A Tasiorsi, és akit senkinek sem kell bemutatni :)

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim bekeményít

2011-02-16T12:22:00.003+01:00

Kapásból jól indult a kötet, örültem, hogy belekerült 8 színes oldal, jó volt így nézni a szereplőket, na meg passzolt is a tengerpartos hangulathoz. Sosem volt még ennyire kis aranyosan nyomi Scott, iszonyat amit képes művelni, de azért… Olyan átkötő jellege volt ennek a kötetnek, főleg az erős 3. után, nyár van, lógunk itt-ott, kicsit sok idejük volt töketlenkedésre úgy összességében mindenkinek, meg most az ex sem volt annyira átütő személyiség, de az azért dicsérendő, hogy O'Malley vette a bátorságot és most jó nagyot fordult a kocka az ex személyével kapcsolatban, mert azért amúgy elég jófiús az egész sorozat. :)

Update: mivel azóta elolvastam az 5. kötetet is, arra javítanék, hogy nem átkötő jellegű a kötet, hanem egyszerűen nyár-tematikájú, ebből következően lazább.

Fülszöveg: NYÁR VAN, de nincs idő a pihenésre! Scott Pilgrim és Ramona Flowers kapcsolata egyenesbe jön, legalábbis úgy tűnik, minden rendben van… A munkakényszer, az albérlet fenntartása és a folyamatosan támadó gonosz exek viszont pillanatok alatt kifilézik a nyugalom napjait. Üdvözlünk újra Scott Pilgrim világában, ahol most még több akcióval, feszültséggel, dupla katanával nyomuló fél-nindzsa csajjal és rockzenén hízó szerelemmel találkozhatsz!

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: Scott Pilgrim Gets It Together
Megjelenés: 2007
Fordító: Somogyi Péter
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 216 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 978-963-310-022-3

Nagy Ildikó Noémi: Eggyétörve

2011-02-13T19:22:00.000+01:00

(sóhajt) ... és igen, ilyenkor derül ki, hogy én mennyire csak egy mezei olvasó vagyok, aki egyáltalán nem ért a profi elemzéshez és a nagy szavak használatához, mikor erről a könyvről kellene írnom. Nem kellene, de szeretnék, mert a kortárs magyar prózát nem szabad félretenni, ez az elvem, még akkor is ha éppenséggel a végeredmény nem tízpontos. Mindig az a legfontosabb az árnyaltabb értékelés mellett, hogy befogadható-e vagy sem, nos, ez a kötet igen, bár számomra esetlen és a várakozásaimmal ellentétesen gyenge. Anno pár éve felkapták már a fejüket páran, mikor megjelent az ÉS-ben egy újonc írónő novellája, egy ilyen kezdőmondattal: "Nincs kedved lefeküdni velem?"(Epic) Mi más kell egy hatásos bemutatkozáshoz? Aztán szerepelt Nagy Ildikó két novellája (az Epic mellett a Lélegezz velem!) a Próbaidő c. 2009-es antológiában, amiről már írtam tavaly decemberben, a 2010-es Könyvhétre pedig megjelent első önálló novelláskötete.

Fülszöveg: Ha kedved van, elutazhatsz New Englandba, ha akarod, visszatérhetsz Budapestre. Kísérőd egy fiatal lány lesz, aki csetlik-botlik a felnőttek világában, aki meg akarja találni a helyét, de hol elügyetlenkedi, hogy elügyetlenkedik számára mások. Plasztikvilág, videóklipek és számítógép, a fiatalok életmódjának mai kellékei és helyszínei bukkannak fel, ugyanakkor az önálló személyiséggé válás örök konfliktusairól olvashatunk. Szerzőnk írásmódját így jellemzi Száraz György Miklós: "Sokféleképpen lehet írni: dühvel, kötelességszerűen, űzötten, unottan, élvetegen. Mintha zabálnánk vagy falatoznánk. Hát ő csipeget. Élvezettel csipeget. Mintha öltözködnék, úgy válogatja a szavakat. Mibe is öltözködjék ez a hangulat? Mi megy a legjobban ehhez az estéhez? Mi passzol? Mi illenék? Ettől a választékos, érzéki pepecseléstől lesz olyan lebegős a szöveg. Élvezem olvasni, mert élvezi írni." "Ha én könyvkiadó volnék - írja kritikájában Károlyi Csaba -, egy-két éven belül biztosan betervezném Nagy Ildikó Noémi kötetét is." Az idők során eltelt az az egy-két év.

A borító tarkaságával ellentétben a 25 rövidke novella kicsit szürke, pedig alapjában véve hálás alapanyag lehetne egy olyan írónő élete, aki az Egyesült Államokban született emigrált szülők gyermekeként, aztán ideköltözött Magyarországra, de nem érzem a hatalmas távolságokat, a kontrasztot, amit ki lehetett volna hozni a két eltérő kultúrából. Lehet, hogy ezek az átlag magyarban elvárt dolgok a valóságban már nem is léteznek? Átlagos élet, átlagos környezet, átlagos középiskola, átlagos iskolatársak, olyan dolgokról ír, amik hétköznapiak voltak számomra, semmi irigykedést, vagy megbotránkoztatást nem éreztem, vannak ennél jóval kegyetlenebb könyvek, amik megfelelnének a fülszövegben leírtaknak is. Vannak benne azért jó meglátások, érdekes szituációk, illetve olyan novellák, amik jobban megfogtak, meg amúgy is kellemes olvasni, de nem érzem azt, hogy ez lenne Nagy Ildikó Noémi, nincs stílusjegy, csak úgy vannak az írások, amik rettentően stilizáltak.
Meg hát miért is olvasunk? Nem a kellemesért, hanem a katarzisért. A kortárs magyartól meg aztán végképp ezt várom.

Bónusz: egy teljesen más hangvételű kritika itt van.

Nekem ennyi: 7/10

Kiadó: Palatinus Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 90 oldal
Ár: 2300,-
ISBN-szám: 978-963-2740-73-7

Orosz Dénes: Poligamy

2011-02-09T20:41:00.003+01:00

"Beszéljen erről részletesen!"

A film nagy kedvencem, ciki, nem ciki, többször láttam, a könyv pedig a filmmel egy időben / nem sokkal utána került kiadásra, hiszen a film rendezője és a könyv szerzője egy és ugyanaz, Orosz Dénes, aki forgatókönyvíróként végzett a Színművészetin. Ebből kifolyólag a cselekmény ismert volt előttem, tudtam, hogy melyik Lilla után melyik másik Lilla következik, akik közül volt amelyiket vártam, másiknál inkább a következő reggelt. Nekem személy szerint nagyon tetszik ez az alapötlet, hogy tulajdonképpen egy pasi bepánikol, hogy aztán most vége az életének és most már tényleg egy nővel kell élnie élete végéig és gyereknevelés, satöbbi, szóval komolyan és felelősségteljesen kell vennie a dolgokat és erre következik egyfajta reagálás védekezésképpen.

Fülszöveg: András, a kevéssé sikeres forgatókönyvíró életének új szakaszába érkezik: végre saját lakásba költöznek gyönyörű barátnőjével, Lillával. Helyzetük igazán irigylésre méltó, már hosszú évek óta vannak együtt, és immár semmilyen akadálya sincs annak, hogy gyereket vállaljanak. De amikor a lány bejelenti, hogy terhes, András rádöbben, hogy sorsa immár végérvényesen megpecsételődött. Mert ha az embernek gyereke születik, vége a szabadságnak. Innen már nincs visszaút. Ám másnap reggel egy ismeretlen nőt talál az ágyában, aki ráadásul azt állítja magáról, hogy ő Lilla. Az élete innentől kezdve fenekestül felfordul…

Szellemes és szórakoztató, a kis levonás a stílusért jár. Néha túl modoros és egyszerűen sznob volt, más lett azért a könyvbeli András egy csöppet, Csányi Sándor más figurát hozott ki belőle, ellenben a Lillák egy az egyben ugyanazok, az ő személyiségük nagyon jól át lett ültetve a regénybe is, csak voltak néha az írónak túlkapásai (kiadókról, tévéről a véleménye), amiknél annyira, de annyira nyilvánvaló volt, hogy maga Orosz Dénes üzen valakinek, ami így gáz, bocs.

Ezeket leszámítva végig gördülékeny, nem ül le, Konrád is jó a legjobb barát szerepében, szóval jó volt olvasni és könnyen is csúszott, bár még azt meg kell jegyeznem, hogy nem szeretem amikor az író érezteti velünk, hogy a főhős már többet tud mint mi, vele az egész már megtörtént és most visszaemlékezik, de azért el-elejt egy olyan mondatot, hogy "de ezt akkor még nem tudhattam" vagy "ahogy a későbbiekben kiderült" (valahogy így, nem szó szerint idéztem, csak a lényeget próbáltam érzékeltetni. Könnyű, habos-babos mese egy férfi főszereplővel és magával a Nővel, tele jó pár meggondolandó kérdéssel.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2009
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 220 oldal
Ár: 2490,- > most épp a kiadó honlapján nagyon akciós
ISBN-szám: 978-963-9725-79-9

Ez volt 2010 borítókban

2011-02-06T12:14:00.004+01:00

Márti könyves blogjában láttam egy képet még január elején, ami a 2010-es olvasmányainak borítóit tartalmazta egymás alatt, felett, mellett. Már akkor megtetszett és valahol megragadt az agyam mélyén, hogy de megnézném a sajátomat is így, de a dolog csak most vált realitássá, mikor a Mártitól kapott megfelelő instrukciók után elkészült a sajátom is a 125 borító alapján. Íme itt van, és még egyszer köszönöm szépen, hogy elmagyaráztad Márti. :)

(ahogy mindig is, a képre kattintva eredeti nagy méretében is megtekinthető)

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim végtelen bánata

2011-02-04T23:50:00.002+01:00

Félidőhöz érkeztem a sorozatban, és ahogy haladtam előre a kötetben, egyre inkább azt éreztem, hogy ez jobban sikerült a második résznél, egyértelműbb, világosabb és a karakterfrissítés is jót tett. A második kötetben kisebb gondjaim akadtak az tér-idő kezelésével, nem volt elég nyilvánvaló számomra, hogy mikor melyik évben járunk, nos, most már egyértelművé vált, hogy a fekete keretes oldalak a múlt, főleg, hogy ezt Scott is eléggé nyilvánvalóvá teszi egy buborékban ("ezerrel pörög életem filmje").

Fülszöveg: A kapcsolatból kapcsolatba ugró Scott Pilgrim életére sötét árnyat vet új barátnője hét gonosz ex-pasija. Scott csak akkor járhat Ramona Flowersszel, ha előtte meg-semmisíti a szennyeslelkű, múltbéli partnereket. Todd Ingram a harmadik ex. Nemcsak hogy vegetáriánus-rocksztár, de Scott volt barátnőjével, Envy Adamsszel él, aki kábé másfél éve taposta szilánkosra főhősünk törékeny szívét. Envy viszont nem éri be ennyivel. A pokol tüzén edzett, sikeres art-rock zenekarával Torontóba érkezik, és két nappal a koncert előtt Scott együttesét kéri fel előzenekarnak. Elég lehet 48 óra, hogy Scott kifilézze Toddot, túllépjen az Envy okozta sebek nyalogatásán, eközben építse új kapcsolatát, és még az új számokat is begyakorolja? Sok ez? Most mindez kiderül.

Szóval lett nekünk ebben a kötetben egy Envy és Todd párosunk, meg még az együttesük dobosa, akik közül Envy különösen főszereplői státuszba lépett, hiszen hát ő a hírhedt excsaj, akit Wallace különösen gyűlöl. Jót tett a vérfrissítés, Envy kellően rosszindulatú és gonosz, Todd meg buta mint egy majom, de hát ő bármit megtehet, nem, mert rocksztár? ("és akkor a parmezános csirke sem vega?" ez mondjuk épp Envy). De valójában Envynek ez csak álca és belül még mindig Natalie, de itt van Ramona, aki igazán szimpi csajszi, és jó Scott-tal, de ahhoz meg, hogy ez így is maradhasson, le kell győzni Todd-ot. És akkor indul az agyament menet a játékban, amiben mindenféle hülyeség előkerül, mindenki beszól mindenkinek, az olvasók is megkapják a magukét, Kanada is, jókat mosolyogtam végig, kifejezetten 100%-os élményt nyújtott.

Tőlem itt:
Scott Pilgrim kivételes átlagélete
Scott Pilgrim a világ ellen

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: Scott Pilgrim & the Infinite Sadness Megjelenés: 2006
Fordító: Somogyi Péter
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 192 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 978-963-310-022-6

*a kapcsolati ábra a Scott Pilgrim facebook-csoport galériájából származik
Scott Pilgrim fb
a kapcsolati ábra pontos linkje

Frédéric Beigbeder: 1999 Ft

2011-02-02T00:31:00.005+01:00

Vegyük a könyv főszereplőjét, Octave-ot, a reklámszakembert (copywriter), aki mondhatni az élet császára, dúskál a pénzben, nőkben és a kokainban, de úgy érzi, megcsömörlött a munkájában, és ezért elkezdett írni egy könyvet, egy botránykönyvet, amiben lerántja a leplet a saját kis világáról, hogy hogyan működik a reklámipar, mennyire nézik hülyének a szakemberek a vásárlókat és hogyan érik el, hogy még a szemetet is megvegyék. Ezért persze azt várja, hogy majd kirúgják, de hát ember tervez, tudjátok mi a vége...

Aki pedig mindezt megírta, az Frédéric Beigbeder, aki tényleg reklámszakemberként dolgozott, tényleg ilyen életvitelt folytatott, és tényleg megunta saját magát és valóban írt egy könyvet 99 francs címmel 2000-ben, amiért kirúgást várt. A kirúgást megkapta, vele együtt azonban a sikert és hírnevet is, így továbbra is az élet császára, dúskál a pénzben, nőkben és a kokainban. Szépen nézünk ki, mi?

Volt a könyvben egy mondat egy kisebb monológ részeként, nem is Octave szájából, mégpedig, hogy Könnyű szidni a rendszert, miközben te működteted! (135. oldal), ami nagyjából össze is foglalja azt a kettősséget, amit én is érzek a könyvvel és magával a világgal kapcsolatban. Jó-jó, tudjuk, hogy átvernek minket és még a gagyi termékkel kapcsolatban is bele akarják ültetni az agyunkba, hogy az márpedig kell neked, na de melyikünk hagyná ki az új mogyorós pudingot vagy cheddar sajtos chipset, mikor annyira csábító.

Az a baj, hogy nehéz egyfajta és egysíkú álláspontot képviselni, bonyolult ez az egész fogyasztói társadalom úgy ahogy van, de azért arra jó volt ez a könyv, hogy érdekes kérdéseket vetett fel és megmagyarázott egy-két dolgot, mondhatni ismeretterjesztő és tényfeltáró volt a témában, azonban az elfogyasztott kokain mennyiség növekedésével egyenes arányban csökkent a színvonal, ezért sajnos az utolsó két fejezet már eléggé szétcsapott, főleg az utolsónál szállt el nagyon.

2007-ben készült belőle egy filmadaptáció is, információim szerint érdemes megnézni, mert jól visszaadja a könyv lényegét, sőt. Kíváncsian várom, talán a héten sort kerítek rá.

(egyébként miért van az, hogy egy csomó férfi sokkal sármosabbá, egyenesen csúcspasivá válik egy kis borostától?)

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: 99 francs
Megjelenés: 2000
Fordító: Bayer Antal
Kiadó: Geomédia Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2001
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 276 oldal
Ár: 1999,-
ISBN-szám: 963-791-086-7

Neil Gaiman: Sandman, az Álmok Fejedelme - Prelűdök és noktürnök

2011-01-27T08:08:00.005+01:00

Engem ez a könyv megvett, még kevésbé választékosan bekajáltam az egészet, amit elém tolt Neil Gaiman. Csodálatos pasi lehet, ehhez képest utólag tényleg én is csak azt tudom mondani, hogy A temető könyve csuklóból jött egy unalmas délutánon, mert Sandman története a képregényrajzolók közreműködésével, az valami egészen más. Nagy volt a tét, számomra eddig csak a Watchmen bírt hasonló kaliberrel, mert bár nagyon szeretem a Pilgrim-köteteket, azért azt egy más szinten kell kezelni, a Sandman maga A Képregény, nagy kezdőbetűkkel és őszinte tisztelettel.

Részlet a fülszövegből: A mágus és okkultista Roderick Burgess 1916-ban, Angliában, különös szertartásra készül. Célja, hogy megidézze és csapdába ejtse a halált. Ám a kísérlet balul üt ki, és Halál helyett testvére, az Álmok Fejedelme, Sandman esik a mágus fogságába; így indul az utóbbi idők legnépszerűbb, többszörösen díjnyertes képregénysorozata. A SANDMAN borongós hangulatú, zseniális eposz, Neil Gaiman választékos prózájában és a képregényszakma legkeresettebb rajzolóinak értő tolmácsolásában tálalva, a modern mítoszok és a baljós hangulatú fantasy keveréke, amelyben a kortárs irodalom, a történelmi dráma és az ősi legendák szinte észrevétlenül fonódnak össze. A PRELŰDÖK ÉS NOKTÜRNÖK a mítosz, a varázslat és a fekete humor páratlan elegyével mutatja be a főbb szereplőket, és indítja útjára ezt az egyedülálló, a képregények világában semmihez sem hasonlítható történetfolyamot, amelyet sosem fog elfelejteni az, aki egyszer olvasta.

Nem mondom, hogy annyira járatos vagyok a DC Comics karaktereiben, mert nem, de a fősodorban lévő karakterek természetesen ismertek, meg hát a többiek közül sokan magyar fordításban még meg sem jelentek, de egyáltalán nem jelentettek problémát, hogy egyszer csak felbukkantak. Ilyen pl.: Dr. Dee (akinek egy egész külön fejezet is jut), Káin és Ábel, Batman, Green Lantern, a Mocsárlény, Madárijesztő, az Ezüst Utazó, a Marsbéli Vadász, Harvey Dent vagy éppen Constantine, aki szintén több képkockát kapott az átlagnál. Ezenkívül sok a mitológiai utalás, ill. pár popkulturális is, és egyáltalán nem egy agyatlan összetákolt baromság, hanem nagyon is komoly rendszere van az egész sorozatnak, de nagy segítség, hogy a kötet végén van 3 oldalnyi jegyzet, amit közben ajánlott meg-megnézni, hogy képben maradjunk. Én legalábbis így tettem és teljesen elmerültem az álmok birodalmában.

Ó, és persze majdnem kimaradt a képregények egyik leglényegesebb eleme, hogy milyenek a rajzok... Nos, a kötet borítója és a fejezetek borítói teljesen más stílusúak, mint a történetkockák, jó ez így, tetszik a kettősség. Amúgy meg hát a színezéseket is eltérő emberkék csinálták, de nem esett szét szerintem, jellemző az erős, határozott színek használata, egy képkockán belül nem használja mondjuk a kék öt árnyalatát, hanem van mondjuk a kék, hozzá a sárga és a magenta és összeáll a dolog, minden nagyon élénk és határozott, meg a karakterek megrajzolása is jó szerintem, persze a kliséket alkalmazza néha, de nem is baj, azt éreztem végig, hogy olyan eleven, életszagú az egész. Különösen Sandman alakja lett nagyon vonzó, ~~mondhatni szexi a pasi,~~ egyszerűen magára vonzza az ember szemét.

A kötet rajzolói: Sam Kieth, Mike Dringenberg, Malcolm Jones III

II. kötet: A babaház kiadói oldal
III. kötet: Álomország kiadói oldal
Pár oldalnyi képkocka: http://www.kepregeny.net/the-sandman-1/
Neil Gaiman hivatalos weboldala: http://www.neilgaiman.com/
Az újraszínezett kiadásból pár oldal: amazon

A Végtelenek családja: Death, Destiny, Dream, Destruction, Desire (az álló sor), Despair, Delirium (guggolva és ülve)

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: The Sandman
Megjelenés: 1989
Fordító: Totth Benedek
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2009
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 240 oldal
Ár: 4480,-
ISBN-szám: 978-963-266-116-2

Vizuális szemléltetéssel egybekötött címmagyarázat

2011-01-25T11:31:00.005+01:00

Van ugye nekem ez az egyik kedvenc könyvem, a Beregi Tamás által írt Egyetleneim, amiről már áradoztam is korábban, és december közepén pedig egy könyvcsere folytán sikerült is beszereznem, mert amúgy tök lehetetlen megvenni bárhol is. De a lényeg az, hogy ugye a cím enyhén figyelemfelkeltő, mert hát ezt a szót nem igazán használjuk (a poligámiában hívő közösségektől eltekintve), de én egy hirtelen ötlettől vezérelve arra jutottam, hogy megmutatom, hogy miért is van szó több egyetlenről és nem csak egy nő meghódításáról szól a könyv. Gyors üzemmódban átlapoztam a majdnem 300 oldalas regényt, és ahol új kapcsolatot kezd Tamás, oda beraktam egy kis pink jelölőcetlit (már maradjunk stílusosak...). Ennyi lett. Ugye így már nem is olyan furcsa? :)

Eve Ensler: A vagina monológok

2011-01-21T08:29:00.001+01:00

"Vagina." Tessék. Kimondtam. "Vagina." Megint kimondtam.

Tulajdonképpen ez az egész 230 oldalnyi kimondás, néha hangosabban, máskor csak szolidan. 1996-ra nyúlik vissza a történet, akkor keletkezett a színdarab, amiből aztán a könyv is megszületett, ami először 2002-ben jelent meg Magyarországon. Nagy siker volt világszerte, persze témája miatt azonnal botránykönyvnek kiáltották ki, hiszen erről beszélni, kimondani azért a világ nagy részében tabunak számított és azért ez nem szűnt meg egyik napról a másikra.

Nem csak arról van benne szó, hogy merjük nevén nevezni a női testrészeket, legyen vele kapcsolatunk, hanem felhívja a figyelmet a világban folyó kegyetlenségekre, mint a csonkítások, erőszakos cselekmények, akár háború idején vagy csak simán passzióból. Mert természetesen nevezhető szomorúnak az is, ha úgymond tudatlan egy kertvárosi háziasszony az Egyesült Államokban, de ennél azért jóval súlyosabb volt a katonák kegyetlensége, amit akár a Balkánon vagy Japánban műveltek. Ki tudja ebben a pillanatban mi zajlik? Mindezt nyíltan az arcunkba tolja Eve Ensler, sok emberrel beszélt, amik alapján végül megíródtak a monológok, nagy részük verses formában, ami nekem azért annyira nem tetszik, ahogy már egy másik könyvéről született bejegyzésben is említettem.

Az első magyar kiadás 100 oldallal rövidebb volt, hiszen ehhez a 2010 végén megjelent jubileumi kiadáshoz hozzátoldottak még két részt: a Reflektorfény-monológokat és a V-nap történetét és bemutatását. A Reflektorfény-monológok további 5 írást tartalmaz, hasonlóak, mint az alaptörténetek, a V-nap története és az eredmények-rész meg igazán harciasra sikerült, feministáknak és kutatóknak jó alapanyag, de belőlem hiányzik ez a részecske, sajnos.

Maga a kiadás nagyon szép, tökéletes a borító, a megjelenése összességében, csak megint annyira szellős lett a szerkesztés, hogy én pl azt is nehezen tudom tolerálni, hogy a 43. oldalig kell lapoznom, ill. átverekednem magam, míg mindenki elmondja a bevezető sorait, mert engem a valódi tartalom érdekel. Azzal nincs is semmi baj, kell ez, meg nagyon érdekes volt egy éve először is hallani a történeteket, meg most újra el is olvasni, csak... csak nagyon szét lett húzva. De amúgy, komolyan mondom, hogy ha bárkinek van olyan ismerőse, aki igen határozott véleménnyel rendelkezik a témában és szívesen is beszél róla, akkor bizony ezt az új kiadást kell a kezébe nyomni, tutira értékelni fogja, egyéb esetben pl a V-napos bő 50 oldal kevésbé lesz izgalmas.

A könyvet köszönöm a Nyitott Könyvműhelynek!

Nekem ennyi: 8/10

Eredeti cím: The Vagina Monologues
Megjelenés: 1996
Fordító: Debreczeni Júlia
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keménytáblás
Oldalszám: 230 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-8678-88-1

Susanna Jones: A csendmadár

2011-01-18T23:29:00.008+01:00

Nem igazán vonzottak sohasem a Távol-Keleten játszódó regények, sem a múltat bemutató, sem a modernek, de erről egyrészt jó és megbízható kritikát kaptam, másrészt egy kicsit mix, hiszen egy angol nő kalandjairól szól, aki Tokióban él és ráadásul nem is csöpögős romantikus, hanem egy gyilkosság szálait bogozzuk ki (na meg a főszereplő életét).

Röviden, amit a fülszöveg is tartalmaz: Lucy Fly angol szakfordító nagyjából tíz éve él Tokióban és a regény kezdetekor egy másik angol Lily Bridges meggyilkolásával vádolják, ugyanis találnak egy női torzót az öbölben. Nehéz az ügy, Lucy-nek nincs igazán kialakult kapcsolatrendszere a városban, egyetlen ember állt hozzá közel, Tejdzsi, a fotós pasi, de nyomtalanul eltűnt. A nyomozók azonban hiába akarnák kihallgatni Lucy-t, nem szól egy szót sem, csak önmagában pörgeti végig az eseményeket: hogy kapcsolódnak egymáshoz az események és konkrétan vajon mi történhetett?

Tulajdonképpen egy belső monológ az egész regény, Lucy tök őszintén fogalmazza meg érzéseit és elmeséli, hogy hogyan ismerkedett meg Tejdzsivel, Lily-vel, aztán szépen sorjában, míg pont kerül az egész végére. Ez azért csak egy kis szelete az amúgy nem vastag könyvnek, hiszen a hangsúly nálam azon volt, hogy Lucy pszichéje hogyan viselte a történteket. Nyilván neki is megvan a saját története, hogy miért került Japánba, nos, azt kell mondanom, hogy Tokió kiváló helyszín annak, aki menekülni akar a jelenlegi életéből egy idegen helyre. Senki sem ismer, külföldiként nehezebb is ismerkedni, hiszen azért nem fogadnak be olyan könnyen, így garantált lehet a kívánt magány, ám ez egyben magával vonzza az elidegenedés veszélyét is. Az egyetlen közeli kapcsolata, Tejdzsi sem egyszerű eset, az egész pasi nagyon titokzatos volt, de hát pont ezért nagyon vonzó is. Simán el tudom képzelni, hogy nekem is ő lett volna az a rejtélyes idegen, akiért mindent feláldozok és elvesztem a kapcsolatot a külvilággal. Ah.

Az írónő nagyon szépen és érzékletesen fogalmazza meg a képeket, élvezetes volt olvasni és magam elé képzelni a nyüzsgő várost, vagy épp az esőben álló Tejdzsit. Egy valami zavart azonban, hogy Lucy a belső monológjai közben időről időre váltott E/3-ra, pedig önmagáról beszélt, amit még most sem értek, miért volt jó, egyedül valami mentális problémára tudok gondolni. Szívesen olvasnék még hasonló hangulatú történeteket, kellemes és izgalmas volt elmerülni Japánban.

Nekem ennyi: 9/10

Eredeti cím: The Earthquake Bird
Megjelenés: 1991
Fordító: Varga Bálint
Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2004
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 176 oldal
Ár: 1680,-
ISBN-szám: 963-864-837-6

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

2011-01-15T21:11:00.007+01:00

Kevés olyan mű van, ami akkora hatása lett volna a hétköznapi életre, mint a Galaxis útikalauz stopposoknak c. 1978-ban a BBC által sugárzott rádiójátéknak, amiből 1979-ben született meg a regény. Szállóigék, fontos tudnivalók a mindennapi élethez, a Földről, és persze az Élet Értelme, amit minden ilyesmire, mondhatni kockaságra hajlamos olvasónak csuklóból kell vágnia. Mit is takar az ilyesmi? Dióhéjban: igen erős angol humorral átszőtt sci-fi-ről van szó, tele fantasztikusabbnál fantasztikusabb és meglehetősen vicces dolgokkal. Nyilván az utalási rendszere is igen bonyolult, de én sosem szoktam ilyen szempontból túlzottan vizsgálgatni a könyveket, nem elemző vagyok.

Cselekményleírás következik!
A történet ott kezdődik, hogy Arthur Dent, átlagos angol férfi házát le akarják rombolni az útépítők, amit ő igyekszik megakadályozni, ám megjelenik legjobb barátja Ford Prefect, és közli vele, hogy egyrészt ő űrlény, csak itt ragadt a bolygónkon, másrészt mindjárt vége a Földnek, ugyanis útban van egy hiperűr-bekötő-útnak, így pár percen belül megsemmisül. Stopposként távoznak a bolygóról, egy vogon űrhajóra kerülnek, ahonnan pedig felveszi őket az Arany Szív nevezetű hiperszuper hajó. Itt lép színre három újabb főszereplő: Zaphod Beeblebrox, a Galaxis Elnöke, Trillian, az okos és szép lány, aki szintén ember és Marvin, a depressziós robot. Az útjuk Magrathea-ra vezet, az alvó bolygóra, akiknek lakói a gazdasági válság miatt felhagytak azzal a jövedelmező üzletükkel, hogy egyedi megrendelésre készítettek bolygókat a gazdag embereknek. Ám Zaphod-ot üldözik a rendőrök, mivel gyakorlatilag ellopta az Arany Szívet, így innen is meg kell lépniük és itt ér véget az első kötet, amit valójában még négy darab folytatott 1992-ig bezárólag .

Megtudjuk, hogy mi az Élet, A Világmindenség Meg Minden nagy kérdésére a válasz: !42!, hogy nem szabad elindulni otthonról törölköző nélkül, a vogon költészetbe bele lehet halni, a Bábel-hal könnyen megoldaná itt a földön is a nyelvi akadályokat, a Földről csupán annyit érdemes tudni, hogy jobbára ártalmatlan, de a legfontosabb, hogy ne ess pánikba!

Ja, és még külön világnapot is kapott, május 25-ét, amikor a rajongók ténylegesen törölközővel az oldalukon lépnek ki az utcára, ezzel is demonstrálva elhivatottságukat. Egyébként akár tök jó ismerkedési alap is lehet.

Szóval mindez igen szuggesztív és magával ragadó bír lenni, szórakoztató, de egyben nagyon fárasztó is, voltak olyan pillanataim, amikor szó szerint a Földön ragadtam volna inkább, csak ne, mert már sok volt, de úgy egyébként szerintem megvan az egyensúly: aki kevésbé kocka, elégedetten bólinthat, és mondhatja, hogy köszönöm, ennyi elég volt, szépen le tudja tenni, akinek meg nem volt elég, az hozzáfoghat a világ leghosszabb trilógiájának másik négy részéhez. Még nem döntöttem merre billenek.

Nekem ennyi: 9/10

Eredeti cím: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy
Megjelenés: 1979
Fordító: Molnár István
Kiadó: Gabo Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1998 (?)
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 190 oldal
Ár: ez a kiadás maximum antikváriumban lenne fellelhető, de ahhoz meg kellene a Valószínűtlenségi hajtómű, szóval inkább a mind az öt részt tartalmazó kötetet vadásszátok itt:

http://href.hu/x/ea2k, 4990,-

ISBN-szám: 963-8009-58-6

Alessandro Baricco: Tengeróceán

2011-01-09T17:31:00.002+01:00

"ez az egész valahogy túl van a dolgok világán. Itt semmi sem valóságos, érted?"

Azt hiszem az igazi kedvencekről írni a legnehezebb, mert már rég berendezkedtek a szívbe, jó mélyre, míg az újakról könnyebben lehet fecsegni, egyrészt mert nagyon friss az élmény és talán kevesebb a "felelősség". Azonban mégis csak azt szeretném, ha mindig lennének olyan emberek, akik újonnan fedezik fel Baricco-t és talán meg is kedvelik, lehet, hogy épp ezután. Nem váltom meg a világot, nem is akartam sohasem, ez csak kedvcsináló, de Alessandro Baricco korántsem csak a Selyemből és a Novecento-ból áll.
Persze én is ezekkel kezdtem, már a Selyem (1997) elvarázsolt, így nem volt kérdéses, hogy 2010 tavasza Baricco-jegyében fog telni, utána következett a Novecento (2003), a Vértelenül (2003), és a Tengeróceán (1999). Magyarul még három könyve jelent meg az írónak a Helikon gondozásában: Harag-várak (2004), City (2006), Történet (2007). Az első három után szokatlanul volt a Tengeróceán hosszúsága, hiszen eddig mindig 100 oldal alatt maradt, most pedig egy 200 oldalas regény feküdt előttem, de ez csak még kíváncsibbá tett.

Fülszöveg: Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat – most a tenger határait – kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány – a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thronton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján.

Úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt – írja Baricco a könyvéről –, és úgy kell hallgatni mint a Tengeróceán morajlását.

Van tehát egy maroknyi szereplőnk, akik a tengerparti szállodában találkoznak egymással, nincs körülöttük semmi más, csak a tenger, így épp elég idő jut gondolkodásra. Valamilyen szinten ez jellemzi nekem az egész regényt, a végtelenül nagy nyugodtság, az alfa állapot, mintha minden a helyén lenne, mindent átsugároz a harmónia. El lehet merülni ebben a valószínűtlen világban a valószínűtlen emberek között és ez nagyon jó érzés. Nem rózsaszín tündérmese azonban egy cseppet sem, mindenki megküzd a saját sorsával, a középső, a hajótörésről szóló rész az egyik legdrámaibb húsz oldal, amit én valaha olvastam, tehát azért a feszültségkeltésről is tud gondoskodni az író, mikor mire van szükség. A nyelvezet pedig még mindig csodálatos, annyira szépen szövi egymáshoz a szavakat és ezáltal a mondatokat, hogy gyönyörű. Van, akinek ez már visszataszító, személy szerint a Baricco-műveknél érzem azt, hogy ez aztán 100% szépirodalom, ami még a léleknek is jó.
Legalább évente egyszer újraolvasós könyv, részben a két kedvenc szereplőmnek, Elisewin-nek és Bartleboom professzornak köszönhetően.

Nekem ennyi: 10/10

Eredeti cím: Oceano Mare
Megjelenés: 1993
Fordító: Székely Éva
Kiadó: Helikon Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1999 (a tengeres borító), 2003, 2006 (a fehér borító)
A kötés típusa: keményborítós
Oldalszám: 201 oldal
Ár: nem kapható
ISBN-szám: 963-208-561-2

Erlend Loe: Naiv. Szuper.

2011-01-05T11:49:00.006+01:00

"Üresen állok, mindennek háttal..."*, akár lehetne ez is a felütése a könyvnek, hiszen a könyv főhőse gyakorlatilag ezt csinálja, kiszakítja magát a környezetéből és csak úgy van. A fiúnak megvan mindene, amire szükség lehet egy külső szemmel: szerető család apával, anyával, egy báttyal, akire számíthat, egyetemista, egy általánosságban magas életszínvonalú országban él, mégis eljön az a pont, amikor azt érzi, hogy valami nem stimmel.

Fülszöveg: A Naiv.Szuper. egy 25 éves fiú szemszögéből mutatja be azt a generációt, amely nem találja az élet értelmét, nem látja az ahhoz vezető utat, és céltalan pótcselekvésekkel igyekszik megtalálni a helyét a világban. Hősünk egyszerűen gondolkodik az életről: listákat ír a számára fontos és nem fontos dolgokról, labdázik és faxol, New Yorkba repül, sőt még egy, a relativitáselméletről szóló könyvbe is belekezd, hátha választ kap égető kérdéseire az idővel kapcsolatban…

Erlend Loe regénye, bár látszólag apró dolgokról szól, elgondolkodtatja az olvasót az életről és a halálról, a jövőről és a gyermekeinkről. 20 nyelvre fordították le, több országban kultuszregényként tartják számon – a fiatal norvég író sikerkönyve egyszerű történet nagyon komoly dolgokról.

"A következőkkel nem rendelkezem:
- Tervek
- Lelkesedés
- Barátnő
- Az az érzés, hogy a dolgok összefüggnek és a végén minden jól alakul
- Megnyerő alkat
- Óra"

Sokan nem tudtak azonosulni, ill. szimpatizálni az Elfújta a nő nyegle főhősével, míg a naiv sráccal inkább. Nos, én inkább az első csoportba tartozom, nem tudott hozzám ez a könyv annyira közel kerülni, mint vártam, volt egyfajta távolságtartás köztünk a főszereplővel, hiszen annyira mások vagyunk. Az utóbbi két év egyáltalán nem volt céltalan és eseménytelen (bár számolhatnám egészen a 6 éves koromtól is a dolgokat...), meg is lett a gyümölcse, mindig előre kell haladni, lehet, hogy kis lépésekben, csak legyen az embernek célja és valamiféle jövőképe. A Naiv.Szuper. főhőse pont, hogy kiszállt a hajtásból, és csak szemlélődik a világon, ami körülveszi, amit nagyrészt nem tudok átérezni, DE ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy mindenféle negatív felhang nélkül két év múlva, 25 éves koromra én is eljutok egy ilyen meditatív állapotba.

Két könyv után kezd körvonalazódni, hogy Erlend Loe mit is képvisel és miért is jó olvasni, ami igen egyszerű, magát az egyszerűséget. Nem erőltettek az írások, én a listákat is nagyon szerettem, könnyeden gördülünk előre, pedig azért elég drasztikus az, amit a főszereplő csinál, mégsem éreztem azt, hogy fejbe kellene vágni, hogy ébresztő, vár a világ, valahogy úgyis mindig alakulnak a dolgok.

A könyvet köszönöm a Scolar Kiadónak!

Nekem ennyi: 7/10

Eredeti cím: Naiv. Super
Megjelenés: 1996
Fordító: Vaskó Ildikó
Kiadó: Scolar Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 224 oldal
Ár: 2450,-
ISBN-szám: 978-963-244-191-7

* Hiperkarma: Üres

Ez volt 2010 teljességében

2011-01-03T23:54:00.000+01:00

Jaj, hát mindenki annyira szép listákat írt, meg összegzéseket oldalszámokkal, műfaji lebontással a 2010-es olvasmányélményeiről, hogy én is próbáltam a blog élete előtti dolgokat is összefoglalni (profin sikertelenül...), mert hiába linkeltem be a molyos témát, amiben öt kedvenc könyvünket kellett megjelölni, és a Best of Papírrepülő 2010 bejegyzésben is kiválasztottam ötöt, na de az év ennél sokkal tartalmasabb volt. Száz feletti könyvnél azt hiszem már illik tíz-tizenöt klassz olvasmányélményt felsorakoztatni, hiszen szó sincs arról, hogy nem lett volna annyi szuper.

Agota Kristof: Tegnap
Alessandro Baricco: Tengeróceán
Anthony Burgess: Gépnarancs
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
Bólya Péter: A veréb századik lépése
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Darvasi László (Szív Ernő): Összegyűjtött szerelmeim
Douglas Coupland: A rágógumitolvaj
Háy János: A gyerek
Jean Mattern: Király Fürdő
Nick Hornby: A Meztelen Juliet
Sylvia Plath: Az üvegbura
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Tóth Krisztina: Vonalkód

+ 1 ráadás persze a Scott Pilgrim-képregénysorozat, amit totálisan imádok, egyelőre az első két részt olvastam, a postán van valahol az országban a 3-4 és majd tovább, tovább...

Elkezdtem számolgatni, hogy mennyi volt könyvtári példány, kölcsönkapott, illetve saját példány, hát jól belekeveredtem, nem jött ki a végösszeg, gondoltam, jól van Zsófi, ennyit erről! :D Annyi azonban biztos, hogy az összes (125) közül 80 körüli a könyvtári példány, a maradék pedig nagyrészt saját, de volt a tavalyi évben 6 kölcsönkapott könyv is (Kick-Ass, Na ne!, London csak oda, Scott Pilgrim 1, Flow) amikért :* vagy :).

Na és miért is lett ez 125? Olvasom itt-ott, hogy te úristen, hogy képesek egyesek ennyit olvasni, meg miért nem csinálnak mást, élni kell, amire többnyire cöcögök és nem szólok bele, mert minden választás kérdése és minden ember története más. Nyilván, ha egyszer úgy adódik, és nekem is lesz családom, férjjel, gyerekkel, ahogy kell, akkor kevesebb lesz, de akkor sem lesz hiányérzet. De most így 22 (1 hét és 23!!!) évesen komolyabb kötöttségek nélkül én osztom be az időmet, nem azt választottam, hogy úszom, sakkozom, teniszezem, vagy keresztrejtvényt fejtek, hanem az én egyik hobbim az olvasás, amire napi rendszerességgel szánok időt, mert ez okoz örömet. Emellett persze mint sok más normális ember én is járok sok-sok koncertre, moziba, kiállításokra, mindenféle kulturális jóságra. Valaki nézi a szappanoperákat, nos én abban a napi félórában is mást csinálok, így egészen másképp alakul az egész, valamint nagyon jó az is, hogy utazás közben (távolsági, helyijárat) is képes vagyok olvasni, és kifejezetten szeretek is. Pécsen belül is tud akkora távolság lenni, hogy húsz-huszonöt percet döcögök, amit nem feltétlen csak fülessel lehet túlélni.

Biztos sokkal részletesebben lehetne elemezni ezt a témát is, most elég ennyi, de az még igen fontos, hogy a végső szám között volt 12 képregény, 4 verseskötet, sok-sok regény, kisregény, novelláskötet és pár egyéb kategóriájú könyv.

Türümm-türümm, az év felfedezettjei és kedvencei következnek:

Királynő: Agota Kristof, akitől mindent olvastam a Trilógiát kivéve, az most januárban vagy februárban fog sorra kerülni és Tóth Krisztina (Porhó, Vonalkód, Hazaviszlek, jó?)
Királyok: Alessandro Baricco (Selyem, Novecento, Tengeróceán, Vértelenül) és Szerb Antal (Utas és holdvilág, A Pendragon legenda, VII. Olivér).
Maradt kiemelt státuszban Douglas Coupland, Anna Gavalda és Háy János.

Az idén öt könyvet nyertem: Gyógyfűrész, A szél árnyéka, Babits Mihály esztergomi versei, A Highgate temető ikrei, A londoni óriáskerék rejtélye + még egyet, de azt a mai napig nem kaptam meg, már nem is fogom, ennyit erről...

Egy kezdő löket után (magamat löktem meg) az év végi mérleg az lett, hogy öt különböző kiadótól összesen tizenhárom recenziós példányt kaptam, előjegyzéseim is vannak már, örök hála a pozitív hozzáállásért és nyitottságért.

Jellemző volt rám, hogy ha valami nagyon megtetszett, és könyvtári példányt olvastam belőle, akkor megvettem később, ha szerepelt valami jó kis akcióban, vagy könyvtári kiárusításon leltem rá. Ilyen 12 volt és jelenleg is várok egy könyvrendelést, ami 2 ilyet tartalmaz.

A 2009 és azelőtti időkből átemelve 5 könyvet olvastam újra, mert fel szerettem volna eleveníteni, nagyon szeretem őket: X generáció, Házasságon innen és túl, A bogyósgyümölcskertész fia, Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol, vagy mert tudtam, hogy jobban érteném: Szoba kilátással.

Ennél több volt az, amit 2010-ben olvastam először, de pár hónappal később újra még ugyanabban az évben, no igen, a hatás: Tegnap, Mindegy, Egy nő, Keresők, Keresők, avagy a lány neve, A vagina monológok, Scott Pilgrim 1-2. Idén is több ilyet tervezek, pl. Gavaldát és Couplandet mindenképpen.

A 125-ből 43 volt magyar írótól, 90-95%-ban kortárs dolgokra kell itt gondolni, az az én asztalom Szerb Antalon kívül (tehát ő alkotja a maradékot).

Ami nem tetszett, arról már írtam ősszel, de itt van a kibővített lista, a teljes 2010-re vonatkoztatva: http://konyvtar.hu/polc/511755

A könyvvásárlás mikéntjei és forrásait nem bontom ki, magánügy, a lényeg annyi, hogy 2010-ben a 100 új szerzeményből mindösszesen hármat(!!!) vettem teljes áron, abból kettő azért volt, mert türelmetlen voltam, egy pedig Olaszországból való, mert nem akartam könyv nélkül hazajönni, még ha az angol nyelvű is (Chuck Palahniuk: Choke). Tudatosan kell vásárolni, ismerni a jó és megbízható helyeket, akcióban sem elveszni, hanem észnél maradni, hol milyen kedvezmények, kiszállítási lehetőségek vannak, illetve persze, hogy melyik könyvtárakban mikor van 100-200,-os könyvvásár. ;) Ennyi, nem varázslat.

Igen, és megint sikerült összezagyválnom mindent, remélem találtok benne azért érdemlegeset, vagy olyat, amit felkelti az érdeklődéseteket. Na lassan ráállok megint a könyves bejegyzésekre. :)

Best of Papírrepülő 2010

2010-12-30T09:00:00.002+01:00

Bár ebben az évben 125-öt könyvet olvastam el összesen, ami nagy számnak tűnhet, de igazából nem, mert hát nem mindegyik volt 400 oldalas regény, sok képregényt, kisregényt, novelláskötetet olvastam, pár szakkönyvet meg verseskötetet is, na de amiről itt írni akarok az az, hogy az indulás óta eltelt 6 és fél hónapban az itt szerepelt 51 könyv közül melyik az az 5 könyv (az olvasás időrendjében! nem rangsor), ami a leginkább tetszett, nem is feltétlenül azért mert tökéletes, hanem hogy valamiféle maradandó élményt nyújtott, izgalmas, elgondolkodtató, szép volt.

* Douglas Coupland: A rágógumitolvaj
* Jean Mattern: Király Fürdő
* Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
* Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
* Erlend Loe: Elfújta a nő

Nem hiszem, hogy fogok még egy kört futni a kérdésben, hiszen a molyon nemrég már az erre vonatkozó témában megírtam, hogy mi az Öt legkedvesebb könyvem 2010-ben, az azóta is áll.
Téma, polc ezeken az URL-eken. Az én listám: http://moly.hu/kommentek/549730

Továbbá, mivel nem is rossz a Blogger beépített statisztikája, megnéztem, hogy melyek azok a bejegyzések, amik a legnépszerűbbek voltak megtekintés, illetve megjegyzések számát tekintve, és melyik országokból is olvastok a legtöbben, mert hát van itt Magyarországon kívül is jócskán ország.

Top 5 bejegyzés (látogatottság):
Könyvcímekben a lényeg - körbejárt a bloggerek között egy olyan játék, amiben 30 kérdésre könyvcímekkel lehetett kizárólag válaszolni

Egy kis blogelemzés, nem sok - tényleg nem volt sok, csak egy október eleji szösszenet, hogy mi volt eddig és mit szeretnék hamarosan, nektek mégis tetszett(?) :)

Krasznahorkai László - Max Neumann: ÁllatVanBent - talán ez volt a legstresszesebb meló, a szerzők és téma miatt, de gondolom sokan ide találtak a google-ból :P

Douglas Coupland: Barátnő kómában - az általam egyik legjobban várt újdonság volt, hiszen nagy híve vagyok Couplandnek, majdnem tökéletes is lett, csak az a legvége...

Igen! A Highgate temető ikrei az én postaládámban is landolni fognak - nagyon-nagyon örültem mikor nyertem egy példányt a facebook-on, ezt ki is nyilatkoztam itt a blogon

Top5 bejegyzés (megjegyzések):

Általános érvényű igazság, hogy a könyvesblogger szereti a játékokat, ezekhez is kommenteltetek a legtöbbet nálam (a max. a sajátjaimmal együtt 9 volt egy bejegyzésnél), na meg azért örültem, hogy a Tudásközponttal kapcsolatos bejegyzések sem tűntek el a süllyesztőben. :)

Díj és 10+1 könyv játék
Te, mi ez az épület itt?... és ez a másik?
Közbevetés - Moment of Beauty
Megint egy mosolyt fakasztó díj
Végső visszaszámlálás - Tudásközpont - október 25-től mindenkinek nyitva
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
Zenés körbepöttyös

Továbbá vannak ugye a különböző oldalak, amik a felső vízszintes menüsorból érhetők el: a zenés Heavenicetrip!, a filmeket ajánló Vetítő, a soron következő könyveket mutató Pre, a Veszíts el egy könyvet!-mozgalom leírását és az én részvételemet tartalmazó Elveszített könyveim, valamint az általam eddig adott összes értékelőpontot tartalmazó Eddigi pontjaim. Ezek közül várhatóan a legutóbbi lett a legnézettebb, utána az Elveszített könyveim következik, de azért örömmel láttam mindig, hogy a zenés és filmes is hasonló gyakorisággal látogatott.

Honnan vagytok? (Mo.t leszámítva, a számok 75-22 között mozognak, nagyság szerinti sorrendben szerepelnek)

Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok, Románia, India, Kanada, Németország, Finnország, Szlovákia, Oroszország

Böngészőhasználat: Firefox (64%), Internet Explorer (17%), Chrome (13%), Safari (2%), Opera (1%)

Operációs rendszer: Windows (95%), Other Unix (2%), Macintosh (1%)

Lassan vége 2010-nek, több írás már nem lesz idén, jövőre ugyanitt találkozunk! Boldog új évet!

Jay Asher: Tizenhárom okom volt...

2010-12-28T08:01:00.001+01:00

Pár hónapja kezdett keringeni a könyvesbloggerek körében a Thirteen Reasons Why, és a fülszöveg elég hamar felkeltette a figyelmemet: egy középiskolás lány, Hannah Baker öngyilkosságot követ el, és halála után kazettákon küldi szét a megfelelő embereknek az okokat, akiket hibáztat a tettéért, és akik valamilyen szinten szerepet játszottak a végkifejletben. Akinek a szemszögéből mindezt megismerjük szintén a kazettán szerepel, ő Clay Jensen, Hannah majdnembarátja, aki nem tudja, hogy mit követett el és vajon hányadik a sorban.
A történet végig kettős narrációban zajlik, haladunk a kazettákkal, egyre inkább megismerjük a középiskolát, ahová járnak, természetesen az egyes szereplők ismerik egymást, minden összefügg mindennel, ahogy egy rendes high school drama-hoz szükséges.

A továbbiakban nem árulok el konkrét indokokat, még sejtelmesen sem, de ettől függetlenül döntsétek el, hogy tovább akarjátok-e olvasni, mert azért Hannah jelleme terítékre kerül.

Váltás: sajnos csalódtam a könyvben, bármennyire is ígéretesnek tűnt a maga kategóriájában. Gondjaim voltak a nyelvezettel és a választott hangnemmel, nem volt gördülékeny és hihető. Zavart, hogy a könyv nagy részében kb. 5 soronként változott a narrátor, Hannah-Clay-Hannah-Clay, ugyanis Clay sokszor teljesen feleslegesen "beszélt bele". A könyv végén van egy interjú az íróval, amiben meg is jegyezte, hogy lehetett volna csak Hannah is végig, folyószövegben, de nem lett, amit én sajnálok, mert így szörnyen szaggatottá vált.

Az alapján, amit megtudunk Hannah-ról, nem tartom túl reálisnak, hogy miután elhatározásra jut, napokon keresztül, több órán keresztül hangosan kimondja az érzéseit és felvételt készít a különböző embereknek címezve, sokszor cinikusan, keserűen és nevetségesen, tulajdonképpen egy egész bosszútervet kreál, minden egyes apró lépést és a vészmegoldásokat megtervezve. Ugyanis pont az volt Hannah legnagyobb baja, hogy senkivel sem akarta, illetve tudta megbeszélni a problémáit, a szülei még csak képbe sem kerülnek (!!!), aki meghallgatná, azt is elutasítja, egyszerűen sodródott és került egyre lejjebb a gödörben, nem éreztem benne az akaraterőt a túlélésre. A középiskola sokszor pokol, nekem sem volt diadalmenet, sok pofont kaptam, de én pont a másik utat választottam, hogy túl kell élni és menni tovább. Persze ezzel nem azt mondom, hogy minden oka kicsinyes és jogtalan, a 13 között vannak keményebbek, amik azért szerencsére nem általánosak, de akkor is azt éreztem, mégpedig kábé az első kazetta után, hogy Hannah meg sem próbálja és ez volt a legidegesítőbb.

A lufi kippukadt.

A könyv hivatalos angol oldalát nagyon odatették design ügyileg.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak.

Nekem ennyi: 6/10

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
A kiadás helye: Szeged
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 264 oldal
Ár: puhaborítós: 2999,-; keményborítós: 3999,-
ISBN-szám: 978-963-2452-61-6

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim a világ ellen

2010-12-26T07:07:00.002+01:00

Azt hiszem mostanra már egyértelművé vált, hogy lökjetek elém bármilyen "béna" srácot, nekem rögtön szimpatikus lesz, elég csak a legutóbbi Elfújta a nő főhősét említenem, vagy Tamást az Egyetleneimből, meg itt van Scott, akivel továbbra is jó viszonyban vagyok. Annyira aranyos kis képregényfigura.

Az első kötetről írtam már három hónapja, remélem a harmadik kötet bejegyzésére nem kell újabb három hónapot várnom... Tehát ott hagytuk abba, hogy Scott baromira nagy kedvvel van a középiskolás Knives-szal, közben megismerkedik Ramonával, a különc görkoris futárlánnyal, akihez sikerült is közelebb kerülnie annak köszönhetően, hogy legyőzte az első exet, Matthew Patelt. Persze képtelen maga körül rendezni a dolgokat. A második ex pedig nem várat magára sokat.

Fülszöveg: Scott Pilgrim két vasat is tart a szerelem izzó tüzében. Bár Knivesszal csak a szakítás fenyegető rémképe miatt van együtt, az igazi kihívást Ramona jelenti, aki magával hozza a kapcsolatba sötét múltját és hét gonosz ex-pasiját. Scott csak az egyesével érkező exek megsemmisítésével tarthatja meg a lányt, de mi lesz, ha Ramona és Knives találkoznak? Mi történik, ha Scott volt csajai is megjelennek? Hogy nem roppan össze ez a fiú? És mondd, Uram, miért nem marad már a múlt a múltban?

Ahhoz, hogy valakinek tetsszen a 6 kötetes Scott Pilgrim-sorozat, nem elég, hogy nyitottnak kell lennie a képregények felé, ez alap, hanem vevőnek kell lennie a tömény hülyeségre és komolytalanságra, Scott nyomi alakjára, mert néha iszonyatosan határozatlan, és hisztizik mint egy lány (főleg a haja miatt, de cuki), valamint persze arra a tényre, hogy itt a szereplők, ha kell, profi harcművész üzemmódba kapcsolnak át egyik percről a másikra, és pörögnek a képtelenebbnél képtelenebb videójáték-szerű képsorok és törnek a szívek.

Ja, egyébként a december 18-ai Hungarocomixon elhangzott, de már nem is tudom, hogy Hamlet, vagy Wostry Ferenc mondta, de inkább utóbbi, hogy a Kick-Ass-hez hasonlóan ez is indie képregény, ami tulajdonképpen egészen nyilvánvaló, csak én eddig nem raktam össze a szálakat. Na de most! :D
Szereztem a kiadó pultjáról egy kis bénázás után (én voltam a béna) pár matricát, volt póló is, de csúnya színekben, pedig szívesen hordanék Lencsilányos, ill. Scottosat is, de hogy lehet pl. Lencsilányt rányomni egy bugyirózsaszín pólóra? Brrr...

Egy kis plusz mára, ha már: Why Scott Pilgrim is the best Indie comic out there?

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 200 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 978-963-310-004-2

Nancy Madore: Megigézve - Erotikus esti mesék hölgyeknek

2010-12-23T07:12:00.002+01:00

"Kizárólag 18 éves kor fölött ajánljuk!"

A szerző fogott pár klasszikus mesét, amiket felújított, átalakított annak érdekében, hogy a különböző szexuális fantáziákat közöljön velük, elsősorban nőknek szólóan. Mégpedig azért nekik, mert általában véve sajnos még mindig igaz, hogy a nők kevésbé merik kimondani a vágyaikat, sokan alávetik magukat a férfiak/férjük igényeinek és nem merik vállalni önmagukat.

A 13 erotikus mesében felbukkan többek között Hófehérke, Hamupipőke, Hófehérke mostohája, Aranyhaj, a Kékszakállú herceg, a Szépség és a Szörnyeteg, valamint különböző helyzeteket szimbolizálva a rút kiskacsa, a libapásztorlányka, és a megátkozott herceg. Témákat tekintve, párosítások nélkül írom, Madore feldolgozta az édeshármas, a szado-mazo, a szerepjáték, a swinger-játék, a csoportos jelenetek gondolatát. Azért szerencsére nem maradt csak ennyire szimplán a felszínen, előkerülnek komolyabb témák is a női szerepekkel, férfi-nő (birtok)viszonyával kapcsolatban, azonban egy a bökkenő, hogy mindez nagyon változó színvonalon.

Az archaikus szóhasználat, népmesei szófordulatok ellövése nem mindig helyénvaló, néha keveredik a középkor a modern világgal abszolúte komolytalan módon, ami ezáltal nevetségessé teszi a mesét, még ha maga a "cselekmény" igényesen is van kidolgozva. Az elbeszélői mód is gyakran váltakozik, valamint az, hogy mikor és lépünk át egyik helyzetből a másikba, egyszerűen azt éreztem, hogy próbálkozik a szerző, nagyon is, csak még gyerekcipőben jár. Ennek ellenére magával az erotikus részekkel szerintem nincs nagy baj, szépen és cseppet sem közönségesen, kegyetlenül vannak bemutatva a helyzetek, de nálam is a Macska+Egér húzta ki majdnem a gyufát, néha sok volt, de összességében ízlésesek a mesék. Amivel kifejezetten elégedett voltam elejétől a végéig az a Naptól Keletre, Holdtól nyugatra, a Tükröm, tükröm és A kis libapásztorlányka, A rút kiskacsa pedig aranyos és kedves úgy, ahogy van.

Mivel azért jó az alapötlet, és ajánlanám is megismerésre nem csak a lányoknak, hanem az ellenkező nemnek is, szívesen olvasnám majd a második kötetét is magyar fordításban, és ráadásul ezeknek még a borítója is ízléses.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Nekem ennyi: 7/10

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
A kiadás helye: Szeged
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 248 oldal
Ár: 2299,-
ISBN-szám: 978-963-2452-52-4

Siobhan Dowd: A londoni óriáskerék rejtélye

2010-12-21T23:54:00.001+01:00

Üde színfolt a magyar könyvkiadásban a Pongrác Kiadó, akik a közösség oldalak erejét kihasználva népszerűsítik és reklámozzák a könyveiket, alapból a modern, web2.0-s megközelítést választották, ami úgy tűnik egyelőre, hogy bejön, ezt a könyvet is az egyik közösségi oldalon nyertem.

A londoni óriáskerék rejtélye teljesen korrekt módon a 12-16 éves korosztálynak van belőve, magán a könyvön a 14 éves karika szerepel, úgyhogy azt inkább hagyjuk, hogy én, (már majdnem) 23 évesen miért veszem a kezembe. :D Tulajdonképpen egyszerű, mert egyből megfogott a London Eye, a vágyott hely, ahová el szeretnék jutni, aztán a fülszöveg is meggyőzött, na meg maga a borító is simán belefér az én évi top hármamba, és valami könnyedre vágytam, amihez nem feltétlen kell lemenni a lélek legmélyebb bugyraiba.

Tehát miről is szól: Ted és Kat elmennek a náluk vendégeskedő unokatesójukkal, Salim-mel, a londoni óriáskerékhez, hogy felülnek rá, azonban egy véletlenül felajánlott ajándékjegynek köszönhetően csak Salim megy fel a kerékre, ám mikor a fél órás menetidő letelik és az utasok kiszállnak, Salim nincs sehol. Mivel a rendőrség is tanácstalan, a szülők pedig halálra izgulják magukat, a két gyereken van a sor, hogy rájöjjenek, hogy mi történhetett Salim-mel. Ted, a 12 éves srác egy különös szindrómában szenved, amitől ő másképpen gondolkodik a kortársainál, így neki köszönhető a különböző elméletek gyártása, hogy pl. Salim öngyulladás áldozata lett, elrabolták, álruhában jött ki a kapszulából, más kabátja alá bújt be, elromlott az órája, és hasonlók. Nővérével, Kat-tel próbálnak együttes erővel, a veszekedéseiket félretéve nyomozni, és megoldani az ügyet.

Teljesen korrekt kis ifjúsági regény, szinte felidézte azt az időszakot, amikor még én olvastam ilyet, amikor valóban ennyi idős voltam, mint a célközönség, de ez jó, mert megnyugtató, hogy ma is vannak azért a fantasy könyveken kívül szimplán a mi világunkban játszódó történetek, amik ettől függetlenül ugyanolyan izgalmasak lehetnek. Dowd egész jól megoldotta azt is, hogy a történetet végig Ted meséli el a maga fura stílusában, csak nagy ritkán volt egy-egy olyan mondat, ami nagyon sántított, egyébként humoros volt, halkan jegyzem meg, de nekem néha Bones jutott eszembe Tedről, hogy milyen is a viszonyuk a közmondások és viccek megértésével.

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Pongrác Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 276 oldal
Ár: 2900,-
ISBN-szám: 978-963-89013-2-3

Féléves lettem - mi volt eddig?

2010-12-16T08:08:00.005+01:00

Az első, bár még nem igazi könyves, könyvtárral kapcsolatos bejegyzést egészen pontosan hat hónapja, június 16-án tettem közé, amolyan rövid bevezetésként a Papírrepülő hátterébe. Ezzel együtt 79 bejegyzés született meg, 2 várakozik megírásra, számtalan könyv pedig az elolvasásra. Sosem fog csökkenni. Mivel azért köztudott rólam (vagy még nem tudod, de most), mániákusan szeretem a rendszerezést, számvetést, statisztikát készítését (ezeket egy másik felületen végzem), amit most meg is fogok tenni a bloggal kapcsolatban.

47 bejegyzés szólt a könyvekről, az ezekre adott pontok megtekinthetők az Eddigi pontjaim menüpont alatt.
11 pedig a könyvtári témában íródott, elsősorban a Tudásközpontról (7).
6 játékban vettem részt, ami körbement a könyvesbloggerek körében, ezeknek nagyon örültem, mikor megkaptam tőletek.
13 bejegyzés kapta a 'közbevetés' címkét, könyvekkel, bloggal, nyereményekkel kapcsolatban.
Ez nagyjából le is fedi az összeset, vannak még potyaposztok, de most nem is ez a lényeg.

Igyekszem többféle szerzőtől többféle műfajban olvasni, ennek ellenére persze nekem is vannak kedvenc íróim és írónőim, bár nem mindenki fordult elő a blogon, de talán még változni fog a jövőben, plusz ha valakitől több könyvet is olvastam és írtam is róla, az meg nem jelenti azt, hogy a kedvencem, de érdekel. Ilyen pl Agota Kristof (3), Audrey Niffenegger (2), Douglas Coupland (3), Eve Ensler (2) és Marjane Satrapi (2). Közülük köztudottan A. Kristof és Coupland áll közel a szívemhez, de nagyon.

A 47 könyves bejegyzés között dominálnak a magyar (13) és az amerikai könyvek (14), de van még kanadai (4), francia (3), frankofón (3), argentin (2), angol (2), iráni (2), cseh (1), finn (1), norvég (1), német (1) is.

Általános jellemző, hogy szeretek kortárs regényeket olvasni, régi könyveket, klasszikusokat már nem nagyon szoktam, inkább még azt mondom, hogy a kortárs kultikus szerzők között van bepótolnivalóm, ezt érzem inkább prioritásnak, nem fogok Jókai Mórig visszanyúlni. Nagyon szeretem még a novellásköteteket, meg persze a képregényeket, amiknek igazán a rajongójává váltam az utóbbi időben (szombaton bekukkantok ide is ;)).

Voltak terveim, betervezett számok, mert azért ha úgy vesszük ez mind időbeli befektetés, még ha önkéntesen és kedvtelésből is csinálom, azért jó látni az eredményt, ahogy lépkedek előre az úton és nem akarok álszenteskedni, hogy de hát csak irkálok! Nem, nem csak. Gondolok itt a recenziós példányokra, amikből részben Lobo, nagyrészt a saját erőmből és összeszedett bátorságomból sikerült kialakítani a rendszert, azóta gondolom úgy, hogy igenis magunk irányítjuk az utunkat, vagy legalábbis igen nagy befolyásoló erővel bírunk rá, mert más nem fog előre lökdösni. Na meg persze érdemes figyelni a nyereményjátékokat.

Szeretem a blogomat, szeretem azt a külsőt, amit sikerült megalkotnom önmagamnak, szeretem a tartalmát, szeretem, ha hagytok valami megjegyzést, bár néha jól jönne még további visszajelzés "szakmailag", hogy hülyeség-e ez az egész vagy elmegy kategória :D, de jó csinálni, még ha néha kevésnek is tűnik a ráfordítható idő.

Mindenkinek csak így tovább és sok-sok féléves és éves szülinapot! :)

U.i.: köszönöm a 4000. látogatónak, hogy itt járt :*

Csökkentem a várólistámat 2011-ben is

2010-12-14T17:44:00.005+01:00

Na az első posztkörök már lefutottak a témában, most szánok pár percet én is a dologra, ami pedig az, hogy Lobo hirdetett a blogjában egy bajnokságot, inkább játékot, (játékfelhívás itt), amit nem kell véresen komolyan venni, de érdemes részt venni rajta.

A célja az, hogy olyan könyveket is elolvassunk végre, amik minimm fél éve várakoznak a fizikai könyvespolcunkon, vagy pl. a molyon a várólistánkon, mert el szeretnénk olvasni, csak mégis mindig más akadt a kezünkbe. 12 ilyen könyvet kell kiválasztani, egy polcot/listát készíteni róluk és 2011. december 31-ig mindegyiket elolvasni. Nem bonyolult, nem nehéz, sikerült is összeszednem azokat a könyveket, amikre már nagyon kíváncsi vagyok, kettő saját könyv, kettőt már kölcsönkaptam, szóval tényleg csücsülnek türelemmel, íme mindez vizuális formában:

Elérhetősége: http://moly.hu/polcok/csokkentem-a-varolistam-2011-ben-is

Az a helyzet, hogy a Battle Royale az év végéig szerintem még leváltásra kerül, mivel el szeretném kezdeni és el is fogom, de a befejezését nem tudom garantálni, mert ha nekem túl véres és kegyetlen lesz, akkor nem fogok végigszenvedni több mint 700 oldalt, az tuti. Ezért 3 jelölt pályázik a helyére:

Patrick Süskind: A parfüm - Egy gyilkos története
Thomas Wharton: Szalamandra
Jostein Gaarder: A történetárus

Szívesen fogadok itt is ajánlásokat, szavazatokat, eddig A parfümé 4 szavazat, a Szalamandráé pedig 2, A történetárust 1 ember ajánlotta. Köszi. :)

A játék többi résztvevőjének neve és polcai, bejegyzései ezen a címen érhetők el.

Update: ez lett a végleges polc, történt rajta még egy csere, az Angyali játszmát legyőzte a Trilógia, a Battle Royale helyett pedig A parfüm került rá, de ettől függetlenül a BR-t is elkezdem, mert kíváncsi vagyok rá.

Tartalékok, ha esetleg valamelyik sztornó lenne:
Aldous Huxley: Szép új világ
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai
Jane Austen: A klastrom titka
Kurt Vonnegut: Kékszakáll
Thomas Wharton: Szalamandra

Samanta Schweblin: A madárevő

2010-12-13T15:02:00.004+01:00

Az a nagy helyzet, hogy Ilweran már írt egy nagyon szuper kritikát a könyvről, ezen a címen, így forradalmian újat nem tudok mondani, meg nem is szeretnék, mert az ő írása egyszerűen tökéletes. Most így érzem, vagyis már egy hónapja.

Samanta Schweblin kortárs argentin írónő, A madárevő a legelső magyarul megjelent kötete, ami 15 novellát tartalmaz és megegyezik a 2009-es argentinéval. Maga a borító szerintem visszafogottan figyelemfelkeltő, hangsúlyossá teszik a szerző metálrózsaszín betűi és a kalitkás lány, akiben elsőre nincs semmi különleges, de aztán szerintem mindenki sejteni kezdi, hogy mi is a szája sarkában az a csepp, talán maga a lány a madárevő? Az én figyelmemet a cím keltette fel, és sokáig hajtott a kíváncsiság, mire sikerült megszerezni a könyvet, addig a Tudásközpont könyvesboltjának utcafronti kirakatában nézegetettem minden egyes alkalommal, mondhatni köszöntünk egymásnak.

Mikor befejeztem a könyvet, pár óra elteltével azt találtam ki, hogy akkor most felírom egy papírra a novellák címeit, és mindegyikhez társítom a történetet tárgyszavakban, ugyanis meggyőződésem, hogy egy novelláskötetet minősíti egy szempontból az, hogy maradandóak-e a történetek, vagy elsikkadnak az emlékezetemben. Nos, egyet nem sikerült hosszas tanakodás sem felidéznem, az Utolsó kör történetét, de mikor fellapoztam, a fejemhez csaptam, hogy ja tényleg, az még tetszett is, de valamiért mégsem maradt meg mélyebben. Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy volt 3-4 novella, ami nem hatott meg túlzottan, nem láttam meg bennük a különlegességet. Ugyanis az a kötet különlegessége, hogy bár hétköznapiként indulnak a történetek, többnyire hétköznapiak a szereplők, mégis egy olyan fordulat következik kimondva vagy csak sejtetve, ami felborítja a megszokott rendet, ahogy a fülszövegben is állt: Nevezhetnénk ezt a világot abszurdnak, ha a valóság nem bizonyította volna be már annyiszor, hogy semmi sem lehetetlen. Így lesz az abnormálisból a sorok elolvasása után olyan, ami mintha tényleg megtörténhetne a valóságban és ez a lényege is az egésznek, hogy kirántson a megszokott hétköznapokból és finoman meghökkentsen.

Emiatt lett az egyik kedvenc a Pillangók és A madárevő, kegyetlensége miatt az Aszfalthoz csapódó és aminél pedig csak elkerekedett szemekkel faltam a sorokat, az a Minőségét megőrzi volt. Érzékeny téma, megdöbbentő megvalósítás, abszolút megnyert és a torkomat szorongatta. A sellőférfit viszont egyértelműen banálisnak gondolom, egy ilyen alak kreálása hatásvadásznak tűnt nekem, nem a kötetbe illőnek, ellenben azért abban is meg lehet találni az értékes mondanivalót, ha úgy általában a férfi-női kapcsolatokra ültettem át a szituációt. Kezdetnek nem rossz, de tényleg jó lenne még egy csokorral ehhez hasonló történetekből.

A könyvet köszönöm a Nyitott Könyvműhely-nek!

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírborítós keménykötés
Oldalszám: 200 oldal
Ár: 2980,- (a bookline-on jelenleg 990,-ért kapható a kiadó karácsonyi akciójában december 19-ig)
ISBN-szám: 978-963-3100-29-5

Erlend Loe: Elfújta a nő

2010-12-09T07:49:00.003+01:00

"Elhatároztam, megpróbálok fülig beleszeretni. Bizony, már holnap megkezdem ez irányú munkálataimat. Csak nem tarthat olyan sokáig."
(22. oldal)

Van egy férfi. Alkalmi munkák, céltalanság a húszas éveiben, csak úgy lebegés az életben, van. Jön a nő, Marianne, aki váratlanul betoppan az életébe, pontosabban a lakásába, amit aztán el is foglal egy oda nem illő komóddal és a rengeteg holmijával. Hogy is van ez? Olyan furcsa ez az egész.
Innentől kezdve együtt vannak, amire a férfi rendszeresen rácsodálkozik, hogy ez most tényleg velem történik, jó ez így? Civakodnak, veszekednek, mindig tudunk róla, hogy ha szeretkeznek, a férfi még mindig kis birka, de aranyosan. Aztán mikor elveszti az éppen aktuális munkáját, Marianne javaslatára európai körútra indulnak, mert mi mást is csinálhatna egy friss munkanélküli...
Na mindegy. Keresik a helyet, ahol Marianne szerint várják őket, ismeretlen hely, de érezni fogják. Éreznek is, de mást, mégpedig azt, hogy itt valami nem stimmel, így a körútról külön-külön térnek haza, eltérő időben is.
A férfi csak ül és vár csak ül és vár csak ül, továbbra is sokat elmélkedik a nőn, gondjait általában az uszodai barátjával, a középkorú Glenn-nel osztja meg, nem érezhető, hogy a társadalom többi tagjával szorosabb kapcsolatot ápolna. Marianne visszatér, ám cseppet sem úgy alakulnak a dolgok, mint normálisan kellene.

"A gondolataim kivétel nélkül Marianne körül forogtak, de aggasztott, hogy nem tudom szerelemként (vagy valami más ismert érzésként) definiálni azt, amit érzek. Viszont elalvás előtt addig szuggeráltam magam, amíg el nem hittem, hogy szerelmes vagyok (minden jelenségnek megvannak a maga alosztályai, hajtogattam magamban, a szerelem annyiféle lehet). Végül arra jutottam, se szeri, se száma a szerelem válfajainak." (51. oldal)

Fülszöveg másképp rovatunk után jöjjön az, hogy ez a regény tényleg nagyon furcsa, vagyis inkább az, ahogyan a norvég szerző, Erlend Loe kezeli a cselekményt és az egész szerkezetet. 300 rövidebb-hosszabb feljegyzésből áll, egy-egy rész egy beszélgetést, belső elmélkedést, vagy cselekményszálat tartalmaz, mindez tömör, sokszor rövid, pár szavas, cseppet sem ömlengős formában. Nem igazán fontos az a pár mellékszereplő sem, akik kaptak pár mondatot, hanem az egész középpontjában ott áll a nő, aki gyakorlatilag felemel és letaszít a mélybe, hihetetlenül idegesítő volt végig, az első mondatától körülbelül, hogy megjelent, meg állandóan, hogy Marianne szerint így, Marianne szerint úgy, de aztán azon kezdtem el gondolkozni, hogy ő valamiféleképpen az élére állítását képviseli a nőknek, meg a párkapcsolatuk is hasonló szerepet játszik.
Lehet, hogy a nő mégsem olyan idegesítő, a férfi lehet, hogy mégsem annyira mamlasz, mert ha ezt mondom, akkor mindegyikünket elítélem, márpedig egyikünk sem tökéletes. Egészen érdekes a humora, mosolyogtató a filozofikus vonal mellett, és hihetetlenül visz előre az olvasási vágy, hogy te úristen, megint mi lesz, min kezd el már megint szenvedni a férfi, és miért nem veszi már a kezébe az irányítást. Ettől függetlenül a férfi főszereplőt hihetetlenül bírtam, kicsit azért hasonlított rám, a túlaggódás és töprengés terén.

"Marianne szerint hátborzongatóan erős hajlamom van rá, hogy a végtelenségig töprengjek semmiségeken. Viszont a saját gondolataimra én mondom meg, mennyi időt szánok, vágok vissza." (101. oldal)

Utóhatás: szerintem automatikusan elkezd az ember a saját dolgain elmélkedni NAGYON SOKAT, hogy akkor hogy is van ez? Olyan furcsa ez az egész...

A könyvet köszönöm a Scolar Kiadónak.

Nekem ennyi: 9/10
Kiadó: Scolar Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 192 oldal
Ár: 2450,-
ISBN-szám: 978-963-244-221-1

Könyvcímekben a lényeg

2010-12-06T08:03:00.002+01:00

Köszönöm a felkérést Dün-nek, akinek felfrissülve újra beindult a blogja, úgyhogy látogassatok el oda is, előtte azonban itt az én listám, ami 30 kérdést tartalmaz az olvasmányainkra vonatkoztatva és csak egy szabálya van, hogy mindegyikre könyvcímekkel kell válaszolni. Továbbadom Lobo-nak, PuPilla-nak és Mónikának, náluk nem emlékszem, hogy pont ez szerepelt volna, illetve nem is találtam meg.

01 – A múlt év legjobb könyve:
Alessandro Baricco: Tengeróceán

02 – Több, mint 3 alkalommal olvastad:
Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

03 – Kedvenc könyvsorozat:
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója

04 – A sorozat kedvenc része:
3. - A szerelmes hercegnő

05 – Boldog leszel ettől a könyvtől:
Jane Austen: Büszkeség és balítélet

06 – Szomorúvá tesz:
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

07 – Leginkább alulértékelt könyv:
Békés Pál: Lakótelepi mítoszok

08 – Túlértékelt könyv:
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

09 – Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis: (és még mennyire...)
Szerb Antal: Utas és holdvilág

10 – Kedvenc klasszikus:
Jane Austen: Büszkeség és balítélet

11 – Ami nagyon nem tetszett:
Karen Joy Fowler: A Jane Austen könyvklub

12 – Amit valaha szerettél, de most már nem:
nem tudok ilyet mondani

13 – Kedvenc író:
Háy János

14 – Kedvenc könyv az írótól:
Házasságon innen és túl

15 – Kedvenc férfi karakter:
Frederick Wentworth kapitány / Jane Austen: Meggyőző érvek

16 – Kedvenc női karakter:
Camille Fauque / Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

17 – Kedvenc idézet a könyvből:
"Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol…Ne mondja senki, hogy túlkomplikálom." / Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

18 – Csalódtál benne:
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska

19 – Legjobb adaptáció:
Jane Austen: Meggyőző érvek (BBC)

20 – Kedvenc romantikus:
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

21 – Gyerekkori kedvenc:
P.L. Travers: A csudálatos Mary

22 – Kedvenc saját könyved:
George Orwell: 1984

23 – Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra:
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

24 - A könyv, amit bárcsak többen olvasnának:
Agota Kristof: Tegnap

25 - A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni:
Camille Fauque / Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

26 - A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben:
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

27 – Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben:
Agatha Christie: Tíz kicsi néger

28 – Kedvenc könyvcím:
Egyetleneim; jaj, ezt el is felejtettem, nem maradhat ki, ez még az ami... Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? (óóó)

29 – Mindenki utálta, kivéve te:
Voltaire: Candide

30 – Abszolút kedvenc könyv:
Háy János: Házasságon innen és túl

Megjegyzés: jaj, még így is annyi jó könyv kimaradt még említés szintjén is, ez így mindig nehéz + a kedvenc író / könyv / idézet / női-férfi karaktert én nem vettem egy csokornak, hanem öntörvényűen máshonnan választottam az elemeket. :)

Eve Ensler: Érző lelkek

2010-12-05T13:45:00.001+01:00

Azt hiszem most sem fog érvényesülni a blogon az a mondás, mely szerint valamiről vagy jót vagy semmit, egy üres bekezdésnek vagy épp egy fehér téglalapnak nulla értelme lenne.

Az Érző lelkek kétségkívül fontos témákhoz nyúl, a szerző most a világszerte tapasztalt élményeiből írta meg kitalált történeteit a kamaszlányokra vonatkoztatva. Mindenhol vannak problémák, bár kultúránként eltérő, ezért nem jelenthető ki egyértelműen, hogy mindenki ugyanazokkal a gondokkal küzd, márpedig én úgy éreztem, hogy valahogy ez sugárzik a kötetből. Szó esik a prostitúcióról, az anorexiáról, gyerekmunkáról, terhességről, káros szenvedélyekről, a kenyaiak hagyományáról, mely szerint genitálisan megcsonkítják a fiatal lányokat, plasztikai műtétről, a középiskolai klikkesedésről és kiközösítésről, vagyis mindenféle típusú lelki és testi kizsákmányolásról, amivel ha csak nem egy szép aranyketrecben növünk fel, mindannyian találkozunk, ha csak kis mértékben is. Természetesen ebben a kötetben a végletesség és a drámaiság a jellemző, mivel a cél a figyelemfelhívás és a fókuszálás arra, hogy hány millió kamaszlány szenved naponta a felnőttek (beleértve a szülőket is) vagy éppen kortársai miatt.

Éppen emiatt akadt gondolom a stílussal, ami gyakran túl pátoszos volt, rengeteg felkiáltójellel, szinte hallottam, ahogy egy harcosabb lelkű nő egy színpadon állva felolvassa és több száz szintén harcos lelkű nő hallgatja és együtt morajlanak fel a kegyetlenebb részeknél. Szóval a megvalósítással akadtak gondjaim, mintha tényleg egy beszéd alapanyagai lennének igazán szellős szerkesztéssel. A szövegek több mint fele verses formában íródott, ami miatt művivé és erőltetettekké váltak, pedig a témák tényleg jók és kell is róla beszélnünk, csak hát folyó szövegben sokkal jobban működött. Ezek között volt például az amerikai klikkes, az Éhezésblog, az iráni lány orrplasztikája és a kenyai lány története. Ezek kifejezetten élvezetesek voltak és könnyedebben gördültek megfogalmazásilag is, a Kedves Rihanna!-kezdetű szöveg ellenben félelmetes volt, és az a baj, hogy tényleg vannak, akik ennyire alávetik magukat a pasijaiknak és nem tudnak tisztán gondolkozni.

Mégis azt mondom, hogy abba a képbe, amit kialakított magáról Eve Ensler, simán belefér ez a kötet (aminek még gyönyörűségesebb borítója van egyébként, mint a Tökéletes testeknek, ez igazán eltalált), mind témájában, mind harciasságában és stílusában, csak éppen nekem befogadhatóbb lett volna, ha nyugodtabb és prózaibb.

A könyvet köszönöm a Nyitott Könyvműhely-nek.

Nekem ennyi: 6/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keménykötés
Oldalszám: 208 oldal
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-9725-18-8

K. Kabai Lóránt – Reményi József Tamás (szerk.): Próbaidő – Prózaantológia

2010-12-01T07:21:00.003+01:00

Rendszeres időközönként jelennek meg fiatal költők és prózaírók válogatásai, a Próbaidő a próza műfajában alkotókat helyezi a figyelem középpontjába egyfajta szavazásos válogatás után. Van köztük nő-férfi, fővárosi-vidéki, idős-fiatal, vagy éppen határon túli, főállású író vagy aki épp csak hobbiból alkot, mert nem ez számít. Nos, végig olvasva az egészet a 13 szerzőből 6-ra tudom azt mondani, hogy van benne valami, legalábbis számomra, a többi sajnos érdektelen maradt.

Tudom, hogy egyes író(nő)k szerint nincs különbség férfi és női alkotó között, DE:
a férfiak: Berka Attila, J. Szondy György, Kapitány Máté
a nők: Nagy Ildikó Noémi, Szvoren Edina, Turi Tímea
(a nők egyértelműen jobban tetszettek)

Nem klasszikus kritikát írok, nem is vagyok kritikus, csak mezei olvasó, úgyhogy pár benyomás, valamint ha fellelhető a könyvben is megjelent írása valahol az interneten, pl. on-line folyóiratoknál, akkor az elérhetőség, mert inkább olvassátok el a novellákat, nem magyarázok bele semmit sem.

Berka Attila: Ha tehát például:// (interpasszív játék) - játékos formában arról, hogy mit tennél, ha például egy lakatlan szigetre kerülnél egy katasztrófa után, érdekes volt és ami a legfontosabb, a kíváncsiság vitt előre, nem a végezzek-már-vele-érzés.
URL: úgy egyébként ebben lenne, csak az epás archívumban mégsincs fent

J. Szondy György: Gyémánt a lótuszvirágban - nagyon ritka, hogy ha valami úgy kezdődik, hogy szünidő meg nagyszüleimnél töltöttem, akkor nem lapozok tovább azonnal, de talán azért meg megláttam még az oldalon a szanatórium szót és így kíváncsivá váltam és jól tettem.
URL: Székelyföld (kulturális folyóirat)

Kapitány Máté: Ránc; Édes-savanyú - kicsit fanyar, kicsit szenvtelen, de nagyon modern, kellemes.
URL: Ránc - Mozgóvilág, Édes-savanyú - Liget (irodalom és ökológia)

Nagy Ildikó Noémi: Lélegezz velem!, Epic - egyszerűen van ilyen, akiről érzed, hogy ő a te szerződ, mert olyanok a témák, a stílus, ez van. Még mindig nem tudtam beszerezni könyvtártól/embertől az Eggyétörve c. kötetet, pedig olyan jó lenne már elolvasni, de hogy miért nem vette meg egyik könyvtár sem Dél-Dunántúlon...?
URL: Lélegezz velem! - ÉS, Epic - ÉS ("Nincs kedved lefeküdni velem?")

Szvoren Edina: A szállásadónő rövid éjszakái - ó-ó-ó-ó, valami hihetetlen az, hogy hogyan használja a szavakat az írónő, komoly, megviseli a lelket a cselekmény, ha igazán belegondolunk, én végig elkerekedett szemekkel és borzongva olvastam, hogy na ne! Már ez elején éreztem, hogy itt valami nagyon nem hétköznapi dolog fog történni. (Mette! Mette!)
URL: Látó (szépirodalmi folyóirat)

Turi Tímea: Próbaidő, Hazug - övé a kötet címadó írása is, de a Hazug még jobban tetszett, ennek ellenére felismerhető ő is, tömör a szöveg, nem tudom ez mennyire kifejező, de nekem akkor is ez jut róla elsőre eszembe, ígéretes.
URL: Próbaidő - Litera, a Hazugot sajnos nem találtam meg

Nekem ennyi: 7/10

Kiadó: Palatinus Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2009
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 210 oldal
Ár: 2600,-
ISBN-szám: 978-963-2740-51-5

Risto Isomäki – Petri Tolppanen – Jussi Kaakinen: Elsodort világok

2010-11-28T14:48:00.004+01:00

Risto Isomäki, a finn környezetvédelmi aktivista azonos című öko-thriller regényéből (ez milyen új és trendi kifejezéssé fog válni!) készült ez a rövidke képregény, ami kedvcsinálónak és figyelemfelkeltőnek kiváló, ám pont emiatt éreztem egy kis hiányt is. De először is a kissé cselekményleírásokkal terhelt fülszöveg egy része:

India nyugati partjainál a kutatók óriási, elsüllyedt városok romjaira bukkannak a tengerfenéken, melyek feltételezhetően a tengerszint emelkedésének következtében pusztultak el. Amrita Desai régész megpróbálja felderíteni a víz alatti romvárosok titkait. Mi történhetett itt tízezer éve? Vajon mi okozta a városok pusztulását? Kutatásaihoz egy különleges tengeralattjáróra van szüksége, így hozza össze a sors az orosz Szergej Szavelnyikovval. Ezzel egyidőben Grönlandon Kari Alanen, finn gleccserkutató meglepő felfedezést tesz, ami összeköti a Cambay-öbölbeli romokat, Grönland szárazföldi jégmezeit és a Bahama-szigetek misztikus kőtömbjeit.

Mikor a sok apró részlet végre egésszé áll össze, a tudósok rájönnek: az emberiség jövője veszélybe került. Vajon lesz elég idejük cselekedni? Meg tudják-e hozni a világ vezetői időben a helyes döntéseket? Egyáltalán van még remény?

Van minden, ami kell egy klasszikus kalandos képregényhez, legalábbis amatőr szemmel, először is a rajzstílus a hagyományos irányvonalat követi, amiben talán még a Batmanek, Supermanek íródtak (vagy tévedek). De jók, mert igényesen vannak kialakítva a karakterek, elsősorban persze Amrita, Szergej és Kari számít, a természetet is kellő részletességgel, de mégis egyszerűen ábrázolja, meg a cselekmények is normálisan kivehetőek, tehát ha leszakad egy jégtábla, akkor az tényleg le.

Megvannak a személyek közti ellentétek és vonzalmak, bár ebbe tényleg csak egy kis betekintést kapunk, nincs elég képkocka a részletezésre, sajnos. Ugyanebből az okból adódik az is, hogy sokszor elég hirtelen az ugrálás időben, a földrészek között, és tengerszintben is, na meg időben, és néha a cselekmény egyes szálai sem lettek kimondva, hanem nekem kellett kitalálni, hogy vissza tudjak kapcsolódni, de ez legyen a legnagyobb probléma, azért ez egy felnőttnek nagy gondot nem okoz, és ez nem is gyerekeknek lett szánva szerintem, a kisebbeknek semmiképpen sem. Épp eléggé tudományos a szöveg ahhoz, hogy egy hétköznapi ember is érthesse, hogy miről van szó, de komolyan is vegye, érdekes dolgokat mondtak az időjárásról, a történelemről, néprajzról, bár valahogy mindig az lett a konklúzió, hogy Indiában volt először... ezen tényleg jókat mosolyogtam, mert elég feltűnő volt. Mindezek közben azért végig érezhető, hogy itt bizony egy igazi drámáról van szó, 2021-ben járunk, amikor már tényleg ketyeg az óra, mert eljátszottuk az esélyeinket és meg is kapjuk érte a "jutalmat".

A könyvet köszönöm a Nyitott Könyvműhely-nek.

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 72 oldal
Formátum: A/4 (!)
Ár: 2990,-
ISBN-szám: 978-963-3100-39-4

Már egy hónapja teljes üzemben

2010-11-27T16:50:00.001+01:00

Nincs elfelejtve a Tudásközpont, csak mivel mostanra teljesen beintegrálódott a hétköznapjaimba, normális és egyszerű dologgá vált bemenni oda, így nagy szükségét sem érzem, hogy leírjam, hogy jajdejó, mert őszintén szólva nekem nagy pofáraeséseim és tétlen várakozással töltött fél óráim nem voltak, egy előjegyzésemtől eltekintve jónak tapasztaltam a kiszolgálást. Na de induljunk kívülről, rávilágítva a tökéletlenségekre, amiket részben én tapasztaltam, részben másoktól hallottam:

* Egy széles lépcsősor vezet fel szemből az épületbe, amihez sikerült egy darab korlátot elhelyezni, ami csupán olyan szempontból gáz, hogy márványkő a burkolat, így rendkívül veszélyes lesz télen, amikor ráfagy az eső/hó.
* Ugyancsak a csúszós járda miatt járhatatlan lesz az oldalsó ösvény, mivel ott egyáltalán nincs korlát. Tudom én, hogy az lesz, hogy a diákok a füvön fognak taposni, ami most még szép és új, nos, addigra nem fog maradni belőle semmi sem, csak sár lesz egy-egy jó kis eső helyén.
*A forgóajtót kezdem megszokni, de túl gyors és az automata érzékelő sem olyan tökéletes.
* A fogasos ruhatár jó ötlet volt, a szekrényes elegendőnek tűntek elsőre, most már azt látni, hogy szinte mindig foglalt mindegyik. Vészmegoldás, mivel a földszinten már nem lesz gyarapodás: a -1. szinten lévő szekrények használata, de akkor keresztül kell menni az előtéren, le a Kaptáron és vissza, mivel a lift elérése már a kapukon belül van, de ahhoz először le kell pakolni...
* Kötözködés, de a lift annyira lassú!
* A honlap is még remélem, hogy csak kísérleti jellegű, annyira nem egyértelmű, dinamikus, jellegtelen, satöbbi, hogy inkább nem folytatom.
* Többen mondták, hogy néha fél órákat várnak, mire a raktárból előkerül a könyv, aztán következik még a könyvek felszerelése: papírszalag ragasztása a hátsó borító belső felére, hogy arra lehessen bélyegezni a lejárati időt. Ez hiányzott eddig a Megyei Könyvtárból átkerült könyvekből és most kerülnek bele a használat során.
Következő kaland az RFID használata, ami szintén a könyvek használatba vételével történik meg, tehát amikor valamit kikölcsönöznek, akkor lesz beélesítve rajta az RFID-csík, ami néha elég sok időt vesz igénybe, illetve random történik a beolvasás, valamelyiket igen, valamelyik könyvet nem, így újra és újra. A hatókör is igen érdekes néha, mert előfordult, hogy nem csak az egy célkönyvet olvasta be, hanem kb méteres hatósugaron belül többet is (ennek mértékéről nincs pontosabb információm). De tulajdonképpen ez betudható annak, hogy a rendszer új és most van a(z éles) tesztüzemmód és jó lesz ez, én bízom benne, csak még el kell telnie egy kis időnek.

De ettől függetlenül én azt mondom, hogy az állománnyal meg vagyok elégedve, különösen választékossá vált a szépirodalmi rész, mert a szakirodalommal eddig sem volt probléma, de most már az első emelet is felnőtt hozzá. Kényelmesek a székek, asztalok, a belső hőmérsékletre sincs panaszom, jól használhatók a HP vékony kliensek, amikre most már a böngészőn és szövegszerkesztőn kívül fel lettek telepítve az archiváló, prezentációkészítő, stb, alapprogramok is. Működik a beléptetőkapu, bár kicsit lökni kell rajta, hogy meginduljon, de jobb ez így és legalább nem kell már mutogatni a könyvek hátuljában a lepecsételt csíkot, hanem automatikusabb az egész, hiszen a kapukban van az RFID-érzékelő, így lopni nem nagyon mernék (persze amúgy sem).

Következő projekt: az automata kölcsönzőgép kipróbálása.

Eve Ensler: Tökéletes testek

2010-11-23T22:26:00.003+01:00

Szóval Eve Ensler Magyarországon kiadott könyvei alapján készült bejegyzés-trilógiám első része történik most kísérleti jelleggel. Szép új, bővített kiadásban jelent meg A vagina monológok, és két további műve is olvasható már magyarul: The Good Body - Tökéletes testek címmel és az I Am An Emotional Creature-t, ami pedig az Érző lelkek címet kapta.

Az, hogy a nő hogyan viszonyul a testéhez, örök probléma és téma, tehát jó választás, nekem is felkeltette egyből az érdeklődésemet, ugyanis ki az, aki elégedett magával? Mindig lehetne valamin változtatni, persze meg lehet békélni és ajánlott is, de az ember akkor is tudja, hogy máshoz képest neki milyen az a testrésze, hasonlít. Szerintem a nők mindig hasonlítanak. Akkor történik félresiklás, ha rossz az az általános kép, ami kialakul, hogy mi az eszmény és aki attól eltér, az már javítandó, hibás eset. Nem feltétlenül, ez a könyv is erre próbál összepontosítani, bár csak egy szemszögből, de erről majd később. A kiadás szép, bár én az arany dolgoktól a falra tudnék mászni, a könyvön jól mutat, a három Ensler-könyv egymás mellé téve pedig külön is a polc dísze lehet, na meg a borítós és a belső lapokon lévő kacskaringós rajzok is nagyon szemléltetőek és ízlésesek.

Eve Ensler újra körbejárta a világot és különböző nemzetiségű és kultúrákban felnevelkedett nőkkel beszélt arról, hogy milyen a kapcsolatuk a saját testükkel. Többen közülük az Egyesült Államokban élnek, bevándorlók, vagy éppen menő nők, és beszélgetett indiai, afgán és afrikai nővel is, nem véletlenül az utóbbiak voltak azok, akiket nem zavartak a plusz kilóik.
A 11 nagyon rövidke történetet kiegészítik Eve hozzászólásai, személyes tapasztalatai, így egyértelműen ő a 12. szereplő, ettől azonban szellőssé válik a könyv. Szívesebben olvastam volna mindegyikükkel 10 oldalas beszélgetéseket, nem csak feleannyit, de mégis valakinél működött a dolog, ennyi oldalon keresztül is hatásossá és felkavaróvá vált, voltak azonban olyan nők is, akik csak úgy lógtak a levegőben, pl. a piercinges, a botoxos és Isabella Rossellini.
Egyértelműen sokszor ott lebegett az interjúalanyok feje fölött a szüleik, elsősorban édesanyjuk elvárásai, ami szomorú, én nem is tudom milyen érzés lehet, mikor valaki otthon is azt kapja, hogy nem vagy jó, nagy a hasad, milyen a bőröd. Borzalmas lehet.
Személyes kedvenccé vált, na nem a megélt dolgok miatt, hanem a történet kisugárzása miatt Carol, a Los Angeles-ben élő negyvenes zsidó nő, aki beszűkítette a vagináját, valamint Nina, az olasz nő, aki a mellkisebbítő műtétet választotta, hogy elterelje magáról a figyelmet, sikertelenül.

Az egy szemszögből írás, amit már említettem pedig az, hogy bár volt szó a botoxról, testékszerekről, azért a visszatérő probléma, amit az írónő sem titkol, a rossz helyen lerakódó súlyfelesleg. Kövéren is szép az élet, mondhatnám leegyszerűsítve, pedig nem csak ennyiből áll a testünk elfogadása, vagyis nem lehet így általánosítani, hiszen létezik a másik véglet is, akinek lehet, hogy épp az okoz problémát, hogy felhalmozni nem tud és bár lehet, hogy elsőre nevetségesen hangzik, egyáltalán nem az. Ilyenről egyáltalán nem volt szó benne és hát személyes indíttatásból én ezt hiányoltam, mert nagyon szívesen olvasok én más típusokról is, de egy alkatból adódóan vékony nőnek is el kell fogadnia, hogy ő meg olyan, amilyen. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha úgy gondolkodnánk, mint az afrikai nő, aki szerint a testünk a természet sokféleségének megnyilvánulása.
A 13. szereplő az olvasó. ;)

A könyvért köszönet a Nyitott Könyvműhelynek.

Nekem ennyi: 7/10

Alcím: A női alak dicsérete
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: keménykötés
Oldalszám: 130 oldal
Ár: 2490,-
ISBN-szám: 978-963-9725-06-5

Ami a következő hetekben várható nálam:

2010-11-21T08:59:00.001+01:00

Szép kis kupac várt rám itthon, hatalmas öröm volt lapozgatni a ropogós és friss szagú könyveket, jaj, komolyan, le sem tudom írni mennyire ugrált ott bent a mellkasomban az a valami, legszívesebben sikítva futottam volna fel-le a szobában, mint Olive A család kicsi kincsében.

Nem tudom még a sorrendet, mert legszívesebben mindegyik az első lenne, de ezekről elég nagy valószínűséggel fog születni bejegyzés:
(A Meztelen Juliet persze nincs elfelejtve)

Samanta Schweblin: A madárevő
Rövid kis elbeszélések, amik hétköznapi módon indulnak, aztán átfordulnak egy más világba, na nem fantasy-lényekre kell gondolni, hanem inkább meglepődésre és szürreális hangulatra, mert ahogy a fülszöveg is írja, lehetetlen nem létezik. Mindezt egy kortárs argentin írónő tollából, kíváncsiságfaktor tízes.

moly adatlap
kiadói adatlap

Risto Isomäki – Petri Tolppanen – Jussi Kaakinen: Elsodort világok Egy finn öko-thriller alapján készült képregény, koncepciójában (a feldolgozás miértje, mi volt előbb) hasonlít a magyar Keresők c. képregényhez, csak ez most egészen más témában érkezik északról. A globális felmelegedés bizony következményekkel jár, városok süllyedhetnek a tengerszint alá, ilyeneket fedeznek fel a történet kutatói is, és közben rájönnek, hogy bizony közel járnak hozzá most is, de vajon megmenthető-e a Föld. Feleszmélünk-e időben és ha igen, akkor is, van-e még remény a változásra? Mindenesetre kíváncsi vagyok, mindez egy környezetvédelmi aktivista tollából mennyire szájbarágós vagy éppen zseniális, és hát képregény, na! moly adatlap kiadói adatlap

Eve Ensler: A Vagina Monológok
Mi is az ott? Van neve? Mindenkinek más, van, aki nem beszél róla, még nem vagy már nem, de most újra erről tudhatunk meg többet a különböző nőkkel készített interjúk alapján. Több, mint ami az első kiadásban megjelent, vagyis remélhetőleg még botrányosabb. Már olvastam majdnem egy éve, kíváncsi leszek most hogyan fog hatni.
moly adatlap
kiadói adatlap

Eve Ensler: Tökéletes testek
Tökéletlen vagyok. Vagy mégsem? Örök probléma a nőknél, hogy elég magas vagyok-e, milyen a vádlim, nagy-e a fenekem, a hasam mennyire lapos, na meg a sebészeti út nélkül változtathatatlan dolgok: miért nincs pisze orrom vagy miért van benne az az apró törés. Azért, mert Te úgy vagy Te. Mindenkinek vannak problémái, van, aki megbékél vele, van, aki örökké harcban áll, legyen szó egy amerikai vagy afrikai nőkről. Jó ez az interjús forma, nekem bejön.
moly adatlap

kiadói adatlap

Eve Ensler: Érző lelkek
A lélekben folytatott küzdelem ugyanolyan keserves tud lenni, mint a test feletti uralom kialakítása, ha egyszer gondolkodunk, akkor bizony jöhetnek kellemetlen percek, amik akár kényszerbetegségekké, mániákká tudnak alakulni, főleg, ha a társadalmi normáknak való megfelelés a cél, amik nem is feltétlenül egészséges dolgok.
moly adatlap
kiadói adatlap

William Shakespeare – Sonia Leong: Rómeó és Júlia

2010-11-19T06:06:00.002+01:00

Tulajdonképpen mi is az eszmei célja ennek a Shakespeare-mangás sorozatnak? Gondolom az, hogy azok a mai fiatalok, akik idegenkednek a többszáz éves nyelvezettől, attól a formától, ahogyan Ő megírta, mégis megismerhessék és esetleg kedvet kapjanak hozzá. Sokféle feldolgozás létezik, én is láttam már színdarabként is úgy, hogy farmerban voltak a szereplők és nem selyemruhában, működött is a dolog, Baz Luhrmann 1996-os mozija pedig az abszolút kedvenc, pedig ott is nagy volt a váltás és az egész környezet, amit megteremtett.

Ez a feldolgozás mangaként egy mai japán nagyvárosba helyezi a történetet, ahol két rivális Jakuza-család fiataljai szeretnek egymásba, akiknek laptopjuk, mobiljuk, robogójuk van és divatos ruhákban járnak. Mégsem érzem azt utólag, hogy ez működőképes tud lenni, egyszerűen kísérletként fogható fel. Fel lehet róni kritikaként felém, hogy ez az én beszűkültségem ebben az esetben, de nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy 2010-ben ilyen nincs, főleg egy high-tech környezetben, hogy két tini pár óra ismeretség után összeházasodik, már nem ilyen romantikusan végletes világban élünk, max az lehet a probléma az elkényeztetett és gazdag gyerekek körében, hogy... nem folytatom, mindenki tudja. Nincsenek ennyire szenvedélyes érzelmek, főleg nem egy gyerek fejében, persze a 16. században még minden sokkal korábban történt, de egy úri, gazdag feleség nem mondja azt a tizenéves lányának, hogy "ilyen korban szültelek én is". Jó, ha harminc felé egy gyermeket szül. Szerintem.

Szóval kicsit egy ömlesztett valami volt az egész, Sonia Leong bedobta néha a technikai dolgokat, hogy érezzük, hogy ez ma történik, de a szavak sokszor nem álltak összhangban a rajzokkal, (magával a fordítással nem volt gondom, de néha hiányoztak a klasszikus mondatok, amiket már oly sokszor olvastam) túl erőltetett lett az egész, mégis erőtlen. A karakterek azért jók voltak, tetszett az elején a pár színes oldal, csak kár, hogy az egész nem volt színes, mert néha elvesztek a szereplők, sematikussá váltak. Különösen szép lett Júlia, mindig olyan fényesen és klasszul lobogott a haja (:D), meg úgy összességében a Capulet család japánosabb lett, látszott rajtuk, hogy ők bizony lehetnek egy ősi és tiszteletreméltó család, ellentétben a Montague családdal, akik erősen amerikanizálódott vonásokkal rendelkeztek, hasonlóan még pár szereplőhöz. Lehet, hogy ez mangaszinten rendben van, nem tudom, nekem ez volt az első ilyen olvasmányom, de a néha túlzött giccsbe hajló képsorok után nem lettem szerelmes a műfajba. A történet nagy vonalakban átjön, én mégis azt szeretném, hogy ha az eredetit igenis elolvasnák a középiskolában a diákok és nem szenvedésként fognák fel, mert William Shakespeare az egyik legnagyobb kincsünk.

A könyvet köszönöm az Agave-nak.

Nekem ennyi: 6/10

Fordító: Nádasdy Ádám

Kiadó: Agave Könyvek
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 193 oldal
Ár: 2980,-
ISBN-szám: 978-963-9868-88-5

Zenés körbepöttyös

2010-11-18T20:51:00.009+01:00

Lassan talán filmes körbekérdések is lesznek, ami nem baj, mivel így még jobban megismerhetőek a bloggerek személyiségei, nem csak a könyveik alapján, persze csak annál, aki engedi. Ezt a felhívást zakkant-nál láttam, aki szabaddá tette az utat, mondván, akinek van kedve, nekem meg volt, szégyellnivalóm nincs, válaszoljon az alábbi kérdésekre:
1. Nevezz meg egy olyan énekest, vagy zenekart, akit szeretsz! Péterfy Bori & Love Band
2. A kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból.
3. 6 embernek dobd tovább a pöttyöst!

1. Szóval nekem mióta megjelent Bori első szólóalbuma, ő az (és a srácoknak is nagy puszi), aki minden hangulatban jöhet, mondhatni non plus ultra, megunhatatlan, ha van koncert Dél-Dunántúlon én ott vagyok és igenis lehet lányként egy énekesnőért is rajongani, nem csak Kiss Tibi és Beck Zoli iránt működik. ;) Kötnek hozzá szép emlékek, egyes számok külön jelentőséggel bírnak, na meg ő az, aki minden koncerten 110%-on teljesít, mivel én rendszeresen osztályozom a koncerteket is, és nem mindig vagyok vajszívű. Az alábbi dalszöveg részleteket meg nem kell ám véresen komolyan venni (talán).

2. Férfi vagy, vagy nő?
Előző életemben denevér voltam
Nappal aludtam, éjjel éltem én

Írj magadról!
Egy pixelhiba vagyok
A képernyőd sarkában *

Hogy írnád le az előző kapcsolatodat?
Szeretem azt a nőt
Aki melletted lettem
A lebegő hajnali fényt
Mikor ébred a nap
De TÉGED NEM

Milyen a jelenlegi kapcsolatod?
Ott állok az utcán egyedül,
Táskámban a lelkem hegedül.

Most hol lennél szívesen?
Lángra lobban karjaim közt-eltaszít
Nem lángolt így senki értem-égünk, élvezem
Száj a szájon, katapultunk száll
Rozsdabarna az ég alja és mélyvörös a táj

Mit gondolsz a szeretetről?
Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárba'
Egy jegyszedő vagy a dagályba'
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Milyen az életed?
Nagyokat lépni a napfénybe jó
sajnálom ilyenkor az elpocsékolt időt, amit sötétben töltöttem bezárva
miközben kint meg a nap hétágra sütött, hétágra sütött a nap.

Mit kérnél ha egy kívánságod volna?
Kapd el a kezem, ha a huszadikról esem,
ugorj át az üvegen hogy semmi bajod ne legyen!
Hajlítsd meg a kanalat, harapd el a poharat,
Csináld a csodát, csináld, csináld, csináld!

/alternatívaként, mivel "csak" feldolgozásról van szó:

már megint itt van a szerelem,
már megint izzad a tenyerem.
minek? minek? minek? minek?

már megint csak őrája gondolok,
már megint csak akarok egy jó nagyot.
minek? minek? minek? MINEK?

már megint csak őt látom mindenütt,
már megint csak őt hallom mindenütt.
minek? minek? minek? MINEK?

3. Mondjuk szívesen olvasnék hasonlót tasiorsi-tól (bár van egy halovány tippem kiket választ), Mónikától, PuPilla-tól, Ildikótól és Dün-től, ha feltámasztja a blogját. :)

* tudom, hogy ez a Minda Endrés duett a Hangmás-lemezen, de Bori énekli éppen ezt a sort, és nekem ez a Nr. 1.